Kövess minket!

Trending Now

Csúnyán befürödtek a “tényellenőrök”, hamis információt közölt a Lakmusz

A Lakmusz még az országgyűlési választások előtt, az Európai Bizottság jókora pénzügyi támogatásával jött létre, ám tényellenőrző munkája során csak a kormánypártok támadásával van elfoglalva.

Borítókép: A Lakmusz logója, forrás: Facebook

A kormányt akarták támadni Soros György tényellenőrei, azonban kiderült, hogy a Brüsszelből is jelentős összegekkel támogatott és a 444 csapatából verbuválódott Lakmusz hamis információt közölt, amikor október havi jelentésében kétségbe vonta a V4NA hírügynökség információit, miszerint az Ukrajnának juttatott fegyverszállítmányok a front helyett a feketepiacra kerültek – hívta fel a figyelmet az esetre a Magyar Nemzet, megjegyezve:

később a baloldali portál „tényfeltáró” cikkét a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) is átvette.

A Lakmusz részletesen foglalkozott a Magyar Nemzetben megjelent cikkekkel is, amelyek az ukrajnai fegyverszállítmányok illetéktelen kezekbe kerülésének a témáját járták körül, ám az Euró­pai Bizottság által milliókkal támogatott, önmagukat függetlennek tartó tényellenőrök arra már nem tértek ki, hogy a NATO és az EU riasztást adott ki az ukrajnai fegyvercsempészet veszélye miatt, és az érintett országok felszólítást kaptak, hogy fokozottabban figyeljék a fegyverszállítások útját, mert a lőfegyverek és a robbanóanyagok illetéktelen kezekbe kerülhetnek.

Nem zavarják a tények a “tényellenőröket”

Az Interpol és az Euro­pol már nyáron arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ukrajnának küldött fegyverek a feketepiacra kerülhetnek. Egyes országok – például Svédország – rendőr tisztviselői szintén az Ukrajnából kiinduló fegyverkereskedelem jelentette veszélyről beszéltek. Az Interpol pedig júniusban figyelmeztetett, hogy az Ukrajnába küldött fegyverek euró­pai bűnözők kezébe juthatnak, és a szervezett bűnözői csoportok erősödni fognak, ahogy a fegyverek elérhetővé válnak. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma pedig a napokban jelentette be, hogy fokozott ellenőrzést végeznek az Ukrajnának szállított fegyverek nyomon követésére. Nemrégiben a finn Nemzeti Nyomozóiroda vezetője, Christer Ahlgren figyelmeztetett arra egy interjúban, hogy Svédországban, Dániá­ban és Hollandiában is felbukkanhattak már Ukrajnának szánt fegyverek, és az ehhez szükséges csempészútvonalakat már kialakították. A hatóság vezetője jelezte: látják annak a jeleit, hogy ezek a fegyverek már Finnországban is felbukkantak. Továbbá hangsúlyozta, hogy ezekkel a fegyverekkel évtizedekig dolguk lesz, és szerinte a döntéshozók elfelejtették, hogy az ukrajnai háború a rendőrség munkaterhelését is megnövelte.

A Lakmuszról szólva a Magyar Nemzet cikke megjegyzi, hogy

korábban jelentős összeget, nagyjából 120 millió forintot fordított az Európai Bizottság közvetlenül a magyarországi választások előtt arra, hogy elindulhasson a „tényellenőrző” portál, amely a kampányidőszakban szinte kizárólag a kormánypártok állításait cáfolni igyekvő cikkeket jelentetett meg.

A cikk továbbá emlékeztet, hogy a 444 kiadója mögött az indulás után befektetőként megjelent a Media Development Investment Fund (MDIF) is, amelynek egyik fő támogatója Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata, amely a Direkt36 adományozói között szintén megtalálható. A Lakmusz főszerkesztője pedig az a Zöldi Blanka, aki a 444-nél és a Direkt36-nál is dolgozik, miképpen a teljes szerzőgárda kizárólag a balliberális sajtó munkatársaiból áll. Cikkeikben jellemzően a kormányt és a jobboldalt támadják, a baloldal kétes ügyei rendre eltűnnek a tényellenőrök radarjáról.

