Kövess minket!

Trending Now

Maratoni DJ szettel jótékonykodnak az ország legismerebb lemezlovasai

Tizenkét DJ ad maratoni jótékonysági ″koncertet″ a Gödöllői Királyi Kastélyban április 25-én, szombaton reggel 10-től este 10 óráig.

A koronavírus-járvány egyik legerősebben érintett területe a zeneipar, 2020 tavaszán gyakorlatilag teljesen leálltak a koncertek, amelyek beláthatatlan ideig nem is indulhatnak újra. Az előadókon túl számos olyan kolléga került létbizonytalan helyzetbe, akik nem a színpadon állnak, hanem a háttérben dolgoznak, technikailag segítik a produkciókat. Az ő helyzetük talán a legnehezebb ebben a szegmensben. Ezért döntöttek úgy a Rádió 1 lemezlovasai, hogy – egy jótékonysági akció keretein belül – a segítségükre sietnek.

“Mindenkit váratlanul ért a kialakult járvány-helyzet. Mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy elérjük a közönséget, ezért egy hónappal ezelőtt elindítottuk heti rendszereséggel jelentkező saját live show-nkat a ‘Maradj Otthon Fesztivál’ keretein belül. Most szeretnénk különleges helyszínekkel bővíteni, és profibb szintre emelni az otthonról közvetített dj-szettjeinket, ezért az április 25-i élő műsort a Gödöllői Királyi Kastélyban fogjuk megtartani 12 dj-vel, tizenkét órás streammel. A műsorvezető Juhász Gergő lesz. A koronavírus-járvány, az elmaradó koncertek és rendezvények miatt rengeteg road, hangmérnök és más, fontos tevékenységet végző szakember maradt bevétel nélkül. Őket szeretnénk segíteni egyfajta online kalapozással” – mondta el a kezdeményezésről Begi és Andro.

A gyűjtésben, amely az https://adjukossze.hu/ oldalon indul, a Fábián Juli Emlékalapítvány sietett Begiék segítségére. Az akció egy hétig tart, 2020. május 1-jén 24:00 órakor ér véget. A kitűzött célösszeg 5 millió forint, de a szervezők boldogok lennének, ha ennél sokkal magasabb összeggel támogathatnák a rászorulókat.

A rendezvényen természetesen betartják majd a járványra vonatkozó, higiéniai előírt szabályokat. A szombati eseményen Lotfi Begi és Andro mellett egy-egy órás szettel jelentkezik Bárány Attila, Bricklake, Jauri, a Loving Arms, Metzker Viktória, Newik, Purebeat, Stadiumx, Willcox és Yamina is.

A Rádió 1 közösségi oldalain végig közvetíti a One Future Streamfestet, a rádióhallgatók pedig élőben este héttől tízig követhetik a gödöllői eseményeket.

Trending Now

Elege lett az LMBTQ-propagandából, lemondott a Bild szerkesztője

Ralf Schuler többek között a szerkesztőség egyes részeinek “sztálinista duhajkodását” bírálta, de azt is kijelentette hogy a kiadó “ügyetlen, ostoba matricákat gyárt, mintha a szexuális orientáció egyfajta menő életstílus lenne”.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Távozik a Bild német napilap parlamenti szerkesztőségének vezetője, Ralf Schuler – hívta fel a figyelmet az esetre a V4NA hírügynökség. A lemondás oka június elejére nyúlik vissza, amikor a Die Welt című lap megjelentett egy vendégcikket, amely óriási botrányt váltott ki, és amelyről mi is beszámoltunk.

Egy tudományos szerzőkből álló csapat egy olyan tanulmányt publikált az Axel Springer médiavállalat tulajdonában lévő Die Welt című német lapban, amelyben a szakemberek arról értekeznek, hogy “hogyan szexualizálja és neveli át az ARD és a ZDF a gyerekeket”. A szerzők között olyan neves tudósok szerepelnek, mint Alexander Korte, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem vezető tanácsadója, aki mintegy húsz éve foglalkozik transzszexuális nemi diszfóriában szenvedő gyermekek kezelésével. Korte számos interjúban figyelmeztetett arra, hogy a német szövetségi kormány veszélyes javaslatokon dolgozik, amellyel a genderideológiának szeretne megfelelni. Sok más tudóssal együtt Korte is úgy véli, hogy a kormány hozzájárul ahhoz, hogy a transzneműség divattá váljon, és a közelmúltban ennek jeleként ugrásszerűen megnőtt azon fiatal lányok száma, akik transzneműként diagnosztizálták magukat.

