Kövess minket!

Trending Now

Gyökeres változások az online hirdetési piacon

Karácsonyi időszakot idézően fogyasztják a tartalmakat az emberek, rengeteg időt töltenek a híréhségük kielégítésére a közösségi média felületeken – mondja Kelemen Zsolt.

Újra teret nyert a desktop, a cégeknek most érdemes közösséget építeni, a LinkedInen eljött a HR-esek újabb aranykora, az otthoni zenehallgatásban is komoly hirdetési potenciál rejlik – ezek az első hetek legfontosabb tapasztalatai a Lounge Group Head of Digital pozícióban dolgozó Kelemen Zsolt szerint, aki az ügyfelekkel együtt élte át az első sokkot és az elmúlt hetek újjáépítését.

Március elején még bizakodtak az ügyfelek, egy hónap alatt azonban jelentős átrendeződés történt a közösségi média hirdetések piacán. A hónap első napjaiban néhány óvatosabb ügyfél a tervezett kampány pár hetes eltolásáról döntött, az eseményszervezők pedig ideiglenesen kissé lejjebb tekerték a hangerőt, de nagyobb baj még nem látszott. A fordulópontot a március 11-i bejelentés hozta, ami a száz fő feletti rendezvények tiltásáról szólt. A drasztikus változások miatt a kapcsolódó promóciók azonnal földbe álltak, az eszkalálódó intézkedések miatt pedig a következő egy hétben tulajdonképpen mindenki berántotta a kéziféket. Az első sokk március utolsó harmadában kezdett oldódni, akkor kezdődhetett el az online hirdetési piaci ügyfelekkel egyáltalán a tárgyalás a hogyan továbbról. A járvány miatt megváltozott élethelyzetben új platformok kerültek előtérbe, a talpon maradó hirdetőknek a változó médiafogyasztás miatt újratervezésre volt szüksége.

A Facebook Live az új primetime

Több oka van annak, hogy az online felületek felértékelődtek. Egyrészt az embereknek nagyon megnőtt a híréhsége, amit elsősorban a népszerű oldalakról és közösségi médiából elégítenek ki. Másrészt az otthonról dolgozás sok munkavállaló esetében folyamatos online kapcsolatot igényel, az egyeztetések, megbeszélések is ezekre a felületekre terelődtek. Harmadrészt több idejük is felszabadult az elmaradó programok, kimozdulások miatt, amit szintén online tartalomfogyasztásra fordítanak.

Nyilvánvaló tehát, hogy érdemes most a közösségi médiás jelenlétre ráerősíteni, ezen belül is megéri a kiemelt figyelmet övező tartalmak környékén mozgolódni. Előre tervezett, nagy horderejű bejelentések, rendszeres sajtótájékoztatók idején ugrásszerűen megnő a felületek használata. Az élő közvetítések idősávjában jelentős számú célcsoportba tartozó felhasználó érhető el.

A hirdetők között az online vásárlásra ösztönző kampányok mennek a legjobban most, tulajdonképpen terméktől függetlenül. Szintén hasítanak az online házhozszállítással foglalkozó webáruházak. Persze azért is tűnhet ez fel jobb színben, mert sokan – például az eseményeket hirdetők – meg kiestek a piacról, értékel a Lounge Group szakembere.

Home Officeból Facebookoznak és YouTubeoznak

A közösségi médiafogyasztást egyre inkább a mobilról való fogyasztás jellemezte. Az arány idén év elején elérte a 75%-ot, ez azonban az elmúlt hetekben teljesen visszájára fordult. Azzal, hogy a home officeszal és kijárási korlátozással otthonukba kényszerített emberek életéből kiesett a munkába utazással töltött idő, valamint a munkahelyi apró időlopkodós mobilhasználat, a Facebookot most újra desktopról fogyasztja a felhasználók háromnegyede, a közösségi oldal indulásának idejét idézve.

Kelemen Zsolt szerint az otthoni laptophasználatra jellemző, hogy – talán az alacsonyabb kontroll miatt – a munkavállalók gyakran ugyanarról az eszközről követik a social media felületeket is, mint amiről dolgoznak, ennek is betudható a nagy átrendeződés. A szakember szerint egyértelmű a javaslat ezek alapján: a hirdetők jól teszik, ha desktopra optimalizálják a hirdetéseket. Több funkciót tesz lehetővé egy pc-re igazított kreatív, jól mennek a hirdetésbővítmények is.