Trending Now

Klubest: Hal Melinda pszichológus lesz a protestáns újságírók vendége

A krízisek korának mentális veszélyeiről beszélgetnek az érdeklődők.

Közzétéve:

Hal Melinda klinikai szakpszichológus egy korábbi pódiumbeszélgetésen, fotó: MTI/Kovács Tamás

Hal Melinda klinikai szakpszichológus lesz a vendége a Protestáns Újságírók Szövetsége soron következő klubestjének, amelyet április 3-án, 17 órától tartanak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában (XI. Budapest, Magyar tudósok körútja 3.). Az esten a krízisek kora, azaz napjaink reánk leselkedő mentális veszélyeiről lesz szó.

Tovább olvasom

Trending Now

Kampánnyal és kvízjátékkal hívják fel a figyelmet a kibertér veszélyeire

A Médiaunió Alapítvány az immár második éve futó “A kulcs te vagy” országos társadalmi célú kampányával, valamint a Digitális Szimat Kihívás nevű kvízjátékkal hívja fel a figyelmet az online térben előforduló visszaélésekre – közölte a Médiaunió Alapítvány az MTI-vel.

Közzétéve:

Pixabay

A szervezet közleményében azt írta, hogy

világszerte egyre nagyobb méreteket ölt a digitális térben előforduló csalások száma és az így eltulajdonított összegek nagysága. Bár az európai statisztikák szerint Magyarország a kifejezetten biztonságos országok közé tartozik, megdöbbentő adat, hogy naponta három magyar család teljes megtakarítása kerül a kiberbűnözőkhöz.

Hozzátették: emellett az adathalászat is egyre nagyobb problémát jelent az óvatlanok számára.

A közlemény szerint a Médiaunió Alapítvány fennállásának 16. évében, 14. társadalmi célú A kulcs te vagy! című kampánya a pénzügyi és az adatvédelmi kihívásaira fókuszál. Célja, hogy felhívja a figyelmet a terület veszélyeire, tudatosítsa, hogy gyakorlatilag mindenki érintett, valamint edukálja a lakosságot a veszélyhelyzetek felismerésére, a helyes lépésekre. A kampányban a Médiaunió szakmai partnere a Kiberpajzs Program.

A közleményben arról is írnak, hogy a Magyar Bankszövetség és partnerei által összeállított Digitális Szimat kvízjáték bárkinek lehetőséget kínál az online önvédelmi ismeretek tesztelésére: a tudáspróba segítségével játszva megtanulhatók azok a trükkök és jelek, amelyekkel felismerhetők és kivédhetők a pénz vagy az adatok ellen irányuló egyre gyakoribb támadások.

A kvízjáték az egyik legnépszerűbb eleme az idén tizedszer megrendezett PÉNZ7 oktatási programnak, amelyen márciusban több mint 1250 iskola mintegy 200 ezer diákja vett részt – tették hozzá.

Mint írták,

a kérdéssor kitöltői diákok ezrein túl számos sportolóval, médiaszemélyiséggel és youtuberrel is összemérhetik tudásukat.

A Youtube-on több mint háromszázezer követővel rendelkező vlogger, Zsomac a kvízt végigjátszva elmondta: “Az online térben rengeteg veszély leselkedik rátok: ennek a programnak az a célja, hogy jobban megismerjétek a fenyegetéseket és nagyobb biztonságban legyetek.” A gamer a gyakori, SMS-ben érkező értesítésekről is beszélt – írták a közleményben.

“Már gyermekkoromban megtanultam, hogy idegeneknek sosem adhatunk ki személyes adatokat” – mondta a teszteket követően Domonkos Emese világbajnok kardvívó arra a kérdésre, mit nem kérhet el soha egy banki ügyintéző.

A válogatott párbajtőrös Büki Lili hozzáfűzte, hogy ha a pénzügyein túl akar az állítólagos bankos információkat, érdemes megszakítani a hívást, és felvenni a kapcsolatot a pénzintézettel.

A webkártya is praktikus lehet. Ha az online piactereken ilyennel fizetünk, biztos, hogy nem veszélyeztetjük a megtakarításainkat – idézték a közleményben Szappanos Pétert, a magyar labdarúgó-válogatott és a Paksi FC kapusát.

Nyikonyuk Balázs, a televízióból megismert tizenhat éves diákvállalkozó arra hívta fel a figyelmet, hogy miként bizonyosodjunk meg arról, hogy tényleg a bankárunkkal beszélünk-e: megoldásként a keresztazonosítás lehetőségét hozta fel – írták a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Trending Now

Az MI és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

Prószéky Gábor a mesterséges intelligencia nyelvi modelljei előnyeinek nevezte, hogy ezek az eszközök az emberekkel ellentétben gyorsak és pontosak, azonban kiemelte, hogy “bár sokan elhiszik róluk, hogy intelligensek, azonban mégsem azok”, mivel problémamegoldó és hozzáigazodó képességük az emberekhez képest csekély.

Az amerikai OpenAI kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot, a ChatGPT gyorsítja az életünket azzal, hogy összerakja nekünk azt a szöveget, amit mi felül tudunk bírálni, ha abban a helyzetben vagyunk. A probléma viszont az, hogy nagyon sok ember nincs felülbírálási helyzetben – mondta a nyelvész.

Hangsúlyozta:

mindez etikai kérdéseket is felvet, ugyanis mivel mi felügyeljük a szövegalapú párbeszédrendszert, ezért annak a helyességéért, tartalomelemzésért is a minket terhel a felelősség.

A ChatGPT jelenleg mintegy 180 milliárd angol nyelvű szóval dolgozik, így a chatbotban angol nyelvű szóból van a legtöbb. Második helyen a francia nyelv áll mintegy 3 milliárd francia szóval, a magyar nyelv pedig a tizenkilencedik a sorban: a chatbot körülbelül 127 millió magyar szóból merít, ami “körülbelül egy wikipédiányi mennyiség” – fogalmazott a nyelvész.

A nyelvész szemléltetésképpen megjegyezte, hogy Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye 135 ezer szóból áll.

Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy ezek a mesterségesintelligencia-alapú nyelvi modellek lehetnek egy nyelv megmaradásának a tényezői a jövőben, különösen a kihalás szélén álló nyelvek esetében

– fogalmazott Prószéky Gábor.

A Nyelvtudományi Kutatóközpont munkatársai által fejlesztett mesterségesintelligencia-alapú szövegszerkesztő és nyelvelemző, PULI nevű szoftver egyik fontos célja, hogy olyan hazai intézmények, többek között a magyar államigazgatás szervei, továbbá bankok, biztosítók használhassák, melyek teljes joggal félnek elküldeni tartalmaikat, adataikat a világ nagy cégeinek kiszolgáltatni – hangsúlyozta a nyelvész.

A Montágh Testületet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hozta létre, célja, hogy a közmédia csatornáin kizárólag olyan műsorvezetők, riporterek, hírolvasók, narrátorok és tudósítók szerepeljenek, akik alkalmasságukkal és felkészültségükkel megfelelnek a közszolgálati televíziózás és rádiózás magas minőségi követelményeinek.

A közmédia tanácsadó, véleményező, javaslattevő és ellenőrző testületének kiemelt feladata az anyanyelvi és a viselkedéskultúra ápolása, ezáltal a kulturális értékőrzés, valamint értékteremtés támogatása.

A Montágh Szalont a tervek szerint a jövőben kéthavonta fogják megrendezni, ahol a meghívott előadókkal többek között közéleti, kommunikációs, tudományos és sport témákban tartanak beszélgetéseket.

Borítókép: Aczél Petra, a Montágh Testület elnöke és Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikus, nyelvész, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója a Montágh Szalon első eseményén a budapesti Hungarian Art and Business kortárs művészeti központban 2024. március 27-én. A rendezvény témája a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt

Tovább olvasom