Kövess minket!

Trending Now

A közösségi médiának köszönhetően szabadult ki egy fogva tartott kamaszlány

A lányt fogva tartották és többször megerőszakolták. Egy közösségi oldalon üzenetekben kért segítséget, így tudta a rendőrség beazonosítani a tartózkodási helyét. A rendőrség őrizetbe vette a két gyanúsítottat, egy 24 és egy 64 éves férfit.

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Az egyik közösségi média platformnak köszönheti a szabadulását egy elrabolt francia kamaszlány, akit napokig fogvatartottak és többször is megerőszakoltak. A France 3 értesülései szerint a 14 éves kamaszlány egy marseille-i lakásból üzent a nevelőanyjának, hogy elrabolták, fogva tartják és többször is megerőszakolták. A lány mindössze annyit tudott, hogy Marseille-ben van, de sem a kerületről, sem a pontos helyről nem voltak információi, mivel nem helybeli, a nagyvárostól északra lévő Ardèche megyéből származik.

Az LCI hírportál úgy tudja, hogy a lány már január 10. óta szökésben volt, nem jelent meg az iskolában, ahova a gyámja elvitte, állítólag azért szökött el, mert meg akarta keresni a biológiai anyját.

Miután értesítette a lány a nevelőanyját és tudatta vele, hogy rabul ejtették és erőszakot követtek el rajta, a nő értesítette a rendőrséget, de nem sikerült bemérni az elrabolt lány tartózkodási helyét. Ekkor támadt az az ötlete az egyik fiatal rendőrnőnek, hogy rákédez a lánynál, hogy fent van-e a fiatalok körében rendkívül népszerű Snapchat nevű közösségi platformon. Mivel az áldozat be volt regisztrálva a Snapchatre, a rendőröknek sikerült kapcsolatba kerülni a lánnyal és a helymeghatározó segítségével lokalizálták az épületet, ahol fogva tartották a tinédzsert.

Kiderült, hogy a fiatal lány Marseille 15. kerületében, a La Cabucelle nevű városrészben van, a Boulevard Marie-Joseph és a rue Alexandre Meradou között. A lakás pontos meghatározása már nehezebb volt, mert a lány nem mert megmoccanni és a lámpát sem merte felkapcsolni, ezért azt találták ki, hogy a rendőrök végigjárták az épületet és a lány üzenetet küldött nekik a Snapchaten, amikor annak a lakásnak az ajtaján kopogtak, amelyben raboskodott. A rendőröknek ezzel a módszerrel sikerült megtalálniuk a lakást, ahol az áldozaton kívül két személy, egy 24 és egy 64 éves férfi tartózkodott. Mindkét férfit őrizetbe vették, lapértesülések szerint ismerik őket a hatóságok, de más jellegű bűncselekmények, elsősorban lopás és orgazdaság miatt.

A két gyanúsított elismerte, hogy szexuális kapcsolatot létesítettek a lánnyal, de az erőszak tényét tagadták, az orvosi vizsgálat során azonban bebizonyosodott, hogy erőszakot követtek el a kamaszlányon. A gyanúsítottak állításuk szerint azzal sem voltak tisztában, hogy a lány még nincs 15 éves, továbbá azt is tagadták, hogy elrabolták áldozatukat.

A történtekről beszámolt a Twitteren Gérald Darmanin belügyminiszter is, aki méltatta fiatal lány segítségére siető marseille-i rendőrök példamutató munkáját – írta a V4NA hírügynökség.

Trending Now

Klubest: Hal Melinda pszichológus lesz a protestáns újságírók vendége

A krízisek korának mentális veszélyeiről beszélgetnek az érdeklődők.

Közzétéve:

Hal Melinda klinikai szakpszichológus egy korábbi pódiumbeszélgetésen, fotó: MTI/Kovács Tamás

Hal Melinda klinikai szakpszichológus lesz a vendége a Protestáns Újságírók Szövetsége soron következő klubestjének, amelyet április 3-án, 17 órától tartanak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában (XI. Budapest, Magyar tudósok körútja 3.). Az esten a krízisek kora, azaz napjaink reánk leselkedő mentális veszélyeiről lesz szó.

Tovább olvasom

Trending Now

Kampánnyal és kvízjátékkal hívják fel a figyelmet a kibertér veszélyeire

A Médiaunió Alapítvány az immár második éve futó “A kulcs te vagy” országos társadalmi célú kampányával, valamint a Digitális Szimat Kihívás nevű kvízjátékkal hívja fel a figyelmet az online térben előforduló visszaélésekre – közölte a Médiaunió Alapítvány az MTI-vel.

Közzétéve:

Pixabay

A szervezet közleményében azt írta, hogy

világszerte egyre nagyobb méreteket ölt a digitális térben előforduló csalások száma és az így eltulajdonított összegek nagysága. Bár az európai statisztikák szerint Magyarország a kifejezetten biztonságos országok közé tartozik, megdöbbentő adat, hogy naponta három magyar család teljes megtakarítása kerül a kiberbűnözőkhöz.

Hozzátették: emellett az adathalászat is egyre nagyobb problémát jelent az óvatlanok számára.

A közlemény szerint a Médiaunió Alapítvány fennállásának 16. évében, 14. társadalmi célú A kulcs te vagy! című kampánya a pénzügyi és az adatvédelmi kihívásaira fókuszál. Célja, hogy felhívja a figyelmet a terület veszélyeire, tudatosítsa, hogy gyakorlatilag mindenki érintett, valamint edukálja a lakosságot a veszélyhelyzetek felismerésére, a helyes lépésekre. A kampányban a Médiaunió szakmai partnere a Kiberpajzs Program.

