Kövess minket!

Trending Now

Videós tárgyalásokat tartanak a polgári perekben

A cél a hivatalos közlemény szerint a jogbiztonság és az állami eljárások biztosítása a veszélyhelyzet alatt.

Az eljárásjogi intézkedésekről szóló kormányrendelet eljárásjogi kérdéseket rendez. Szó van benne a veszélyhelyzet ideje alatti kézbesítéstől, fizetési meghagyástól és a lejáró biztonsági tanúsítványok ügyétől a bírósági cégeljárásokig és a végelszámolásról szóló szabályokig, de a polgári és büntető peres eljárásokra és a közjegyzői eljárásokra vonatkozó szabályozásokra ugyanígy vonatkozik – írja az Index.

Változások egész soráról van szó, néhány pontot emelünk ki ezek közül:

 

  • A veszélyhelyzet megszűnéséig a fizetési meghagyás végrehajtói kézbesítésére nem kerülhet sor azzal, hogy a kézbesítésre vonatkozó határidő a veszélyhelyzet megszűnését követő napon újrakezdődik.
  • A kézbesítési kifogás, valamint a mulasztás igazolása iránti kérelem előterjesztésének határidejébe a veszélyhelyzet időtartama nem számít bele.
  • Ha a biztonsági tanúsítvány vagy biztonsági szakvélemény a veszélyhelyzet ideje alatt jár le, érvényessége a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napig automatikusan meghosszabbodik.
  • A tájékoztatás szerint a veszélyhelyzet megszűnéséig a fizetési meghagyás végrehajtói kézbesítésére nem kerülhet sor azzal, hogy a kézbesítésre vonatkozó határidő a veszélyhelyzet megszűnését követő napon újrakezdődik.
  • Nem tartanak hagyatéki tárgyalásokat, a hagyatéki eljárások ideiglenesen megváltoznak.
  • A közjegyzői eljárások általában is egyszerűsödnek, jóval több mindent lehet elektronikusan is megtenni.
  • A polgári peres eljárásokat felfüggeszthetik, ha járványveszélyes helyről van szó, de alapesetben lehetőleg hang- vagy videóalapú tárgyalások lesznek. Egyszerűsítik a keresetek beadását is.
  • Büntetőeljárásokban a tanúvallomások videón is megtehetők, és a vádlottnak sem kell feltétlenül személyesen jelen lennie, ha zárlat alatt áll.
  • Ha a bírósági vezetői kinevezés a veszélyhelyzet idején jár le, a határozott idő meghosszabbodik a veszélyhelyzet megszűnéséig.

 

Trending Now

Tovább érzékenyít a Marvel, most az X-Mennel van bajuk

Eltávolíthatja a Marvel Studios az X-Men filmsorozat nevéből a „men” szót, hogy befogadóbbá tegye azt.

Közzétéve:

Fotó: MTI/EPA/Adam S. Davis

Marvel Studios bejelentése szerint hamarosan átalakul az X-Men szuperhős-filmsorozat: a vállalat egyik vezetője, az animációkkal foglalkozó részleg alelnöke, Victoria Alonso javasolta a filmsorozat nevének megváltoztatását. „Nevetségesnek tartom, hogy X-Menről beszélünk, miközben rengeteg női szuperhős van a filmben. Szerintem elavult a cím” – mondta egy interjúban.

A filmekben már jelentek meg utalások a várható változásra. Az X-Men: Sötét Főnixben az egyik szereplő, Mystique azt mondja egy másiknak, Charlesnak: „Egyébként a nők mindig megmentik a férfiakat errefelé. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy X-Womenre változtassuk a nevünket”.

A stúdió vezetője, Kevin Felge véleménye szerint az X-Men név túl régimódi és nem eléggé progresszív. Más jelek is arra utalnak, hogy új névvel akarják ellátni a filmeket, ilyen például a sorozat következő részének címe, a „The Mutants”, amelyet az X-Men részek folytatásaként írtak meg.

Más képregényekkel és filmekkel foglalkozó stúdiókat is áthatott az utóbbi időben az identitáspolitika. A nyár elején a DC Comics hivatalosan is biszexuálissá tette Robint, Batman segédjét, a Pride-hónap során pedig Amerika kapitány karakterét tették homoszexuálissá és bejelentették, hogy ő lett a vállalat történetének első, nyíltan „más” karaktere – írja a V4NA hírügynökség.

Tovább olvasom

Trending Now

Harminc év után először tartottak nyilvános filmvetítést Szomáliában

A háború sújtotta országban a kulturális élet feléledésének reményét ébresztette fel a mozi szerdai újranyitása.

Közzétéve:

A főváros, Mogadishu Nemzeti Filmszínházában szigorú biztonsági intézkedések mellett vetítették le Ibrahim CM szomáliai rendező két rövidfilmjét. A mozi korábban öngyilkos merénylők célpontja és hadurak bázisa volt.

