Kövess minket!

Trending Now

Márki-Zay Péter marketingesén és a két bukott tévésen gúnyolódnak

Vasárnap óriásit bukott a baloldal, Márki-Zay Péter sokat magyarázkodott már a vereség miatt. Nem segített a baloldali kampányon az Amerikából érkező magyar marketingese és két volt tévés sem. Az interneten sokan gúnyolódnak rajtuk.

MTI/Illyés Tibor

Luxushotelekben luxuskoktélok

Gurzó Ákos akkor került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy a népszerűtlen Karácsony Gergely helyett a hódmezővásáshelyi polgármester, Márki-Zay Péter lesz Gyurcsány Ferenc és a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Gurzó Ákos Amerikában él és dolgozik marketingesként, magáról azt állítja, hogy csúcsszakember, de úgy tűnik, semmilyen pozitív hatással nem volt a kampányra, ami óriási bukással végződött – írja az Origo. A portál megjegyzi, az sokkal jobban megmaradt az emberekben, hogy Gurzó szívesen dicsekszik luxusnyaralásaival, melyek során rendszeresen a koktéljait fotózza.

Érdekesség, hogy Márki-Zay Péter arról beszélt kampánya során, hogy szerinte azért lenne jó a kórházak eladása, mert a magánegészségügyben akár “fűszoknyás lányok is felszolgálhatják a Mojitót”.

Gurzó tavaly ősszel, háttérembertől szokatlan módon, több baloldali médiumnak is nyilatkozott, videóinterjút is adott, szívesen szerepelt.

Gurzó Ákos /FORRÁS: ORIGO

Gurzó Márki-Zay egyik legfontosabb háttérembere volt, ezt jól jelzi, hogy az előválasztás után, amikor kiderült, hogy ő lesz Gyurcsány miniszterelnök-jelöltje a parlamenti választásokon, elsőként hívta fel maga mellé a színpadra, és elárulta, hogy a kampánya jelmondata vagy éppen a folyamatosan hordott kék szalag is Gurzó ötlete volt – írta a vele készült portréinterjúban a Népszava. Más kérdés, hogy a “Csak felfelé” jelmondatot a vereség óta már sokan parodizálták, kinevették.

Független tévésnek hazudták magukat

Simon András és Péterfi Judit már ismert személyiségek, televíziós újságírók voltak. Ők, ahogyan Márki-Zay fogalmazott, “mindent eldobtak” érte. Mostanra kiderült: súlyos hiba volt, és persze a (soha nem is létezett) függetlenségüket is elveszítették – teszi hozzá az Origo.

Simon András és Péterfi Judit Mérki-Zay Péterrel

Már a kampányhajrában is volt egy-két emlékezetes pillanat, amikor látszódott, hogy mindketten belefáradtak abba, hogy nem tudták “irányítani” Márki-Zay-t, aki rendszeresen sértegette a magyarokat. Míg Simon András gyakorlatilag “csak” beleszürkült a kampányba, addig Péterfi idegrendszere valószínűleg nem bírta a stresszt, többször is elveszítette a fejét. 

Márki-Zay Péter éppen Egerbe látogatott, ahol egy gyurcsányista politikus, Berecz Mátyás társaságában mérsékelt érdeklődés övezte közös kampányolásukat. Gyurcsány Ferenc jelöltjei ezután rövid látogatást tettek a piaccsarnokban, és a helyszínen Márki-Zay sajtófőnöke, Péterfi Judit verbálisan rátámadt egy idős nőre. Az alábbi videón az látszódik, ahogyan az idős asszonyt sértegeti a piacon:

Egy másik alkalommal a baloldali jelölt nyakába ültetett sajtósnő a kellemetlen kérdések elől a saját testével próbálta “megvédeni” Márki-Zayt, úgy, hogy

lökdöste a Mediaworks Hírcentrum riporterét.

Egy volt extévés viszont (megint) jól járt: Kálmán Olga, aki Gyurcsányékat támogatja egy ideje, beülhet az országgyűlésbe, DK-s parlamenti képviselő lesz azután, hogy Karácsony győzelme, 2019 ősze óta a főpolgármesternek dolgozott tanácsadóként – havi egymillió forintért.

Kálmán Olga jól járt /FORRÁS: ORIGO

Borítókép: Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke beszéde elmondása előtt az Egységben Magyarországért eredményváró rendezvényén, a Városligeti Műjégpályán az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án.

Trending Now

Mutass piros lapot a kiberbűnözőknek! – kampányt indított az SZTFH

Már javában zajlik a labdarúgó-világbajnokság, amely kapcsán a kiberbűnözők számos, rafinált online csalási módszerrel próbálnak meg minél több érzékeny személyes adatot és pénzt megszerezni a felhasználóktól.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A kibertérből érkező támadások elleni hatékony védekezés érdekében Mutass piros lapot a kiberbűnözőknek címmel figyelemfelhívó tudatosító kampányt indított a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH).

