Kövess minket!

Trending Now

Engedélyezte Julian Assange amerikai kiadatását a brit belügyminiszter

A WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának évek óta húzódó kiadatási ügyében hozott döntés közvetlen előzményeként a londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága még áprilisban elrendelte Assange kiadatását, de ehhez Priti Patel személyes jóváhagyására is szükség volt.

MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

A londoni belügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint Patel pénteken aláírta a kiadatási végzést.

A tárca illetékese szerint a kiadatás “nem összeegyeztethetetlen” Assange emberi jogainak védelmével, és a brit kormány meggyőződése szerint a WikiLeaks alapítója az Egyesült Államokban is megfelelő bánásmódra számíthat.

A WikiLeaks pénteki közleménye szerint azonban “komor nap virradt a brit demokráciára és a sajtószabadságra” azzal, hogy London engedélyezte Assange kiadatását.

Assange-nak továbbra is van fellebbezési lehetősége; ügyvédei 14 napon belül jogi úton megtámadhatják a kiadatási rendelkezést. A WikiLeaks pénteken jelezte is, hogy benyújtják a fellebbezést.

Assange ellen az amerikai hatóságok a brit kormányhoz benyújtott kiadatási kérelemben 18 vádpontot fogalmaztak meg. Ezek közül 17 kémkedéssel, egy pedig számítógépes rendszerek feltörésével vádolja Assange-t.

Az ausztrál állampolgárságú, 51 éves Julian Assange portálja hozzávetőleges becslések szerint csaknem félmillió titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és az elmúlt években ezek jelentős részét átadta médiapartnereinek.

A WikiLeaks-portál alapítóját védői szerint az Egyesült Államokban mindezek alapján akár 175 év börtönre is ítélhetik.

Tavaly januárban a londoni központi büntetőbíróság megtiltotta Assange amerikai kiadatását, elsősorban olyan szakvéleményekre hivatkozva, amelyek szerint Assange depressziós, a jövőjétől rettegő ember, és nem garantálható, hogy amerikai kiadatása után nem vet véget életének.

Az Egyesült Államok fellebbezést nyújtott be a tilalmi végzés ellen, azzal az érvvel, hogy Assange-nak nincsenek olyan mentális problémái, amelyek megakadályoznák kiadatását, és megfelelő általános állapotban van ahhoz, hogy alávesse magát a további jogi eljárásnak.

A londoni felsőbíróság decemberben helyt adott az amerikai fellebbezésnek, megsemmisítve a kiadatás tilalmáról szóló büntetőbírósági döntést, és a westminsteri magisztrátusi bíróság áprilisi végzése, amelyet Priti Patel belügyminiszter pénteken jóváhagyott, e döntés formális megerősítése volt.
Julian Assange hét évet töltött Ecuador londoni nagykövetségén az ecuadori kormány által nyújtott diplomáciai menedék védelme alatt. Három éve azonban – az ecuadori nagykövet engedélyével – a Scotland Yard a diplomáciai képviselet épületében őrizetbe vette.

Assange eredetileg azért menekült a nagykövetségre, mert a svéd kormány is körözte őt Svédországban elkövetett szexuális bűncselekmények vádjával, bár a svéd ügyészség a vizsgálatot már évekkel ezelőtt beszüntette és 2019-ben visszavonta Assange nemzetközi körözését.

Julian Assange és ügyvédei attól tartottak, hogy ha Nagy-Britannia átadja Assange-t Svédországnak, a svéd kormány kiadhatja őt az Egyesült Államoknak.

Az amerikai hatóságok azonban közvetlenül a brit kormányhoz is eljuttatták a kiadatási kérelmet.

Az Egyesült Államok jogi képviselői azzal érvelnek, hogy az amerikai diplomáciai okmányok szerkesztetlen közzétételével Assange tudatosan sodort súlyos veszélybe olyan emberi jogi és ellenzéki aktivistákat, valamint újságírókat, akik elnyomó rezsimek vezette országokban élnek és tevékenykednek, vagy terrorszervezetekről gyűjtöttek adatokat.

