Trending Now
Jelentős fejlődéssel számol a Lightware Visual Engineering Kft. az idén
Az audio-vizuális technológiával foglalkozó társaság 2021. évi árbevétele elérheti a 6 milliárd forintot a tavalyi mintegy 4,4 milliárd után – közölték szerdán az MTI-vel.
A magyar tulajdonban lévő Lightware Visual Engineering Kft. elsősorban audio-vizuális technológiával foglalkozik, magas minőségű adatátviteli eszközöket fejleszt, gyárt, mindezt minőségromlás és késleltetés nélküli 4K videójel átvitellel képes megoldani.
A közleményben kiemelték, tavaly a koronavírus-járvány hatására több mint 770 millió forinttal volt kevesebb az árbevételük az azt megelőző évhez képest. Az idén már jelentős mértékű fejlődés látható a Lightware életében, októberben már elérték az 5 milliárdos árbevételt. Számításai szerint a 2021-es év végére árbevételük 6 milliárd forint lesz.
A közleményben kiemelték, a társaság a megtermelt eredményt a cég növekedésébe forgatta vissza, mindezt úgy, hogy külső forrásokat nem vett igénybe.
Emellett folyamatosan pályáztak különböző támogatásokra, ezek értéke az elmúlt húsz év során több mint egy milliárd forint volt.
Vida Gergely, a Lightware Visual Engineering alapítója, egyedüli tulajdonosa a közleményben kiemelte, az idei célszámuk, a 6 milliárd forint bevétel azt mutatja, hogy a több mint 230 munkatársuk – itthon és külföldön – azért dolgozik, hogy világszínvonalú termékekkel tudják ellátni a partnereket.
A Lightware Visual Engineering 1998-ban 3 millió forintos tőkével indult, mára együtt dolgozik olyan nagy cégekkel, mint a CISCO, Google, Microsoft, a Facebook, a KPMG, vagy éppen a Ferrari.
A Lightware eszközeit használják a Google hibrid munkavégzéséhez, illetve a Dubai világkiállításon több helyszínen, köztük a magyar pavilonban lévő látványvilág megteremtéséhez.
A több mint húsz éves múltra visszatekintő magyar cég a DVI, HDMI és DisplayPort mátrixkapcsolók, jelhosszabbítók és egyéb tartozékok gyártója a professzionális AV-piac számára. Jelenleg Budapesten több mint 180 főt foglalkoztat, köztük 80 mérnököt, világszerte pedig több mint 30 országban van jelen, ahol további 50 munkatárs segíti a magyar cég munkáját.
Trending Now
Meg tudjuk-e különböztetni az igazi szerzők dalait az MI kreálta számoktól?
Az Artisjus kísérletében, amely ennek kiderítésére vállalkozott, bárki részt vehet október 8-ig, a dalszerzők napjáig a kösziadalt.hu oldalon.

A közönség, valamint a zeneszerzők, szövegírók és zenei producerek körében már el is készült a felmérés arról, miként viszonyulnak a mesterséges intelligencia (MI) használatához a zenében – közölte a szerzői jogi egyesület szerdán az MTI-vel.
A dokumentum megállapítja: a magyar dalszerzők széles köre nyitott az MI-re. A kérdőívet kitöltő zenei alkotók 19 százaléka már kipróbált legalább egyszer valamilyen mesterséges intelligencia alapú programot, köztük többségben vannak a zenei producerek (49 százalékuk használt már ilyet).
A szövegíróknak eddig csak 15 százaléka hívta segítségül a mesterséges intelligenciát az alkotáshoz, a ChatGPT berobbanásának dacára. Ugyanakkor
a szerzők többsége egyelőre nem használná az MI-eszközöket az alkotói folyamatokban, mivel a kreatív alkotást maguknak tartanák meg. Emellett azt gondolják, az önkifejezés csak emberi munkával lehet hiteles (64 százalék), és jó dalt szívvel-lélekkel lehet írni (45 százalék).
A dalszerzéshez kapcsolódó egyéb feladatokat viszont szívesen “kiszervezik” az MI-nek a hazai dalszerzők, hogy több idejük maradjon a kreatív folyamatokra. A többség (66 százalék) támaszkodna a mesterséges intelligencia segítségére: a legtöbben a zenei utómunkában dolgoztatnák (29 százalék), és igénybe vennék a marketinganyagok előállításában (28 százalék), a lemezborító megtervezésében (27 százalék) is.