„A tájékoztató anyagokkal az a célunk, hogy a katari labdarúgó-világbajnokság vonatkozásában felmerülő csalási trendekre felhívjuk a lakosság figyelmét, és hasznos ötletekkel segítsük a kibertérből érkező támadások elleni állampolgári védekezést”

– hangsúlyozta a hatóság közleményében annak elnöke, Biró Marcell.

A spamkampány lényege, hogy a bűnözők a katari világbajnokságot használják fel csaliként. Számos módszerükben közös elem, hogy valamiképpen hatni kívánnak az érzelmekre, és azonnali cselekvésre próbálják rávenni a felhasználót, vagyis a leendő áldozatokat. Az átverési kísérletek leggyakrabban e-mailben vagy a közösségi média felületein történnek, de egyre elterjedtebb trend, hogy a bűnözők online videójátékokhoz kapcsolódó csalásokkal is próbálkoznak.

A csalók egyik legújabb módszere, hogy nagy értékű nyereményre, az eseményre szóló belépőjegyre, szálláscsomagra hivatkozva küldik el üzeneteiket, amely során személyes adatok megadására és/vagy kisebb összeg átutalására kérik a leendő áldozatokat.

Mindezek mellett fontos kiemelni a csaló, nem eredeti weboldalak alkalmazását is, amelyek többsége arculati elemeiben szinte a megtévesztésig hasonlít az eredeti, lemásolni kívánt honlapokra. Ezen weboldalakat gyakran a közösségimédia-platformokon keresztül feladott hirdetésekben népszerűsítik, azt állítva, hogy az adott oldalon hasznos információk mellett a világbajnokságra szóló jegyeket és egyéb szolgáltatásokat is lehet igényelni, vásárolni.

Az elmúlt évek új online csalási módszere, hogy a kiberbűnözők hamis oldalakon videójátékokhoz köthető labdarúgókártyák és érmék megvásárlására ösztönzik a felhasználókat, illetve a csalók a játékok fejlesztőinek, adminjainak adják ki magukat, és az ő nevükben lépnek kapcsolatba a felhasználókkal annak érdekében, hogy minél több személyes adatot és pénzt szerezzenek tőlük.

Az SZTFH által összeállított Mutass piros lapot a kiberbűnözőknek című kiadvány számos hatékony módszert kínál az internetes csalók elleni védekezésben.

Tovább olvasom

Trending Now

Egyre népszerűbb a streaming, de még nem szorítja ki a hagyományos tévézést

Derült ki a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében készült felmérésből.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A hír- és tartalomfogyasztás kielégítését célzó média különféle üzleti modelleket dolgozott ki az elmúlt években – áll a MEME és az NMHH közös felmérésében, amelyet szeptemberben készítettek 3000 háztartás megkérdezésével, és amelynek részleteit szerdán közölték az MTI-vel.

Ahogy írják, ezek között a modellek között megtalálhatók a teljes egészében hirdetési bevételből finanszírozott és az ugyancsak maximálisan a fogyasztó által támogatott megoldások is, valamint a két véglet közötti hibrid formák.

Jelezték, hogy a tévékészülék mellett egyre több alternatív, a különböző médiatartalmak lejátszására alkalmas eszköz jelenik meg, mint például a laptopok, okostelefonok és tabletek. Azonban még így is kijelenthető, hogy a tévékészülék a mozgóképes tartalomfogyasztás első számú eszköze.     

Akár a tévécsatornákon éppen sugárzott adások megtekintéséről, akár a streaming-szolgáltatóktól “letölthető” tartalmakról beszélünk, a tévékészülék hegemóniája egyelőre megkérdőjelezhetetlen

– állapították meg a felmérésben.

A további eszközök, mint például a laptopok, számítógépek, okostelefonok vagy tabletek jelentősége valamelyest felértékelődik, amikor előfizetéses streaming-szolgáltatókon keresztül elérhető tartalmak lejátszásáról van szó, azonban a tévékészülékek vezető pozíciójához még ezen tartalmak esetében sem férhet kétség – írták.

Kiderült, hogy tíz háztartásból kilenc televíziókészüléken keresztül is követi az éppen sugárzott műsorokat, de még az egyéb fizetős vagy ingyenes tartalmak esetében is több mint 80 százalékos szerephez jutnak a tévékészülékek, amelyeket általában előnyben részesítik a férfiak, a nagyobb, kiskorú gyermekeket is nevelő családok, illetve a jobb anyagi körülmények között élő háztartások.

A kutatás egyik kulcskérdése volt, hogy a nemlineáris tévézés, azaz a korábban rögzített, tévé- vagy streaming-szolgáltatón keresztül kölcsönzött, illetve interneten akár díjmentesen elérhető tartalmak megtekintése a tévénézésre fordított összes időn belüli aránya milyen mértékben közelítette meg a hagyományos tévézését. Vagyis amikor a családok, háztartások a televízióadók által éppen adásban lévő tartalmakat tekintenek meg (lineáris tévézés).

