Kövess minket!

Trending Now

Kitört a digitális videotéka-aranyláz

Nálunk is egyre kiélezettebb a streamingszolgáltatók közötti verseny, különösen az HBO Go pár héttel ezelőtti HBO Maxre váltása óta. Utóbbi olcsóbb a meglévő előfizetőknek, továbbá új magyar sorozatok is akadnak rajta. Sőt, az év végéig újabb jelentős átalakulások jöhetnek, különösen a Disney+ hazai megjelenése miatt.

Kitört a digitális videotéka-aranyláz. A médiaipari cégek előtt a napnál is világosabb, hogy a streamingpiac úgy ontja a profitot, akár a mesebeli pénzt termő fák az aranytallérokat. Jellemző, hogy csak Nagy-Britanniában tavaly 3,1 milliárd fontot (több mint 1400 milliárd forint) költöttek az emberek a különféle online videotékákra. Bő negyedével többet, mint egy évvel korábban – olvasható a Figyelő cikkében.

A koronavírus-járvány tehát láthatóan rászoktatta a tömegeket az otthoni filmezésre. A mozi nagy vászna önmagában már nemigen vonzó, pláne úgy, hogy egy jegy majdnem annyiba kerül, mint egy egész hónapos streaming-előfizetés. A filmszínházban ráadásul mindezért cserébe még egy rakás vadidegen embert is el kell viselni, aki, ha épp nem vagyunk szerencsések, a hangos csemetéjét vagy a mobilját is magával hozza, és a kütyüt végig nyomkodja a film alatt. S már a maszk viselése sem kötelező…

A felhasználói oldalról persze annyi hátránya van a nagy streamingfelfutásnak, hogy egyre több előfizetős „videotéka-csatorna” között oszlanak meg a tartalmak. A videótárak hajnalán szinte minden elérhető volt az egyeduralomra törő Netflixen, az ágazat úttörőjénél – legalábbis Amerikában. Ott voltak a nagy stúdiók alkotásai is, így a Netflixen akár Warner- vagy Disney-filmeket is lehetett nézni szép számban.

Ám amikor az ágazat többi szereplője számára is nyilvánvalóvá vált, hogy micsoda óriási üzlet egy videótárat működtetni, minden nagyobb játékos elkezdte házon belül összehozni a saját megoldását. Jött az Amazon Prime, a Paramount+, megújult a Hulu, elindult az Apple TV+ vagy az NBC-hez tartozó Peacock. A sort pedig még hosszan lehetne folytatni. De nemcsak a tengerentúlon, hanem Európában is felpörgött a videótár-őrület – különösen 2020 tavaszán-nyarán, a lezárások kezdetét követően.

A duális rend alkonya

Nálunk még nem ennyire vészes a helyzet. Jelenleg két igazán erős szereplő van Magyarországon: a Netflix és az HBO Max. Ez utóbbi a korábban évekig működött Go helyét vette át most márciusban. A váltásra pedig nagy szükség is volt, mert az HBO Go rendre akadozott. Néha a kiválasztott filmet elég volt egy pillanatra leállítani ahhoz, hogy a szoftver megadja magát. A technikai hátteret azonban rendbe hozták: a Maxnek nemcsak szebb menüje van, de most már a lejátszások is gond nélkül mennek. Ugyan az HBO-nál nincs az a nagy tartalomcunami, mint a Netflixen, ahol szinte minden héten töméntelen új produkció jelenik meg a kínálatban, viszont komoly fegyvertény az előbbi esetében, hogy a Warner stúdió alkotásai exkluzívan jönnek hozzájuk, méghozzá mindössze 45 nappal a mozis premier után. Ez azoknak különösen jó hír, akiket érdekelnek az új Harry Potter-filmek vagy a különféle DC-s szuperhős-produkciók. Az HBO-nak ráadásul saját gyártású magyar tartalmai is vannak: a napokban jelent meg náluk például a Kádár-korszakról szóló alkotás, A besúgó.

Jön az „amerikai óriásegér”

Viszont a piac urai hamarosan kapnak egy hatalmas kihívót: június 14-én ugyanis hozzánk is megérkezik a Disney+ kínálata. Az „egeres” cég szolgáltatása pedig tömve lesz olyan tartalmakkal, amelyek jellemzően érdekelni szokták a hazai közönséget. Az elsőrangú animációs Disney- és Pixar-filmek mellett a Marvel képregény-feldolgozásai, a National Geographic látványos ismeretterjesztői és a Fox stúdió régi produkciói is elérhetők lesznek a Disney+-on, akárcsak a különféle Csillagok háborúja mozik és sorozatok. Ez utóbbiak közül például a The Mandalorian, amelyet eddig csak illegális letöltések révén láthatott itthon egy szűk közönség.

Ilyen tartalom mellett nem túlzás tehát azt jósolni, hogy a Disney+ ezen a nyáron alaposan felboríthatja a hazai streamingpiacot. Persze sok múlik azon is, hogy mennyi tartalmat szinkronizálnak le. Mert hiába lesz mondjuk Balu kapitány vagy Kacsamesék a tárban, a magyar családokat ez aligha érdekli majd feliratosan, ahogyan a komolyabb filmek is jobban mennek nálunk szinkronnal.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható!

Trending Now

Ezek a készülékek taszíthatják le a trónról a prémium okostelefonokat

A Samsung arra számít, hogy néhány éven belül a legfelső kategóriában már több hajtogatható telefon fogy majd, mint hagyományos. Ehhez viszont valószínűleg csökkennie kell az árnak is, legalább a hagyományos prémium készülékek szintjére.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A Samsung az egyik elsők között vágott bele a hajtogatható telefonok gyártásába, és azóta is az élen járnak. Éppen nem olyan rég mutatkozott be a Galaxy Z Fold4 és Galaxy Flip4, amik nagyon szépen mutatják, hogy erre a generációra már beérett a technológia, érdemes komolyan foglalkozni vele.

Ráadásul úgy tűnik, hogy hamarosan már több fogyhat belőlük, mint a hagyományos prémium telefonokból.

Itt a prémium szót muszáj hangsúlyozni, hiszen a hajtogatható készülékek továbbra is nagyon drágák, azonban a Samsung mobilos üzletágának vezetője, Roh Tae-moon szerint ebben a kategóriában nagy sikerre számítanak, és egyaránt szeretnének elhódítani vásárlókat az Apple-től és az egyre inkább erősödő Xiaomitól is.

De ez még semmi! Roh Tae-moon szerint 2025-re a prémium szegmens több mint 50 százalékát uralhatják majd az összehajtható telefonok, a vezető tehát arra számít, hogy aki drága telefont szeretne vásárolni, az már eleve ebben a kategóriában nézelődik majd – írta cikkében az Origó.

Tovább olvasom

Trending Now

Rákényszeríti a genderideológiát műsorvezetőire a német közmédia? (videó)

A műsorvezető véletlenül lebuktathatta a műsorszolgáltatót.

Közzétéve:

Arcpirító jelenet zajlott le a ZDF német közszolgálati csatorna egyik műsorában – írja a V4NA hírügynökség. Andrea Kiewel, a csatorna műsorvezetője egy felkonferálás során látszólag feszülten ügyelt arra, hogy az újfajta genderőrületnek megfelelően használja a különböző névmásokat és kifejezéseket. Egy néző azonban kizökkenthette a műsorvezetőt, amikor odaszólt a tévésnek, mire a nő így válaszolt:

“Ne pofázzon, muszáj!”

Bár a mainzi székhelyű közszolgálati műsorszolgáltató egymásnak ellentmondó kijelentésekkel megpróbálja letagadni a tagadhatatlant, a közönség számára ez egyértelmű jele annak, hogy a Kiewelhez hasonló műsorvezetőket a csatorna arra kényszeríti, hogy a kamera előtt az újfajta nézetek szerint beszéljenek. Kiewel arckifejezése és gesztusai nem arra utalnak, hogy ezt önként teszi – kommentálja az esetet a Junge Freiheit című lap.

“Aki a ZDF-nek dolgozik, annak muszáj behódolnia a genderideológiának. Nagyszerű, hogy Andrea Kiewel ezt nyíltan bevallja” – írja a közösségi oldalán némi gúnnyal Hugo Müller-Vogg neves publicista.

“A ZDF hülyének tartja a nézőit, és továbbra is tagadja, hogy rákényszeríti az emberekre a genderideológiát – bár ezt most Andrea Kiewel be is bizonyította” – állítja egy kommentelő.

A műsorvezető egyébként később elnézést kért a kínos szituációért – ami felveti a kérdést, hogy miért kér elnézést olyan miatt, amit a csatorna szerint nem is követett el.

Tovább olvasom

Trending Now

Élőben tudósít az augusztus 20-i ünnepségről a közmédia

A díszesemények közvetítésével és tematikus műsorkínálattal készül a közmédia az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepére.

Közzétéve:

Borítókép: Keresztet mintázó fényjáték a Duna felett, az Országház elõtt Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján 2021. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kora reggeltől késő estig, a képernyők előtt is együtt ünnepelhet az ország augusztus 20-án, szombaton: idén is élőben tudósít az M1 aktuális csatorna, a Duna és a Kossuth Rádió az állami ünnepségekről. A budapesti főhelyszínek mellett számos vidéki településről is bejelentkeznek majd a csatornák – az M5 és a Kossuth Rádió stábja a Debreceni Virágkarneválra is ellátogat.

Dunareggel 8 órától közvetíti a Szent István-napi Díszünnepséget a budapesti Kossuth térről; Magyarország lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonásával, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtiszt-jelöltjeinek nyilvános eskütételével. A folytatásban megtekinthető lesz a Magyar Honvédség Légi Parádéja, a Magyar Szent István Rend kitüntetésének ünnepélyes átadója, valamint a Szent István-bazilikában tartandó ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet.

Az ünnepi tűzijátékot este 9 órától a Duna is közvetíti. A „Tűz és fények játéka” műsort látványos és monumentális drónshow, illetve fényfestés – az Országház, a Nemzeti Galéria valamint a Gellért-hegy felületén – egészíti ki, amely a Margit hídtól a Szabadság hídig nyújt majd lenyűgöző élményt a közönségnek. A tűzijátékkal egy időben az M5 kulturális csatornán Szörényi Levente és Bródy János kultikus rockoperája, az István, a király lesz látható.

A közmédia csatornáinak teljes programkínálata elérhető a mediaklikk.hu oldalon, a Műsorújság menüpontban!

Tovább olvasom