Kövess minket!

Trending Now

Fellendült a távközlés az idei első negyedévben

Mind a mobil-, mind a vezetékes hálózatból indított hívások átlagos időtartama lényegesen meghaladta a korábbi évekre jellemzőt az első három hónapban, a mobil-adatforgalom pedig közel másfélszerese volt az egy évvel korábbinak.

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján hétfőn közzétett elemzés szerint 2021 első három hónapjában a mobilhálózatból indított hívások száma 2,9 százalékkal, az időtartamuk 19 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A beszélgetések átlagos ideje 3,8 perc volt, ami a KSH szerint kimagasló, az egy mobil-előfizetésre jutó napi 6,4 perc beszélgetés pedig az elmúlt évek legmagasabb értéke. Ebben többek között a Covid-19-járvány miatt megváltozott kapcsolattartási szokások is szerepet játszottak – jegyezték meg. A nemzetközi mobilhívások aránya korábban is elenyésző volt, de az idei év elejére tovább csökkent a számuk és az időtartamuk is.

A mobilhálózat adatforgalma 2021 első negyedévében 46 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az adatforgalom 97 százaléka 4G-LTE-rendszeren keresztül zajlott.

Kiszorulóban a vezetékes telefon

Az első negyedév végi 12,8 millió belföldi aktív SIM-kártya 1,1 százalékos bővülést jelent egy év alatt, a feltöltőkártyás előfizetések aránya ezen belül már csak 26 százalék.

A járvány tetőzése idején vezetékes telefonon is hosszabban beszéltek az emberek: bár a hívások száma tovább csökkent, a hívások átlagos ideje 6,6 percet tett ki 2021. január-márciusban, ami szintén kimagasló érték.

A vezetékes telefon fővonalak száma az első negyedév végén 4,2 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbihoz viszonyítva, száz lakosra 31 darab jutott.

A közzétett adatok alapján a helyhez kötött – vagyis a vezetékes és a helyhez kötött vezeték nélküli – internet-előfizetések száma az első negyedév végére elérte a 3,3 milliót, ami 2,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Nem állt meg a letöltési forgalom évek óta dinamikus emelkedése sem, éves alapon az idei bővülés 50 százalékos, míg a feltöltéseké 42 százalékos

– írták.

Előretörőben az online tévézés

A KSH kitért a távközlési infrastruktúra fejlődésére is. A helyhez kötött internetszolgáltatás bevételi adatai alapján a korszerű hozzáférést biztosító optikai hálózatok fejlődnek a legjobban, 10 milliárd forintos forgalmuk 14 százalékkal több a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. A 38 milliárd forintos összes árbevétel majdnem fele ugyanakkor a kábeltévé-hálózaton szolgáltatott technológiából származott. Az előfizetésekben a leggyorsabb internetkapcsolatok részesedése egyre jelentősebb.

Televíziószolgáltatást csak 0,9 százalékkal igényeltek többen az idei első negyedév végén az egy évvel korábbihoz képest, de a 3,7 milliót meghaladó előfizetés 84 százaléka már digitális technológiával működik. A helyhez nem kötött, online tévészolgáltatás előfizetési aránya több mint 11 százalékra nőtt – olvasható az elemzésben.

A járvány hatása

A távközléssel együtt az egész információs és kommunikációs ágazat is bővült: a szektor értékesítési árbevétele 961 milliárd forintot tett ki 2021 első negyedévében, ami 3,5 százalékos éves bővülés. A teljes munkaidőben dolgozók száma 9,8 százalékkal emelkedett csaknem 94 500-ra, bruttó átlagkeresetük pedig havi 730 ezer forint, ami 7,7 százalékos emelkedés egy év alatt.

A távközlés fellendülése a KSH szerint a kapcsolattartás átalakulásának tudható be, amit a koronavírus hatásának tulajdonítanak.

Az összefoglaló bázisidőszaka nagyobbrészt még a járványt megelőző hónapokra esik.

Trending Now

Prőhle Gergely lesz a vendég a protestáns újságírók következő klubestjén

Létezik-e a keresztény Európa? – a Protestáns Újságírók Szövetsége rendezvényének résztvevői erre a kérdésre keresik majd a választ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatójával.

Közzétéve:

Prõhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője egy evangélikus óvoda alapkőletételén Veszprémben 2023. október 10-én, fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A május 8-án, szerdán délután 5 órától a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3.) tartott esemény meghívója szerint a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője mellett meglepetésvendégként egy ismert borász is bemutatkozik.

A szervezők az ingyenes rendezvényre mindenkit várnak, de a részvételi szándék előzetes jelzését kérik a prusz@lutheran.hu címen vagy ezen a linken.

Az klubest plakátja:

Tovább olvasom

Trending Now

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzésében, amelynek részleteit tudatták az MTI-vel.

Közzétéve:

Flickr

Az NMHH kommunikációs igazgatóságának közlése szerint

a föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon.

A Global Audience & Content Evolution (Glance) 71 országra kiterjedő és a 2022-es tévénézési szokásokat feltérképező adatai alapján elmondhatjuk, hogy itthon még mindig sokat ülünk a “doboz” előtt, míg a világ más pontján ez nem ennyire népszerű szórakozási forma. 2016-ot követően három óra alá esett a világ lakosságának napi tévénézési ideje.

A legnagyobb csökkenést az észak-amerikai földrészen mérték, ahol az ezredfordulón még több mint napi négy órát tévéztek, ám a 2014-ben mért 4,5 órás csúcs után meredek zuhanás következett be, s végül 2022-re három alá csökkent a tévé előtt töltött órák száma

– derült ki a kutatásból.