A felmérés azt is vizsgálta, milyen irányban folytatódik ez a tendencia a közeljövőben a válaszadók előrejelzése szerint: családjuk a jövőben a lineáris tévézést vagy a nemlineáris tartalmakat részesítik előnyben.

Kiderült, hogy

a kiskorút is nevelő családok, a nagyobb méretű háztartások, a magasabban képzettek és a kedvezőbb anyagi körülmények között élők tévézési szokásaiban nagyobb súllyal jelenik meg a nemlineáris tévézés.

Megállapították, hogy kedvez a nemlineáris tévézés gyakoriságának a lakáson belüli fejlett, az ilyen típusú médiafogyasztást lehetővé tevő technikai infrastruktúra, vagyis az a tény, hogy a háztartás rendelkezik wifi-vel, vezetékes internettel.

A “lekérhető” tartalmak időbeli aránya a családi tévézésen belül jelenleg már több mint 40 százalékos, azonban ezeknek a közelmúltban megfigyelhető térhódításának tendenciája a jelenlegi gazdasági környezet hatására minden jel szerint lelassul, hovatovább meg is állhat egy időre – írták az elemzésben.

Megállapították, hogy csak minden tizedik háztartásból szorulhat ki a hagyományos tévézés, miközben a magyar háztartások körülbelül egyharmada teljesen elzárkózik a jellemzően fizetős, lekérhető tartalmak fogyasztásától.

A hagyományos tévézés ugyanakkor megmarad a “szerényebb” pénzügyi körülmények között élő családokban, továbbá a kisebb háztartásokban.

A gyermekek jelenléte kedvezhet a fizetős tartalmaknak, míg a hagyományos tévézés a továbbiakban is jellemzőbb lesz az idősebb és kisebb méretű háztartásokra

– szögezték le.

Az új kutatás alátámasztja, hogy a sorozatnézés a legfőbb vonzerő, amely háttérbe szoríthatja a hagyományos tévézést. Éppen azok a tartalomtípusok szerepelnek előkelő helyen a kívánságlistán a már streaming-előfizetők körében, amelyeknél a “maratoni sorozatnézés” lehetősége sokat ad a tévénézés élményéhez. Ezért nem véletlen, hogy a nemlineáris szolgáltatásokat élvezők főleg a sorozatok, az akció-, kaland- és horrorfilmek vagy a fantasy-k, sci-fik iránti vágyból fizettek elő.

Tovább olvasom

Trending Now

Kiss Norbert az Év magyar autóversenyzője az Autósport és Formula Magazin szavazásán

A Révész Racing 37 éves szombathelyi pilótája 2020 után nyerte el újra a díjat, és végzett a szaklap által összeállított, legjobb 50 magyar versenyzőt tartalmazó lista élén.

Közzétéve:

Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője egy győzelme után a Hungaroringen 2022 nyarán, fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kiss Norbert az idén a címét megvédve nyerte meg negyedik Eb-címét a kamionosok között, ezzel a szakági örökranglista második helyére lépett elő.

Az Autósport és Formula Magazin tájékoztatása szerint a rangsorban – melyet a szaklap és magazin szerzői szakértők bevonásával készítettek el – a rali Európa-bajnokságon (ERC) értékelésen kívül, de kiemelkedően jó tempóban versenyző Csomós Miklós végzett másodikként, a harmadik hely pedig a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjában összetett negyedik Michelisz Norberté lett. A szerkesztők az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is megválasztották az év legjobb hazai női versenyzőjét, junior pilótáját, valamint legjobb csapatát.

A teljes 50 fős lista – a nemzetközi és magyarországi versenysorozatok mostani idényének összefoglalójával együtt – a magazin által készített Autósport Évkönyv 2022 című kiadványban található meg, melynek előszavát és köszöntőjét Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, valamint a kilencszeres Le Mans-i győztes Tom Kristensen írta.

A Forma–1 rajongóinak szóló Száguldás és Cirkusz címet viselő kötet szintén megjelenik, ez az idei F1-es szezont foglalja össze. A szerkesztőség utazó riporterének, a szinte minden F1-es futam helyszínéről tudósító Mészáros Sándornak a beszámolói alapján a hétvégék hangulatába, a bokszutcai pletykák rejtelmeibe, és a háttérben zajló folyamatok összefüggéseibe nyerhetnek bepillantást az olvasók, akik a kötetben megtalálják a kétszeres világbajnok Max Verstappen köszöntőjét, valamint Günther Steinernek, a Haas csapatfőnöknek az előszavát is.

Mindkét könyv csütörtöktől vásárolható meg a könyvesboltokban, valamint már megrendelhető a formula.hu webshopjában.

Tovább olvasom