Kövess minket!

Trending Now

Összefogásra buzdít a Vatera és a Meska.hu

Az online piacterek közös adományozási akciójukban az oldalak felhasználói ingyen felajánlhatják a rászorulóknak a veszélyhelyzet alatt hasznosnak bizonyuló termékeiket.

A gyűjtés keretében várnak többek között fertőtlenítő szereket, saját készítésű szájmaszkokat, tartós élelmiszereket vagy digitális oktatáshoz igénybe vehető eszközöket. Az összegyűjtött adományokat a Foxpost ingyenesen juttatja el a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz, innen kerülnek a rászorulókhoz.

„Fizikailag távolságot kell tartanunk most embertársainktól, az összefogásra azonban minden eddiginél nagyobb szükség van. A jelenlegi helyzetben sokaknak nincs lehetősége arra, hogy beszerezzék a megfelelő eszközöket a vírus elleni védekezéshez, illetve alapvető, a mindennapokhoz, például tanuláshoz szükséges tárgyak sem állnak rendelkezésükre. Közvetítésünkkel a két piactér felhasználói egyszerűen, és a Foxpost közreműködésének köszönhetően biztonságosan tudnak segítséget nyújtani a rászorulóknak” – mondta Szanitter Áron, a Vatera vezetője.

A Vatera ezenfelül tárgyi eszközökkel segíti a Szent László Kórházat a koronavírus elleni küzdelemben 600 000 forint értékben.

Trending Now

Mick Jagger új számmal ünnepel – videó!

Az Eazy Sleazy című, kedden megjelent pandémiás rockhimnuszban arról énekel, hogyan viselte a karanténidőszakot.

Közzétéve:

MTI/EPA/ANSA/Claudio Onorati

Mick Jagger néhány hete írta az új számot, amelyen a Foo Fighters gitárosával, Dave Grohllal dolgozott együtt, aki Los Angelesből szállt be a munkába.

Jagger meg is köszönte neki, hogy gitárosként és dobosként is közreműködött.

Öröm volt a közös munka – hangsúlyozta. Három hónap után hétfőn nyitottak ki a vendéglátóhelyek A 77 éves sztár szatirikus hangvételű dala arról szól, hogy végre kiléphetett a karanténból, ahol a túl sok tévézés már “lobotomizálta” az agyát, és ez a szabadulás optimizmussal tölti el. A refrén pedig azt ígéri, hogy “megszökünk a börtönfalak közül” és “a földi élvezetek édenkertjébe jutunk”.

Háromhónapos lezárás után hétfőn Nagy-Britanniában kinyitottak a boltok és a vendéglátóhelyek is kiszolgálhatták teraszaikon a vendégeket – írja az Origo.

Tovább olvasom

Trending Now

Varga Judit az átláthatóságot és a jogállamot kérné számon

Az átláthatóságot és a jogállamot kell számon kérni a techóriásokon, amelyek egy jelenleg ellenőrizhetetlen “pszeudojogrendszert” igyekeznek kiépíteni – mondta az igazságügyi miniszter a XXI. Század Intézet Facebook-oldalán kedden közvetített beszélgetésen.

Közzétéve:

MTI/Szigetváry Zsolt

Varga Judit úgy fogalmazott, “ha nem tudjuk mi uralni a techóriások cselekedeteit, akkor ők fogják uralni a mi életünket”. “Valójában minket belekényszerítenek egy buborékba”, a kérdés pedig az, hogy az “orrunknál fogva vezetett emberekké válunk-e, akik már egy mosógépet se tudnak megvenni anélkül, hogy a techóriás ne mondaná meg, hogy melyik a jó” – fejtette ki a miniszter.

Hangsúlyozta, a techóriások úgy hivatkoznak közösségi elveikre, hogy azokról nem lehet tudni, miként fogadták el és “kényszerítették” a fogyasztókra, továbbá azok megfeleltethetőek-e a jogállami elveknek.