Nagy potenciál van a YouTube-hirdetésekben is. Sokan zenét hallgatnak a munka mellé, ezt még talán most könnyebben is megtehetik, mint egy zsúfolt irodában. A korábbi délutáni, késő esti használat mellett megjelent a munkaidő alatti sáv is. Aki tehát bír videós anyaggal, annak mindenképpen megéri nagyobb volumenben használni most.

Helyet teremteni a találkozásra

Sokan keresik a minőségi online találkozókat – például tematikus Facebook csoportok formájában –, erre a kék óriás is ráérzett már korábban, hamarosan ott is lehetővé teszi a hirdetéseket. Minden márkának az a célja, hogy megmutassa magát valahogy az ügyfeleinek: kommunikál, velük van, értük és nekik dolgozik – véli Kelemen Zsolt. A cégeknek most rendkívül fontos a közösségépítés, hogy platformot teremtsenek a találkozásra.

LinkedIn: Most kell jónak látszani!

Ami a kistestvért illeti, a LinkedIn újabb aranykorba léphet. Több cég leépítéseket hajtott végre, sok munkavállaló keres állást már most, vagy fog majd rövid időn belül. A cégeknek ezért érdemes ott is mozgolódni: szintén közösséget építeni, a márkát kommunikálni, szerethetővé tenni magukat. Mert válság után azok a munkahelyek fogják vonzani leginkább a munkaerőt, akik a válság alatt is tettek a megtartásért, CSR-ban is látványosak voltak a nehéz időben. Láthatóan a HR-esek aktivizálták is magukat ezen a felületen, és kitartóan tolják az employer brandinget, mondja a Lounge Group szakértője.

Trending Now

Prőhle Gergely lesz a vendég a protestáns újságírók következő klubestjén

Létezik-e a keresztény Európa? – a Protestáns Újságírók Szövetsége rendezvényének résztvevői erre a kérdésre keresik majd a választ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatójával.

Közzétéve:

Prõhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője egy evangélikus óvoda alapkőletételén Veszprémben 2023. október 10-én, fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A május 8-án, szerdán délután 5 órától a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3.) tartott esemény meghívója szerint a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője mellett meglepetésvendégként egy ismert borász is bemutatkozik.

A szervezők az ingyenes rendezvényre mindenkit várnak, de a részvételi szándék előzetes jelzését kérik a prusz@lutheran.hu címen vagy ezen a linken.

Az klubest plakátja:

Tovább olvasom

Trending Now

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzésében, amelynek részleteit tudatták az MTI-vel.

Közzétéve:

Flickr

Az NMHH kommunikációs igazgatóságának közlése szerint

a föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon.

A Global Audience & Content Evolution (Glance) 71 országra kiterjedő és a 2022-es tévénézési szokásokat feltérképező adatai alapján elmondhatjuk, hogy itthon még mindig sokat ülünk a “doboz” előtt, míg a világ más pontján ez nem ennyire népszerű szórakozási forma. 2016-ot követően három óra alá esett a világ lakosságának napi tévénézési ideje.

A legnagyobb csökkenést az észak-amerikai földrészen mérték, ahol az ezredfordulón még több mint napi négy órát tévéztek, ám a 2014-ben mért 4,5 órás csúcs után meredek zuhanás következett be, s végül 2022-re három alá csökkent a tévé előtt töltött órák száma

– derült ki a kutatásból.

Azt írták, míg Amerika északi felén lassanként elfordultak a televíziótól, addig Dél-Amerikában mind népszerűbbé vált a tévénézés: a 2000-es évek elejére három óra fölé emelkedett a napi fogyasztási idő, 2022-ben pedig – a mérések kezdete óta – a legmagasabb értéken zárt, 3 óra 38 perccel.

Tudatták azt is, hogy Európa népessége a kilencvenes évek közepétől legalább három órát fordított erre a tevékenységre, ez 2014-re négy órára emelkedett. A Covid-19 világjárvány ideje alatti kiugró értékektől eltekintve, Európában is csökkenő trendet figyelhettünk meg az utóbbi években. A kontinensek sorrendjében egyébként Ausztrália és Óceánia található az utolsó helyen, a déli földrész metropoliszaiban mindössze 1 óra 46 percet tévéznek átlagosan naponta.

Az elemzésből kiderült, hogy

2022-ben Európában csökkent a legnagyobb mértékben a tévénézésre fordított idő, átlagosan húsz perccel.

