Trending Now
Egy szellentés már nem fér bele, az LMBTQ-propaganda azonban alapvető elem
A Bluey című ausztrál rajzfilmsorozat egy teljes epizódját betiltotta az Egyesült Államokban a Disney, miután “nem megfelelőnek” és a streaming szolgáltatás szigorú irányelvein kívül esőnek ítélte. Helytelennek tartotta ugyanis a szellentést.

A szóban forgó animációs sorozat a rendkívül népszerű, három évadot megért mese, amelyben a főszereplő, egy kölyökkutya megpróbáltatásait követhetik nyomon a nézők. A gyerek a családjával él, és zavarba ejtő helyzetek egész sorába kerül. A hónap elején mutatták be a harmadik évadot a Disney+ csatornán, a rajongóknak pedig hamar feltűnt, hogy hiányzik egy epizód a kínálatból. A jelenetben – amely miatt betiltották a részt – nem csókolóztak azonos neműek, nem szerepelt benne transznemű, sem transzvesztita – meglehet, éppen ez volt a baj – hívta fel a figyelmet az esetre a V4NA hírügynökség.
A kifogásolt jelenetben ugyanis a főszereplő kölyökkutya apja a gyerekei előtt szellentett – ez pedig annyira kicsapta a biztosítékot a befogadás legnagyobb szószólójánál, hogy nem merte megmutatni a közönségnek.
A közösségi oldalakat elárasztották az elégedetlenkedő, a gúnyos és a felháborodott kommentek. Egy kommentelő felidézte, hogy a Disney annak ellenére kaszálta el az epizódot, hogy az Oroszlánkirály című világsikerű Disney-rajzfilmben az egyik főszereplő gyakran szellentett. Pumba, a varacskos disznó még külön sorozatot is kapott a társával, Timonnal, a szurikátával a Disney pedig talán még a mai napig is rengeteg pénzt keres a szereplőkön.
Disney banned an episode of Bluey from streaming because it was all about farting.
— 𝑺𝒎𝒊𝒍𝒆 𝑩𝒐𝒎𝒃 💣 (@n3rdv10l3nc3) August 16, 2022
You realize:
a. Children, and their adult children parents, find farts HILARIOUS.
b. There's a scene in the Lion King where Timon cocks Pumbaa's ass like a shotgun and gasses a pack of hyenas.
“Egy szellentés átlépi a határokat? Láttátok már, hogy milyen cuccokkal bombázzák az amerikai gyerekeket? Hagyjuk már!” – írta egy másik.
A fart crosses the line? Have you seen the stuff targeted at American children!? Give me a break! 🙄
— Amanda (@FreeMediaUS) August 18, 2022
Bluey episode ‘banned’ in US— character farting deemed inappropriate… https://t.co/doz3DHIDM6
Volt, aki azt írta, hogy a Disney teljesen elveszett, mert “eluralkodott rajta egy gonosz és sötét ideológia: ami megnevettet, az rossz”.
A fart crosses the line? Have you seen the stuff targeted at American children!? Give me a break! 🙄
— Amanda (@FreeMediaUS) August 18, 2022
Bluey episode ‘banned’ in US— character farting deemed inappropriate… https://t.co/doz3DHIDM6
Egy másik emlékeztetett arra, hogy a Muppet Babies nevű rajzfilmsorozatban egy Drag Show volt nemrég, azzal persze semmi gond nincs.
Muppet Babies has a drag show episode, totally fine. Bluey has a fart episode, NOPE! not allowed. 🙄 https://t.co/vRr3jTFmFb
— matt cordaro (@MattyC_TheIce) August 18, 2022
Trending Now
AdvenTippek elnevezésű sorozattal jelentkezik az NMHH Facebook-oldala
Hasznos és praktikus információkkal támogatják a fogyasztókat.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye szerint a hatóság Facebook-oldalán naponta megjelenő tippek célja, hogy segítséget adjanak a digitális térben való eligazodáshoz, hasznos és praktikus információkkal támogassák a fogyasztókat. Az AdvenTippek a témafelvetésekkel és javaslatokkal több generációt is megszólítanak, miközben jobban megismertetik az NMHH szerteágazó tevékenységét.
Hangsúlyozták: az első tipp éppen ebben az időszakban, karácsony közeledtével válik leginkább időszerűvé, hiszen a levél- és csomagküldés minden évben ilyenkor éri el a legnagyobb forgalmat.
“Nem árt óvatosnak lenni, egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora szállítási pluszköltséggel kell számolnunk”
– hívták fel a figyelmet a közleményben. A hatóság azt javasolja, hogy – a kellemetlen meglepetések helyett – előzetesen böngésszük át az NMHH weboldalán a csomag- és levélszolgáltatók listáját, illetve használjuk az Európai Bizottság csomagár-összehasonlító oldalát.
A sorozat további AdvenTippjei többek között a biztonságos online vásárlásról, a zökkenőmentes streaminghez szükséges netsebességről, az elektroszmog méréséről vagy az internetes zaklatás esetén felmerülő megoldási lehetőségekről szólnak – ismertette az NMHH.
Az AdvenTippek-sorozat körbejár majd több kérdést is: Hogyan törölhetjük véglegesen az adatainkat egy eladásra szánt készülékről? Mit tehetünk, ha a szolgáltatónk nem teljesíti az ígért internetsebességet, és hogyan ellenőrizhetjük ezt az NMHH segítségével? Hogyan vehetjük észre a netes red flageket, és ha baj van, hová fordulhatunk?
Ezekre és más kérdésekre is választ kaphatunk a hatóság Facebook-oldalán karácsonyig naponta jelentkező AdvenTippek-sorozatban – ismertette az NMHH.
Trending Now
Magyar előírások alapján javíthat a kommunikációján a TikTok
Globális hatása is lehet annak a kötelezettségvállalásnak, amelynek végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal írta elő a techóriás számára.

Az Egyesült Államokban bejegyzett, kínai tulajdonú videómegosztó-szolgáltató a magyar nemzeti versenyhatóság vizsgálatának következtében egy sor olyan intézkedés végrehajtását volt kénytelen vállalni, amelyek biztosítják, hogy javuljon a TikTok kommunikációja, a fogyasztók megismerjék a platform jellemzőit és tudatosabb döntéseket hozhassanak a szolgáltatással kapcsolatban – jelentette be a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI beszámolója szerint.
A TikTok egy széles körben elérhető videómegosztó közösségi hálózati szolgáltatás, melynek Magyarországon is jelentős számú felhasználója van, beleértve gyermekeket is. A GVH 2020-ban azért indított vizsgálatot a szolgáltatóval szemben, mert azt valószínűsítette, hogy
a globális vállalkozás nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható szakmai gondossággal tájékoztatja a fogyasztókat az online platform működésére vonatkozó lényeges információkról
– így például a szolgáltatás igénybevétele során kezelt adatok köréről és azok felhasználásáról.
A GVH eljárása kötelezettségvállalással zárult, amelyre – anélkül, hogy a versenyhatóság jogsértést vagy annak hiányát állapítaná meg – a hazai szolgáltatásban érintett vállalkozás, a TikTok Technology Ltd. önkéntes vállalásai alapján nyílik lehetőség.
A GVH Versenytanácsa által elfogadott kötelezettségvállalás révén olyan intézkedésekre kerül sor, amelyek még a folyamatosan változó kommunikációs tartalom, szerződéses feltételek, működési jellemzők és jogszabályi környezet esetén is közvetlenebbül biztosítják, hogy a TikTok kommunikációja javuljon, illetve a TikTok jellemzőit a magyar fogyasztók valóban megismerjék, és így tudatosabb fogyasztói döntéseket hozzanak a szolgáltatással kapcsolatban – ismertette a GVH.
Kiemelték:
a nemzeti versenyhatóságnál most zárult ügynek egyértelműen globális kihatása is lesz, melyet világszerte érzékelnek majd a felhasználók.
Különösen igaz ez a GVH eljárásának eredményeként tett vállalás első fontos pontjára, melynek értelmében
a TikTok világszerte létrehoz egy központosított online adatvédelmi központot.
A megoldás szolgáltatásai és tartalma magyar nyelven is elérhető lesz. Az online platformot működtető cég továbbá kerekasztal-beszélgetéseket szervez magyarországi civil szervezetek és egyéni szakértők számára a TikTok tevékenységének bemutatása céljából, illetve a kiskorúak biztonságával kapcsolatos helyi aggályok megismerése érdekében.
A kötelezettségvállalás pontos és időszerű végrehajtását a GVH utóvizsgálatban, szigorú eljárási keretek között ellenőrzi majd, illetve a kötelezettségvállalás nem mentesíti a TikTokot egyéb jogszabályoknak való megfelelés alól – hangsúlyozta a versenyhatóság.
Nagy figyelmet fordítanak a családok védelmére
A GVH közleményében emlékeztet arra is, hogy az utóbbi években nagy figyelmet fordít családok, gyermekek, betegek és idősek védelmére, ennek megfelelően a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások piaci magatartásainak vizsgálatára.
A GVH az elmúlt években a többi között a Google, illetve a PayPal számára is előírt már versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon.
A nemzeti versenyhatóság jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber magatartását, illetve néhány hónapja eljárást indított a Microsofttal szemben, amiért valószínűleg nem tájékoztatja megfelelően a felhasználókat a mesterséges intelligencián alapuló chat funkcióval kiegészített keresőjének egyes tulajdonságairól.
Aktív fellépéseinek köszönhetően a magyar versenyhatóság tavasszal tagságot nyert az úgynevezett magas szintű nemzetközi munkacsoportban is, amely az Európai Bizottságot segíti a digitális piacokról szóló jogszabály (DMA) betartatásában.
„A tagság lehetőséget ad arra, hogy a GVH szakemberei bátran kiálljanak a keresztény és magyar értékek mellett, és alakítsák az európai joggyakorlatot”
– írta a GVH.
Trending Now
Őszinte üzenet: nem válogatta meg a szavait Elon Musk (videó)
A techguru nem kímélte az őt bírálókat. B*sszátok meg magatokat – üzente az X-től elpártolt hirdetőknek.

A Mandiner arról ír, hogy az őszi DealBook Summit rendezvényen, amelyet szerdán tartottak New Yorkban, Elon Musk, az X közösségi médiaoldal tulajdonosa keményen nekiment azoknak a hirdetőknek, akik a közelmúltban az oldallal kapcsolatos antiszemita vádakra hivatkozva hagyták el a platformot – írta meg a CNBC.
Valaki megpróbál zsarolni engem reklámokkal? Pénzzel zsarol? B*sszák meg magukat. Ez így egyértelmű?
– mondta Musk.
A kirohanása közben külön kiemelte a Walt Disney ügyvezető igazgatóját, Bob Igert, aki szintén bojkottálta platformját és a közönség soraiban ült. Miután elmondta a fentieket, célzottan kinézett a közönség soraira, és egyértelmű célzásként megszólította: „Szia Bob!”
A cikk folytatása ITT olvasható.
Borítókép: Elon Musk dél-afrikai-amerikai üzletember, a Tesla Motors elektromosjármű-gyártó, a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat és az X közösségi médiaplatform tulajdonosa