“Nagyon nagy a baj” – jelentette ki a tárcavezető, aki szerint erre a józan ész az egyetlen válasz, vagyis nem szabad mindent elhinni, ami az online térben történik, és ki kell tudni tekinteni a valóságba.

Varga Judit beszélt arról is: konzervatív beállítottságúként nem érzett késztetést arra, hogy a közösségi platformokon minden nap megszólaljon, de a liberális és baloldali ellenfelei olyan aktívan használják ezeket a felületeket, hogy nem akar lemaradni.

A techóriások mindenkit hozzászoktatnak “ehhez a szerhez”, hogy aztán rajta keresztül tudják befolyásolni társadalmak véleményét – tette hozzá.

A beszélgetést itt tudja megtekinteni:

Az igazságügyi miniszter szerint aggasztó, hogy a Facebook milyen módon próbálja csökkenteni a politikai tartalmat a felületein, és kíváncsi – tette hozzá -, hogyan biztosítják majd ezalatt az egyenlő elbánást és a kettős mérce kizárását.

Kiemelte,

Magyarország megvárja a készülő uniós szabályozást és utána dolgozza ki a terület nemzeti szabályait.

Varga Judit úgy vélekedett, jó az az irány, amelyet az Európai Bizottság képvisel az általános jogállamisági garanciákról, jogorvoslati eljárásokról és a joghatóság létrehozásáról.

Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter

Tovább olvasom

Trending Now

Megújult a vállalkozókat segítő információs portál

Olyan rendszert fejlesztettek, amely nemcsak összegyűjti az elérhető információkat, hanem a vállalkozásoknak közvetlenül fel is ajánlja a rájuk vonatkozókat.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Az oldalon a hazai vállalkozások pár kattintással személyre szabottan tudják megtalálni a rendelkezésükre álló állami támogatásokat, fejlesztési lehetőségeket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden online sajtótájékoztatón.

György László kiemelte, most, hogy Magyarországon a beoltottak száma elérte a 3 milliót, és “küszöbön áll a gazdaság teljes újraindítása”, a kormány azért dolgozik, hogy segítse a vállalkozások talpra állását, és eszközt adjon a kezükbe a fejlesztéseikhez. Ezt szolgálja a Vállalkozói információs portál (Vali) megújítása is.

Az államtitkár szerint korábban a vállalkozóknak, a könyvelőknek, a pályázatíróknak akár több napra is szükségük volt a megfelelő hitelek kiválasztására és az aktuális pályázatok összegyűjtésére. A vállalkozókat segítő portál átalakításával

most olyan rendszert fejlesztettek, amely nemcsak összegyűjti az elérhető hiteleket, támogatásokat, pályázatokat, képzési lehetőségeket, hanem a vállalkozásoknak közvetlenül fel is ajánlja a rájuk vonatkozókat.

Ez azért lehetséges, mert a rendszer a vállalkozások nyilvánosan elérhető adataiból dolgozik, így a portál a cég nevének beírása után az adott vállalkozás földrajzi elhelyezkedése, mérete, tevékenységi köre alapján megmutatja a cég számára elérhető, többségében államilag támogatott szolgáltatásokat, fejlesztési lehetőségeket – ismertette az államtitkár.

György László felidézte, hogy a Vali elődjét egy éve a veszélyhelyzet kihirdetését követően hozták létre. A járvány alatt több mint 100 ezren kattintottak az oldalra, hogy tájékozódjanak az aktuális kormányzati intézkedésekről.

A vállalkozások eddig a gazdaságvédelemmel összefüggésben, mostantól viszont már a gazdaság újranyitásáról találhatnak az oldalon információkat

– hívta fel a figyelmet.

Az államtitkár arra biztatta a vállalkozókat, hogy regisztráljanak a megújult portálra, és “ha információra van szükségük, kérdezzék Valit!”

Tovább olvasom