Kövess minket!

Trending Now

A zene összekötő ereje a koronavírus-járvány idején

Erkély koncertek, utcán zenélés, otthon maradós dalok – a koronavírus idején a zene számtalan módon kapcsolta össze az embereket és hidalta át a távolságokat, ezzel betöltötte azt a szerepét, amelyet évezredek óta hordoz: hidat képezett ember és ember között.

Ahogy Olaszországban elharapódzott a járványhelyzet, és az emberek tartósan a lakásaikba kényszerültek, a hírek arról kezdtek szólni, hogy a lakóközösségek erkély-koncertekkel tartják egymással a kapcsolatot, vagy töltik el az üres délutánokat. De beszámoltak a hírek utcán gitárral járőröző spanyol rendőrökről és magyar kontaktmentes utcakoncertekről is.

Az emberek világszerte a zenéhez fordultak a krízishelyzetben, és ez egyáltalán nem véletlen. A zene szórakoztatóerejéért az ütem felelős. Az ütem az, amely a motoros rendszerünket beindítja, és amelynek hatására néha akaratlanul is megmozdulunk. A közös zenélés még ennél is mágikusabb folyamat, ilyenkor ugyanis nem csak a saját agyunk hangolódik rá a ritmusra, hanem a ritmus segítségével lényegében egy ütemre mozdulunk, szinkronba kerülünk másokkal.

Ez a szinkronizáció a bezártság idején segíthet pótolni a szocializáció hiányát, mert azokra a tevékenységekre emlékeztet, amelyeket csoportban végzünk, és amelyek során együttműködésre, egymásra hangolódásra van szükség. Ez által pedig csökkenti a magányosság érzetét.

Mit jelent a zene az emberiségnek?

A zene a történelem kezdete óta az ember társas érintkezéseinek szerves része. Az első hangszerek, amelyeket a régészek találtak, 40 ezer évesek, és minden bizonnyal nem ezek a csontfuvolák voltak a legelső zenei eszközök, amelyeket az emberi faj készített, pusztán az elsők, amelyekre rábukkantunk.

„A történelem során az emberek mindig is vígaszforrásként tekintettek a zenére. Olyasvalami volt ez, amely nem csak arra képes, hogy felkavarja és lemásolja az éréseinket, hanem katarzisforrásként is szolgál, azaz segíthet feldolgozni és elengedni az érzelmeinket” nyilatkozta az ABC NEWS-nak McKenry professzor. – „Tudjuk, hogy a legkorábbi egészben fennmaradt zenei művet egy török sírkőre vésték fel. Ez egy ókori görög sírfelirat volt, melynek szavai reményt adnak. Az élet rövidségével összefüggésben arról szólnak, hogyan lehet a legtöbbet kihozni az életből, és ünneplik az örömöket, amiket megélhetünk, amíg a világon vagyunk.”

A zene közösségi erejét láthattuk akkor is, amikor az elkeseredett párizsiak tavaly áprilisban spontán dalban törtek ki, miközben tehetetlenül nézték, ahogy az ikonikus Notre-Dame székesegyház teteje a lángok martalékává válik. Ez az önkéntelen reakció arra szolgált, hogy megnyugtassák egymást, és kifejezzék az összetartozásukat.

Karantén-dalok

Az összetartozás a karantén idején még fontosabbá vált, mint valaha, hiszen az izoláció sokakban táplálhatta a szorongást vagy a depresszió érzését. A zenészek pedig a közösségi médián és az online csatornákon át is igyekeztek ugyanúgy gyártani tovább a dalokat, mint korábban.

Szinte alműfajjá nőtték ki magukat az otthon maradós dalok, amelyek fontos társadalmi szerepet is elláttak, minél szélesebb rétegekhez juttatták el az üzenetet, hogy a vírusgörbét akkor lehet laposan tartani, ha mindenki felelősségteljesen áll a problémához.

A zenének azon képessége, hogy növeli a közösségi összetartást, valószínűleg kulcsszerepet játszott a csoportos zenélés kialakulásában is. Az emberi történelem során, már a kezdetektől fogva összekovácsolta a közösséget, és fontos üzeneteket hordozott. Zenén keresztül az emberek egyszerűen kommunikálhatták az érzéseiket. Ez a kommunikáció pedig stresszhelyzetben döntő fontosságú lehetett, ahogyan a mai napig is az.

Trending Now

Mick Jagger új számmal ünnepel – videó!

Az Eazy Sleazy című, kedden megjelent pandémiás rockhimnuszban arról énekel, hogyan viselte a karanténidőszakot.

Közzétéve:

MTI/EPA/ANSA/Claudio Onorati

Mick Jagger néhány hete írta az új számot, amelyen a Foo Fighters gitárosával, Dave Grohllal dolgozott együtt, aki Los Angelesből szállt be a munkába.

Jagger meg is köszönte neki, hogy gitárosként és dobosként is közreműködött.

Öröm volt a közös munka – hangsúlyozta. Három hónap után hétfőn nyitottak ki a vendéglátóhelyek A 77 éves sztár szatirikus hangvételű dala arról szól, hogy végre kiléphetett a karanténból, ahol a túl sok tévézés már “lobotomizálta” az agyát, és ez a szabadulás optimizmussal tölti el. A refrén pedig azt ígéri, hogy “megszökünk a börtönfalak közül” és “a földi élvezetek édenkertjébe jutunk”.

Háromhónapos lezárás után hétfőn Nagy-Britanniában kinyitottak a boltok és a vendéglátóhelyek is kiszolgálhatták teraszaikon a vendégeket – írja az Origo.

Tovább olvasom

Trending Now

Varga Judit az átláthatóságot és a jogállamot kérné számon

Az átláthatóságot és a jogállamot kell számon kérni a techóriásokon, amelyek egy jelenleg ellenőrizhetetlen “pszeudojogrendszert” igyekeznek kiépíteni – mondta az igazságügyi miniszter a XXI. Század Intézet Facebook-oldalán kedden közvetített beszélgetésen.

Közzétéve:

MTI/Szigetváry Zsolt

Varga Judit úgy fogalmazott, “ha nem tudjuk mi uralni a techóriások cselekedeteit, akkor ők fogják uralni a mi életünket”. “Valójában minket belekényszerítenek egy buborékba”, a kérdés pedig az, hogy az “orrunknál fogva vezetett emberekké válunk-e, akik már egy mosógépet se tudnak megvenni anélkül, hogy a techóriás ne mondaná meg, hogy melyik a jó” – fejtette ki a miniszter.

Hangsúlyozta, a techóriások úgy hivatkoznak közösségi elveikre, hogy azokról nem lehet tudni, miként fogadták el és “kényszerítették” a fogyasztókra, továbbá azok megfeleltethetőek-e a jogállami elveknek.

“Nagyon nagy a baj” – jelentette ki a tárcavezető, aki szerint erre a józan ész az egyetlen válasz, vagyis nem szabad mindent elhinni, ami az online térben történik, és ki kell tudni tekinteni a valóságba.

Varga Judit beszélt arról is: konzervatív beállítottságúként nem érzett késztetést arra, hogy a közösségi platformokon minden nap megszólaljon, de a liberális és baloldali ellenfelei olyan aktívan használják ezeket a felületeket, hogy nem akar lemaradni.

A techóriások mindenkit hozzászoktatnak “ehhez a szerhez”, hogy aztán rajta keresztül tudják befolyásolni társadalmak véleményét – tette hozzá.

A beszélgetést itt tudja megtekinteni:

Az igazságügyi miniszter szerint aggasztó, hogy a Facebook milyen módon próbálja csökkenteni a politikai tartalmat a felületein, és kíváncsi – tette hozzá -, hogyan biztosítják majd ezalatt az egyenlő elbánást és a kettős mérce kizárását.

Kiemelte,

Magyarország megvárja a készülő uniós szabályozást és utána dolgozza ki a terület nemzeti szabályait.

Varga Judit úgy vélekedett, jó az az irány, amelyet az Európai Bizottság képvisel az általános jogállamisági garanciákról, jogorvoslati eljárásokról és a joghatóság létrehozásáról.

Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter

Tovább olvasom

Trending Now

Megújult a vállalkozókat segítő információs portál

Olyan rendszert fejlesztettek, amely nemcsak összegyűjti az elérhető információkat, hanem a vállalkozásoknak közvetlenül fel is ajánlja a rájuk vonatkozókat.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Az oldalon a hazai vállalkozások pár kattintással személyre szabottan tudják megtalálni a rendelkezésükre álló állami támogatásokat, fejlesztési lehetőségeket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden online sajtótájékoztatón.

György László kiemelte, most, hogy Magyarországon a beoltottak száma elérte a 3 milliót, és “küszöbön áll a gazdaság teljes újraindítása”, a kormány azért dolgozik, hogy segítse a vállalkozások talpra állását, és eszközt adjon a kezükbe a fejlesztéseikhez. Ezt szolgálja a Vállalkozói információs portál (Vali) megújítása is.

Az államtitkár szerint korábban a vállalkozóknak, a könyvelőknek, a pályázatíróknak akár több napra is szükségük volt a megfelelő hitelek kiválasztására és az aktuális pályázatok összegyűjtésére. A vállalkozókat segítő portál átalakításával

most olyan rendszert fejlesztettek, amely nemcsak összegyűjti az elérhető hiteleket, támogatásokat, pályázatokat, képzési lehetőségeket, hanem a vállalkozásoknak közvetlenül fel is ajánlja a rájuk vonatkozókat.

Ez azért lehetséges, mert a rendszer a vállalkozások nyilvánosan elérhető adataiból dolgozik, így a portál a cég nevének beírása után az adott vállalkozás földrajzi elhelyezkedése, mérete, tevékenységi köre alapján megmutatja a cég számára elérhető, többségében államilag támogatott szolgáltatásokat, fejlesztési lehetőségeket – ismertette az államtitkár.

György László felidézte, hogy a Vali elődjét egy éve a veszélyhelyzet kihirdetését követően hozták létre. A járvány alatt több mint 100 ezren kattintottak az oldalra, hogy tájékozódjanak az aktuális kormányzati intézkedésekről.

A vállalkozások eddig a gazdaságvédelemmel összefüggésben, mostantól viszont már a gazdaság újranyitásáról találhatnak az oldalon információkat

– hívta fel a figyelmet.

Az államtitkár arra biztatta a vállalkozókat, hogy regisztráljanak a megújult portálra, és “ha információra van szükségük, kérdezzék Valit!”

Tovább olvasom