Kövess minket!

Trending Now

Plágiumbotrány: lemondott a román kormány digitalizációért felelős minisztere

Florint Roman kevesebb mint három héttel hivatalba lépése után szerdán távozott a kabinetből.

Borítókép: Ülésezik a román parlament, fotó: MTI/Baranyi Ildikó

Romant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közigazgatási és közbiztonsági kabinetjét vezető alelnökét a román média azzal vádolta meg, hogy a mesterképzést lezáró szakdolgozatában plagizált, a képviselőház honlapján közzétett szakmai önéletrajzában pedig csúsztatások szerepelnek.

A Libertatea című lap szerint a közgazdasági, kommunikációs és nemzetbiztonsági képesítésekkel rendelkező, politikai karrierje előtt újságíróként tevékenykedő Roman

önéletrajzában egyetlen olyan utalás szerepel, amely szerint az általa irányítandó szakterülethez is ért, de a politikus nem tudta a lap kérésére semmivel sem igazolni, hogy az állítólag általa írt Az információs hálózatok elmélete című könyv tényleg létezik.

Az önéletrajzban feltüntetett tanulmányok igazolásaképpen Florin Roman tíz olyan oldalt küldött el a Libertateának 2012-ben a bukaresti Titu Maiorescu Egyetem pszichológia karához benyújtott szakdolgozatából, amelyről a lap azt állítja, hogy a Temesvári Műszaki Egyetem egyik, 2008-ban kiadott tankönyvének szó szerinti másolata.

Szerdán Daniel David, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta:

Florin Roman valójában nem szerzett oklevelet – amint azt az önéletrajzában állítja – a BBTE közgazdasági karán, hanem egy rövidebb képzésben vett részt az egyetem  gyulafehérvári kihelyezett főiskoláján.

A politikus a közösségi oldalán jelentette be lemondását, “médialincselés” áldozatának nevezve magát, és rágalmazási perrel fenyegette meg Dacian Ciolost, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökét, aki szerinte a háttérből irányította lejáratását. Florin Roman tagadta a plágiumvádat, és arra hivatkozott: lemondásával meg akarja előzni, hogy ez a botrány hátráltassa a kormány munkáját.

Médiaértesülések szerint a minisztert Nicolae Ciuca kormányfő mondatta le.

Az innovációért és a digitalizálásért felelős tárca irányítását Virgil Popescu energiaügyi miniszter veszi át ügyvivőként egy új miniszter kinevezéséig.

Trending Now

Közösülnek a szereplők a kisgyerekeknek szóló könyvben

“Ez egyike az olyan könyvek ezreinek, amelyek elárasztják az iskolákat és a könyvtárakat. A nemzeti oktatási kartell eltökélte, hogy ellopja a gyermeki ártatlanságot” – volt, aki így reagált arra, hogy egy nemrég megjelent, gyerekeknek szánt könyvben szexjeleneteket ábrázolnak, illetve részletesen leírják, amint az egyik szereplő szexuális kapcsolatot létesít a barátjával.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Heves támadás érte a közösségi médiában Dagmar Geisler gyermekkönyvszerzőt a Testem növekszik című alkotásának tartalma miatt. A könyv a kiadó állítása szerint négyéves korú gyermekek számára készült, a főszereplő Sabrina a kiadvány hasábjain mégis azt ecseteli kisöccsének, Tobynak, hogy miként szexelt a barátjával. Ez tele van szemléletes kifejezésekkel és képekkel a közösülés folyamatáról – számolt be a kiadványról és az azt övező botrányról a V4NA hírügynökség, hozzátéve: a Simon & Schumer oldalán található leírás szerint a könyv “tökéletes bevezetés a testtudatosság és a szexuális nevelés témakörébe óvodások és kisiskolások számára”.

A vitatott kiadvány az Amazon oldalán

A könyvre több kommentelő is hevesen reagált, akik szerint az ilyen típusú pornográf tartalmaknak nincs helye a gyerekeknek szóló kiadványokban.

“Ez egyike az olyan könyvek ezreinek, amelyek elárasztják az iskolákat és a könyvtárakat. A nemzeti oktatási kartell eltökélt abban, hogy ellopja a gyermeki ártatlanságot”

– írta egyikük.

Nagyjából egy héttel később egy Suz nevű kanadai kétgyermekes anyuka reagált dühösen ugyanezzel a könyvvel kapcsolatban:

“A legszebb érzés az volt, amikor Marco pénisze spermát spriccelt Sabrina vaginájába – áll a gyerekkönyvben. Mindjárt felveszem a kapcsolatot a gyerekeim iskolájával, és követelem a leltárlistát az átkozott könyvtárukból! A könyv címe: A testem növekszik, útmutató 4-8 éveseknek. Olvasd el még egyszer: NÉGY-NYOLC ÉVESEKNEK.”

