Kövess minket!

Trending Now

Médiaszövetség: visszatetsző politikai tisztogatást hajt végre a DK és az MSZP

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNM) arra reagált, hogy a két baloldali párt nyomására bocsáthatták el az önkormányzati lap főszerkesztőjét.

Borítókép: A Magyar Nemzeti Médiaszövetség logója, forrás: Facebook

– Kicsinyes hatalomtechnikai eljárásnak tekinti és mélységesen elítéli a 9 magazin című ferencvárosi havilapnál rapid gyorsasággal lezajlott politikai tisztogatást a Magyar Nemzeti Médiaszövetség – írta közleményében az MNM.

Amint arról a Magyar Nemzet cikke nyomán lapunk is beszámolt, május 27-i dátummal azonnali hatállyal felbontotta Vágvölgyi B. András munkaszerződését az önkormányzat tulajdonában lévő Ferencvárosi Nonprofit Média Kft. vezetője, Hagymási Zoltán. A médiaszövetség ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz: 

“Visszatetsző politikai tisztogatást hajt végre az MSZP és a DK.”

Az MNM emlékeztet: sajtóértesülések szerint az ügyvezető ezt a kerületi DK-s és MSZP-s képviselők nyomására tette – s ezt a kerület polgármestere is megerősítette, összefüggést feltételezve a szerződésbontás híre és annak ténye között, hogy a helyi képviselő-testület a múlt héten nem fogadta el a médiacég 2022-es üzleti tervét.

“A Magyar Nemzeti Médiaszövetség az egész sajtószakma nevében felszólalva elvárja a történtek tisztázását, s egyben felszólítja Torzsa Sándort, a MSZP–DK képviselőcsoport vezetőjét, hogy nyilatkozzon arról: valóban egy DK-s előválasztási jelöltről, Manhalter Dánielről közölt előnytelen fotó miatt indított-e hadjáratot a 9 magazin ellen”

– olvasható a közleményben, amely egyben felszólítja a Ferencvárosi Nonprofit Média Kft. vezetőjét, Hagymási Zoltánt, hogy erősítse meg vagy cáfolja: valóban az volt-e az azonnali hatályú szerződésbontás kiváltó oka, hogy egy havilap szerkesztőjeként Vágvölgyi B. András májusban nem jelent meg mindennap az irodában.

Az MNM kijelenti, hogy egyetértenek azzal, 

“szakmailag nonszensz a kerületi MSZP–DK képviselőcsoport durva erőfitogtatása magyarázataként állítólagosan felhozott körülmény, ugyanis egy havilap esetében a szerkesztőnek szükségtelen minden reggel nyolctól az íróasztalát támasztania, ahogyan erre – szerintünk nagyon helyesen – a kerület polgármestere is utalt”.

A médiaszövetség felhívja arra az MSZP és a DK politikusainak figyelmét, hogy a média egy külön szakma, amely a szellemi munkán, nem pedig a hivatali munkarend kicsinyesen számon kérhető betartásán alapul. Szeretnénk világossá tenni, hogy ez a szellemi munka pedig egy igazi újságíró minden percét tértől és időtől függetlenül kitölti – s nem csak a hivatali munkarend nyolc órájára korlátozódik.

Az MNM leszögezi, hogy az önkormányzati lap főszerkesztőjének eltávolítását – amíg ennek ellenkezőjéről egy hivatalos vizsgálat eredményei meg nem győzi őket – az MSZP és a DK helyi képviselőinek kicsinyes bosszújaként tartja számon. 

“Azokat a »balos vezetőket« vélelmezve a sajtót ért durva helyi atrocitás mögött, akikre egy nemrég megjelent interjújában tett kritikus megjegyzéseket Vágvölgyi B. András. Jelezve, hogy a kerületi önkormányzat működését látva rá kellett jönnie arra, hogy az »emberiség sárkányfogvetemény«, s hogy ahhoz, »hogy szakadjanak a gátak és hömpölyögjön az árvíz, nem feltétlenül kell a Fidesz«”

– írják.

Trending Now

NMHH-ajánlás: megbízható módszerek az elektroszmog csökkentésére

Az NMHH az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben összefoglalta az elektroszmogmérőkkel és elektroszmogvédőkkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Közzétéve:

Pixabay

A Nemzeti Média- és Hírközlései Hatóságtól (NMHH) már többször igényeltek hivatalos mérést azért, mert egy megvásárolt elektroszmog-mérőeszköz a normálistól való eltérést mutatott. Azonban fontos azzal tisztában lenni, hogy az ilyen eszközök nem feltétlenül megbízhatók és jellemzően nem kalibráltak.

