Kövess minket!

Trending Now

Wolf Kati Zsédával, a Halott Pénz tagjai egymással, Tóth Dávid pedig Nagy Benedekkel versenyzett

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet idén különleges módon hívja fel a figyelmet az Iskolakezdés együtt! elnevezésű adománygyűjtő kampányára, amellyel hátrányos helyzetű gyerekek iskolatáskáját segítenek megtölteni.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet egy rendhagyó kisfilmmel készült, amelyben ismert emberek párokban – Wolf Kati & Zséda, Járai Márk & Marsalkó Dávid, Tóth Dávid & Nagy Benedek – mérték össze az iskolapadban a tudásukat. A versenyzőknek számos tantárgyban meg kellett mérkőzniük, de közel sem egyenlő esélyekkel indultak – volt, aki kapott segítséget, volt, aki nem. A Segélyszervezet ezzel a különleges csavarral szeretné bemutatni, hogy megfelelő támogatás nélkül még felnőttként is nehéz helyt állni, nemhogy gyerekként.

A versenyzők alsó osztályosoknak szánt feladatokat oldottak meg matematika, földrajz, tollbamondás, rajz és környezetismeret témakörben. A tudás azonban nem volt minden. Az egyenlőtlen esélyekkel a szereplők sem voltak tisztában, de a végeredményt látva számukra is világossá vált, mennyit számít az iskolában a megfelelő eszköztár és a támogató háttér.

„Az Ökumenikus Segélyszervezet számos kampányában vettem már részt, de talán ehhez kötődöm a legjobban. Tulajdonképpen a gyermekeim is az Iskolakezdés együtt! kampányon nőnek fel, ugyanis a nagyobbik éppen az első gyűjtéskor kezdte el az általános iskolát. Mindig nagyon jó érzéssel tölt el, ha összegyűlik a kitűzött célnak megfelelő összeg, hiszen ebből látszik, hogy az emberek odafigyelnek egymásra és segítenek, ha kell. A videó forgatása óriási élmény volt! Kíváncsian ugrottam neki a feladatoknak, a legnagyobb tanulság pedig az volt, hogy akkor a leginkább mellbevágó az esélyegyenlőtlenség, amikor az ember a saját bőrén érzi. A gyermekeknek minden iskolakezdésnél szükségük van egy jó indításra, de ez sokaknak sajnos nem adatik meg, ezért is olyan fontos ez a kampány” – nyilatkozta Wolf Kati előadóművész, az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntese, az Iskolakezdés együtt! arca.

Az iskolai felszerelések beszerzése jelentős kiadással jár, így tanévkezdéskor rengeteg szülőnek kell szembenéznie azzal a félelemmel, hogy nem tudja biztosítani a gyermeke taníttatásához szükséges nélkülözhetetlen eszközöket. Az iskoláskorú gyermekes háztartások közül sokan kénytelenek a rosszabb minőségű eszközöket választani, jó néhány diák használt iskolaszerekkel készül a szeptemberi iskolakezdésre, de számos olyan család is van, ahol anyagi okokból egyáltalán nem tudják megoldani a tanszerek beszerzését.

A tanévkezdés kapcsán felmerülő költségeket a legtöbb háztartásban önerőből fedezik, ám sokan kénytelenek más fontos kiadásokat csökkenti: ez jellemzően az élelmiszerre fordított összegből történik, de előfordul az is, hogy a számlák befizetésével késnek az iskoláztatási költségek miatt. Nem ritka az sem, hogy hátrányos helyzetű családokban a szülők a család többi tagjától vagy a szűk baráti körtől kérnek kölcsön, hogy fedezzék a tanévkezdési kiadásokat.

Az Ökumenikus Segélyszervezet idei célja, hogy – a koronavírus miatt most az előző évekhez képest kétszer annyi, azaz – 2000 diák iskolatáskáját töltse meg nélkülözhetetlen felszerelésekkel. Egy csomag értéke, melyben minden fontos eszköz megtalálható, körülbelül 10 000 forint, így a szervezet arra törekszik, hogy idén 20 millió forint adományt gyűjtsön össze a kisiskolásoknak.

