Trending Now
Betlen János: A transzneműek a mai baloldal hősei
A népszerű televíziós személyiség szerint a nyugati sajtó tudósításaiból az a hamis kép alakul ki a külföldi olvasókban, hogy diktatúra van Magyarországon.
Indokolatlanul borús képet fest Magyarországról a baloldali nyugati sajtó Betlen János szerint. A korábban számos televíziós műsort is vezető médiaszemélyiség a Médiapiacnak adott interjújában nevetségesnek nevezte, hogy a nyugat-európai lapok fasizmusnak állítják be a jelenlegi kormányzást. A Magyar Televízió híradójának egykori főszerkesztője szerint Amerikában a liberális elitek a társadalom többsége által furcsállt kisebbségeket igyekeznek példaképpé tenni, ami több más szélsőséges jelenséggel együtt destabilizálhatja a politikai helyzetet.
Televíziózás helyett mostanában az írott sajtóval foglalkozik: szerkesztőként jegyzi a Metazin és a BudaPost nevű oldalakat. Utóbbi angol és német nyelven reflektál a hazai közélet híreire, immár tíz éve. Miért tartja fontosnak a külföldiek tájékoztatását a magyarországi ügyekről?
Azt tapasztaltam, hogy Nyugat-Európában aránytalanul negatív kép alakult ki Magyarországról, ezért mi az idelátogató vagy a Magyarország iránt érdeklődő szakmai közönségnek igyekszünk korrekt képet adni naponta egy-egy témáról úgy, hogy rövid szemléket közlünk az egymással vitázó sajtóvéleményekből.
A Brüsszel és a magyar kormányzat közti jelenlegi viták kapcsán fest borús képet a magyar viszonyokról a nyugati sajtó?
Már jóval korábban, 2011-ben is tapasztalható volt ez, igaz, hogy az évtized közepe óta erősödik. Nem ritka, hogy a külföldiek a számukra elérhető lapokból tájékozódva azt hiszik, hogy itt fasizmus van, de legalábbis diktatúra. Életem nagyobbik felében diktatúrában éltem, annak is egy puha válfajában – márpedig az nem ilyen volt. Akkor nem volt szólásszabadság, nem volt gyülekezési szabadság, nem volt egyesülési szabadság.
A balliberális sajtó tehető felelőssé az említett imázs kialakulásáért?
Az utóbbi évtizedekben teljesen megváltozott a média világa, és ez igaz a korábban legnagyobb presztízsnek örvendő televíziós csatornákra és lapokra is. Például az amerikai CNN-től a hetvenes években (amikor persze nem is létezett még kábeltévé) a szövetségi médiafelügyelet megvonta volna a licencét, ha úgy szerkesztették volna, mint ahogy ma. Igaz, ugyanezt elmondhatjuk a jobboldali Fox Newsról is.
Valóban szembeötlő ez a tendencia, elég, ha arra gondolunk, hogy az amerikai elnökválasztás estéjén a CNN elemzője a könnyeivel küszködött a képernyőn, amikor a hivatalban lévő Donald Trump jobban állt demokrata párti ellenfelénél. Mi lehet az oka az ehhez hasonló jelenségeknek?
Egyszerűen elfelejtették a szakma alapjait, még csak nem is törekednek a korrekt tájékoztatásra. Ez nem az egyes újságírók hibája: mára olyan mély a társadalom megosztottsága – elsősorban Amerikában –, hogy több nézőt veszítenének a kiegyensúlyozott tájékoztatással, mint ahányat nyerhetnének, mivel a politizáló rétegek a saját véleményük megerősítését várják a médiumoktól, a nem politizálók pedig egyre kevésbé néznek ilyen műsorokat.
Az úgynevezett véleménybuborékok jelenségéről van szó?
Ma már a politikailag elkötelezett emberek az identitásuk részének tekintik a politikai hovatartozásukat, az övékével ellentétes véleményt pedig legbelső személyes énjük elleni agressziónak fogják fel. Ma ráadásul az elit olyan identitáselemeket követel meg a lakosságtól, amelyeket az egyszerű amerikaiak tömegei megérteni is képtelenek, nemhogy elfogadni. Ez destabilizálja a társadalmat.
Mit ért ezen?
