Kövess minket!

Trending Now

Listát készítettek a nem elég progresszív mesekönyvekről

Ezek az olvasmányok a lista készítője szerint már nem felelnek meg a kornak, mivel azok a patriarchális társadalom fenntartói.

A lista első műve, a Mr. Men sorozat, amelyet 1971-ben tettek először közzé. Roger Hargreaves klasszikus mesekönyvében színes és furcsa alakú szereplők vannak, az egyetlen gond velük az, hogy konkrét nemi identitással bírnak a szereplők – írja a V4NA Hírügynökség. Vagyis a Mr. Men sorozatban minden figura férfi. Az író másik, ehhez hasonló sorozatában, a Miss-ben pedig mindenki nő. A könyvecskék 2021-ben ünnepelték az első kiadásuk 50. évfordulóját.

A második, most már nem kívánatosnak minősített mű, az 1968-ban megjelent “A tigris, aki teázni jött” című mese. A történetben egy tigris bemegy a család házába, ahol megeszik és megiszik mindent. Majd amikor az anyuka hazajön, kétségbeesik, hogy mit fog adni a férjének vacsorára, ha minden elfogyott, de az apuka megmenti az estét, miután megtudja, hogy mi történt és elviszi a családját vacsorázni. A történetben a probléma ott van a cikk irója szerint, hogy az apukát hősként ábrázolja, aki megmentette a napot, az anyukát pedig döntésképtelennek.

A következő megbélyegzett könyvet Shel Silverstein írta, és “Az ajándékozó fa” nevet viseli. A mű 1964 óta elérhető a gyermekek számára, de csupán most derült ki, hogy mi a probléma vele. A történetben egy nőnemű fa áll a középpontban, aki szívesen ad magából egy-egy darabot a mese során felcseperedő kisfiúnak. Először gyümölcsöt ad neki, később pedig az ágait, és a törzsét, hogy csónakot építhessen belőle. Ez egészen addig folytatódik, míg már csak a fatuskó marad meg, ami mellett az addigra megöregedett fiú megpihen. A könyvet szexistának kiáltották ki, mivel egyesek szerint bátorítja a kizsákmányoló viszonyt, illetve egy hálára és kölcsönösségre képtelen ember nő fel a könyvben.

A negyedik, 2006-ban kiadott könyv címe, “A zsiráfok nem tudnak táncolni”. A mű főszereplője Gerald, a zsiráf, akiről a görbe és vékony lába miatt azt feltételezik, hogy rosszul tud táncolni. Ezért a többi állat elkezdi heccelni, ami miatt annyira rosszul érzi magát, hogy kihagyja az éves táncot. De amikor egy kedves tücsök segít neki megtalálni az önbizalmát, visszatér a táncparkettre, ahol azok az állatok is megtapsolják, és elismerik a tánctudását, akik korábban kegyetlenek voltak vele. Itt a cselekményben van a probléma, mivel a mű középpontjába azt állítja, hogy természetes az, hogy mindenki gúnyolódik azokkal, akik ügyetlenebbek valamiben.

A következő könyvet azzal a céllal írták, hogy megtanítsa a gyerekeket egymás ugratására és a kedves viccelődésre. A lista készítője, Rebecca Blithe szerint azonban nem találja meg a könyv a megfelelő egyensúlyt, és több kegyetlen gúnyolódás szerepel benne, mint heccelés, illetve a karaktereket lekicsinylő közegben illusztrálták, ami megnehezíti a kedvességet és az elfogadást az irányukba.

A lista hatodik helyén szerepel, az “Ahol a vad dolgok vannak” című mű, amiben egy Max nevű kisfiúról szóló történetek szerepelnek. Az egyik történetben Max farkasnak öltözik, és azzal viccelődik, hogy megeszi az anyukáját. Az anya később megbünteti őt, és vacsora nélkül küldi el aludni. A lista összeállítója szerint ez is azt mutatja, hogy azért ilyen gazdag Max fantáziája, mert egy bántalmazó családban él. A szerző Maurice Sendak is azt állítja, hogy gyermekkorában gyakran feküdt le vacsora nélkül, de azért, mert nem szerette az anyja főztjét.