Gyakran fordul elő, hogy két azonos szorgalmú és tehetségű iskolás teljesítménye között csak a megfelelő eszközök hiánya jelenti a különbséget. Bármennyire is jó tanuló egy gyerek, ha nincsenek meg az alapvető tanszerek és tankönyvek, akkor sokkal nehezebben tud megfelelni a követelményeknek. A rossz minőségű vagy hiányzó iskolai felszerelés pedig nemcsak a tanulást akadályozza, de szégyenérzetet is kelthet a nehéz sorsú gyerekekben: úgy érezhetik, ők kevesebbet érnek, mint társaik.

„A 9 éve indított Iskolakezdés együtt! kampányunkkal az a célunk, hogy tudatosítsuk a társadalomban: a nehezített körülmények olyan lehetőségeket vehetnek el a rászoruló diákoktól, melyeken talán az egész jövőjük múlhat. Idén ezzel a rendhagyó kisfilmmel szeretnénk még többek figyelmét felhívni arra, hogy a támogatásokkal kiegyenlíthetjük az iskolások esélyeit, és egy szebb jövőt ígérhetünk azoknak is, akik önerőből sajnos nem tudják megteremteni a tanévkezdéshez szükséges összegeket. Bízunk benne, hogy elérjük a kitűzött célt, és 2000 kisiskolás táskáját tölthetjük meg a szükséges tanszerekkel. Ezúton is köszönjük az önkéntes sztároknak, hogy a film kedvéért visszaültek az iskolapadba, és segítettek, hogy az üzenetünk így még többekhez eljusson” – mondta Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet elnökigazgató-helyettese.

Hogyan lehet csatlakozni a gyűjtéshez?

  • Az Ökumenikus Segélyszervezet weboldalán: www.iskolakezdesegyutt.hu
  • A szervezet 1353-as adományvonalán (minden hívás vagy SMS 250 Ft támogatást jelent)
  • Átutalással vagy csekkbefizetéssel a 11705008-20464565 számlaszámon lehet csatlakozni a felhíváshoz (a közlemény rovatban feltüntetve: Iskolakezdés együtt!)

Trending Now

A kibervédelmi intézet nevével élnek vissza csalók

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) nevével és telefonszámával élnek vissza telefonos csalók – közölte a szakszolgálat hétfőn az MTI-vel.

Közzétéve:

Közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy csalók olyan telefonhívásokat kezdeményeznek, amelyekben – a szervezetre hivatkozva – „érzékeny” adatok megadását kérik.

Ennek senki ne tegyen eleget!

– írták.

Az NBSZ NKI soha nem keres meg magánszemélyeket telefonon, és nem kéri el személyes adataikat – közölték.

Mint olvasható, a hamis telefonhívás, más néven „vishing”, olyan telefonos csalás, amelynél a támadó megpróbálja személyes, pénzügyi vagy biztonsági információi megosztására vagy pénz átutalására rávenni az áldozatot.

A „vishing” tipikus formája, amikor a csaló az adathalász hívás során megpróbálja elhitetni a felhasználóval, hogy ténylegesen egy adott szervezet alkalmazottja, és megpróbálja céljai elérése érdekében megtudni áldozata érzékeny adatait.

A csalók a hívószám-hamisítást (spoofing), az adathalász tevékenységek egyik speciális elkövetési technikáját használják. Ennek lényege, hogy az elkövetők módosítják a hívószámot, amely a hívott fél telefonjának kijelzőjén megjelenik, ezzel elrejtve a valódi hívó fél azonosságát. Vagyis híváskor nem a hívást kezdeményező igazi telefonszáma jelenik meg a potenciális áldozatok készülékén, hanem egy másik, jellemzően olyan, amely ismerős: jelen esetben a Nemzeti Kibervédelmi Intézet telefonszáma – olvasható a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat közleményében.

Tovább olvasom

Trending Now

A technológiai fejlődéssel új biztonsági kockázatokra is fel kell készülni

A mesterséges intelligencia (MI) elterjedésével az információbiztonsági szakértők feladatai már kiterjednek az azzal kapcsolatos biztonsági kockázatok kezelésére is, mert újszerű kitettséget jelentenek az intelligens eszközök és az MI-vel ellátott folyamatautomatizálás is – ismerteti a Deloitte könyvvizsgáló és tanácsadó cég az MTI-nek küldött közleményében.