Egy társadalom akkor lehet stabil, ha legitimnek fogadja el a maga elitjét. Amerikában persze csak kevesekből lett milliárdos, de élt a hit, hogy elvben mindenki megcsinálhatja a szerencséjét. Ma ezt már nemigen hiszik. Az elit egészen más dolgokkal igyekszik legitimálni a maga helyzetét: ideológiákkal. Ezek azonban súlyosan megosztják a társadalmat. Márpedig minél többen kérdőjelezik meg e réteg legitimitását, annál instabilabbá válik a politikai helyzet.
A radikális baloldali eszmék egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert, elég, ha például a politikai korrektség józan észt is nélkülöző elvárásaira gondolunk. Az eszmetörténetben is jártas emberként – egyebek mellett fordította filozófusok, köztük Antonio Gramsci és Roger Scruton munkáit – mit vél e tendencia okának?
Nekem rokonszenves az a divatos nézet, hogy a mai amerikai egyetemi, politikai és gazdasági elit érdemdúsabbnak igyekszik mutatkozni a többségnél, s ezzel igazolja vezető pozícióját. És miképp lehet erényesebb másoknál? Hát úgy, hogy olyan csoportokat vesz nemhogy védelmébe, hanem állít a többiek elé példaképül, amelyekre a többség furcsállva tekint. Ma már nem a proletariátus a hős, hanem a transzneműek. Nem arról van szó pusztán, hogy valaki nemet válthasson, hanem hogy például a szülő ne szólhasson bele, ha kiskorú gyermekének hormont kezdenek adagolni, hogy a nemváltását előkészítsék. Nem a tőkés a bűnös, hanem az egész állami berendezkedés, mivelhogy a fehér felsőbbrendűség és a rendszerszintű rasszizmus bűnében leledzik. Márpedig az elit maga is része mindennek, s ki lehetne erényesebb, mint az, aki önmagától is elhatárolódik? Az erényfelmutatás mellett az önlegitimáció másik módszere az áldozatiság. Ha áldozat vagy, a többiek bűnösök, és máris neked van igazad – meg persze azoknak, akik az ügyedet felkarolják. Ez sajnos nálunk is ismert jelenség, a táborok egymással versengve igyekeznek valamilyen súlyos sérelmet felmutatni és a másik nyakába varrni. Nálunk elsősorban történelmi sérelmekről van szó. Ez nagyon egészségtelen dolog, hisz rég nem élnek már azok, akiken a sérelmeket elkövették, és e sérelmek különben sem egymás okozói voltak. Viszont felemlegetésük az erkölcsi felsőbbség érzetét adja a felemlegetőknek.
Arra gondol, hogy a holokauszt és a trianoni diktátum áldozataival példálóznak olyanok, akiknek gyakran másodkézből sincs tapasztalatuk arról, ami annak idején történt?
Rájuk is, de számos más példa is említhető a XX. század történelméből.
A már említett Metazin felületén rendszeresen foglalkoznak az imént említetthez hasonló témákkal. Gyakran szemléznek olyan cikkeket, amelyek bírálják az olyan szélsőséges gyakorlatot, mint hogy például az egyetemeken elhallgattatják azokat, akik a legújabb dogmáktól eltérő nézeteket vallanak. Egyfajta kultúrharcos missziót is teljesít, amikor ilyesmiket vesz kritikusan górcső alá?
A Metazinon egyszerűen azt keressük, min gondolkodnak ma a világban. Hogy milyen elemzések látnak napvilágot a társadalmakról, a válságokról, a kiutakról. Sokféle közéleti, külpolitikai és kulturális témával foglalkozunk a dadusállamtól kezdve a robotizációig.
Mégis megfigyelhető a kritikus él a baloldali eszmékkel szemben, és az imént is elsősorban az extremitásba csúszó balliberális nézeteket bírálta.
A baloldalon belül is számtalan irányzat különböztethető meg, de Amerikában tényleg az úgynevezett identitáspolitika kezd a liberális elit ideológiájává válni. Európában mindig is sokkal erősebb volt a hagyományos baloldal, mint a tengerentúlon, s ez ma is érezhető, de az biztos, hogy a szociáldemokrácia egyre kevésbé tudja megfogalmazni, mi is a küldetése. Ezért keletkezik tér az Amerikából importált újfajta identitáspolitikának.
