Kövess minket!

Trending Now

Mi fogyott legjobban az elmúlt hónapokban?

Mind tudjuk, hogy a liszt elfogyott márciusban, a kézfertőtlenítők és arcmaszkok ára pedig irreálisan megemelkedett. A járvány miatt kialakult pánik, majd pedig elszigetelődés időszaka azonban ennél jóval sokrétűbben hatott a kereskedelemre. Cikkünkben külföldi és magyar példákat is bemutatunk.

A koronavírus járvány átstrukturálta a kiskereskedelmet. Az elmúlt időszakban számtalan alkalommal téma volt a különböző médiumokban a maszkok, fertőtlenítőszerek és egyéb egészségügyi termékek (hőmérők, gumikesztyűk stb.) hiánya. A termékfogyások mértéke és változatossága azonban ennél jóval több tényezős, több információt rejt magában. Az európai és amerikai nemzetközi adatok mellett a magyar eladások adatait is megnéztük.

Mivel az online kiskereskedelmi értékesítés 2023-ra becslések szerint eléri a figyelemfelkeltő 6,5 trillió dollárdos értéket, elmondható, hogy az e-kereskedelmi ágazat virágkorát éli. A pandémia kitörése óta pedig az online vásárlás teljes túlsúlyba kerül. Még a világ legsikeresebb kiskereskedői is küzdenek a példa nélküli fogyasztói igényekkel való lépést tartva.

De pontosan mit vásárolnak az emberek?

A kérdés megválaszolásához a Stackline kiskereskedelmi business intelligence cég elemzése szolgálhat segítségül. A vállalat összeállította a leggyorsabban növekvő és hanyatló e-kereskedelem kategóriáit a márciusi események után.

Amint az emberek megismerkedtek az új élethelyzetükkel, vásárlási magatartásukat elkezdték az igényeikhez igazítani. Míg néhány országban a pánikvásárlás lelassult, máshol továbbra is zajlik a készletfelhalmozás egy lehetséges második hullám kitörésére készülve.

Érdekes lehet, hogy számos fogyasztó az új időszakban arra törekszik, hogy egészségére összpontosítson és ez nem merül ki egyszerűen a vírus elleni védekezésben. Az önkéntes karantént betartó fogyasztók 85%-a végez valamilyen testmozgást, és 40%-uk azt állítja, hogy a korlátozások megszüntetésekor szándékozik ezt folytatni. Emellett a fogyasztók a megnövekedett otthon töltött idő miatt életük számos pontján igyekeznek saját kezükbe venni az irányítást, ami olyan termékek megnövekedett rendeléséhez vezethet, mint a felsőkategóriás kenyérsütők.

Az amerikai B2C adatokat összesítő, a tavalyi és idei márciusi összehasonlítást mutató listából kitűnik, hogy a fogyasztók elszigetelten gondolkodnak az életmód pozitív változásáról, mivel a fitnesz, a dohányzás abbahagyása nemzetközi szempontból növekedést mutatnak.

  • Eldobható kesztyűk 670%
  • Kenyérsütő gépek 652%
  • Köhögés és megfázás elleni szerek 535%
  • Levesek 397%
  • Gabona és rizs 386%
  • Csomagolt ételek 377%
  • Gyümölcscsészék 326%
  • Súlyzós edzés 307%
  • Tej és tejszín 279%
  • Mosogatószerek 275%
  • Papír törülközők 264%
  • Szappan és fertőtlenítő 262%
  • Tészta 249%
  • Zöldség 238%
  • Liszt 238%
  • Arctörlő kendők, papírzsepi 235%
  • Allergiagyógyászat 232%
  • Női egészség 215%
  • Gabonafélék 214%
  • Generátorok, áramellátás 210%

Érdekes, hogy a WC-papír nagyobb növekedést mutatott, mint a csecsemőápolási termékek, és a szárított húsok esetében is erősebb növekedés tapasztalható, mint a víz esetáben. De míg egyes kategóriákra drasztikusan növekszik a kereslet, mások visszaesnek a pandémiás gazdaságban.

A leggyorsabban csökkenő kategóriák

A példa nélküli események és nyaralások lemondásának hulláma óriási hatással van az emberek által fogyasztott termékekre. Például a bőröndök, bőröndök, kamerák és a férfi fürdőruhák egyaránt csökkentek az értékesítésben.