Tovább olvasom

Trending Now

Maszkban tiltakoznak afgán műsorvezetők a kolléganőik elfátyolozása ellen

A televízió képernyőjén megjelenő nők “nem valóságos nők, csupán képek” – érvelnek a sajtómunkások a tálibok által bevezetett szabályozással szemben.

Közzétéve:

Borítókép: Neszar Nabil televíziós műsorvezető maszkviseléssel áll ki munkatársnői mellett a TOLO News afgán hírcsatorna kabuli stúdiójában 2022. május 22-én, fotó: MTI/AP/Ebrahim Noroozi

Maszkban jelentek meg a kamerák előtt az afganisztáni Tolonews hírportál férfi munkatársai vasárnap, tiltakozva a tálibok nők elfátyolozásáról szóló rendelete miatt – adta hírül az MTI.

A hírportál munkatársai a Twitteren azzal érveltek a tiltás ellen, hogy

a televízió képernyőjén megjelenő nők “nem valóságos nők, csupán képek”, így a tálib vezetés május elején kiadott, a nők teljes elfátyolozását kötelezővé tevő rendelete nem vonatkozhatna rájuk.

A tiltakozásról készített videóban a hírportál több műsorvezetőnője arra panaszkodott, hogy arcfátyolban nem kap rendesen levegőt, így adást sem tud vezetni.

Kpolvak Szapai, a Tolonews igazgatóhelyettese a Facebookon azt mondta: a rendelkezés “mély gyászba taszította” őket.

Az erkölcs terjesztéséért és bűnmegelőzésért felelős minisztérium szóvivője mindazonáltal leszögezte, hogy a szabálytól nem térnek el:

“Ez nem a mi szavunk, hanem Isten (Allah) szava”

– fogalmazott.

A döntés ellen a napokban több afganisztáni televízió tiltakozott.

Korábbi ígéreteikkel ellentétben a radikális iszlamisták az utóbbi hónapokban ismét erőteljesen korlátozni kezdték a nők jogait, május elején pedig kötelezővé tették a nők számára a teljes testet elfedő burka viselését nyilvános helyeken.

Tovább olvasom

Trending Now

Megsértette a muszlimokat a sokszínűséget hirdető plakát

Az egyetem posztolt egy képet a közösségi média felületein, amin két hidzsábot viselő nő csókolózik, ezzel kiváltotta a muszlim közösség haragját. Az iskola tisztviselőinek ezek után el kellett távolítani a posztot.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A kanadai Western University egyik, a homofóbia elleni küzdelmet támogató közösségi média posztján két hidzsábot viselő, csókolózni készülő nőt ábrázolt, ami a helyi muszlim közösség részéről olyan felháborodást váltott ki, hogy az iskola tisztviselői kénytelenek voltak törölni a posztot.

Az egyetem Instagram-fiókján kedden a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni nemzetközi nap alkalmából közzétett képet kritikák armadája fogadta azok részéről, akiket sértett a képi ábrázolás.

A kritikusok szerint a poszt helytelen és tiszteletlen, mivel a hidzsábnak, az iszlám fátyolnak vallási és spirituális vonatkozásai vannak.

Válaszul az iskola illetékesei eleinte kiálltak a plakát mellett, és megjegyezték, hogy “megértjük, mennyire összetett és interszekcionális ez a téma. A képek egyes muszlimok számára felkavaróak lehetnek”. Szerdán azonban az egyetem egyik tisztviselője, aki a méltányosságot, sokszínűséget és befogadás helyzetét felügyeli az intézményben, nyilatkozatot adott ki, amelyben elmondta, hogy a képet eltávolították.

Egy muszlim közösségi vezető, Iman Abd Alfatah Twakkal is közleményt adott ki a képpel kapcsolatban.

“Tiszteletben tartjuk mindenki emberi jogait, amelyeket Ontario emberi jogi törvénye véd. Bár értékeljük, hogy a szándék a befogadás előmozdítása, a plakát ennek az ellenkezőjét teszi. Egy muszlim vallási szimbólumot kiemelni ebben a környezetben nem helyénvaló” – mondta a férfi a V4NA hírügynökség szerint.

A plakát kapcsán egy petíciót is elindítottak, amelyben követelik, hogy az iskola távolítsa el a muszlim nők ábrázolását. A petíciót szerda reggelig több mint kétezren írták alá.

“Világossá kell tenni, hogy ez nem támadás az LMBT+ közösség ellen, és a queer muszlimok létezését is elismerjük. Amit ábrázolnak, az rendkívül tiszteletlen, érzéketlen és teljesen félreérthetetlen a muszlim közösség egészével szemben”.

Tovább olvasom