A migránskérdésben azonban – amellyel a Metazinon is visszatérően foglalkoznak – az Európai Unió bürokratikus elitje nem kevésbé észszerűtlen, sőt önpusztító nézeteket vall. Hogyan látja ezt a jelenséget?
A teljes európai elit progresszív nézeteivel nehezen lett volna összeegyeztethető a szerencsétlen migránsok áradatának erőszakos megállítása. Az erényesség érzése szenvedett volna csorbát. Hogy miért ilyen az elit? 1968-tól kezdve a konzervatív oldal fokozatosan alulmaradt a kultúrharcban. A baloldali ideológiák meghódították az egyetemeket, márpedig a modern világban az egyetemekről kerülnek ki a döntéshozók. Ez a politikára, a gazdaságra, a kultúrára egyaránt vonatkozik. A brüsszeli apparátust is diplomásokkal töltik fel, ki mással is lehetne. A konzervatív oktató fehér holló a társadalomtudományi tanszékeken, márpedig onnan kerülnek ki az emberi jogi szervezetek kuratóriumi tagjai és azok az önfeláldozó aktivisták is, akik a hátrányos helyzetű csoportok védelmére esküdtek fel, és mint ilyenek, az erényesség megtestesítői. Ennélfogva minden korábbinál nagyobb hatásuk van a döntéshozókra, akik maguk is az erényesség dicsfényére vágynak.
A Soros György által finanszírozott szervezetekre gondol?
Véleményem szerint sokkal kisebb jelentőségű szereplő ő, mint ahogy feltüntetik. Ez egy világméretű, hatalmas nemzetközi mozgalom. Ő is erényes akar lenni, büszkén az élére áll hát, és finanszírozza, de nem irányítja. Ez a jó ügyekre szövetkező és sok áldozatkész aktivistát összefogó mozgalom például jogászprofesszorok szakértelmére is igényt tart, és igen gyakran e szakértők közül kerülnek ki az Emberi Jogok Európai Bíróságának és az Európai Unió Bíróságának (EUB) tagjai. Ily módon valamennyire e szervezetek működése meg is változtatja a modern demokrácia jellegét.
Említene egy olyan EUB-döntést, amely felháborította?
Meglehetősen furcsállottam volt a magyar menekültügy szabályozásával kapcsolatos döntést, amely gyakorlati következményeit tekintve kötelezővé tette volna, hogy Magyarország bárkit átengedjen a területén, aki politikai menedéket kér. Ugyanis szerintük a menedékkérőt nincs jogunk feltartóztatni sem a határon, sem az ország területén belül. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a bíróság szerint bárki, aki azzal jelentkezik a határon, hogy menedéket kér, mehet egyenesen akár Svédországig. Nagyon tisztelem azokat a jogászokat, akik a migránsok védelmére teszik fel az életüket: mindenkinek szüksége lehet jogi védelemre. De ők eszerint az egyik fél. Nem nekik kellene bíráskodniuk.
Ha már Soros György és az egyetemek erősen baloldali szellemi légköre is szóba került, hogyan vélekedik a milliárdos üzletember által alapított CEU-ról? Ha jól tudom, ön is oktatott ott egy darabig.
Egy három hónapos kurzust tartottam a CEU-n, még az 1990-es évek végén, s akkor azt mondtam, nem lehet ez valami remek egyetem, ha még én is oktathattam ott. Mindenesetre nem örülök neki, hogy a felsőoktatási törvény módosítása nyomán gyakorlatilag már át is költöztek Bécsbe. Értem én, hogy a kormánynak borsot tört az orra alá, mert szakmányban gyártotta a liberálisokat, igaz, főleg külföldieket. Évi sok száz ember szerzett itt mesterdiplomát. És a mai politikai-ideológiai ellentétek nem fognak számítani, amikor ezeknek a diplomásoknak egy része húsz év múlva olyan helyzetbe kerül a maga hazájában Kazahsztántól Amerikáig, hogy valamit tehet Magyarországért.
A kínai Fudan Egyetem Budapesten létesítendő campusán sokkal több külföldi diák tanulhat, mint a CEU-n évente végző pár száz hallgató.
