Kövess minket!

Trending Now

Szijjártó: meg kell védeni az európaiakat a kiberfenyegetésektől!

Egyre többen vannak kitéve az interneten jelentkező veszélyeknek – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

Borítóképünkön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, fotó: MTI / Máthé Zoltán

Határozott, európai szintű választ kell adni a digitális térben jelentkező új fenyegetésekre, meg kell védeni az állampolgárokat a kiberbűnözéssel és a szélsőséges ideológiák terjedésével szemben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Észtországban.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány miatt az emberek életének egy jelentős része átkerült a digitális térbe, ezért

egyre többen vannak kitéve az interneten jelentkező veszélyeknek, a bűnözők, a szélsőséges szervezetek olyanokat is elérnek, akiket korábban nem.

Hangsúlyozta: a NATO tallinni kibervédelmi központjában magyar katonai szakértők is dolgoznak annak érdekében, hogy az euroatlanti szövetség megfelelő választ tudjon adni ezekre a kihívásokra a következő időszakban, illetve a téma meg fog jelenni az Európa Tanács hamarosan kezdődő soros magyar elnökségének prioritásai között is.

Hozzátette,

az eredményes európai válasz összeállításához szükség van a világ öt leginkább digitalizált országa közé tartozó Észtország segítségére is.

Szijjártó emellett aláhúzta, hogy a magyar külpolitikának mindig is fontos törekvése volt a balti országok biztonságának fenntartása.

Ezért a magyar légierő 2022 végén ismét részt fog venni Észtország, Lettország és Litvánia légterének védelmében négy Gripen típusú repülőgéppel és 95 katonával. Ez lesz a harmadik ilyen alkalom, és a kormány a feladatot már előre elvállalta 2025-re is.

Trending Now

Altorjai Anita: óriási kihívást jelent a mesterséges intelligencia a média számára

És ebben az új helyzetben jócskán felértékelődik a közmédia ázsiója – mondta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szombaton Visegrádon.

Közzétéve:

Altorjai Anita a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón tartott előadásában rámutatott: ha baj történik a világban – akár háború, járvány vagy természeti katasztrófa –, akkor a hírfogyasztók, a nyilvánosság gyors, megbízható, hiteles, pontos és közérthető információkat szeretnének kapni. Ezt a közszolgálatban találják meg – jelentette ki az MTI beszámolója szerint.

A jövő egyik legnagyobb kérdésének azt nevezte, hogy ezt a megbízható tartalmat hogyan állítják elő, milyen hírforrásban bízhat meg a tudósító, és milyen forrásban a hírfogyasztó.

Fikciót látunk, a mesterséges intelligencia által kreált valóságot vagy tényleg az igazit, a valódit? – tette fel a kérdést.

Altorjai Anita a jövő újságíróját úgy festette le, hogy ha meg akar felelni a közszolgálatiság kritériumának, akkor mindenekelőtt meg kell őriznie kíváncsiságát. Nemcsak a téma iránt, hanem főként a hírforrás iránt – hangsúlyozta.

Ezerféleképpen kell majd ellenőrizni a forrást, mert csak így tudjuk megőrizni a hitelességünket – mondta a vezérigazgató, aki kiemelte: ehhez nemcsak az internet keresőmotorjaival, okoseszközökkel, hanem egymással is beszélgetni kell.

„Az a feladatunk, hogy megőrizzük a közszolgálati újságírás minden értékét egy olyan világban, amikor már nem mindig mi irányítunk”

– fogalmazott.

Altorjai Anita kiemelte: a mesterséges intelligencia a fejlődéssel párhuzamosan egzisztenciális kihívást is jelent. Alapjaiban változik meg mindannyiunk élete és vele a média világa: a filmkészítés, a rádiós és televíziós műsorkészítés világa és a fogyasztók világa is.

Kitért arra is, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazására nem csupán a piacnak, de az államnak és minden állami szereplőnek fel kell készülnie, stratégiát kell alkotni, a médiában dolgozó vezetőknek és az újságíróknak is.

Szabályozni kell, és ennek alapja, hogy mindenkinek meg kell tanulni használni, azért, hogy legyen beleszólásunk a domináns technika térnyerésébe – közölte a vezérigazgató.

A kétnapos konferencia megelőző napjáról szóló beszámolónkat ide kattintva találja.

A konferencia keretei között átadott Kosztolányi-díjról és az idei díjazottról pedig itt találja a cikket.

Tovább olvasom

Trending Now

Tuzson Bence: gyorsan változó világban kell megtalálnia helyét a médiának

Ez hihetetlen felelősség és feladat – mondta az igazságügyi miniszter a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón pénteken, Visegrádon.

Közzétéve:

Tuzson Bence igazságügyi miniszter köszöntőt mond a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozó megnyitóján a Thermal Hotel Visegrádban 2023. december 8-án, fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Tuzson Bence köszöntőjében rámutatott: képesnek kell lenni elhatárolni a lényegest a lényegtelentől, a valóst a valótlantól, és el kell tudni juttatni az üzenetet a hallgatósághoz.

Minőségi kommunikációra van szükség, amely a valóságot közvetíti

– húzta alá az MTI beszámolója szerint a miniszter, aki a találkozó céljaként jelölte meg annak megfogalmazását, hogy a média és a jog területén jelentkező kihívásokra hogyan tudnak a magyarok, a magyar újságírók megfelelő választ adni.

Egykor Gutenberg világában éltünk, ma pedig Zuckenbergében

– mondta, hozzátéve: talán még soha nem volt akkora kommunikációs szakadék a generációk között, mint napjainkban.