A közleményben arról is írnak, hogy a Magyar Bankszövetség és partnerei által összeállított Digitális Szimat kvízjáték bárkinek lehetőséget kínál az online önvédelmi ismeretek tesztelésére: a tudáspróba segítségével játszva megtanulhatók azok a trükkök és jelek, amelyekkel felismerhetők és kivédhetők a pénz vagy az adatok ellen irányuló egyre gyakoribb támadások.

A kvízjáték az egyik legnépszerűbb eleme az idén tizedszer megrendezett PÉNZ7 oktatási programnak, amelyen márciusban több mint 1250 iskola mintegy 200 ezer diákja vett részt – tették hozzá.

Mint írták,

a kérdéssor kitöltői diákok ezrein túl számos sportolóval, médiaszemélyiséggel és youtuberrel is összemérhetik tudásukat.

A Youtube-on több mint háromszázezer követővel rendelkező vlogger, Zsomac a kvízt végigjátszva elmondta: “Az online térben rengeteg veszély leselkedik rátok: ennek a programnak az a célja, hogy jobban megismerjétek a fenyegetéseket és nagyobb biztonságban legyetek.” A gamer a gyakori, SMS-ben érkező értesítésekről is beszélt – írták a közleményben.

“Már gyermekkoromban megtanultam, hogy idegeneknek sosem adhatunk ki személyes adatokat” – mondta a teszteket követően Domonkos Emese világbajnok kardvívó arra a kérdésre, mit nem kérhet el soha egy banki ügyintéző.

A válogatott párbajtőrös Büki Lili hozzáfűzte, hogy ha a pénzügyein túl akar az állítólagos bankos információkat, érdemes megszakítani a hívást, és felvenni a kapcsolatot a pénzintézettel.

A webkártya is praktikus lehet. Ha az online piactereken ilyennel fizetünk, biztos, hogy nem veszélyeztetjük a megtakarításainkat – idézték a közleményben Szappanos Pétert, a magyar labdarúgó-válogatott és a Paksi FC kapusát.

Nyikonyuk Balázs, a televízióból megismert tizenhat éves diákvállalkozó arra hívta fel a figyelmet, hogy miként bizonyosodjunk meg arról, hogy tényleg a bankárunkkal beszélünk-e: megoldásként a keresztazonosítás lehetőségét hozta fel – írták a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Trending Now

Az MI és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

Prószéky Gábor a mesterséges intelligencia nyelvi modelljei előnyeinek nevezte, hogy ezek az eszközök az emberekkel ellentétben gyorsak és pontosak, azonban kiemelte, hogy “bár sokan elhiszik róluk, hogy intelligensek, azonban mégsem azok”, mivel problémamegoldó és hozzáigazodó képességük az emberekhez képest csekély.

Az amerikai OpenAI kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot, a ChatGPT gyorsítja az életünket azzal, hogy összerakja nekünk azt a szöveget, amit mi felül tudunk bírálni, ha abban a helyzetben vagyunk. A probléma viszont az, hogy nagyon sok ember nincs felülbírálási helyzetben – mondta a nyelvész.

Hangsúlyozta:

mindez etikai kérdéseket is felvet, ugyanis mivel mi felügyeljük a szövegalapú párbeszédrendszert, ezért annak a helyességéért, tartalomelemzésért is a minket terhel a felelősség.

A ChatGPT jelenleg mintegy 180 milliárd angol nyelvű szóval dolgozik, így a chatbotban angol nyelvű szóból van a legtöbb. Második helyen a francia nyelv áll mintegy 3 milliárd francia szóval, a magyar nyelv pedig a tizenkilencedik a sorban: a chatbot körülbelül 127 millió magyar szóból merít, ami “körülbelül egy wikipédiányi mennyiség” – fogalmazott a nyelvész.

A nyelvész szemléltetésképpen megjegyezte, hogy Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye 135 ezer szóból áll.

Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy ezek a mesterségesintelligencia-alapú nyelvi modellek lehetnek egy nyelv megmaradásának a tényezői a jövőben, különösen a kihalás szélén álló nyelvek esetében

– fogalmazott Prószéky Gábor.

A Nyelvtudományi Kutatóközpont munkatársai által fejlesztett mesterségesintelligencia-alapú szövegszerkesztő és nyelvelemző, PULI nevű szoftver egyik fontos célja, hogy olyan hazai intézmények, többek között a magyar államigazgatás szervei, továbbá bankok, biztosítók használhassák, melyek teljes joggal félnek elküldeni tartalmaikat, adataikat a világ nagy cégeinek kiszolgáltatni – hangsúlyozta a nyelvész.

A Montágh Testületet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hozta létre, célja, hogy a közmédia csatornáin kizárólag olyan műsorvezetők, riporterek, hírolvasók, narrátorok és tudósítók szerepeljenek, akik alkalmasságukkal és felkészültségükkel megfelelnek a közszolgálati televíziózás és rádiózás magas minőségi követelményeinek.

A közmédia tanácsadó, véleményező, javaslattevő és ellenőrző testületének kiemelt feladata az anyanyelvi és a viselkedéskultúra ápolása, ezáltal a kulturális értékőrzés, valamint értékteremtés támogatása.

A Montágh Szalont a tervek szerint a jövőben kéthavonta fogják megrendezni, ahol a meghívott előadókkal többek között közéleti, kommunikációs, tudományos és sport témákban tartanak beszélgetéseket.

Borítókép: Aczél Petra, a Montágh Testület elnöke és Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikus, nyelvész, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója a Montágh Szalon első eseményén a budapesti Hungarian Art and Business kortárs művészeti központban 2024. március 27-én. A rendezvény témája a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt

Tovább olvasom