Bízhatunk benne, hogy ők is nagyon jó barátai lesznek majd Magyarországnak: a fiatalkori élmények életünk végéig elkísérnek. Csak az a kérdés, hogy miért mi finanszírozzuk az építést.
Feltételezhető, hogy a magasan rangsorolt egyetemeket számos ország meghívná, ezért egy versenyszituációban kell több más államnál jobb ajánlatot tenni. Végezetül arról is kérdezném, hogy melyik a kedvence a számos televíziós műsor közül, amelyeket a pályafutása során vezetett. Az embereknek elsőre talán a hét éven keresztül futó Jani házhoz megy című műsor ugrik be önről.
Mindent szerettem csinálni, azt sem vettem büntetésnek, ha kissé háttérbe szorultam. Az éjjel fél 12-kor induló, 0,1 százalékos nézettségű műsorokat ugyanolyan szívesen vezettem, mint a jóval népszerűbbeket. De talán a Jani házhoz megyről mondható el, hogy sokat változtatott rajtam, sokat tanultam belőle. Mellesleg eredetileg tréfának szántam ezt a címet. Amikor 1995-ben leváltottak a híradó főszerkesztői posztjáról, azt mondták, ne közéleti műsorra gondoljak, s viccből találtam ki a Jani házhoz megy címet. Annyira kerülni akarták a botrányt a leváltásom után, hogy gyorsan rám hagyták. Így aztán hét évig ment ezen a címen – elég tartós vicc lett belőle.
Milyen értelemben tanult sokat ebből a műsorból?
Rengeteget jártuk az országot, nagyon sokféle emberrel ismerkedtem meg. Már ettől más ember lettem. Azt kerestük, hogyan boldogulnak, hogyan élik meg a rendszerváltást az emberek. Bár nem készítettem statisztikát, az volt a benyomásom, hogy leginkább az árutermelő parasztok, az úgynevezett kulákok leszármazottai voltak képesek boldogulni. Bár az ötvenes évek után mindenkitől elvettek mindent, mindenki ugyanabban a téeszben dolgozott, ugyanabba az iskolába járt, két-három nemzedéknyi idő eltelte után mégis azok találták fel a leginkább magukat, akiknek az őseik piacra termelő parasztok voltak, nem béresek, napszámosok, szegényparasztok. Panaszosaink jobbára az utóbbiak közül kerültek ki. Mi együtt éreztünk velük, de nem képzeltük magunkról, hogy nekünk kell igazságot szolgáltatnunk. Általában az derült ki, hogy mindenkinek van némi igazsága.
Kárpáti András
Trending Now
Ők kapták idén a Szepesi György- és az Östreicher Emil-díjat
Az előbbit Kő András író, újságíró vehette át, az utóbbit az 56-szoros válogatott labdarúgó, Tóth József özvegye, Kecskeméti Mária. Az elismeréseket kilencedik alkalommal ítélte oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány.
Amint a Groupama Arénában tartott keddi díjátadón elhangzott, a Szepesi György-díjat 2015 óta évről évre egy olyan sportújságíró kapja, aki elkötelezett a magyar labdarúgás ügye iránt, míg az Östreicher Emil-díjat egy olyan hozzátartozó, aki a háttérből segítette egy korábbi nagy futballista pályafutását, életét.
A Szepesi-díjat idén Kő András érdemelte ki, a laudáció szerint
fél évszázadot átívelő, több tucatnyi időtálló sportolói életrajzi könyvvel – köztük az Aranycsapat tagjainak biográfiájával –, hiánypótló, történelmi dokumentumokat – köztük Sebes Gusztáv hagyatékát – feldolgozó kötetekkel, valamint a magyar sport és labdarúgás legfontosabb értékeinek, példaképeinek bemutatásában szerzett elévülhetetlen szerepével.
Rádióriporteri, újságírói, írói munkásságát igényesség, magas színvonal, széles látókörűség, állandó értékrend jellemzi. Az elismerést Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes tőrvívó, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke és Bozsik Lajos, Bozsik József testvére adta át.