“Történelmi este volt ez a szomáliai emberek számára, megmutatta, hogyan éledt újra a remény a megpróbáltatások évei után. Ez a mozi teret nyújt a szomáliai dalszerzőknek, történetmesélőknek, filmrendezőknek és színészeknek, hogy a nyilvánosság előtt bizonyítsák tehetségüket”

– mondta el az AFP-nek Abdikadir Abdi Yusuf, a mozi igazgatója.

A nézők 10 dollárt (3000 forint) fizettek, hogy megnézzék a két kisfilmet. Számos ellenőrzőponton kellett áthaladniuk, míg elérték a moziknak, a parlamentnek és az elnöki palotának otthont adó, szigorúan őrzött zöld zónát.

A mozi épületét kínai szakemberek építették 1967-ben Kína akkori vezetője, Mao Ce-tung ajándékaként. A hetvenes-nyolcvanas években az ország kulturális fejlődésének jelentős motorjaként szolgált.
1991-ben, a polgárháború kitörésekor zárták be, ezután romlásnak indult.

Amikor az African Union Mission nevű szervezet újjáépítette, 2012-ben újranyitott, azonban az Al-Shabab harcosai felrobbantották, mert a filmeket és az élő előadásokat erkölcsileg romlott dolognak tartották.

Tovább olvasom

Trending Now

Csalódottak a FIFA-büntetés miatt a sportújságírók

A kialakult helyzet “rendkívül abszurd és igazságtalan” – közölte az újságírószervezet.

Közzétéve:

Borítóké: A Puskás Aréna üresen, fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöksége csalódottan fogadta, hogy az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a magyar labdarúgó-válogatottnak a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki kedden a nemzetközi szövetség (FIFA). Az MSÚSZ szerint a kialakult helyzet “rendkívül abszurd és igazságtalan”.

A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott.

“Mérhetetlen csalódást jelent számunkra, hogy a közelmúlt budapesti, teltházas, biztonságos és sportszerű hangulatú mérkőzéseit követően az UEFA után immár a FIFA is engedett a nemzetközi politikai nyomásnak, és olyan szigorú szankciókkal sújtotta a magyar szövetséget, amelyeket messze nem indokolnak a helyszínen egyáltalán nem, vagy alig tapasztalható, a feljelentők által bemutatott vélt vagy valós szabálytalanságok”

– olvasható az MSÚSZ honlapján közzétett állásfoglalásban.

“Felfoghatatlan volt a budapesti magyar-angol mérkőzés előtti és utáni médiakampány a brit sajtóban, amely már a találkozó előtt igyekezett rasszistának bélyegezni a magyar szurkolókat, majd komolyan vehető bizonyítékok híján is könyörtelenül megtette ezt a mérkőzés után. Nem egy főcím és mainstream üzenet sugallta, állította, hogy egész Magyarország rasszista, aminek semmi köze a valósághoz és mérhetetlen cinizmus azok után, hogy éppen Angliában szabadult el tömeges és ijesztő mértékben a rasszizmus az Európa-bajnoki döntő után.

Az egész világ által hitetlenkedve figyelt erőszakhullám és egy sor rendezési hiányosság, biztonsági és járványügyi szempontból is rendkívül aggályos szabálytalanság, ezernyi gyalázkodó, rasszista megnyilvánulás, az ellenfél himnuszának kifütyülése után, amelyek mind az olasz-angol Eb-döntőn voltak tapasztalhatók, egyelőre semmilyen szankcióval nem sújtotta az UEFA Angliát,

amelynek még a miniszterelnöke is engedett a példátlan, minden igazságalapot nélkülöző médianyomásnak és a közösségi médiaterekről kitiltott ezernyi angol szurkoló megbüntetése helyett a magyar szövetség elleni példás fellépést követelte a FIFA-tól.”

A közlemény kitér arra, hogy maga Cristiano Ronaldo mondta a júniusi magyar-portugál mérkőzés után, hogy bárcsak minden meccs telt ház előtt, ilyen hangulatban zajlana, de semmilyen rasszista megnyilvánulással nem találkoztak a mérkőzés után megkérdezett francia vagy angol szurkolók, stábtagok sem.

Kiábrándító a BBC és az iSport gyakorlata

“Kiábrándító volt látni, olvasni az egykor világszerte az objektivitás mércéjeként tisztelt BBC végletesen elfogult mondatait vagy az iSport szélsőségesen gyűlöletkeltő címlapját, amelyen egész Magyarországot bélyegezte rasszistának: England vs Racists 4-0. Elítéljük és visszautasítjuk a hazánkat büntető hecckampányt és kérjük, hogy senki se higgyen fenntartások nélkül annak, amit Magyarországról a fősodratú nemzetközi média terjeszt, állít. Inkább higgyenek a saját szemüknek és azoknak a turistáknak, futballszurkolóknak, vendégeknek, akik mostanában Magyarországon jártak és a csöppet sem rasszista magyarok vendégszeretetét élvezhették. A rendkívül abszurd és igazságtalan helyzetre egy régi mondás alkalmazható: Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Avagy: The pot calls the kettle black!” – zárul az MSÚSZ elnökségének a közleménye.

Tovább olvasom