Borítókép: Julian Assange, a WikiLeaks oknyomozó internetes portál alapítója a sajtó képviselőinek nyilatkozik az ecuadori nagykövetségének egyik erkélyén Londonban 2017. május 19-én, miután a svéd főügyész bejelentette, hogy ejti a nemi erőszak, szexuális zaklatás és kényszerítés vádját Julian Assange-dzsal, a WikiLeaks oknyomozó internetes portál alapítójával szemben. (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

Trending Now

Technikai hiba miatt csúszott Ron DeSantis élő Twitter-bejelentése

A floridai kormányzót Elon Musk invitálta meg a Twitter Spaces audiostreaming felületére, hogy ott jelentse be elnökválasztási indulását.

Közzétéve:

MTI/AP/Alberto Pezzali

Húsz perc késéssel kezdődött Ron DeSantis floridai kormányzó elnökválasztási indulásának hivatalos bejelentése, mert technikai hiba csúszott a Twitter élő közvetítésébe – számol be róla a Magyar Nemzet.

A lap a The Guardian-ra hivatkozva arról ír, hogy Elon Musk igyekszik minél több híres közszereplőt megnyerni az új felület számára, míg DeSantis így az emberekkel való közvetlen találkozás nélkül tarthatta meg a bejelentését, ami köztudottan nem az erőssége.

Bár a Twitter-eseményt kezdetben több mint 600 ezren hallgatták, a számok a végére 300 ezer alá csökkentek. Anyagilag azonban jövedelmező volt a kampánynyitó: egyetlen óra alatt egymillió dollárt gyűjtöttek, legalábbis ezt állítja DeSantis sajtófőnöke, Bryan Griffin

– a BBC tudósítása szerint.

Borítókép: Ron DeSantis floridai republikánus párti kormányzó a londoni külügyminisztériumba érkezik 2023. április 28-án

Tovább olvasom

Trending Now

A világ hotline-jai tavaly 400 ezer gyermekpornográf-felvétel eltávolítását kezdeményezték

A gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szövetség, az INHOPE (International Association of Internet Hotlines) közzétette 2022-re vonatkozó éves jelentését; taghotline-jai – köztük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2011 óta fenntartott internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline – az egész világról tavaly összesen több mint 587 ezer bejelentést vizsgáltak meg, amelyek közül 400 ezer bizonyult illegálisnak. Tízből kilenc felvételen 13 évnél fiatalabb gyermek, jellemzően kislány szerepelt, és a legtöbb gyermekpornográf tartalmat amerikai és holland szerveren tárolták – tájékoztatta az NMHH kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-t.

Közzétéve:

A közlemény szerint az INHOPE 1999-ben kezdte meg működését azért, hogy visszaszorítsa az interneten elérhető, gyermekkel szembeni szexuális visszaélést rögzítő anyagok terjedését, és összefogja a világ különböző országaiban működő hotline-okat. Az éves beszámolóban közzétett adatok a szövetség által üzemeltetett és az INTERPOL által is használt adatbázison, az ICCAM-en alapulnak – tették hozzá.

Mint írták, a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelemben különösen fontos, hogy az interneten terjesztett – gyermekkel szembeni szexuális visszaélést rögzítő – tartalmak mielőbb eljussanak a nyomozó hatóságokhoz. Ugyanakkor ezeknek a tartalmaknak a mihamarabbi hozzáférhetetlenné tétele is kulcsfontosságú, hiszen amíg bárki számára elérhetőek, folyamatosan sérül az áldozatok joga és méltósága. Az áldozatok minden megtekintéssel és letöltéssel újból áldozattá válnak. Az INHOPE ezt a kettős célkitűzést követi, amely misszióban 2022-ben összesen már 50 taghotline vett részt, az NMHH Internet Hotline-ja 2012 óta.