Az NMHH közleményében kifejtették:

az elektroszmog-mérőeszközökről szóló reklámokban, felhasználói leírásokban az egészségügyi határértékek általában alternatív ajánlásokon – például “épületbiológiai előírásokon” – alapulnak; ezek mögött azonban nem áll olyan széles körű tudományos konszenzus, mint a hivatalos hazai ajánlásnál, amelyet az NMHH is alapul vesz méréseikor.

A hatóság vizsgálati tapasztalatai alapján nem érdemes a mérést “saját magunknak elvégezni” pár ezer forintos elektroszmogmérőkkel, mert ezek megbízhatósága igen kétséges és jellemzően nem kalibráltak. Sokszor nem egyértelmű mérési skálát alkalmaznak és riasztási értékük sem a hivatalos egészségügyi határérték szerinti.

Megbízható mérési eredményt csak akkreditált mérőlaboratóriumtól várhatunk. Hogy akkreditált-e egy labor, azt a Nemzeti Akkreditáló Hatóság nyilvántartásában ellenőrizhetjük: https://www.nah.gov.hu/kategoriak

– áll a közleményben.

Jelezték: az NMHH térítésmentes mérőprogramja keretében hivatalos műszeres vizsgálat is kérhető a www.nmhh.hu/elektroszmog honlapon. Az elektroszmog-védőeszközök ellenőrzése fogyasztóvédelmi feladat. A tevékenységgel kapcsolatos további információ a fogyasztóvédelem portálján érhető el.

Az eddigi hazai mérések alapján biztosra vehető, hogy a hibátlan és rendeltetésszerűen használt hírközlési és elektronikus eszközökből – például mobiltelefonokból, WiFi-routerekből, mikrohullámú sütőkből – származó elektroszmog-terhelés egészségügyi határérték alatti

– írták.

Annak, aki szeretné csökkenteni a környezetében az elektroszmogszintet, az NMHH a következő tanácsokat adja: “mivel általában a saját mobiltelefonunkból ér minket a legtöbb sugárzás, ezért a hosszabb idejű hívásoknál használjunk kihangosítót vagy headsetet; a vezeték nélküli berendezéseket (például a WiFi-routert) helyezzük el úgy a lakásban, hogy az minél távolabb essen huzamosabb tartózkodási helyeinktől, például az ágyunktól; amikor nem használjuk, kapcsoljuk ki vagy áramtalanítsuk a berendezéseket; a mikrohullámú sütő működése közben ne maradjunk a készülék közvetlen közelében, ha pedig nem zár megfelelően az ajtaja vagy sérült, ne használjuk”.

Mindemellett érdemes tudni, hogy néha a védekezés éppen ellentétes hatást vált ki. Például, ha egy épületben a sugárzási szint csökkentésére fémes szigetelést alkalmaznak, az épületen belül működő kommunikációs eszközöknek nagyobb adóteljesítményre kell kapcsolniuk a szigetelésen túli eszközök eléréséhez. A távközlési berendezésekből eredő sugárzásra több évtizede a fémes árnyékolás a megbízhatóan alkalmazott technológia. Szakértői útmutatással ennél a módszernél előre meghatározható a sugárzási szint csökkentésének lehetséges mértéke – olvasható a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Trending Now

Elon Musk egyetért Orbán Viktorral

A Tesla tulajdonosa már többször is hozzászólt a magyar miniszterelnök bejegyzéseihez az X-en.

Közzétéve:

MTI/EPA/Alexander Becher

Orbán Viktor a tegnapi napon egy videót tett közzé a legutóbbi parlamenti felszólalásáról a Twitter/X közösségi oldalra, amiben elmondta, hogy ideje szembenézni a tényekkel: a migránsok által elkövetett erőszak növekszik – számol be róla a Mandiner

A felszólalásában kitért arra is, hogy három nappal ezelőtt automata fegyverekkel lőttek a magyar határt őrző rendőrökre, ezzel pedig a migránsok átlépték a Rubicont. 

Itt az ideje, hogy szembenézzünk a tényekkel. A brüsszeli migrációs paktum megbukott

– tette hozzá a miniszterelnök.