A felmérésben résztvevők 25 százaléka tartja lehetségesnek, hogy az MI-megoldások felvehetik a versenyt az igazi dalszerzők munkájával, de alig 8 százalék fél attól, hogy a jövőben elveszítheti a munkalehetőségét az MI térnyerése miatt.
“A zeneiparban az egyik legnagyobb fejtörést a kizárólag mesterséges intelligencia által létrehozott termékek okozzák. Az MI képtelen értékelhető tartalmat generálni anélkül, hogy előtte az emberiség zenei kultúrkincsét megemésztette volna, ugyanakkor egy-egy konkrét mű felhasználását nem lehet beazonosítani ezekben az esetekben. E probléma megoldásán dolgozunk európai és globális ernyőszervezeteinkkel közösen, nem csak szakértői, döntéshozói szinten is”
– idézte Szinger Andrást, az Artisjus főigazgatóját a közlemény.
A közönségkutatás szerint a magyarok többsége (59 százalék) ugyan kíváncsi az MI által írt zenére, de az így válaszolók harmada jelentősen szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy tetszik-e neki. A lakosság 13 százaléka elvből elutasítja és kifejezetten nem szeretne MI által generált dalokat hallgatni. Az ellenérzések között szerepel, hogy nincs ember a dal mögött, és ez a tudat zavarná őket.
Összességében megállapítható, hogy
a közönség egyszerre kíváncsi és bizalmatlan.
A legnagyobb arányban a tizenéves korosztály vélekedik így – minden harmadik fiatalnak ellenérzései vannak az MI által készített dalokkal kapcsolatban -, míg a harmincas éveikben járók 19 százaléka, az ötveneseknek pedig 16 százaléka ért velük egyet.
A magyarok fele lát rá esélyt, hogy ki tudná szúrni az MI-t a dalokban. Hogy mindez kiderüljön, az Artisjus kísérletre vállalkozott: egy hús-vér dalszerző páros szerzeménye “küzd meg” egy részben és egy teljesen MI által írt dallal. Vajon, ha a dalszerzést gép végzi, de az elkészült művet egy zenekar játssza el, akkor még felismerhető a mesterséges intelligencia “kéznyoma”? A kísérlethez bárki csatlakozhat, és beküldheti tippjét a kösziadalt.hu oldalon a dalszerzők napjáig, azaz október 8-ig.
Mi is az a dalszerzők napja?
A dalszerzők napját 2018-ban az Artisjus Egyesület hívta életre, hogy felhívja a közönség figyelmét a zenei produkciók mögött zajló alkotómunkára és az alkotókra. A kiválasztott nap azért van októberben, mert 1965-ben ebben a hónapban, a kultikus Bosch klubban játszottak először közönség előtt magyar nyelvű rockdalt, Bródy János és Szörényi Levente Óh, mondd című dalát, az Illés-együttes előadásában. A dalszerzők napja idei mottója: a dalszerző az első, ezzel az emberi dalszerzők elsődleges szerepére hívják fel a figyelmet a generatív mesterséges intelligenciával szemben.
Trending Now
Kreatív pályázatot hirdet a NAV – akár TikTok-videót vagy mobilappot is várnak
A Megosztod? című kiírásra 10-23 éves fiatalok adózással kapcsolatos pályaműveit várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) MTI által ismertetett szerdai közleményében azt írták a több mint kétmillió forintos összdíjazású pályázatra a képregénytől a TikTok-videón keresztül a mobilappig szinte bármilyen, adózási témájú kreatív alkotás beküldhető.
A 10-23 évesek november 30-ig pályázhatnak. A hagyományos technikák – rajz, festmény, kollázs, képregény – mellett digitális műveket is vár a NAV. Így
feldolgozható a téma videóban, rajzfilmben, TikTok-videóban, Instagram-storyban, de az igazi “kockák” mobilappot vagy online játékot is tervezhetnek.