Az Östreicher-díjat Tóth Józsefné Kecskeméti Mária kapta meg, az indoklás szerint a népszerű „Jokka” hűséges, odaadó társaként
a nyugodt családi háttér megteremtéséért kifejtett erőfeszítéseinek, a csaknem fél évszázadig tartó, hazai és finnországi közös életük minden örömét és gondját megosztó, férje súlyos betegségének utolsó éveiben is példamutató, önfeláldozó házastárs felbecsülhetetlen értékű jelentélének, támogatásának elismeréseként.
Tavaly elhunyt férje két világbajnokságon tudása legjavát nyújtotta a magyar válogatottban, a szurkolók körében köztiszteletnek örvendett. A díjat Őze István, az UTE elnöke, valamint a mindkét elismerés egymillió forintos pénzjutalmát biztosító Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója nyújtotta át.
Trending Now
Rosszabb a drognál: pár like-ért akár halálba is mennek a gyerekek
Nem egy esetben az életükkel játszanak a gyerekek, amikor megpróbálják teljesíteni a közösségi médiában, főként a TikTokon terjedő legkülönfélébb kihívásokat, s akadnak, akik nem is élik túl a próbát. A Médiapiac szakértő segítségével tett kísérletet arra, hogy felfejtse a szálakat: ki a felelős az értelmetlen halálesetekért, és tehet-e valamit a szülő.
Állj egy vonat tetejére! Egyél a világ legerősebb paprikájából, chilijéből és tűrd minél tovább a szinte tűrhetetlen érzést! Fojtogasd magad addig, amíg el nem ájulsz! Vegyél be minél több fájdalomcsillapító gyógyszert! S mindezt persze rögzítsd és oszd meg a haverjaiddal, de még jobb, ha élőben közvetíted valamely közösségi oldalon!
Halál futószalagon
Az előző felsorolás az utóbbi évek olyan internetes kihívásait tartalmazza – korántsem teljes mértékben –, amelyek a közösségi médiában vírusként terjedtek, a fiatalok körében szerte a világon rendkívül népszerűek lettek, és amelyekbe néhányan bele is haltak. A legutóbbi ilyen hazai hír nem is olyan régi, júliusi. Egy 15 éves magyar fiú vesztette életét az úgynevezett fojtogatós kihívás teljesítésekor. A médiabeszámolók sokkoló erejűek voltak: egy életvidám, tehetséges, rendezett családi viszonyok között nevelkedő gyermek halt meg teljességgel értelmetlenül. A világsajtó, ezzel együtt a magyar pedig éppen az elmúlt napokban számolt be a legújabb hasonló esetről: egy amerikai tinédzser a chili-kihívás teljesítése után veszítette életét.
Mi értelme van ennek?
A közösségi médiában terjedő és halált okozó kihívások kapcsán három kérdés merül fel.
- A fiatalok miért játszanak az életükkel?
- Ki a felelős az érthetetlen halálesetekért?
- Mit tehetnek a szülők?
A kérdéseket Papp János Tamás médiakutatónak is feltette a Médiapiac.com. A szakember először a kihívások sajátosságait mutatta be. Azzal kezdte, hogy a kihívások nagy része ártalmatlan, így például táncolásról, vagy valamilyen vicces mozzanatról, közösségépítő kezdeményezésről szól. A kihívásokról tudni kell azt is, hogy organikusan fejlődnek: mivel a közösségi média nemzetközi, így a kihívások is rövid úton nemzetközivé válnak, vagyis megannyi országban megannyi fiatalhoz lényegében egy időben jutnak el. A kihívásból tehát, bárki is indítsa, trend, azaz divat lesz, ráadásul globálisan.
A divat mondja meg, hogy ki vagy
– A jelenség mozgatórúgója éppen itt, ebben keresendő – mutatott rá Papp János Tamás. A fiatalok ugyanis egyrészt azt érezhetik, hogy részeivé válnak egy határokon átívelő divatos folyamatnak, s aki a szokottnál különlegesebben hajtja végre a feladatot, az a közösségi médiában gyorsan nagy nézettséget, sok kommentet, like-ot szedhet össze. – Akit pedig sokan néznek, az népszerű, menő – fogalmazott a médiakutató, aki kiemelte azt is, hogy kimaradni sem mindig könnyű. Ha valamely fiatal nem csinálja meg az aktuálisan futó próbát, társai könnyen gyávának bélyegezhetik, vagyis egyfajta közösségi nyomás is közrejátszhat a kihívás terjedésében. Amihez pedig – első látásra – nem is kell túl sokat tenni: csupán végrehajtani a nem annyira nehéz, s adott esetben izgalmas feladatot. Csakhogy a nem annyira nehéz, de izgalmas feladat teljesítése nem egyszer tragédiával végződik. A halálesetekért pedig valakinek felelnie kell – vagy mégsem?
Sehol senki?
A felelősség kérdéséről szólva Papp János Tamás arra mutatott rá, hogy a kihívások a legtöbbször maguktól fejlődnek, szervezetten nem terjeszti azokat senki, egyszerűen népszerűvé lesznek a közösségi térben. – Miként az offline világban, úgy az online világban is nagyon sok felelőtlen ember tevékenykedik. De hogy egy adott kezdeményezés kitől indul, a legtöbbször felfejthetetlen – mondta a szakember.
Gondolkodj és dönts!
A platformok mindenesetre igyekeznek kiszűrni a gyilkos kezdeményezéseket, a szakember a TikTok próbálkozásait említette. A felület például külön csapattal vizsgálja a hirtelen nagy népszerűségnek örvendő hashtageket vagy trendeket, és amennyiben veszélyesnek ítéli meg, letiltja azokat. Emellett tájékoztató kampányokat is folytat, s négy szavas metódust javasol minden kihíváshoz. Stop, Think, Decide, Act! vagyis Állj, Gondolkozz, Dönts és Cselekedj! – Ez azt jelenti, hogy mielőtt végrehajtunk valamilyen kihívást, álljunk meg, gondolkodjunk el azon, hogy veszélyes-e, megéri-e, és ha kicsit is kételkedünk benne, akkor döntsünk úgy, hogy nem, ezt kihagyjuk, viszont jelentjük a portál felé a bejelentő felületen keresztül – magyarázta Papp János Tamás.
A barátok fontosak …
A jelek szerint azonban a kihívások fő célcsoportjához, azaz a fiatalokhoz, vagy éppen a gyerekekhez a jelszó, a felvilágosítás nem jut el. Vagy mégis? Ez ügyben érdemes felidézni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyári felmérését. A kutatás több mint 1300, 11 és 17 év közötti diák válasza alapján készült, és sok más mellett kiderült belőle, hogy a felmérésben szereplő gyermekek nagy többsége valamelyik óriásplatform aktív felhasználója: a YouTube-ot 75 százalék, a Facebook Messengert 74 százalék naponta nyitja meg, a maga 60 százalékával pedig a TikTok is az élvonalban van. Nem véletlen tehát, hogy a kihívásokról tízből hét megkérdezett hallott már, ugyanakkor mindössze 5 százalékuk vett részt valamely veszélyesnek tűnő online próbában – azonban általában nem egyedül, hanem társakkal, barátokkal. – Aggasztó tendencia ugyanakkor – jegyezték meg az NMHH-nál –, hogy miközben gyakran családtag vagy egy követett influencer buzdított részvételre, a felkérő személyek 30 százaléka ismeretlen volt a gyermek számára.
… de a szülő a legfontosabb!
– Az államtól alappal várhatja minden polgár, hogy a hatóságain keresztül és büntetőhatalmának érvényesítésével védje meg a legkiszolgáltatottabbakat, így a gyerekeket a legtöbb rájuk leselkedő veszélytől. Van azonban olyan helyzet, amikor az állam legfeljebb csak utóbb léphet, ilyenkor pedig a szülőknek kell cselekedniük. Azért is, hogy az államnak ne kelljen – magyarázta a médiakutató. Úgy vélte: a kihívások ügye éppen ilyen, vagyis a szülőknek résen kell lenniük. Ehhez rendelkezésre állnak technikai és technológiai megoldások, de a legfontosabb, hogy a szülő tájékozódjon. – Ismerni kell, hogy milyen veszélyekkel kell számolni. Ha szülő nem tud a közösségi médiás kihívásokról, el sem tudja venni tőlük gyermeke kedvét. Így nem tudja elmondani például azt sem, hogy egy-egy kihívás teljesítésekor a gyermek adott esetben saját életével játszik – magyarázta a szakember.
Ártalmasak és ártalmatlanok
A kihívások formátumukat tekintve rövid, videós anyagok. Főként a TikTokon terjednek, de korábban a YouTube-on is jellemző volt a hasonló tartalmak terjedése. A Magyarországon is megjelenő életveszélyes kihívásokról szólva korábban az NMHH példaként a Fahéj-kihívást nevezte meg, amelyben a résztvevők nagy mennyiségű fahéjat fogyasztottak el. A fahéj belélegzése azonban tüdőgyulladást okozhat, valamint a légutak hámsérülésével és hegesedésével járhat. A hatóságnál rámutattak arra is, hogy a járulékos önkárosítással vagy halállal végződő esetek egyik visszatérő példája a 2008 körül felbukkanó úgynevezett Blackout-kihívás, amely a TikTok közösségi oldalon 2021-ben vált ismét népszerűvé. A feladat ez esetben a lélegzet visszatartása volt addig, amíg az eszméletvesztés be nem következik. A hosszantartó oxigénmentes állapot eredményeként, különösen a gyermekek esetében, fulladásos halál is bekövetkezhet. A Vonatszelfi álló vonatok tetején készülő képek készítését tűzte ki célul, ez a kihívás tavaly Magyarországon több esetben is tragédiával végződött.
Jeget a fejre
Az NMHH rámutatott arra is, hogy a szakirodalom számon tart veszélytelen virtuális kihívásokat is. A veszélytelen online kihívások közé soroljuk a társadalmi jellegű feladatokat, mint például a Jerusalema táncos kihívását vagy a szolidaritási kihívások csoportjába tartozó ice bucket challenge-et, vagyis jeges vödrös kihívást. Utóbbi sikeres, a rászorulók javát szolgáló adománygyűjtő akció volt, amely megmozgatta az egész világot: popsztároktól sportolókon át egészen a politikusokig rengetegen vállalták.
Jakubász Tamás
Borítókép: illusztráció
Trending Now
Veszélyes lehet a médiatartalmakban megbúvó drogmarketing
A Transzparens Újságírás Alapítvány elemzést készített, melyben a médiatartalmakban megbúvó potenciális drogmarketing veszélyeit járják körbe.
A Drogkutató Intézet által 2023 tavaszán végzett közvélemény-kutatás Drogszonda címen publikált eredményei alapján a több mint ezer válaszadó egyöntetűen úgy nyilatkozott, hogy a tizennyolc év alatti kiskorúakat meg kell védeni azoktól a médiatartalmaktól, amelyek pozitív színben tüntetik fel a kábítószereket. Mindezek fényében
joggal merül fel a kérdés, hogy milyen szerepük van a drogmarketing propagálásában a témát feldolgozó sorozatoknak és filmeknek, amelyek gyakorlatilag nézettségi rekordokat döntenek az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő streaming platformokon
– olvasható a Transzparens Újságírás Alapítvány elemzésében.
Mint írják, a droghasználat elterjedését tekintve érdemes megvizsgálni egyes médiatartalmak szerepét is ebben a folyamatban. Az elemzésben kiemelik, hogy
bár a filmek és a szériák az esetek túlnyomó többségében nem szándékosan válnak a drogmarketing eszközévé, mégis fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a médiatartalmak fogyasztása terén is nagyobb tudatosságra és szélesebb körű tájékozottságra lenne szükség,
hogy pusztán a téma ábrázolása ne járuljon hozzá a kábítószer-használat önkéntelen népszerűsítéséhez, illetve káros és negatív hatásainak elkendőzéséhez vagy eltorzításához.
A filmvásznon betöltött funkciójuk szerint az egyes drogok lehetnek jelképek, metaforák, szervezőelemek, filozofikus szimbólumok, a jellemábrázolás eszközei, de fontos szerepet játszanak a szerhasználat okainak és következményeinek feltárásában is. Példaként említik a marihuánát – amely már a múlt század húszas éveiben megjelent a filmipar termékeiben – és a kokaint, amelyet elsősorban a cselekmény pörgetésére és karakterábrázolásra vetik be a filmipar termékeiben. A heroinfogyasztásról szóló alkotások többnyire inkább már a dráma műfajába sorolhatóak – írják.
A kábítószerekkel való kereskedelem filmbeli ábrázolása „narkónovella” néven külön műfajt teremtett.
A drogok fogyasztásának képi megjelenítésén kívül azonban az értékesítésük mechanizmusának interpretálása is a tudatmódosító szereket propagáló üzeneteket közvetíthet a nézőközönség felé – fogalmaz a Transzparens Újságírás Alapítvány elemzése, melynek második felében a hazai hírportálokon megjelent könnyű és nehéz drogok témájában megjelent cikkeket vizsgálták.
Az alapítvány Sárosi Péterről, a “Drogriporterről” 2022 áprilisának elején készített portrét.
Sárosi a Kendermag Egyesület kötelékében politikai aktivistaként kezdte droglegalizációs karrierjét. Történész végzettsége ellenére megtették az Európai Bizottság drogügyi tanácsadó testületének tagjává is.
Cikkeiben rendszerint igyekszik bizonyos illegális drogokat pozitív színben feltüntetni, egyszer például még marihuánasodró-versenyt is rendezett.
A magát jogvédőként és történészként is meghatározó Sárosi 2004-ben kezdett el a Társaság a Szabadságjogokért szervezetnél dolgozni, mint a TASZ drogpolitikai programjának vezetője. Ekkor hozta létre a TASZ a Drogriporter oldalt, amely azóta is az újságíró elsődleges platformja és közismert zászlóshajó-projektje. A TASZ meghatározása szerint a projekt célja „a társadalom, a szakemberek és a politikai döntéshozók hozzáállásának formálása, főleg a drogpolitika terén.” Ugyanitt került össze Sárosi Takács István Gáborral, akivel később, 2014-ben létrehozták a TASZ-os munka önállósult folytatásaként a Jogriporter Alapítványt. Ez az alapítvány vette át a Drogriporter működtetését, a blog egyébként 2020. szeptember 1-jétől átköltözött a 444.hu közéleti portálra – derül ki az elemzésből. Úgy fogalmaznak,
Sárosi tevékenységét áttekintve elmondható, hogy hatékony eszközökkel igyekszik terjeszteni az illegális pszichoaktív szerekről alkotott, liberálisnak mondható ideológiáját és képes tematizálni a magyar közélet szerhasználattal foglalkozó diskurzusát.
Az elemzés megemlíti Móró Leventét is, aki Sárosi Péter egyik társa a droglegalizációhoz kapcsolódó politikai aktivizmus terén. A Drogriporter által szervezett első Drogriporter Szabadegyetemen Móró is előadást tartott. A Szabadegyetem egyébként „elmélyült, tárgyilagos ismereteket” nyújtott olyan emberek számára, akik a drogok világát egy kicsit jobban meg akarták ismerni.
Móró Levente ezen a kurzuson a közel 400 fiatalnak olyan ártalomcsökkentő tippeket adott, amelyek hasznosak lehetnek egy ’’ekifogyasztónak’’.
Sárosi a Kendermag Egyesület egyik alapítója volt. A 2011-ig működő civil szervezet célja a droghasználat teljes körű dekriminalizálása és egyes drogok legalizálása volt. Ennek kapcsán különböző akciókkal és felvonulásokkal próbáltak politikai nyomást helyezni a droghasználattal kapcsolatos jogalkotásra. A Kendermag Egyesületet elsősorban Juhász Péterrel, a korábbi ismert baloldali politikussal szokták összekötni, aki egykor az Együtt – a Korszakváltók Pártjának korábbi elnöke is volt, melynek alapítója többek között Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök. A 2022-es országgyűlési választás kampányában a Transzparens Újságírásért Alapítvány felhívta a figyelmet arra, hogy a Bajnai Gordonhoz és Szigetvári Viktorhoz (az EGYÜTT korábbi politikusa) köthető DatAdat kft. hogyan próbálta külföldi pénzzel befolyásolni a magyar választást. Nemrégiben pedig a NAV nyomozói házkutatást tartottak, és iratokat foglaltak le a DatAdat-cégcsoport magyarországi telephelyén. Sajtóinformációk szerint a hatóság a cég hirtelen bevételnövekedésére figyelt fel, ami az elmúlt években több mint félmilliárd forintra rúgott.
A teljes cikk a tovább részletekkel IDE kattintva érhető el.
Borítókép: illusztráció