A poszthoz kis idő múlva, a világ leggazdagabb emberének tartott Elon Musk is hozzászólt.

Teljesen. Egyértelmű és világos.

– Írta Musk Orbán Viktor posztja alá.

A techmillárdos már korábban is hozzászólt a magyar miniszterelnök bejegyzéseihez.

A teljes cikk a részletekkel IDE kattintva olvasható.

A miniszterelnök bejegyzését itt tekintheti meg: 

Borítókép: Elon Musk, a Tesla Motors amerikai elektromosjármű-gyártó és a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat vezérigazgatója nyilatkozik a sajtó képviselőinek a Tesla Gigafactory nevű gyárának építési területén a Berlin szomszédságában fekvő Grünheidében 2020. szeptember 3-án

Tovább olvasom

Trending Now

Papp Dániel: fontos a közmédia kultúraközvetítő szerepe

Anyanyelvünk nemcsak a nemzeti identitás megőrzésében tölt be kiemelkedő szerepet, de a magyar kultúra alakításában, ápolásában is, a közmédia pedig ennek fontos közvetítő csatornája – mondta Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a keddi budapesti Montágh-konferencián.

Közzétéve:

MTI/Máthé Zoltán

A jövő médiaműfajai: stílus, nyelv, kommunikáció című, első ízben megszervezett tanácskozás az MTVA és a Montágh Testület együttműködésében valósult meg.

Papp Dániel hangsúlyozta:

a neves logopédus és beszédtanár, Montágh Imre a Magyar Televízióban sokakat inspirált abban, hogy miként váljanak jobb és sikeresebb beszélőkké.

“Az MTVA ezt az inspirációt akarta folytatni, amikor létrehozta a Montágh Testületet, amelynek célja, hogy támogassa és vigyázza nyelvi kultúránkat a képernyőkön, a mikrofonok előtt”.

“A Montágh Testület azon túl, hogy kidolgozza a közmédia anyanyelvi szereplésének keretrendszerét, fejlesztő képzéseket szervez, monitoroz, ellenőriz, mikrofonengedélyek kiadására tesz javaslatot, naprakész ismereteket oszt meg az anyanyelv szép és igényes használatáról, becsatornázza a szakmába a tudomány legfrissebb eredményeit, és megismerteti a tágabb magyar közönséggel az anyanyelv megőrzésének és gondozásának médiaelveit” – sorolta Papp Dániel.

Pető Zoltán, az MTVA programfőigazgatója kiemelte:

az MTVA a nyelvi örökség jelentőségének hangsúlyozása mellett példát kíván állítani a média és szereplői számára, emellett érthető és élvezhető kommunikációt kialakítani a befogadókkal.

Kitért arra, hogy a Montágh Testület tagjai ismert médiaszakemberek, és akiken generációk nőttek fel, és akik jó példával szolgálnak az anyanyelv szép és helyes használatában. “Mérföldkő volt az örökös mikrofonengedélyek bevezetése, ezeket a legszebben beszélő munkatársaink, nyelvi nagyköveteink vették át”.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója köszöntőt mond a Montágh-konferencián, a nyelvek európai napján a Millennium Házában 2023. szeptember 26-án MTI/Máthé Zoltán


Aczél Petra, a közmédiával szoros együttműködésben működő Montágh Testület elnöke arról beszélt, hogy a nyelvek európai napján zajló Montágh-konferencián három szekcióban hat tudományos előadás hangzik el, emellett egy kerekasztal-beszélgetés is lesz.

“A magyar közszolgálati médiának feladata és belső hajtóereje, hogy megbecsülje azt az eszközt, amelyben a kollégák nap mint nap a munkájukat végzik. Ez az eszköz, a nyelvünk egyben életterünk, otthonunk, és a közmédia munkatársai ezt az otthont minden nap megmutatják a nézőknek” – fogalmazott Acél Petra. Hozzátette: nem csak a fiataloknak közvetítenek tartalmakat, és bízni kell abban, hogy az 50 feletti generáció képes jótékony hatással lenni a fiatalokra a nyelv használata terén.

A konferencián négy hazai egyetem és egy kutatóközpont elismert kutatói vesznek részt, illetve az MTVA és a Montágh-testület átfogó gyakorlattal rendelkező képviselői.

Borítókép: Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója köszöntőt mond a Montágh-konferencián, a nyelvek európai napján a Millennium Házában 2023. szeptember 26-án

Tovább olvasom