Kövess minket!

Trending Now

A Wish piacterét vizsgálja a magyar versenyhatóság

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Wish online piactere működési gyakorlatának vizsgálatára, ugyanis a népszerű webáruház ár- és kedvezményfeltüntetési rendszere vélhetően tisztességtelen.

Flickr

A versenyhatóság vizsgálatot indított az amerikai Wish webáruház európai működtetőjével, a holland ContextLogic B.V-vel szemben. A GVH ugyanis azt valószínűsíti, hogy a Magyarországon is jelentős számú felhasználóval rendelkező e-kereskedelmi platform akciótartási gyakorlata a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütközik – közölte a hatóság.

A Wish az eladókat és a fogyasztókat összekötő, online piactérként működik, és hazánkban is népszerű: egy tavalyi felmérés alapján a magyar fogyasztók harmadik legkedveltebb külföldi webáruháza. A nemzeti versenyhatóság szerint azonban az üzemeltető feltételezhetően nem az elvárható szakmai gondossággal jár el a platform ár- és kedvezményfeltüntetési gyakorlatának kialakítása és ellenőrzése során.

A GVH gyanúja szerint bizonyos árak feltehetően valótlanok a piactéren, azaz a termékek az adott áron ténylegesen nem vásárolhatóak meg a platformon; egyes, jelentős kedvezménnyel kínált termékek eredeti árait pedig a webáruház korábban vélhetően sosem alkalmazta. Szintén megtévesztőek lehetnek a visszaszámláló órával párosuló, néhány percig kedvezményt ígérő „azonnali ajánlatok” – ugyanis a fogyasztókat sürgető határidő lejárta valószínűleg semmilyen tényleges hatással nincs sem termék árára, sem az elérhetőségére.

A vizsgálat emellett kitér egyes, hangsúlyosan megjelenő termékjellemzők megalapozottságára is (pl. kiemelten feltüntetett, magas karátszám az esetenként néhány száz forintos ékszereknél).

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Borítókép: illusztráció

Trending Now

Műsorvezetőként debütált A Dal 2018 felfedezettje

Új, de mégis ismerős arcot láthattak az M2 Petőfi TV nézői kedd este az Én Vagyok Itt! műsorvezetőjeként. A Dal 2018 felfedezettje, Dánielfy Gergő próbálhatta ki magát Koltay Anna oldalán az A38 Hajó stúdiójában.

Közzétéve:

Dánielfy Gergő a 2018-as A Dalban robbant be a köztudatba az Azt mondtad című szerzeményével, ami pillanatok alatt rádióslágerré vált, azóta pedig több új és népszerű dalt is alkotott. A több hangszeren játszó énekes-zenész – gitározik, zongorázik, szaxofonozik és klarinétozik – egészen új szerepben próbálhatta ki magát a közelmúltban. Július 27-én, kedden az M2 Petőfi TV népszerű programjában, az Én Vagyok Itt!-ben debütált műsorvezetőként Koltay Anna oldalán.

„Bár követem az Én Vagyok Itt! műsorait, voltam már vendég is nálatok, mégis iszonyatosan izgulok, közben pedig nagyon örülök, hogy itt lehetek. A kamera előtt, énekesként nem gondol bele az ember, hogy ennyire összetett és izgalmas a stáb kamera mögötti munkája, érdekes most ebbe belelátni. Ahogy a színpadi lét, úgy a műsorvezetői munka is egyfajta speciális jelenlétet igényel, de közben igyekszem magamat adni” – mondta nevetve az adásban Dánielfy Gergő, aki hamar megtalálta a helyét az új szerepben. A további részletek az Én Vagyok Itt! idézett adásában visszanézhetők.

Tovább olvasom

Trending Now

J. K. Rowling továbbra is elítéli az erőszakos LMBTQ-propagandát

Robbantásos merénylettel, megerőszakolással és gyilkossággal fenyegették meg a Harry Potter-könyvek szerzőjét, miután a nyilvánosság előtt szembeszegült a Nyugat-Európában agresszívan terjeszkedő genderpropagandával. A világhírű író most egy hosszabb írásban reagált az LMBTQ-propagandisták megfélemlítési kísérleteire: leszögezte, hogy nem tágít korábbi véleményétől, és továbbra is elítéli az agresszív genderlobbit.