Korte szerint a transzlobbi a pszichológiailag instabil lányokat célozza meg, akiknek masszív problémáik vannak a fejlődő nőiességükkel. A transzlobbi ezeknek a lányoknak megoldásként ajánlja a nemváltoztatást.

A szóban forgó tanulmányban a szerzők azt írták, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók is jelentős mértékben befolyásolják a gyerekek világnézetét azzal, hogy állandó témává teszik a transzneműséget.

A nemek megváltoztatását a gyermekek számára könnyű lépésként ábrázolják, és a pubertásblokkolókat, az ellentétes nemű hormonokat, valamint a mellek és a méh sebészi eltávolítását lekicsinylik. Az ilyen intézkedések súlyos és visszafordíthatatlan pszichológiai és fizikai következményeit azonban vagy egyáltalán nem, vagy legfeljebb csak futólag említik

– olvasható a figyelmeztetésben, amely szerint fel kell lépni a gyermekek “ideológiai átnevelése” ellen. “A nyilvánosságnak fel kell nyitnia a szemét. Nem lehet elfogadható, hogy néhány aktivista beszivárogjon a közmédiába az »ébredező« transzideológiájával, hamis állításokat terjesszen a tudomány állítólagos állásáról, és tartósan károsítsa a gyermekek és fiatalok életét” – emelik ki a szakemberek.

A tanulmány publikálása órákon belül óriási port kavart, az LMBTQ-közösség össztüzet zúdított az Axel Springer lapkiadóra és a tanulmány szerzőire. A nyomásgyakorlás végül hamar elérte a célját és az Axel Springer térdre kényszerült. A vállalat vezérigazgatója kínos magyarázkodásra és sűrű bocsánatkérésre kényszerült a vendégcikk miatt. Mathias Döpfner egyenesen “felületesnek, leereszkedőnek és sértőnek” minősítette a tanulmányt, amely a cége égisze alatt került nyilvánosságra. Az LMBTQ-lobbi haragjától megijedő vezérigazgató többször kihangsúlyozta, hogy a cége “évek óta nem csak elfogadja a különböző szexuális identitásokat és életformákat, hanem kifejezetten támogatja is azokat”.

Visszatérve Ralf Schuler lemondására, a szakember élesen bírálta a szerkesztőség egyes részeinek “sztálinista duhajkodását”.

“Az, hogy ellenezzük a vallási szélsőségességet és mindenfajta rasszizmust és szexuális diszkriminációt, jó és fontos. Minden megkülönböztetés gonosz. De a diszkrimináció ellenzése nem jelenti az LMBTQ-mozgalom programjának elfogadását”

– írja lemondólevelében Schuler, aki szerint a lapkiadó Axel Springer “ügyetlen, ostoba matricákat gyárt, mintha a szexuális orientáció egyfajta menő életstílus lenne és egy olyan mozgalom zászlóvivőjévé teszi magát, amely nyelvi és írásbeli szabályokkal rögzített társadalmi konstrukcióra törekszik, és úgy véli, hogy joga van a többségi társadalomnak politikai kánont diktálni”.

“Én mindenkor az egyéni szabadságot védem, de nem csatlakozom semmilyen színű harcoló csoporthoz, és nem akarok a szivárványos zászló alatt dolgozni, mint ahogy más mozgalmak zászlaja alatt sem”

– tette hozzá, majd aggodalmát fejezte ki a Bild jövőjével kapcsolatban is. Úgy véli, hogy ha a lap továbbra is a többség helyett a “hangoskodó mikromilliomosoknak” és a “nemzetközi gazdasági elitnek” kötelezi le magát, az “halálos veszélyt jelent a márka lényegére”.

Tovább olvasom

Trending Now

Így segíthetik az időseket a fiatalabbak az online térben

Időseknek szóló digitális tartalmakat ajánl, valamint mobilkészüléket és mobilinternet-csomagot is segít választani a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Netre fel! kampányának részeként a Szupersegítő-program, amely egyben arra motiválja a fiatalokat, hogy segítsenek az arra nyitott hatvan feletti rokonaiknak, ismerőseiknek eligazodni a digitális eszközök használatában.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A médiahatóság csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a fiatalok világnapjára (augusztus 12.) az NMHH összegyűjtött néhány olyan digitális megoldást, amelyet az idősebbeknek is érdemes lehet megtanulni. Ezek beüzemeléséhez (azaz a telepítéséhez, a regisztrációhoz és az első használathoz) érdemes fiatalabb hozzátartozóik segítségét kérni, hosszú távon azonban megkönnyítheti a mindennapi életet.

Az alkalmazások között említik a Magyar Posta iCsekk alkalmazását. Mobilra vagy tabletre letöltve csak a csekken látható QR-kódra kell irányítani a kamerát és máris kártyás fizetéssé alakítja a csekkbefizetést.

A kártyaadatokat megadva már csak jóvá kell hagyni a tranzakciót és a csekket be is fizettük. Telepítés után érdemes regisztrálni a kártyaadatokat, így a jövőbeni használatok alkalmával nem kell az összes bankkártyaadatot újra és újra felvinni. Fizetés után pedig hasznos, ha megjelöljük a csekken, hogy azt már befizettük.

A Google térképkeresője segít például a menetrendek alapján kiszámolni, hogyan jutunk el a leggyorsabban és legegyszerűbben egy kiválasztott helyre, de ismeri az intézmények és üzletek nyitvatartási idejét, így akár azt is megtudhatjuk, érdemes-e még elindulni.

A kedvenc helyeinket, útvonalainkat megjelölhetjük és elmenthetjük, így akár egy kattintással előhívhatjuk és megnézhetjük, mikor indul a következő busz, troli vagy villamos, mikor kell útnak indulnunk és mikor érkezünk meg. Android készülékekre a Google térkép, Apple eszközökre az Apple Maps a leggyakoribb, a fővárosban tömegközlekedőknek azonban hasznos lehet a BKK BudapestGO alkalmazása is, amely szintén letölthető Android- és Apple-verzióban is, és nemcsak útvonaltervezésre, de jegy- és bérletvásárlásra is használható – írták.

A meteorológiai alkalmazásokkal bárhol, bármikor megnézhető az adott város, régió időjárása; az Ország Meteorológiai Szolgálat Meteora nevű applikációja mellett az Időkép és a Köpönyeg alkalmazás is kiváló – közölte az NMHH.

Aki szeretné megtudni egy-egy növény nevét, annak nélkülözhetetlen segítség lesz a PlantNet növényhatározó alkalmazás, amely egy fotó alapján azonosítja be a növényt. Az alkalmazás két irányba is segít: feltöltött képeinkből ugyanis egy nemzetközi tudóscsoport vizsgálja az egyes növényfajok elterjedtségét. A haladók megpróbálhatják ugyanezt madarakkal is; a Merlin Bird ID madárfotókkal és madárdalokkal is remekül dolgozik Android és Apple készülékeken is – hívták fel a figyelmet.

Az Országos Mentőszolgálat ÉletMentő alkalmazása egyszerre küldi el a segélyhívást és a pontos helyét is. A helymeghatározó funkció abban is segít, hogy megtudjuk, merre található a legközelebbi defibrillátor, rendelőintézet és gyógyszertár.

Az NMHH idősebbek mobilinternet-használatát segítő tematikus oldalán, a netrefel.hu címen más alkalmazásokat is ajánlanak a nyelvtanulástól a fitneszig.

Tovább olvasom

Trending Now

Hamarosan kiderül, melyik feltörekvő zenekart támogatja a Petőfi Rádió

A Fülesbagoly Tehetségkutató utolsó fordulóját szeptember 10-én rendezik meg Martonvásáron. A nagyszabású könnyűzenei versenyen fesztiválfellépéseket és sajtómegjelenéseket is lehet nyerni: a Petőfi Rádióban is bemutatkozási lehetőséget kap a legjobbnak ítélt előadó vagy zenekar.

Közzétéve:

Hatodik alkalommal rendezik meg Martonvásáron a Fülesbagoly Tehetségkutatót szeptember 10-én, a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban, ahol közel 30 nyereményt adnak át a szervezők. A díjak között szerepel televíziós- és fesztivál fellépési lehetőség, rádiós játszás, arculattervezés, de akár egy házistúdió kiépítésével is gazdagabbak lehetnek az ifjú könnyűzenei tehetségek. 

A magyar zene elkötelezett támogatójaként a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV is részt vett a többfordulós verseny zsűrizésében, valamint különleges nyereményt is felajánlott. A Petőfi Rádió saját különdíjat oszt ki, amellyel a feltörekvő előadó vagy zenekar országos ismertséghez juthat. A rádió zenei szerkesztősége kiválaszt a három döntős dala közül egyet, amelynek előadóit bemutatja, és a szerzeményt rotációban játssza

A Fülesbagoly Tehetségkutató számos kísérőprogrammal egészül ki Martonvásáron. A zenei verseny teljes ideje alatt a Hangszert a kézbe! kiállításon csaknem 120 hangszert lehet kipróbálni. A tehetségkutató után Szeder ad koncertet, majd DJ Bebe pörgeti az elmúlt 20 év magyar alternatív és rockzene slágereit.

A verseny eredményéről a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV is beszámol majd, a legfrissebb hírek a csatornák közösségi oldalain érhetők el.

Tovább olvasom