Végül, de nem utolsó sorban a “Kis emberek nagy álmok” című, Frida Kahloról szóló könyvet véleményezték, itt a probléma az volt, hogy a szerző, azt írta egy lábjegyzetben, hogy a lány “olyan kisfiús tevékenységekben vett részt, mint a kerékpározás, a sportolás, és egyszer férfiaknak szánt ruhát is viselt”. Pedig, mint az már tudható, a felvilágosult felfogás szerint nem létezik fiús és lányos tevékenység – jegyzi meg a V4NA cikke ironikusan.

Borítókép: illusztráció

Trending Now

Klubest: Hal Melinda pszichológus lesz a protestáns újságírók vendége

A krízisek korának mentális veszélyeiről beszélgetnek az érdeklődők.

Közzétéve:

Hal Melinda klinikai szakpszichológus egy korábbi pódiumbeszélgetésen, fotó: MTI/Kovács Tamás

Hal Melinda klinikai szakpszichológus lesz a vendége a Protestáns Újságírók Szövetsége soron következő klubestjének, amelyet április 3-án, 17 órától tartanak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában (XI. Budapest, Magyar tudósok körútja 3.). Az esten a krízisek kora, azaz napjaink reánk leselkedő mentális veszélyeiről lesz szó.

Tovább olvasom

Trending Now

Kampánnyal és kvízjátékkal hívják fel a figyelmet a kibertér veszélyeire

A Médiaunió Alapítvány az immár második éve futó “A kulcs te vagy” országos társadalmi célú kampányával, valamint a Digitális Szimat Kihívás nevű kvízjátékkal hívja fel a figyelmet az online térben előforduló visszaélésekre – közölte a Médiaunió Alapítvány az MTI-vel.

Közzétéve:

Pixabay

A szervezet közleményében azt írta, hogy

világszerte egyre nagyobb méreteket ölt a digitális térben előforduló csalások száma és az így eltulajdonított összegek nagysága. Bár az európai statisztikák szerint Magyarország a kifejezetten biztonságos országok közé tartozik, megdöbbentő adat, hogy naponta három magyar család teljes megtakarítása kerül a kiberbűnözőkhöz.

Hozzátették: emellett az adathalászat is egyre nagyobb problémát jelent az óvatlanok számára.

A közlemény szerint a Médiaunió Alapítvány fennállásának 16. évében, 14. társadalmi célú A kulcs te vagy! című kampánya a pénzügyi és az adatvédelmi kihívásaira fókuszál. Célja, hogy felhívja a figyelmet a terület veszélyeire, tudatosítsa, hogy gyakorlatilag mindenki érintett, valamint edukálja a lakosságot a veszélyhelyzetek felismerésére, a helyes lépésekre. A kampányban a Médiaunió szakmai partnere a Kiberpajzs Program.

A közleményben arról is írnak, hogy a Magyar Bankszövetség és partnerei által összeállított Digitális Szimat kvízjáték bárkinek lehetőséget kínál az online önvédelmi ismeretek tesztelésére: a tudáspróba segítségével játszva megtanulhatók azok a trükkök és jelek, amelyekkel felismerhetők és kivédhetők a pénz vagy az adatok ellen irányuló egyre gyakoribb támadások.

A kvízjáték az egyik legnépszerűbb eleme az idén tizedszer megrendezett PÉNZ7 oktatási programnak, amelyen márciusban több mint 1250 iskola mintegy 200 ezer diákja vett részt – tették hozzá.

Mint írták,

a kérdéssor kitöltői diákok ezrein túl számos sportolóval, médiaszemélyiséggel és youtuberrel is összemérhetik tudásukat.

A Youtube-on több mint háromszázezer követővel rendelkező vlogger, Zsomac a kvízt végigjátszva elmondta: “Az online térben rengeteg veszély leselkedik rátok: ennek a programnak az a célja, hogy jobban megismerjétek a fenyegetéseket és nagyobb biztonságban legyetek.” A gamer a gyakori, SMS-ben érkező értesítésekről is beszélt – írták a közleményben.

“Már gyermekkoromban megtanultam, hogy idegeneknek sosem adhatunk ki személyes adatokat” – mondta a teszteket követően Domonkos Emese világbajnok kardvívó arra a kérdésre, mit nem kérhet el soha egy banki ügyintéző.