Közzétéve:

Pixabay

Barta Gergő, a Deloitte kibervédelmi osztályának vezető MI szakértője a közleményben kiemelte:

már látszanak annak jelei, hogy a technológia fejlődése új kihívások elé állítja a szervezeteket, hiszen a biztonsági incidensek már második éve a legjelentősebb működési kockázatnak számítanak világszerte.

Az ezekkel kapcsolatos költségek már 2022-ben sosem látott csúcsra emelkedtek, és a várakozások szerint a következő években többszörösükre ugranak majd – mutatott rá.

Az új biztonsági kockázatok felértékelhetik majd az információbiztonsági vezetők szerepét. Az ő feladatuk, hogy a munkatársakat oktassák, illetve a vezetőket tájékoztassák a legfrissebb kockázatokról és azok lehetséges kezeléséről.

A biztonsági szakértőknek fel kell mérniük, hogy a modellek hogyan kezelik az érzékeny adatokat, és biztosítaniuk kell, hogy azok megfeleljenek az adatvédelmi törvényeknek és előírásoknak.

A vezetőknek megbízható jogosultság-kezelési folyamatot kell bevezetniük annak biztosítása érdekében, hogy csak az arra jogosult személyek férjenek hozzá a rendszerekhez, modellekhez és az adatokhoz. A szervezeteknek megfelelő naplózási képességekkel és monitoring rendszerekkel kell rendelkezniük a biztonsági incidensek észlelése és az azokra való azonnali reagálás érdekében.

A biztonsági vezetőknek kell irányítaniuk a rendszerekkel kapcsolatos képzést, és fel kell hívniuk az alkalmazottak és az érdekeltek figyelmét a releváns tudnivalókra.

A jövőre gondolva a szervezeteknek azonnal el kell kezdeniük olyan módszerek alkalmazását, mint a személyre vagy adott pozícióra szabott szakmai képzések, online tanfolyamok és tájékoztató workshopok, hogy ily módon is oktassák és képezzék a munkavállalókat a generatív mesterséges intelligencia bevezetésének lehetséges kockázatairól – ismerteti a Deloitte.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Trending Now

Döntött a Kúria: az Elk*rtuk filmmel nem sértették meg Hann Endre személyiségi jogait

Elutasította a bíróság Hann Endre felülvizsgálati kérelmet, amelyben azt indítványozta, hogy a Kúria a jogerős, másodfokú ítéletet helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben.

Közzétéve:

MTI/Vasvári Tamás

A döntés előzményei között érdemes felidézni, hogy az óriási érdeklődés mellett vetített, a 2006-os véres események és Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatását feldolgozó Elkxrtuk című mozifilm kapcsán Hann Endre azt állította, az alkotók rossz színben tüntetik őt föl a filmben  – írja a Magyar Nemzet.

A sértett közvélemény-kutató először peren kívüli egyezség keretében követelt hárommillió forintot és bocsánatkérést, az általa indított perben viszont már a film betiltását is szorgalmazta.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint a Megafilm Kft. megsértette a felperes jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogait. Emiatt sajnálkozást kell kifejeznie a honlapján, valamint másfél millió forint sérelmi díj és ötszázezer forint perköltség kifizetésére is kötelezte az alperest. Másodfokon azonban ettől eltérő döntés született.

A bíróság megállapította, hogy az elsőfokú döntés több szempontból is helytelen volt: a film nem sértette meg Hann Endre személyiségi jogait.

A jogerős ítélet ellen azonban Hann Endre felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Ebben azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben. Fontos azonban elmondani, hogy a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Kúria nem a per újabb fordulóját folytatja le, hanem szigorú eljárási szabályok szerint lefolytatható rendkívüli perorvoslatot kínál, amennyiben a bírósági eljárás során valamilyen hiba vagy mulasztás történt volna. Ezzel kapcsolatban tehetett tehát a Kúria megállapításokat, és meg is állapította, hogy Hann Endre keresetében egyetlen – a másodfokú bíróság által elkövetett – konkrét eljárási jogszabálysértést sem mutatott ki. Ezért úgy döntött, hogy a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: Kálomista Gábor, a Megafilm producere A helység kalapácsa című televíziós film forgatásáról tartott sajtótájékoztatón a tordasi Westernfaluban 2022. augusztus 17-én

Tovább olvasom