Azt írták, míg Amerika északi felén lassanként elfordultak a televíziótól, addig Dél-Amerikában mind népszerűbbé vált a tévénézés: a 2000-es évek elejére három óra fölé emelkedett a napi fogyasztási idő, 2022-ben pedig – a mérések kezdete óta – a legmagasabb értéken zárt, 3 óra 38 perccel.

Tudatták azt is, hogy Európa népessége a kilencvenes évek közepétől legalább három órát fordított erre a tevékenységre, ez 2014-re négy órára emelkedett. A Covid-19 világjárvány ideje alatti kiugró értékektől eltekintve, Európában is csökkenő trendet figyelhettünk meg az utóbbi években. A kontinensek sorrendjében egyébként Ausztrália és Óceánia található az utolsó helyen, a déli földrész metropoliszaiban mindössze 1 óra 46 percet tévéznek átlagosan naponta.

Az elemzésből kiderült, hogy

2022-ben Európában csökkent a legnagyobb mértékben a tévénézésre fordított idő, átlagosan húsz perccel.

Leginkább a grúz lakosság fordult el a képernyőtől, hiszen 41 perccel kevesebb ideig követték figyelemmel a műsorokat egy átlagos napon, mint egy évvel korábban. Az izlandi lakosság tartja a negatív világrekordot: a 12 és 80 év közöttiek egy átlagos napon alig több, mint fél órát néztek tévét.
A tévénézésre fordított idő európai rangsorában a magyarok mindig élen jártak. 2022-ben a negyedik helyen végeztünk, hazánkat mindössze Bosznia-Hercegovina, Románia és Szerbia előzte meg.

Világviszonylatban is előkelő a helyezésünk (nyolcadik), még annak ellenére is, hogy előttünk végzett a rangsorban Dél-Amerikából a Dominikai Köztársaság (5 óra 15 perc), a Közel-Keletről Szaúd-Arábia (5 óra 2 perc), az afrikai kontinensről Kamerun (5 óra 12 perc), míg Ázsiából Üzbegisztán (5 óra 3 perc) – írták.

Kiemelték:

Európában egyedül a magyar tévénézők tartottak ki a képernyők jelentette tájékozódási és szórakozási lehetőségek mellett, vagyis ugyanannyi időt szenteltek a tévének 2022-ben is mint 2021-ben: átlagosan 4 óra 51 percet.

Az elemzés szerint a legnézettebb műsorok versenyére a világ sok országában rányomta bélyegét a különböző dráma- és vígjáték-sorozatok jelenléte, ám Európában más a helyzet, itt a szórakoztató reality műfaj került túlsúlyba. Belgiumban, Bulgáriában, Hollandiában, Portugáliában és Romániában és hazánkban is első helyen végeztek a tehetségkutató műsorok és egyéb reality formátumok (Got Talent, The Masked Singer, Big Brother Famosos, Sztárban sztár leszek!).

A hírműsorok a német nyelvterületeken kerültek az élre, Ausztriában a Zeit im Bild 1, Németországban és Svájcban pedig a Tagesschau végzett az első helyen. Magyarországon viszont a tíz legnézettebb műsor 60 százaléka tehetségkutató, vagy valamilyen, a reality műfajába tartozó showműsor volt – közölték.
Kitértek arra is, hogy amennyiben az egyes országok legnézettebb sportműsorát tekintjük, a FIFA labdarúgó-világbajnokság nézettsége csak a negyedik volt a világon 2022-ben, az amerikai foci az Egyesült Államokban, Kínában az olimpiai férfi 1000 méteres gyorskorcsolya szám, valamint Indiában a házigazda részvételével zajló Asia Cup krikett verseny messze megelőzte.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Trending Now

A kibervédelmi intézet nevével élnek vissza csalók

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) nevével és telefonszámával élnek vissza telefonos csalók – közölte a szakszolgálat hétfőn az MTI-vel.

Közzétéve:

Közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy csalók olyan telefonhívásokat kezdeményeznek, amelyekben – a szervezetre hivatkozva – „érzékeny” adatok megadását kérik.

Ennek senki ne tegyen eleget!

– írták.

Az NBSZ NKI soha nem keres meg magánszemélyeket telefonon, és nem kéri el személyes adataikat – közölték.

Mint olvasható, a hamis telefonhívás, más néven „vishing”, olyan telefonos csalás, amelynél a támadó megpróbálja személyes, pénzügyi vagy biztonsági információi megosztására vagy pénz átutalására rávenni az áldozatot.

A „vishing” tipikus formája, amikor a csaló az adathalász hívás során megpróbálja elhitetni a felhasználóval, hogy ténylegesen egy adott szervezet alkalmazottja, és megpróbálja céljai elérése érdekében megtudni áldozata érzékeny adatait.

A csalók a hívószám-hamisítást (spoofing), az adathalász tevékenységek egyik speciális elkövetési technikáját használják. Ennek lényege, hogy az elkövetők módosítják a hívószámot, amely a hívott fél telefonjának kijelzőjén megjelenik, ezzel elrejtve a valódi hívó fél azonosságát. Vagyis híváskor nem a hívást kezdeményező igazi telefonszáma jelenik meg a potenciális áldozatok készülékén, hanem egy másik, jellemzően olyan, amely ismerős: jelen esetben a Nemzeti Kibervédelmi Intézet telefonszáma – olvasható a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat közleményében.

Tovább olvasom