A miniszter felidézte, hogy amikor először választották országgyűlési képviselőnek, 2014-ben, akkor az volt az első olyan Országgyűlés, amely legitimációját már a határon túli magyaroktól is kapta. Ez egyfajta kötelezettséget “állított” a magyar Országgyűlés és a magyar kormány elé egyaránt – mondta.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter köszöntőt mond a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozó megnyitóján a Thermal Hotel Visegrádban 2023. december 8-án
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

“Magyarország miniszterelnöke már nem egy határokkal körbezárt országnak a miniszterelnöke, hanem minden magyaré” – fogalmazott. Kitért arra, hogy mindez kötelezettséget jelent olyan értelemben is, hogy minden intézkedésüket oly módon kell meghozni, hogy az minden magyarra kihat, és ennek megfelelő felelőséggel kell kormányozni.

Ugyanakkor minden határon túli magyar felel Magyarországért és a teljes magyar közösségéért – mutatott rá, kiemelve: ezen a téren is létrejött a nemzetegyesítés.

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára köszöntőt mond a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozó megnyitóján a Thermal Hotel Visegrádban 2023. december 8-án
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára rámutatott: a Kárpát-medence legjobb újságírói, legfontosabb szerkesztői és legmeghatározóbb médiaszemélyiségei vesznek részt a találkozón.

“Elképesztő felelősség nyomja az írástudók vállát”

– fogalmazott a parlamenti államtitkár, hozzátéve: minden egyes szónak “komoly súlya” van.

Kitért a hitelesség fontosságára is, amit – mint mondta – nagyon nehéz felépíteni, de nagyon könnyű elveszíteni.

Vitályos Eszter – aki a térség kormánypárti országgyűlési képviselője is – a visegrádi rendezvényen szólt az ott zajló fejlesztésekről, és hangsúlyozta: rengeteg a tennivaló. Amennyire gyönyörű ez a térség, annyira népszerű is, egyre többen költöznek ide, ami számos feladatot ró az döntéshozókra – húzta alá az államtitkár.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntőt mond a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozó megnyitóján a Thermal Hotel Visegrádban 2023. december 8-án
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára felidézte, első alkalommal 2019-ben szervezték meg a találkozót, amelyből mára hagyomány lett. Ezek a találkozók arra is lehetőséget teremtenek, hogy a szakmai kapcsolatok mellett baráti kapcsolatok szülessenek, illetve a meglévők megerősödjenek – hangsúlyozta.

Önök azért vannak itt, mert magyarok – fogalmazott, hozzátéve: a magyar nemzet egységét építik immár 14. éve.

Rámutatott: fontos olyan hálózatok kialakítása a média területén is, amelyek később önmaguk is működőképesek lesznek. A kormány segíti létrejöttüket, működésüket, de azt szeretnék, ha ezek önállóan, a Kárpát-medencében megállnák a helyüket – jelezte.

Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke köszöntőt mond a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozó megnyitóján a Thermal Hotel Visegrádban 2023. december 8-án
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke közölte: mára hagyománnyá vált a Kárpát-medencei találkozó, amelynek szervezéséhez a szövetség tavaly csatlakozott.

Kiemelte,

a magyarság minden traumán, megpróbáltatáson túl tudja magát tenni. Az igazi kihívás ugyanakkor magyarként megmaradni ebben a szakmában

– húzta alá.

Tudósításunkat Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója konferencián elmondott szombati előadásáról ide kattintva tudja elolvasni.

A konferencia keretei között átadott Kosztolányi-díjról és az idei díjazottról pedig itt találja a cikket.

Tovább olvasom

Trending Now

AdvenTippek elnevezésű sorozattal jelentkezik az NMHH Facebook-oldala

Hasznos és praktikus információkkal támogatják a fogyasztókat.

Közzétéve:

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye szerint a hatóság Facebook-oldalán naponta megjelenő tippek célja, hogy segítséget adjanak a digitális térben való eligazodáshoz, hasznos és praktikus információkkal támogassák a fogyasztókat. Az AdvenTippek a témafelvetésekkel és javaslatokkal több generációt is megszólítanak, miközben jobban megismertetik az NMHH szerteágazó tevékenységét.

Hangsúlyozták: az első tipp éppen ebben az időszakban, karácsony közeledtével válik leginkább időszerűvé, hiszen a levél- és csomagküldés minden évben ilyenkor éri el a legnagyobb forgalmat.

“Nem árt óvatosnak lenni, egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora szállítási pluszköltséggel kell számolnunk”

– hívták fel a figyelmet a közleményben. A hatóság azt javasolja, hogy – a kellemetlen meglepetések helyett – előzetesen böngésszük át az NMHH weboldalán a csomag- és levélszolgáltatók listáját, illetve használjuk az Európai Bizottság csomagár-összehasonlító oldalát.

A sorozat további AdvenTippjei többek között a biztonságos online vásárlásról, a zökkenőmentes streaminghez szükséges netsebességről, az elektroszmog méréséről vagy az internetes zaklatás esetén felmerülő megoldási lehetőségekről szólnak – ismertette az NMHH.

Az AdvenTippek-sorozat körbejár majd több kérdést is: Hogyan törölhetjük véglegesen az adatainkat egy eladásra szánt készülékről? Mit tehetünk, ha a szolgáltatónk nem teljesíti az ígért internetsebességet, és hogyan ellenőrizhetjük ezt az NMHH segítségével? Hogyan vehetjük észre a netes red flageket, és ha baj van, hová fordulhatunk?

Ezekre és más kérdésekre is választ kaphatunk a hatóság Facebook-oldalán karácsonyig naponta jelentkező AdvenTippek-sorozatban – ismertette az NMHH.

Tovább olvasom