A jelentésből kiderült, hogy

tavaly pontosan 587 852, az ICCAM-ben jelentett, feltételezhetően gyermekkel szembeni szexuális visszaélést rögzítő tartalmat (URL-címet) vizsgált meg az INHOPE taghotline-ok összesen több mint kétszáz tartalomelemző munkatársa.

Ez jelentős (36,7 százalékos) visszaesést jelent a 2021-es évhez képest, amikor a vizsgált tartalmak száma meghaladta a 900 ezret. A változás azzal magyarázható, hogy a pandémia éveiben (2020-ban és 2021-ben) tapasztalt extrém magas bejelentésszám – a pandémia által bevezetett korlátozások feloldásával egyidejűleg – tavaly világszinten lecsökkent. Az INHOPE által 2022-ben vizsgált tartalmak 68 százaléka bizonyult valóban illegálisnak.

A közlés szerint az INHOPE taghotline-ok elemzőinek tapasztalatai alapján

2022-ben is magas maradt a gyermekek által saját magukról készített intim képeihez kapcsolódó visszaélések száma. Különösen a serdülők (7-13 év közöttiek) körében terjedt el, hogy intim képeket, videókat készítenek magukról, amelyekkel később mások visszaélnek. Míg 2020-ban a felvételeken szereplő gyermekek 77 százaléka, 2021-ben 82 százaléka volt 13 évesnél fiatalabb, arányuk 2022-ben már 88,8 százalékra nőtt.

Az összegzés azt is megmutatja, hogy

a lánygyermekek jóval nagyobb mértékben érintettek a szexuális kizsákmányolásban: 2022-ben a bejelentett, jogsértő felvételek 91 százaléka ábrázolt lányokat, 7 százaléka fiúkat, a maradék 2 százalék pedig lányokat és fiúkat egyaránt.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy 2021-ben a felvételek 96 százalékán szerepeltek lányok, amiből egyértelműen kirajzolódik, hogy

a fiúgyermekek érintettsége a szexuális kizsákmányolásban növekvő tendenciát mutat.

Az INHOPE éves jelentése szerint a legtöbb gyermekpornográf tartalmat globális szinten továbbra is amerikai, illetve holland szervereken tárolták. A statisztika szerint a Magyarországon működő tárhelyek nem népszerűek a gyermekkel szembeni szexuális visszaélést rögzítő tartalmakat forgalmazó bűnözők között.

Az INHOPE mindenütt arra kéri a felhasználókat, hogy ha véletlenül gyermekpornográf tartalomba ütköznek, ne hagyják figyelmen kívül, hanem jelentsék be – akár névtelenül is – az országukban működő hotline-nak. A magyar internetezők az Internet Hotline online felületén vagy az internethotline@internethotline.hu e-mail címen tehetnek bejelentést.

Az Internet Hotline júniusban hozza nyilvánosságra a 2022-es éves eredményeit tartalmazó, minden eddiginél részletesebb éves beszámolóját – olvasható a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Trending Now

Visszaéltek Palkovics László korábbi miniszter nevével a közösségi médiában

Álfiókot hoztak létre a korábbi technológiai és ipari miniszter nevében – erről a volt tárcavezető maga tájékoztatta kedden az MTI-t.

Közzétéve:

“Röviddel ezelőtt értesültem arról, hogy a nevemmel visszaélve a közösségi médiában Instagram- és Facebook-profilt működtetnek. Nekem egyik felülethez sincs semmi közöm, ezúton is elhatárolódom mindennemű tartalomtól, amit az álfiók birtokosa nyilvánosságra hoz, akár komment vagy egyéb üzenet formájában” – fogalmazott közleményében Palkovics László.

Az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója azt is hangsúlyozta: megtette a szükséges jogi lépéseket az ügyben, valamint a Facebookot tulajdonló Meta felé is jelezte a visszaélés tényét.

Tovább olvasom