Közzétéve:

MTI/EPA/Ha Jung Dzson

Az LMBTQ-aktivistáktól érkező zsigeri gyűlölködés miatt Rowling a napokban egy hosszú esszében reagált az őt ért kritikákra. Az írónő ebben kategorikusan kijelentette, nem kér bocsánatot, kitart az elvei mellett, és

őszintén aggódik az erőszakos transzmozgalom miatt, mivel félti a szólásszabadságot, fél, hogy túl sok fiatal dönt a nemváltás mellett.

Teszi mindezt azért, mert nem biztos benne, hogy a nemátalakító műtét mellett döntők közül mindenki transznemű, és álláspontja szerint az emberek többsége pszichés okokból hoz visszafordíthatatlan testi változásokkal járó döntéseket – írja az Origo.

Rowling úgy fogalmazott: “Számítottam a fenyegetésekre, arra, hogy azt mondják majd, a «gyűlöletemmel» szó szerint megölöm a transznemű embereket, hogy p…csának és ribancnak neveznek, és persze arra is számítottam, hogy a könyveimet elégetik, bár egy férfi azt mondta, komposztálta őket. Amire nem számítottam, az a rám zúduló e-mailek és levelek lavinája, amelyek túlnyomó többsége pozitív, hálás és támogató volt.”

Rowling azt is megfogalmazta, hogy miért szólalt meg a kérdésben. Mint írja, egy ideje világos számára, hogy

az erőszakos transzaktivizmus el akarja érni a biológiai nem fogalmának felszámolását, ami szerinte súlyos problémák okozója lehet a hétköznapokban.

“Az általam tapasztalt legnőgyűlölőbb időszakot éljük. Soha nem láttam még, hogy a nőket olyan mértékben becsmérelték és dehumanizálták volna, mint most. A nőknek el kell fogadniuk és be kell ismerniük, hogy nincs különbség a transznemű nők és köztük. De ahogy azt már sok nő kimondta előttem, a »nő« nem jelmez. A »nő« nem egy ötlet egy férfi fejében. Ráadásul a »befogadó« nyelvezet, amely a nőket »menstruáló embereknek« és »szeméremtesttel rendelkező embereknek« nevezi, sok nő számára megalázónak tűnik.”

Hozzátette, a transznemű embereknek védelemre van szükségük, de a nőkhöz hasonlóan őket is leginkább a szexuális partnerek ölhetik meg. “Ugyanakkor nem akarom, hogy a született lányok és nők kevésbé legyenek biztonságban. Ha megnyitjuk a mosdók és öltözők ajtaját minden olyan férfi előtt, aki nőnek hiszi vagy érzi magát – és a nemváltást megerősítő bizonyítványokat most már műtét vagy hormonkezelés nélkül is ki lehet adni –, akkor megnyitjuk az ajtót minden olyan férfi előtt, aki be akar jönni. Ez az igazság. És bármennyire is kellemetlen, hogy folyamatosan támadnak a véleményem miatt,

nem vagyok hajlandó meghajolni egy olyan mozgalom előtt, amely szerintem kimutathatóan kárt okoz azzal,

hogy a »nő« mint politikai és biológiai osztály erodálására törekszik, és olyan fedezéket nyújt a ragadozóknak, mint előtte kevesen.”

Borítókép: J. K. Rowling angol írónő, forgatókönyvíró

Tovább olvasom

Trending Now

Olimpiai lázban ég a Petőfi Rádió

Élő bejelentkezések Tokióból, nyereményjátékok és tematikus adások várják a Petőfi Rádió hallgatóit az olimpia kapcsán. A Talpra magyar rövid nyári szünete után vendégül látja a háromszoros olimpiai bajnok kajakos Szabó Gabriellát és Hajdú B. István is bejelentkezik majd a legfrissebb hírekkel.

Közzétéve:

A rövid nyári pihenő után, július 28-án, szerdán visszatér a Petőfi Rádió népszerű reggeli műsora, a Talpra magyar az olimpiai játékokra hangolódva. A következő hetekben olimpiai nyereményjátékkal várják a hallgatókat a műsorvezetők, Bikfalvi Tamás és Harsányi Levente: a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával Magyarock pólók, sapkák és tornazsákok találnak majd gazdára.

A rádióműsor vendégei is a sport világából érkeznek: Hajdú B. István helyzetjelentést ad Tokióból, de Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó is beszáll az ötkarikás játékok esélylatolgatásába.

A Petőfi Rádió Talpra magyar című műsorának korábbi podcastjei visszahallgathatók a PetőfiLive weboldalon.

Tovább olvasom