Leginkább a grúz lakosság fordult el a képernyőtől, hiszen 41 perccel kevesebb ideig követték figyelemmel a műsorokat egy átlagos napon, mint egy évvel korábban. Az izlandi lakosság tartja a negatív világrekordot: a 12 és 80 év közöttiek egy átlagos napon alig több, mint fél órát néztek tévét.
A tévénézésre fordított idő európai rangsorában a magyarok mindig élen jártak. 2022-ben a negyedik helyen végeztünk, hazánkat mindössze Bosznia-Hercegovina, Románia és Szerbia előzte meg.

Világviszonylatban is előkelő a helyezésünk (nyolcadik), még annak ellenére is, hogy előttünk végzett a rangsorban Dél-Amerikából a Dominikai Köztársaság (5 óra 15 perc), a Közel-Keletről Szaúd-Arábia (5 óra 2 perc), az afrikai kontinensről Kamerun (5 óra 12 perc), míg Ázsiából Üzbegisztán (5 óra 3 perc) – írták.

Kiemelték:

Európában egyedül a magyar tévénézők tartottak ki a képernyők jelentette tájékozódási és szórakozási lehetőségek mellett, vagyis ugyanannyi időt szenteltek a tévének 2022-ben is mint 2021-ben: átlagosan 4 óra 51 percet.

Az elemzés szerint a legnézettebb műsorok versenyére a világ sok országában rányomta bélyegét a különböző dráma- és vígjáték-sorozatok jelenléte, ám Európában más a helyzet, itt a szórakoztató reality műfaj került túlsúlyba. Belgiumban, Bulgáriában, Hollandiában, Portugáliában és Romániában és hazánkban is első helyen végeztek a tehetségkutató műsorok és egyéb reality formátumok (Got Talent, The Masked Singer, Big Brother Famosos, Sztárban sztár leszek!).

A hírműsorok a német nyelvterületeken kerültek az élre, Ausztriában a Zeit im Bild 1, Németországban és Svájcban pedig a Tagesschau végzett az első helyen. Magyarországon viszont a tíz legnézettebb műsor 60 százaléka tehetségkutató, vagy valamilyen, a reality műfajába tartozó showműsor volt – közölték.
Kitértek arra is, hogy amennyiben az egyes országok legnézettebb sportműsorát tekintjük, a FIFA labdarúgó-világbajnokság nézettsége csak a negyedik volt a világon 2022-ben, az amerikai foci az Egyesült Államokban, Kínában az olimpiai férfi 1000 méteres gyorskorcsolya szám, valamint Indiában a házigazda részvételével zajló Asia Cup krikett verseny messze megelőzte.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Trending Now

A kibervédelmi intézet nevével élnek vissza csalók

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) nevével és telefonszámával élnek vissza telefonos csalók – közölte a szakszolgálat hétfőn az MTI-vel.

Közzétéve:

Közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy csalók olyan telefonhívásokat kezdeményeznek, amelyekben – a szervezetre hivatkozva – „érzékeny” adatok megadását kérik.

Ennek senki ne tegyen eleget!

– írták.

Az NBSZ NKI soha nem keres meg magánszemélyeket telefonon, és nem kéri el személyes adataikat – közölték.

Mint olvasható, a hamis telefonhívás, más néven „vishing”, olyan telefonos csalás, amelynél a támadó megpróbálja személyes, pénzügyi vagy biztonsági információi megosztására vagy pénz átutalására rávenni az áldozatot.

A „vishing” tipikus formája, amikor a csaló az adathalász hívás során megpróbálja elhitetni a felhasználóval, hogy ténylegesen egy adott szervezet alkalmazottja, és megpróbálja céljai elérése érdekében megtudni áldozata érzékeny adatait.

A csalók a hívószám-hamisítást (spoofing), az adathalász tevékenységek egyik speciális elkövetési technikáját használják. Ennek lényege, hogy az elkövetők módosítják a hívószámot, amely a hívott fél telefonjának kijelzőjén megjelenik, ezzel elrejtve a valódi hívó fél azonosságát. Vagyis híváskor nem a hívást kezdeményező igazi telefonszáma jelenik meg a potenciális áldozatok készülékén, hanem egy másik, jellemzően olyan, amely ismerős: jelen esetben a Nemzeti Kibervédelmi Intézet telefonszáma – olvasható a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat közleményében.

Tovább olvasom