A válogatott párbajtőrös Büki Lili hozzáfűzte, hogy ha a pénzügyein túl akar az állítólagos bankos információkat, érdemes megszakítani a hívást, és felvenni a kapcsolatot a pénzintézettel.

A webkártya is praktikus lehet. Ha az online piactereken ilyennel fizetünk, biztos, hogy nem veszélyeztetjük a megtakarításainkat – idézték a közleményben Szappanos Pétert, a magyar labdarúgó-válogatott és a Paksi FC kapusát.

Nyikonyuk Balázs, a televízióból megismert tizenhat éves diákvállalkozó arra hívta fel a figyelmet, hogy miként bizonyosodjunk meg arról, hogy tényleg a bankárunkkal beszélünk-e: megoldásként a keresztazonosítás lehetőségét hozta fel – írták a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Trending Now

Az MI és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

Prószéky Gábor a mesterséges intelligencia nyelvi modelljei előnyeinek nevezte, hogy ezek az eszközök az emberekkel ellentétben gyorsak és pontosak, azonban kiemelte, hogy “bár sokan elhiszik róluk, hogy intelligensek, azonban mégsem azok”, mivel problémamegoldó és hozzáigazodó képességük az emberekhez képest csekély.

Az amerikai OpenAI kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot, a ChatGPT gyorsítja az életünket azzal, hogy összerakja nekünk azt a szöveget, amit mi felül tudunk bírálni, ha abban a helyzetben vagyunk. A probléma viszont az, hogy nagyon sok ember nincs felülbírálási helyzetben – mondta a nyelvész.

Hangsúlyozta:

mindez etikai kérdéseket is felvet, ugyanis mivel mi felügyeljük a szövegalapú párbeszédrendszert, ezért annak a helyességéért, tartalomelemzésért is a minket terhel a felelősség.

A ChatGPT jelenleg mintegy 180 milliárd angol nyelvű szóval dolgozik, így a chatbotban angol nyelvű szóból van a legtöbb. Második helyen a francia nyelv áll mintegy 3 milliárd francia szóval, a magyar nyelv pedig a tizenkilencedik a sorban: a chatbot körülbelül 127 millió magyar szóból merít, ami “körülbelül egy wikipédiányi mennyiség” – fogalmazott a nyelvész.

A nyelvész szemléltetésképpen megjegyezte, hogy Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye 135 ezer szóból áll.

Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy ezek a mesterségesintelligencia-alapú nyelvi modellek lehetnek egy nyelv megmaradásának a tényezői a jövőben, különösen a kihalás szélén álló nyelvek esetében

– fogalmazott Prószéky Gábor.

A Nyelvtudományi Kutatóközpont munkatársai által fejlesztett mesterségesintelligencia-alapú szövegszerkesztő és nyelvelemző, PULI nevű szoftver egyik fontos célja, hogy olyan hazai intézmények, többek között a magyar államigazgatás szervei, továbbá bankok, biztosítók használhassák, melyek teljes joggal félnek elküldeni tartalmaikat, adataikat a világ nagy cégeinek kiszolgáltatni – hangsúlyozta a nyelvész.

A Montágh Testületet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hozta létre, célja, hogy a közmédia csatornáin kizárólag olyan műsorvezetők, riporterek, hírolvasók, narrátorok és tudósítók szerepeljenek, akik alkalmasságukkal és felkészültségükkel megfelelnek a közszolgálati televíziózás és rádiózás magas minőségi követelményeinek.

A közmédia tanácsadó, véleményező, javaslattevő és ellenőrző testületének kiemelt feladata az anyanyelvi és a viselkedéskultúra ápolása, ezáltal a kulturális értékőrzés, valamint értékteremtés támogatása.

A Montágh Szalont a tervek szerint a jövőben kéthavonta fogják megrendezni, ahol a meghívott előadókkal többek között közéleti, kommunikációs, tudományos és sport témákban tartanak beszélgetéseket.

Borítókép: Aczél Petra, a Montágh Testület elnöke és Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikus, nyelvész, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója a Montágh Szalon első eseményén a budapesti Hungarian Art and Business kortárs művészeti központban 2024. március 27-én. A rendezvény témája a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt

Tovább olvasom