Az eredményhirdetés december 14-én lesz, a zsűriben a NAV vezetői és kommunikációs csapata mellett egy népszerű youtuber is helyet kapott. A kategóriák legjobbjaira értékes, műszaki és médiaeszközökre váltható vásárlási utalványok várnak, de az az iskola is komoly díjra számíthat, ahonnan a legtöbben pályáznak.
A pályázat valamennyi részlete megtalálható a www.adotudatossagipalyazat.hu honlapon, illetve a NAV Facebook-, Instagram- és TikTok-oldalán is – ismertette a NAV.
Trending Now
NMHH-ajánlás: megbízható módszerek az elektroszmog csökkentésére
Az NMHH az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben összefoglalta az elektroszmogmérőkkel és elektroszmogvédőkkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A Nemzeti Média- és Hírközlései Hatóságtól (NMHH) már többször igényeltek hivatalos mérést azért, mert egy megvásárolt elektroszmog-mérőeszköz a normálistól való eltérést mutatott. Azonban fontos azzal tisztában lenni, hogy az ilyen eszközök nem feltétlenül megbízhatók és jellemzően nem kalibráltak.
Az NMHH közleményében kifejtették:
az elektroszmog-mérőeszközökről szóló reklámokban, felhasználói leírásokban az egészségügyi határértékek általában alternatív ajánlásokon – például “épületbiológiai előírásokon” – alapulnak; ezek mögött azonban nem áll olyan széles körű tudományos konszenzus, mint a hivatalos hazai ajánlásnál, amelyet az NMHH is alapul vesz méréseikor.
A hatóság vizsgálati tapasztalatai alapján nem érdemes a mérést “saját magunknak elvégezni” pár ezer forintos elektroszmogmérőkkel, mert ezek megbízhatósága igen kétséges és jellemzően nem kalibráltak. Sokszor nem egyértelmű mérési skálát alkalmaznak és riasztási értékük sem a hivatalos egészségügyi határérték szerinti.
Megbízható mérési eredményt csak akkreditált mérőlaboratóriumtól várhatunk. Hogy akkreditált-e egy labor, azt a Nemzeti Akkreditáló Hatóság nyilvántartásában ellenőrizhetjük: https://www.nah.gov.hu/kategoriak
– áll a közleményben.
Jelezték: az NMHH térítésmentes mérőprogramja keretében hivatalos műszeres vizsgálat is kérhető a www.nmhh.hu/elektroszmog honlapon. Az elektroszmog-védőeszközök ellenőrzése fogyasztóvédelmi feladat. A tevékenységgel kapcsolatos további információ a fogyasztóvédelem portálján érhető el.
Az eddigi hazai mérések alapján biztosra vehető, hogy a hibátlan és rendeltetésszerűen használt hírközlési és elektronikus eszközökből – például mobiltelefonokból, WiFi-routerekből, mikrohullámú sütőkből – származó elektroszmog-terhelés egészségügyi határérték alatti
– írták.
Annak, aki szeretné csökkenteni a környezetében az elektroszmogszintet, az NMHH a következő tanácsokat adja: “mivel általában a saját mobiltelefonunkból ér minket a legtöbb sugárzás, ezért a hosszabb idejű hívásoknál használjunk kihangosítót vagy headsetet; a vezeték nélküli berendezéseket (például a WiFi-routert) helyezzük el úgy a lakásban, hogy az minél távolabb essen huzamosabb tartózkodási helyeinktől, például az ágyunktól; amikor nem használjuk, kapcsoljuk ki vagy áramtalanítsuk a berendezéseket; a mikrohullámú sütő működése közben ne maradjunk a készülék közvetlen közelében, ha pedig nem zár megfelelően az ajtaja vagy sérült, ne használjuk”.
Mindemellett érdemes tudni, hogy néha a védekezés éppen ellentétes hatást vált ki. Például, ha egy épületben a sugárzási szint csökkentésére fémes szigetelést alkalmaznak, az épületen belül működő kommunikációs eszközöknek nagyobb adóteljesítményre kell kapcsolniuk a szigetelésen túli eszközök eléréséhez. A távközlési berendezésekből eredő sugárzásra több évtizede a fémes árnyékolás a megbízhatóan alkalmazott technológia. Szakértői útmutatással ennél a módszernél előre meghatározható a sugárzási szint csökkentésének lehetséges mértéke – olvasható a közleményben.
Borítókép: illusztráció