Kövess minket!

Trending Now

A terrorizmus melegágyává vált a Facebook

Kudarcot vallottak a Facebook gyűlölet- és erőszakkeltő tartalmak elleni fellépésért tett intézkedései – mutatott rá az uniós ügyekre szakosodott Politico.

A híroldal elemzése szerint

az iszlamista terroristák lefejezésekről és az öngyilkos merényletek végrehajtásáról készült felvételei hónapokon keresztül elérhetők voltak a közösségi oldalon, és a tálibok által megosztott tartalmakat is bárki láthatta, amelyeken bemutatták, hogyan harcolnak az afgán kormányerők ellen.

A techóriás korábban arról biztosította felhasználóit, nem engedik, hogy a terrorszervezetek vezetői vagy prominens tagjai aktív felhasználói legyenek a platformnak – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

A közleménnyel szemben azonban

a Facebook a szélsőségesek cselekedeteit éltetők posztjait kevés sikerrel korlátozta, és a tálibbarát tartalmak továbbra is könnyen átjutnak a szűrőkön, miközben például Donald Trump volt amerikai elnököt letiltották az oldalról a január 6-i események nyomán arra hivatkozva, hogy erőszakra buzdítja a követőit. 

A közösségi oldalról csak azt követően távolítottak el egy tálibokat támogató csoportot, hogy már 107 ezer tagja volt, akik számos – egyébként tiltott – tartalmat osztottak meg, beleértve az erőszakos cselekményeket bemutató felvételeket. Más csoportokban pedig az iszlám vallás két nagyobb irányzatának képviselői, a síiták és a szunniták támadták egymást pornográf tartalmú képek megosztásával. Noha a techóriás korábban ismertette, jelentős összegeket fordítottak a mesterséges intelligencia eszközeibe, amelyek feladata a tiltott tartalmak moderálása, nem tűnik úgy, hogy ezek teljes mértékben sikeresek lennének. Adam Hadley, a Tech Against Terrorism terrorellenes nonprofit szervezet igazgatója úgy véli,

a Facebook automatizált tartalomszűrői nem elég kifinomultak ahhoz, hogy az arab, pastu vagy dari nyelveken írt posztokat kiszűrjék, ugyanakkor a helyi nyelveken beszélő alkalmazottakból sincs elég.

Afganisztánban különösen rossz a helyzet, a gyűlöletkeltő tartalmak kevesebb mint egy százalékát távolították el egy tavaly kiszivárgott jelentés szerint. Az arab nyelvű bejegyzések felülvizsgálata szintén problémát okozott előző évben: az Instagramon, a Meta fotómegosztó oldalán a gyűlöletkeltő tartalmak mindössze hat százalékát szűrték ki, a Facebookon ez az arány negyven százalék volt.

– Amikor nem angol nyelvű tartalomról van szó, nincs elegendő erőforrás ezek moderálására

– mutatott rá Hadley.

A Facebook idén júliusban kezdte meg egy új funkció tesztelését, amelyben a felhasználóktól kérdezik meg, tudnak-e olyan személyről környezetükben, aki szélsőségessé válhat. A techóriás szóvivője akkor elmondta, a mechanizmus célja, hogy a felhasználók jelezzék, ha nem megfelelő tartalmat láttak a közösségi oldalon.

Borítókép: illusztráció/Iraki biztonsági erők tagjai vizsgálják egy robbantás helyszínét a dél-iraki Bászra központjában 2021. december 7-én, miután felrobbant egy robbanóanyaggal megpakolt motorbicikli

Trending Now

Közösülnek a szereplők a kisgyerekeknek szóló könyvben

“Ez egyike az olyan könyvek ezreinek, amelyek elárasztják az iskolákat és a könyvtárakat. A nemzeti oktatási kartell eltökélte, hogy ellopja a gyermeki ártatlanságot” – volt, aki így reagált arra, hogy egy nemrég megjelent, gyerekeknek szánt könyvben szexjeleneteket ábrázolnak, illetve részletesen leírják, amint az egyik szereplő szexuális kapcsolatot létesít a barátjával.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Heves támadás érte a közösségi médiában Dagmar Geisler gyermekkönyvszerzőt a Testem növekszik című alkotásának tartalma miatt. A könyv a kiadó állítása szerint négyéves korú gyermekek számára készült, a főszereplő Sabrina a kiadvány hasábjain mégis azt ecseteli kisöccsének, Tobynak, hogy miként szexelt a barátjával. Ez tele van szemléletes kifejezésekkel és képekkel a közösülés folyamatáról – számolt be a kiadványról és az azt övező botrányról a V4NA hírügynökség, hozzátéve: a Simon & Schumer oldalán található leírás szerint a könyv “tökéletes bevezetés a testtudatosság és a szexuális nevelés témakörébe óvodások és kisiskolások számára”.

A vitatott kiadvány az Amazon oldalán

A könyvre több kommentelő is hevesen reagált, akik szerint az ilyen típusú pornográf tartalmaknak nincs helye a gyerekeknek szóló kiadványokban.

“Ez egyike az olyan könyvek ezreinek, amelyek elárasztják az iskolákat és a könyvtárakat. A nemzeti oktatási kartell eltökélt abban, hogy ellopja a gyermeki ártatlanságot”

– írta egyikük.

Nagyjából egy héttel később egy Suz nevű kanadai kétgyermekes anyuka reagált dühösen ugyanezzel a könyvvel kapcsolatban:

“A legszebb érzés az volt, amikor Marco pénisze spermát spriccelt Sabrina vaginájába – áll a gyerekkönyvben. Mindjárt felveszem a kapcsolatot a gyerekeim iskolájával, és követelem a leltárlistát az átkozott könyvtárukból! A könyv címe: A testem növekszik, útmutató 4-8 éveseknek. Olvasd el még egyszer: NÉGY-NYOLC ÉVESEKNEK.”

Tovább olvasom

Trending Now

Maszkban tiltakoznak afgán műsorvezetők a kolléganőik elfátyolozása ellen

A televízió képernyőjén megjelenő nők “nem valóságos nők, csupán képek” – érvelnek a sajtómunkások a tálibok által bevezetett szabályozással szemben.

Közzétéve:

Borítókép: Neszar Nabil televíziós műsorvezető maszkviseléssel áll ki munkatársnői mellett a TOLO News afgán hírcsatorna kabuli stúdiójában 2022. május 22-én, fotó: MTI/AP/Ebrahim Noroozi

Maszkban jelentek meg a kamerák előtt az afganisztáni Tolonews hírportál férfi munkatársai vasárnap, tiltakozva a tálibok nők elfátyolozásáról szóló rendelete miatt – adta hírül az MTI.

A hírportál munkatársai a Twitteren azzal érveltek a tiltás ellen, hogy

a televízió képernyőjén megjelenő nők “nem valóságos nők, csupán képek”, így a tálib vezetés május elején kiadott, a nők teljes elfátyolozását kötelezővé tevő rendelete nem vonatkozhatna rájuk.

A tiltakozásról készített videóban a hírportál több műsorvezetőnője arra panaszkodott, hogy arcfátyolban nem kap rendesen levegőt, így adást sem tud vezetni.

Kpolvak Szapai, a Tolonews igazgatóhelyettese a Facebookon azt mondta: a rendelkezés “mély gyászba taszította” őket.

Az erkölcs terjesztéséért és bűnmegelőzésért felelős minisztérium szóvivője mindazonáltal leszögezte, hogy a szabálytól nem térnek el:

“Ez nem a mi szavunk, hanem Isten (Allah) szava”

– fogalmazott.

A döntés ellen a napokban több afganisztáni televízió tiltakozott.

Korábbi ígéreteikkel ellentétben a radikális iszlamisták az utóbbi hónapokban ismét erőteljesen korlátozni kezdték a nők jogait, május elején pedig kötelezővé tették a nők számára a teljes testet elfedő burka viselését nyilvános helyeken.

Tovább olvasom

Trending Now

Megsértette a muszlimokat a sokszínűséget hirdető plakát

Az egyetem posztolt egy képet a közösségi média felületein, amin két hidzsábot viselő nő csókolózik, ezzel kiváltotta a muszlim közösség haragját. Az iskola tisztviselőinek ezek után el kellett távolítani a posztot.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A kanadai Western University egyik, a homofóbia elleni küzdelmet támogató közösségi média posztján két hidzsábot viselő, csókolózni készülő nőt ábrázolt, ami a helyi muszlim közösség részéről olyan felháborodást váltott ki, hogy az iskola tisztviselői kénytelenek voltak törölni a posztot.

Az egyetem Instagram-fiókján kedden a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni nemzetközi nap alkalmából közzétett képet kritikák armadája fogadta azok részéről, akiket sértett a képi ábrázolás.

A kritikusok szerint a poszt helytelen és tiszteletlen, mivel a hidzsábnak, az iszlám fátyolnak vallási és spirituális vonatkozásai vannak.

Válaszul az iskola illetékesei eleinte kiálltak a plakát mellett, és megjegyezték, hogy “megértjük, mennyire összetett és interszekcionális ez a téma. A képek egyes muszlimok számára felkavaróak lehetnek”. Szerdán azonban az egyetem egyik tisztviselője, aki a méltányosságot, sokszínűséget és befogadás helyzetét felügyeli az intézményben, nyilatkozatot adott ki, amelyben elmondta, hogy a képet eltávolították.

Egy muszlim közösségi vezető, Iman Abd Alfatah Twakkal is közleményt adott ki a képpel kapcsolatban.

“Tiszteletben tartjuk mindenki emberi jogait, amelyeket Ontario emberi jogi törvénye véd. Bár értékeljük, hogy a szándék a befogadás előmozdítása, a plakát ennek az ellenkezőjét teszi. Egy muszlim vallási szimbólumot kiemelni ebben a környezetben nem helyénvaló” – mondta a férfi a V4NA hírügynökség szerint.

A plakát kapcsán egy petíciót is elindítottak, amelyben követelik, hogy az iskola távolítsa el a muszlim nők ábrázolását. A petíciót szerda reggelig több mint kétezren írták alá.

“Világossá kell tenni, hogy ez nem támadás az LMBT+ közösség ellen, és a queer muszlimok létezését is elismerjük. Amit ábrázolnak, az rendkívül tiszteletlen, érzéketlen és teljesen félreérthetetlen a muszlim közösség egészével szemben”.

Tovább olvasom