 

  • Poggyász és bőröndök -77%
  • Aktatáskák -77%
  • Kamerák -64%
  • Férfi fürdőruha -64%
  • Menyasszonyi ruházat -63%
  • Férfi hivatalos viselet -62%
  • Női fürdőruha -59%
  • Bőrtisztító szerek -59%
  • Fiú atlétikai cipő -59%
  • Tornazsák -57%
  • Hátizsákok -56%
  • Búvárfelszerelés -56%
  • Lány fürdőruha -55%
  • Baseball felszerelés -55%
  • Rendezvények és partikellékek -55%
  • Motorkerékpár védőfelszerelés -55%
  • Kamera táskák és tokok -54%
  • Női ruhák és ruhák -53%
  • Női csizma -51%
  • Rakományállványok -51%

 

Magyar viszonylatban a GKI Digital által készített összesítést érdemes áttekintenie a hirdetőknek és marketingszakembereknek, illetve mindazoknak, akik kiskereskedőként dolgoznak. A GKI 5 szakaszra osztja a vásárlási szokások változásait infografikáján, februártól május 4-ig követhető nyomon rajta a folyamat.

Az első, február vége, március eleje közti szakasz egyfajta vihar előtti csendként fogható fel, ami a felkészüléssel telt. A legtöbben ekkor kezdték el felvásárolni az egészségügyi maszkokat, kézfertőtlenítőket, a lisztet, tésztákat és egyéb tartós élelmiszereket.

A második szakasz kibontakozása március 10-től a hónap végéig tartott, amikor beindult a pánikvásárlás, a hivatalos bejelentés után a tartós élelmiszerek beszerzése rohamosan nőtt.

A harmadik szakaszt a március 28-tól április 14-ig terjedő „karantén-lét” tette ki, ebben a fázisban már megjelentek az új élelmiszerszállítási lehetőségek és a fogyasztók részéről nőtt a kereslet az online beszerezhető élelmiszerekre és drogériai termékekre. Bezárnak az olyan fontos áruházláncok, mint az IKEA, a Decathlon, a H&M, ügyfeleiket ők is az online vásárlás irányába kezdik terelni. Kommunikációs szempontból érdekes fejlemény, hogy ebben a szakaszban kezdenek sorban megjelenni a biztonságos vásárlásról szóló közlemények az áruházak weboldalain.

Április 15 és május 3 között beállt a megszokás szakasza. A lazuló korlátozások és a lehetőségekhez képest stabilizálódó kereskedelmi helyzetnek köszönhetően kezdetét vette az „úl normális” helyzet kialakulása. A webkamerákat, headseteket továbbra is nehéz beszerezni, de összességében csökken a készlethiány és normalizálódnak az ellátási láncok. Az online vásárlási kedv továbbra is magas és érdekességként említhető meg, hogy a forgalom ebben az időszakban közelítette meg a karácsonyhoz hasonló volument. (Ezzel kapcsolatban azt is érdemes figyelembe venni, hogy a csomagátvételi pontok nagy része is bezárt),

Az eddigi utolsó szakasz május 4-től kezdődően az „Új-normális” szakasz, melyet egyébként az amerikai felmérés is említ. Ahogyan a megnevezetés is utal rá, a kereskedelem nem rendeződik vissza eredti állapotába, hanem egy újfajta struktúra szilárdul meg.

Alapvetően elmondható, hogy sok közös pont van a megváltozott magyar és nemzetközi vásárlási trendekben és bár a fent felsorolt termékek növekedése csak a márciusi hónapra érvényes, így is kirajzolódik belőle az az irány, amely megfeleltethető a magyar tanulmány ugyanezen időszakra vonatkozó megfigyeléseinek. Az otthoni sporteszközök és digitális eszközök utáni kereslet tehát világszerte növekszik, miközben a szabadtéri sportokkal, úszással, utazással kapcsolatos termékek kereslete esett a legnagyobbat. Az egészségmegőrzés szintén mindkét anyagban kiemelt szempontként jelenik meg és az erre átcsoportosított összegek forrását valószínűleg a szórakozásra, a ruházati cikkekre és egyéb nem-létfontosságú árucikkekre való kereslet csökkenése adja.

Mindkét elemzés hangsúlyozza, hogy a folyamat nem reverzibilis, azaz a járvány lecsengése után semmiképp sem számíthatunk arra, hogy mindenki „visszatér a megszokott kerékvágásba” a kereskedelem területén. A jövő sok pozitív és negatív meglepetéssel szolgál majd ezen a területen, amire a kereskedőknek és marketingeseknek egyaránt érdemes figyelniük.

Trending Now

Újabb gender-tiktokker intézett támadást a „hagyományos” nemek ellen

Az ey/em/eir személyes névmást használó személy nemrég egy TikTok-videóban közölte, hogy ember madár hibridnek gondolja magát, és ennek megfelelően mostantól nem rendelkezik semmilyen nemmel.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A Libs of TIkTok egy újabb önjelölt gender-szakértőről osztott meg videót, aminek szereplője elmagyarázza, hogy ő egy barátnőjével együtt, madárként definiálja magát, ennél fogva pedig ők nem tekintenek magukra emberként.

“Avery és én mindketten madarak vagyunk. Én egy kardinálispinty vagyok, Avery pedig egy kékvércse. Mivel madarak vagyunk, bár használjuk az általunk preferált személyes névmásokat, alapvetően egyáltalán nincs nemünk, nekünk fajunk van. A mi fajunknak, mint madár-ember hibridnek eredendően nincs semmiféle neme” – mondta a videóban a lány, aki azt láthatóan figyelmen kívül hagyta, hogy mind az általa említett madarak, mind pedig az emberek rendelkeznek nemmel, így a két faj keveredéséből létrejövő életformának is rendelkeznie kell ilyennel.

Korábban már felütötték a fejüket az olyan ultraliberális tiktokkerek, akik nem tekintettek magukra emberként. Amint arról már korábban is írtunk egyik ilyen személy állatnak, egy másik pedig tárgynak képzeli magát.

Az egyik videó elején a már szinte szokásossá váló névmásokkal kapcsolatos rövid monológot lehet hallani, amikor is a biológiailag lányhoz hasonlító, de magát nem akként definiáló személy azt mondja, hogy neki megfelelő az összes fajta névmás használata, de a leginkább azt szereti, ha hercegként utalnak rá.

Ezek után elmesélt a tiktokker egy történetet arról, hogy két évvel ezelőtt kérdezték meg tőle, hogy melyik névmást preferálja. Akkor még azt mondta, hogy természetesen a nőnemű she/her névmásokat használja, de később ezen változtatott, végül pedig arra a felismerésre jutott, hogy a teljesen gender semleges nyelvet tartja a számára legkellemesebbnek, leginkább elfogadhatónak.

Ezt a személyiség változást azzal indokolta, hogy egész életében nőként kezelték, de az identitásának nem nagy része a neme, ami pedig abból fakad, hogy

önmagát nem tudja emberként definiálni.

A videót vegyesen, inkább negatívan fogadták a kommentelők, akiknek a többsége komolytalannak és nevetségesnek titulálta a lányt.

Az egyik kommentelő azt írta, hogy “Javíts ki ha tévedek, de amennyiben nem azonosítod magadat emberként, így az emberi jogok se vonatkoznak rád. Érdekes….”

Mások pedig a Nyugati társadalom és a civilizáció végét vizionálták a videó megtekintése után.

Egy másik TikTok videóban egy magát genderfluidként azonosító ember azt magyarázza, hogy ő az “it” (“az”) névmást preferálja, amivel tárgyakra szoktak hivatkozni, mivel ezzel tudja magát legkönnyebben definiálni. A videó során többször megemlíti a készítő a nemi eufória kifejezést, amivel egy vágyat próbál leírni, ami arra ösztönzi, hogy minél inkább hasonlítson az általa preferált nemre – számolt be róla a V4NA hírügynökség.

Egy a nemek meghatározására szakosodott honlap szerint, a nemi eufória egy olyan pszichológiai állapot, amikor ez egyén a valódi identitására gondol, és közben erős vágyat érez arra, hogy a preferenciái szerint változtassa meg magát, esetleg a névmását.

Tovább olvasom

Trending Now

Bayer Zsolt: mindenkinek kezd elmenni az esze

Az orosz–ukrán konfliktus és annak következményei is szóba kerültek a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor évadzáró adásában, melynek vendégei ezúttal Bayer Zsolt író, publicista, Fodor Gábor, a Közép-Európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója és Réz András filmesztéta, író voltak.

Közzétéve:

48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás/MTVA/Youtube

A hirado.hu szemléje szerint Lánczi Tamás a február 24-én kezdődött háború témájával indította a beszélgetést, és arról kérdezte vendégeit, hogy szerintük 5–10 év múlva hogyan fogunk visszatekinteni az eseményekre.

Fodor Gábor, a Közép-Európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója szerint

egy trendforduló zajlik, valami olyan, ami 2001. szeptember 11-én kezdődött a World Trade Center elleni terrortámadással.

A Szovjetunió összeomlása és 2001 között volt egy kegyelmi állapot, és 9/11 után nem tudtuk, merre fordul a világ.

Fodor Gábor szerint a háborúval is hasonló a helyzet, egy többpólusú világrend alakul ki és alapvetően változik meg a nagyhatalmak egymáshoz való viszonya és Európa képe is.

Bayer Zsolt író, publicista elmondta, hogy

nem elsősorban az orosz–ukrán konfliktustól tart, hanem azoktól a folyamatoktól, amelyek azóta zajlanak.

Mindenkinek kezd „elmenni az esze” a balti államok „kardot rántanak”, a volt észt belügyminiszter arról beszél, hogy a NATO elveszi Kalinyigrádot Oroszországtól, és a norvégok nem engedik át a Spitzbergákon élő oroszoknak szánt szállítmányokat. Három hónappal ezelőtt a publicista egyáltalán nem gondolta, hogy ez a helyzet eszkalálódni fog.

Réz András filmesztéta, író is úgy látja, hogy

a világ a feje tetejére állt, és nem tartja kizártnak, hogy ez a háború 10 év múlva is tartani fog, csak „belemosódik a káoszba”.

Ugyan szerinte nem világfordító esemény ez a háború, hiszen 2014 óta tart és a világ hatalmai nem foglalkoztak azzal, hogy ez milyen irányba fog haladni.

Réz András úgy véli, hogy a világot nem érdekelte, mi zajlik Ukrajnában az elmúlt években, a nagyhatalmak pedig pusztán azzal törődtek, hogy a konfliktus nyerteseiként jöjjenek ki az ügyből. A jelenlegi amerikai elnök fia ott volt, tudniuk kellett, hogy mi történik, folyamatos volt a konfliktus, ami átalakult valami mássá, de annak célját nem látja.

Fodor Gábor szerint az ikertornyok leomlása is szimbolikus esemény volt, és ilyen jelentőségű szimbolikus eseményekre van szükség ahhoz, hogy lássuk a terrorizmus létét, ami ugyan korábban is volt, de ekkor vált igazán láthatóvá.

Réz András úgy gondolja, hogy érdekviszonyok vannak ebben az egészben, és kevésbé fontosak az efféle szimbolikus események, az számít, ki a nyertes és ki a vesztes.

Bayer Zsolt szerint is trendforduló van, és

ha tíz év múlva visszanézünk, akkor azt fogjuk látni, hogy újra hidegháború van, a Kelet és a Nyugat ismét szembekerül egymással.

„A kutya is mindig a jólétben vész meg”, szerinte a nyugati világgal most pontosan ez a helyzet. Idáig nem kellett volna eljutni, lehetett volna egy „win-win” helyzet is, de „elcsesztük”.

Borítókép: kivágás a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor évadzáró adásából

Tovább olvasom

Trending Now

Ennyit keresnek a legjobban fizetett CEO-k

Ők a kétszáz legjobban fizetett vezetők.

Közzétéve:

Pixabay

Százmillió dollár felett kerestek, és átlagosan 330 millió dollárt vittek haza tavaly az amerikai vezérigazgatók 

– írja a Business Insider az Equilar tanácsadó cég tanulmánya alapján, amely összesítette a kétszáz legjobban fizetett CEO listáját. A rekordösszegek az első tizenkét igazgató juttatásait tükrözik.

A rangsor élén Jeff Green, a The Trade Desk vezetője szerepel, kiugróan magas, 835 millió dolláros jövedelmével. 

A felmérés szerint 2021-ben jobb évük volt a vezérigazgatóknak, mint a pandémia előtt. A vezetői javadalmazás majdnem a teljes fizetés harmadával, 27 százalékkal növekedett: 25,3 millió dollárról 2021-re 32,1 millió dollárra – írja a Világgazdaság.

Női CEO is bejutott a top ötbe, Sue Nabi, a Coty vezérigazgatója az egyetlen, aki felkerült a szűkített listára.

A legjobban fizetett vezérigazgatók

  1. Jeff Green, The Trade Desk (digitális marketing), 835 millió dollár
  2. Zig Serafin, Qualtrics (szoftvercég), 541 milló dollár
  3. Peter M. Kern, Expedia (turizmus), 296 millió dollár
  4. Ariel Emanuel, Endeavour (média), 295 millió dollár
  5. Sue Nabi, Coty (szépségipar), 284 millió dollár
  6. David Zaslav, Warner Bros. Discovery (filmipar), 247 millió dollár
  7. David Baszucki, Roblox (videójáték), 233 millió dollár
  8. Andrew Jassy, Amazon (kereskedelem), 213 millió dollár
  9. G. Mike Mikan, Bright Health Group (egészségbiztosítás), 181 millió dollár
  10. Patrick Gelsinger, Intel (csipgyártás), 178 millió dollár
  11. William McDermott, ServiceNow (szoftvercég), 166 millió dollár
  12. Eric Wu, Opendoor (ingatlan), 112 millió dollár

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom