Kövess minket!

Trending Now

Applikációval is segítenék a leszokást a dohányzásról

A dohányzásmentes világnap alkalmából az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet elindította az Élj tiszta tüdővel! elnevezésű, dohányzóknak szóló kampányát, mely támogatást ad a leszokáshoz.

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Az intézmény az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: napjainkban az egészségtelen táplálkozás után a dohányzás járul hozzá a legtöbb halálozáshoz Európában és Magyarországon is. Egy magyar dohányos évente átlagosan 2816 szál cigarettát szív el. Magyarországon a dohányzás felelős a halálozások 21 százalékáért, évente mintegy 25 500 ember hal meg a dohányzással összefüggő szövődmények miatt.

Szinte minden dohányzó tisztában van azzal, milyen káros az egészségére, mégsem tudja vagy akarja feladni szenvedélyét. A közvélemény-kutatások szerint olyan emberek is dohányoznak, akik egyébként próbálnak egészségesen élni, figyelnek a táplálkozásukra, rendszeresen mozognak, a Korányi intézet kampánya elsősorban őket szeretné elérni.

A magyar dohányosok 92 százaléka naponta rágyújt, többségük 18 éves kora előtt rászokott a cigarettára, negyedük maximum 10 szál, több mint felük 10-20 szál, egyötödük pedig 20 szálnál is több cigarettát szív el naponta. Ezzel nemcsak egészségüknek ártanak, hanem pénztárcájuknak is: a rendszeres dohányzók havi több tízezer forintot költenek dohánytermékekre – tudatták.

Kitértek arra: a dohányzók harmada szeretné abbahagyni a dohányzást, tisztában van azzal, hogy szenvedélye káros az egészségre, ezért többen próbálkoznak a leszokással. A dohányzás következtében több mint 7000 mérgező és legalább 70 ismert rákkeltő vegyület jut a szervezetbe, amely szinte minden szervrendszerben károsodást idézhetnek elő.

A dohányfüst a dohányzó környezetére is káros. Gyermekekben és serdülőkben akadályozza a tüdő egészséges fejlődését, amelynek következtében emelkedik az idült légzőszervi betegségek, így az asztma és a korai COPD (a tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével járó betegség) kialakulásának kockázata.

A kezdeményezéssel és a leszokással kapcsolatos további információ a www.eljtisztatudovel.hu weboldalon található. A honlapról letölthető a Korányi intézet “Gond Egy szál se!” alkalmazása is, amely segít elhatározni, megtervezni és megkönnyíteni a leszokás folyamatát, továbbá hozzájárul a szükséges motiváció és önbizalom fenntartásához – olvasható a közleményben.

Trending Now

Újabb gender-tiktokker intézett támadást a „hagyományos” nemek ellen

Az ey/em/eir személyes névmást használó személy nemrég egy TikTok-videóban közölte, hogy ember madár hibridnek gondolja magát, és ennek megfelelően mostantól nem rendelkezik semmilyen nemmel.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A Libs of TIkTok egy újabb önjelölt gender-szakértőről osztott meg videót, aminek szereplője elmagyarázza, hogy ő egy barátnőjével együtt, madárként definiálja magát, ennél fogva pedig ők nem tekintenek magukra emberként.

“Avery és én mindketten madarak vagyunk. Én egy kardinálispinty vagyok, Avery pedig egy kékvércse. Mivel madarak vagyunk, bár használjuk az általunk preferált személyes névmásokat, alapvetően egyáltalán nincs nemünk, nekünk fajunk van. A mi fajunknak, mint madár-ember hibridnek eredendően nincs semmiféle neme” – mondta a videóban a lány, aki azt láthatóan figyelmen kívül hagyta, hogy mind az általa említett madarak, mind pedig az emberek rendelkeznek nemmel, így a két faj keveredéséből létrejövő életformának is rendelkeznie kell ilyennel.

Korábban már felütötték a fejüket az olyan ultraliberális tiktokkerek, akik nem tekintettek magukra emberként. Amint arról már korábban is írtunk egyik ilyen személy állatnak, egy másik pedig tárgynak képzeli magát.

Az egyik videó elején a már szinte szokásossá váló névmásokkal kapcsolatos rövid monológot lehet hallani, amikor is a biológiailag lányhoz hasonlító, de magát nem akként definiáló személy azt mondja, hogy neki megfelelő az összes fajta névmás használata, de a leginkább azt szereti, ha hercegként utalnak rá.

Ezek után elmesélt a tiktokker egy történetet arról, hogy két évvel ezelőtt kérdezték meg tőle, hogy melyik névmást preferálja. Akkor még azt mondta, hogy természetesen a nőnemű she/her névmásokat használja, de később ezen változtatott, végül pedig arra a felismerésre jutott, hogy a teljesen gender semleges nyelvet tartja a számára legkellemesebbnek, leginkább elfogadhatónak.

Ezt a személyiség változást azzal indokolta, hogy egész életében nőként kezelték, de az identitásának nem nagy része a neme, ami pedig abból fakad, hogy

önmagát nem tudja emberként definiálni.

A videót vegyesen, inkább negatívan fogadták a kommentelők, akiknek a többsége komolytalannak és nevetségesnek titulálta a lányt.

Az egyik kommentelő azt írta, hogy “Javíts ki ha tévedek, de amennyiben nem azonosítod magadat emberként, így az emberi jogok se vonatkoznak rád. Érdekes….”

Mások pedig a Nyugati társadalom és a civilizáció végét vizionálták a videó megtekintése után.

Egy másik TikTok videóban egy magát genderfluidként azonosító ember azt magyarázza, hogy ő az “it” (“az”) névmást preferálja, amivel tárgyakra szoktak hivatkozni, mivel ezzel tudja magát legkönnyebben definiálni. A videó során többször megemlíti a készítő a nemi eufória kifejezést, amivel egy vágyat próbál leírni, ami arra ösztönzi, hogy minél inkább hasonlítson az általa preferált nemre – számolt be róla a V4NA hírügynökség.

Egy a nemek meghatározására szakosodott honlap szerint, a nemi eufória egy olyan pszichológiai állapot, amikor ez egyén a valódi identitására gondol, és közben erős vágyat érez arra, hogy a preferenciái szerint változtassa meg magát, esetleg a névmását.

Tovább olvasom

Trending Now

Bayer Zsolt: mindenkinek kezd elmenni az esze

Az orosz–ukrán konfliktus és annak következményei is szóba kerültek a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor évadzáró adásában, melynek vendégei ezúttal Bayer Zsolt író, publicista, Fodor Gábor, a Közép-Európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója és Réz András filmesztéta, író voltak.

Közzétéve:

48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás/MTVA/Youtube

A hirado.hu szemléje szerint Lánczi Tamás a február 24-én kezdődött háború témájával indította a beszélgetést, és arról kérdezte vendégeit, hogy szerintük 5–10 év múlva hogyan fogunk visszatekinteni az eseményekre.

Fodor Gábor, a Közép-Európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója szerint

egy trendforduló zajlik, valami olyan, ami 2001. szeptember 11-én kezdődött a World Trade Center elleni terrortámadással.

A Szovjetunió összeomlása és 2001 között volt egy kegyelmi állapot, és 9/11 után nem tudtuk, merre fordul a világ.

Fodor Gábor szerint a háborúval is hasonló a helyzet, egy többpólusú világrend alakul ki és alapvetően változik meg a nagyhatalmak egymáshoz való viszonya és Európa képe is.

Bayer Zsolt író, publicista elmondta, hogy

nem elsősorban az orosz–ukrán konfliktustól tart, hanem azoktól a folyamatoktól, amelyek azóta zajlanak.

Mindenkinek kezd „elmenni az esze” a balti államok „kardot rántanak”, a volt észt belügyminiszter arról beszél, hogy a NATO elveszi Kalinyigrádot Oroszországtól, és a norvégok nem engedik át a Spitzbergákon élő oroszoknak szánt szállítmányokat. Három hónappal ezelőtt a publicista egyáltalán nem gondolta, hogy ez a helyzet eszkalálódni fog.

Réz András filmesztéta, író is úgy látja, hogy

a világ a feje tetejére állt, és nem tartja kizártnak, hogy ez a háború 10 év múlva is tartani fog, csak „belemosódik a káoszba”.

Ugyan szerinte nem világfordító esemény ez a háború, hiszen 2014 óta tart és a világ hatalmai nem foglalkoztak azzal, hogy ez milyen irányba fog haladni.

Réz András úgy véli, hogy a világot nem érdekelte, mi zajlik Ukrajnában az elmúlt években, a nagyhatalmak pedig pusztán azzal törődtek, hogy a konfliktus nyerteseiként jöjjenek ki az ügyből. A jelenlegi amerikai elnök fia ott volt, tudniuk kellett, hogy mi történik, folyamatos volt a konfliktus, ami átalakult valami mássá, de annak célját nem látja.

Fodor Gábor szerint az ikertornyok leomlása is szimbolikus esemény volt, és ilyen jelentőségű szimbolikus eseményekre van szükség ahhoz, hogy lássuk a terrorizmus létét, ami ugyan korábban is volt, de ekkor vált igazán láthatóvá.

Réz András úgy gondolja, hogy érdekviszonyok vannak ebben az egészben, és kevésbé fontosak az efféle szimbolikus események, az számít, ki a nyertes és ki a vesztes.

Bayer Zsolt szerint is trendforduló van, és

ha tíz év múlva visszanézünk, akkor azt fogjuk látni, hogy újra hidegháború van, a Kelet és a Nyugat ismét szembekerül egymással.

„A kutya is mindig a jólétben vész meg”, szerinte a nyugati világgal most pontosan ez a helyzet. Idáig nem kellett volna eljutni, lehetett volna egy „win-win” helyzet is, de „elcsesztük”.

Borítókép: kivágás a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor évadzáró adásából

Tovább olvasom

Trending Now

Ennyit keresnek a legjobban fizetett CEO-k

Ők a kétszáz legjobban fizetett vezetők.

Közzétéve:

Pixabay

Százmillió dollár felett kerestek, és átlagosan 330 millió dollárt vittek haza tavaly az amerikai vezérigazgatók 

– írja a Business Insider az Equilar tanácsadó cég tanulmánya alapján, amely összesítette a kétszáz legjobban fizetett CEO listáját. A rekordösszegek az első tizenkét igazgató juttatásait tükrözik.

A rangsor élén Jeff Green, a The Trade Desk vezetője szerepel, kiugróan magas, 835 millió dolláros jövedelmével. 

A felmérés szerint 2021-ben jobb évük volt a vezérigazgatóknak, mint a pandémia előtt. A vezetői javadalmazás majdnem a teljes fizetés harmadával, 27 százalékkal növekedett: 25,3 millió dollárról 2021-re 32,1 millió dollárra – írja a Világgazdaság.

Női CEO is bejutott a top ötbe, Sue Nabi, a Coty vezérigazgatója az egyetlen, aki felkerült a szűkített listára.

A legjobban fizetett vezérigazgatók

  1. Jeff Green, The Trade Desk (digitális marketing), 835 millió dollár
  2. Zig Serafin, Qualtrics (szoftvercég), 541 milló dollár
  3. Peter M. Kern, Expedia (turizmus), 296 millió dollár
  4. Ariel Emanuel, Endeavour (média), 295 millió dollár
  5. Sue Nabi, Coty (szépségipar), 284 millió dollár
  6. David Zaslav, Warner Bros. Discovery (filmipar), 247 millió dollár
  7. David Baszucki, Roblox (videójáték), 233 millió dollár
  8. Andrew Jassy, Amazon (kereskedelem), 213 millió dollár
  9. G. Mike Mikan, Bright Health Group (egészségbiztosítás), 181 millió dollár
  10. Patrick Gelsinger, Intel (csipgyártás), 178 millió dollár
  11. William McDermott, ServiceNow (szoftvercég), 166 millió dollár
  12. Eric Wu, Opendoor (ingatlan), 112 millió dollár

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom