Kövess minket!

Trending Now

A járvány után is kérdéses maradhat a rendezvényipar pénzügyi biztonsága

A koronavírus-járvány talán a rendezvényiparban okozta a legnagyobb károkat. A legrosszabb helyzetben a rendezvényszervező ügynökségek munkatársai vannak – állapítja meg a Budapesti Metropolitan Egyetem kutatása.

Magyarországon még tartanak a rendezvényekre vonatkozó korlátozások: augusztus 15-ig kizárólag szabadtéri rendezvény tartható, szabadtéri rendezvényen azonban nem lehet koncertet tartani, ültetett közönség esetén pedig három üres széket kell kihagyni minden vendég között. Ezen túlmenően sem látszik, hogy a járványhelyzet elmúltával mennyiben változnak a rendezvényekkel kapcsolatos szabályozások és szokások. Mindez a rendezvényszervezés területén jövőt tervező utánpótlásban is kérdéseket vethetnek fel.

A Budapesti Metropolitan Egyetem Dér Csaba Dezső, az egyetem Turizmus és Marketing Intézetének docense által vezetett Marketing Műhelye több mint 400 fő kérdőíves megkérdezésével vizsgálta, hogy milyen mértékben érintette a szakmában jelenleg dolgozókat a koronavírus-járvány, valamint felmérte a rendezvényiparban dolgozók, a területen munkát keresők és a szektor iránt érdeklődők véleményét a szakma jövőjéről a járvány után.

Megszűnt munkahelyek, csökkentett bérek

„Még nem lehet tudni, hogy a rendezvényiparban hányan veszítették el tartósan a munkahelyüket, de nincs olyan cég, aki jelenleg változatlan feltételekkel tudja foglalkoztatni alkalmazottait” – mondta el Duca Andrea, a HD Group ügyvezető partnere, a Magyar Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége ügynökségi tagozatának vezetője és a Metropolitan Egyetem Kreatív Event Menedzsment szakának óraadó tanára. – „Az iparágban mindenhol csökkentek a fizetések, és sok munkáltató fizetés nélküli szabadságra küldött vagy sajnos elbocsátott kollégákat. A rendezvényszervezők elsősorban a tapasztalt munkavállalókat próbálják megtartani, hiszen igen nehéz lenne utánpótlást találniuk, amikor visszaáll a rend. A munkahelyek megtartása most azon múlik, hogy szeptembertől valóban újra dolgozhatunk-e.”

A METU kutatásának eredményei szerint minél idősebb korosztályba tartozik valaki, annál biztosabb a munkahelye és a státusza a rendezvényiparban. Az elbocsátások legnagyobb arányban a Z generációt érintették: a korosztályba tartozó válaszadók 30 százalékát bocsátották el vagy szüneteltetik státuszukat a járványügyi helyzet alatt, 33 százalékuk pedig egyáltalán nem kapott új feladatot ebben az időszakban. Az Y generációban az elbocsátások aránya 15 százalék, az X generációsok körében pedig már csak 5 százalék. Az összes válaszadó többsége (56%) kapott valamilyen feladatot ebben az időszakban, a három korosztályban együtt a megkérdezettek 14 százalékát bocsátották el vagy szüneteltetik státuszát.

Az ügynökségi alkalmazottak helyzete változott a legkedvezőtlenebben: közel felük (46%) csökkentett bérrel, de változatlan óraszámban dolgozik, 54 százalékuknak pedig a munkaideje is csökkent. A szabadúszó válaszadók fele szintén csökkentett óraszámban végzi tevékenységét. A saját vállalkozást vezetők 44 százaléka nyilatkozta, hogy a feladatok mennyisége nem változott, szintén 44 százalékuknak azonban teljesen leállt a vállalkozása. A multinacionális vállalatoknál dolgozók 40 százalékának nem változott sem a fizetése, sem a munkaideje, 30 százalékukat csökkentett óraszámban foglalkoztatják, a maradék 30 százalék pedig csökkentett bérrel, de azonos óraszámban dolgozik.

Online rendezvények

A legtöbb rendezvényszervező cég online felületre terelte tevékenységét a járvány alatt: elindultak a hibrid események, ahol az előadók online jelentkeznek be, és interaktív felületen kezelik a közönség kérdéseit és kommentjeit. „Egy rendezvényszervező cég online is képes márkaélményt nyújtani, de a szakma elsősorban azokon az eseményeken dolgozott tovább, melyeket a remények szerint a járványveszély elmúltával meg tudnak valósítani. Sokan ingyenes online konferenciát és kurzust indítottak – ők arra számítanak, hogy az így megszerzett ismertség később valódi bevételt jelenthet” – mondta el Duca Andrea.

A METU kutatása alapján a szakma többsége (67,5%) gondolja, hogy az online rendezvényeknek a járvány után is lesz létjogosultsága, a válaszadók harmada (32%) – elsősorban az X és az Y generáció – szerint azonban ez csak átmeneti fellendülés, és az online rendezvények nem maradnak hosszú távon velünk. A válaszadók fele gondolja úgy, hogy az online rendezvények a későbbiekben önálló szakágat képviselnek, a megkérdezettek fele szerint pedig nem önállósodik a terület.

Kérdőjelek a piacon

„A rendezvényszervező cégek számára az a legaggasztóbb, hogy a rendszerből most kiesők könnyen pályaelhagyókká válhatnak. Nehezen lesz visszacsábítható, aki most csak nagyvállalatnál, egy másik területen talál munkát. Egy rendezvény önálló megszervezéséhez egy projektmenedzsernek legalább három év intenzív szakmai gyakorlatra van szükség, ennyi idő alatt tudunk egy új generációt integrálni a rendszereinkbe” – mondta el Duca Andrea.

A márciusban egyik napról a másikra törölt rendezvények számos jogi és szakmai kérdést is felvetettek. „A rendezvényes szerződések több ponton sérülékenyeknek bizonyultak, a biztosítók nem fizettek a cégeknek, ezért ebben az időszakban sok múlt az ügyfelek személyes jóindulatán” – tette hozzá Duca Andrea. – „A szakma nagy problémája, hogy a rendezvényeket jellemzően utólag fizetik ki a nagyvállalatok, miközben a munka 75-80 százalékát a rendezvényszervező cégek már az esemény előtt elvégzik. Így tulajdonképpen előfinanszírozzák a nagyobb eseményeket, ami eddig csak drága faktoring konstrukciókkal vagy forgóeszközhitelekkel volt megoldható. A járvány után az ügynökségeknek és szolgáltatóknak nem lesz forrása az előfinanszírozásra, a megoldás ezért nagyvállalati oldalról kell érkezzen.”

Ekkora a hazai rendezvényipar

A rendezvényipar multidiszciplináris terület, résztvevői néha párhuzamosan egyéb területeken is dolgoznak: kommunikációs szakemberek, technikai és IT-szakértők, gasztronómiával foglalkozók és művészek is résztvevői egy-egy komplex rendezvénynek. A Magyar Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének 130 tagja 2019-ben több mint 250 milliárd Ft összforgalmat bonyolított le, a becslések szerint a teljes hazai rendezvényipar – a fesztiválokkal együtt – pedig összesen 1000 milliárd Ft forgalmat tett ki.

Visszatérés a járvány után

A megkérdezett pályakezdő rendezvényszervezők szerint növeli majd a keresletet a rendezvények iránt az, hogy az emberek kicsit megtapasztalták, milyen események nélkül élni: 63 százalékuk szerint a jövőben még szívesebben mennek majd az emberek 500 főnél nagyobb rendezvényekre. „A személyes márkaélmény kulcsfontosságú a vállalatok számára, a rendezvények pedig a kommunikációs stratégia fontos elemei. Arra számítunk, hogy a rendezvények jelentősége a járvány után sem csökken majd” – tette hozzá Duca Andrea.

A METU kérdőívének válaszadói szerint a korlátozás feloldása után is fontosak maradnak bizonyos biztonsági intézkedések a rendezvényeken. A válaszadók négyötöde fontosnak tartaná, ha megmaradnának a kézfertőtlenítő pontok, és a rendszeres fertőtlenítő takarítás is. Fontos szempontnak bizonyult az ülő rendezvények esetén a széktávolságok növelése (46%) és a szabad levegő (64%). A válaszadók szerint szintén hosszabb ideig velünk maradhat biztonsági intézkedésként a személyzet számára kötelező szájmaszk és kesztyű: csupán 7,5 százalékuk gondolja úgy, hogy ezek feleslegesek.

Duca Andrea hozzátette: a Magyar Rendezvényszervezők és –szolgáltatók Szövetsége átfogó iparági ajánlást adott ki Kiállítások, konferenciák, üzleti rendezvények újraindítására vonatkozó szakmai ajánlás a COVID-19 járvány utáni biztonságos rendezvényekért címmel, amely a járvány utáni biztonsági protokoll alapja lehet. „A rendezvényszervezés békésebb időkben is magas fokú rugalmasságot és kreativitást igényel. Az iparág meg fogja találni a módját annak, hogy biztonságosan tudjon újra élményt nyújtani a vendégeknek.”

Trending Now

Így segíthetik az időseket a fiatalabbak az online térben

Időseknek szóló digitális tartalmakat ajánl, valamint mobilkészüléket és mobilinternet-csomagot is segít választani a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Netre fel! kampányának részeként a Szupersegítő-program, amely egyben arra motiválja a fiatalokat, hogy segítsenek az arra nyitott hatvan feletti rokonaiknak, ismerőseiknek eligazodni a digitális eszközök használatában.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A médiahatóság csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a fiatalok világnapjára (augusztus 12.) az NMHH összegyűjtött néhány olyan digitális megoldást, amelyet az idősebbeknek is érdemes lehet megtanulni. Ezek beüzemeléséhez (azaz a telepítéséhez, a regisztrációhoz és az első használathoz) érdemes fiatalabb hozzátartozóik segítségét kérni, hosszú távon azonban megkönnyítheti a mindennapi életet.

Az alkalmazások között említik a Magyar Posta iCsekk alkalmazását. Mobilra vagy tabletre letöltve csak a csekken látható QR-kódra kell irányítani a kamerát és máris kártyás fizetéssé alakítja a csekkbefizetést.

A kártyaadatokat megadva már csak jóvá kell hagyni a tranzakciót és a csekket be is fizettük. Telepítés után érdemes regisztrálni a kártyaadatokat, így a jövőbeni használatok alkalmával nem kell az összes bankkártyaadatot újra és újra felvinni. Fizetés után pedig hasznos, ha megjelöljük a csekken, hogy azt már befizettük.

A Google térképkeresője segít például a menetrendek alapján kiszámolni, hogyan jutunk el a leggyorsabban és legegyszerűbben egy kiválasztott helyre, de ismeri az intézmények és üzletek nyitvatartási idejét, így akár azt is megtudhatjuk, érdemes-e még elindulni.

A kedvenc helyeinket, útvonalainkat megjelölhetjük és elmenthetjük, így akár egy kattintással előhívhatjuk és megnézhetjük, mikor indul a következő busz, troli vagy villamos, mikor kell útnak indulnunk és mikor érkezünk meg. Android készülékekre a Google térkép, Apple eszközökre az Apple Maps a leggyakoribb, a fővárosban tömegközlekedőknek azonban hasznos lehet a BKK BudapestGO alkalmazása is, amely szintén letölthető Android- és Apple-verzióban is, és nemcsak útvonaltervezésre, de jegy- és bérletvásárlásra is használható – írták.

A meteorológiai alkalmazásokkal bárhol, bármikor megnézhető az adott város, régió időjárása; az Ország Meteorológiai Szolgálat Meteora nevű applikációja mellett az Időkép és a Köpönyeg alkalmazás is kiváló – közölte az NMHH.

Aki szeretné megtudni egy-egy növény nevét, annak nélkülözhetetlen segítség lesz a PlantNet növényhatározó alkalmazás, amely egy fotó alapján azonosítja be a növényt. Az alkalmazás két irányba is segít: feltöltött képeinkből ugyanis egy nemzetközi tudóscsoport vizsgálja az egyes növényfajok elterjedtségét. A haladók megpróbálhatják ugyanezt madarakkal is; a Merlin Bird ID madárfotókkal és madárdalokkal is remekül dolgozik Android és Apple készülékeken is – hívták fel a figyelmet.

Az Országos Mentőszolgálat ÉletMentő alkalmazása egyszerre küldi el a segélyhívást és a pontos helyét is. A helymeghatározó funkció abban is segít, hogy megtudjuk, merre található a legközelebbi defibrillátor, rendelőintézet és gyógyszertár.

Az NMHH idősebbek mobilinternet-használatát segítő tematikus oldalán, a netrefel.hu címen más alkalmazásokat is ajánlanak a nyelvtanulástól a fitneszig.

Tovább olvasom

Trending Now

Hamarosan kiderül, melyik feltörekvő zenekart támogatja a Petőfi Rádió

A Fülesbagoly Tehetségkutató utolsó fordulóját szeptember 10-én rendezik meg Martonvásáron. A nagyszabású könnyűzenei versenyen fesztiválfellépéseket és sajtómegjelenéseket is lehet nyerni: a Petőfi Rádióban is bemutatkozási lehetőséget kap a legjobbnak ítélt előadó vagy zenekar.

Közzétéve:

Hatodik alkalommal rendezik meg Martonvásáron a Fülesbagoly Tehetségkutatót szeptember 10-én, a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban, ahol közel 30 nyereményt adnak át a szervezők. A díjak között szerepel televíziós- és fesztivál fellépési lehetőség, rádiós játszás, arculattervezés, de akár egy házistúdió kiépítésével is gazdagabbak lehetnek az ifjú könnyűzenei tehetségek. 

A magyar zene elkötelezett támogatójaként a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV is részt vett a többfordulós verseny zsűrizésében, valamint különleges nyereményt is felajánlott. A Petőfi Rádió saját különdíjat oszt ki, amellyel a feltörekvő előadó vagy zenekar országos ismertséghez juthat. A rádió zenei szerkesztősége kiválaszt a három döntős dala közül egyet, amelynek előadóit bemutatja, és a szerzeményt rotációban játssza

A Fülesbagoly Tehetségkutató számos kísérőprogrammal egészül ki Martonvásáron. A zenei verseny teljes ideje alatt a Hangszert a kézbe! kiállításon csaknem 120 hangszert lehet kipróbálni. A tehetségkutató után Szeder ad koncertet, majd DJ Bebe pörgeti az elmúlt 20 év magyar alternatív és rockzene slágereit.

A verseny eredményéről a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV is beszámol majd, a legfrissebb hírek a csatornák közösségi oldalain érhetők el.

Tovább olvasom

Trending Now

Így hatott a gazdasági helyzet változása a híroldalak forgalmára

A DKT aktuális elemzése bemutatja a híroldalak aggregált látogatottságának változását januártól júliusig, reflektálva a gazdasági helyzet és ezzel összefüggésben a gazdasági intézkedések látogatottságnövelő hatására, de emellett a szokásos havi toplistákat is tartalmazza, amelyek révén mind a napi átlagos, mind a havi összesített látogatószám alapján áttekinthető az egyes weboldalak és brandek júliusi pozíciója.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A DKT elemzéseiben visszatérő elem a híroldalak látogatottságának vizsgálata, főleg azért, mert az ilyen tematikájú oldalak dominálják a látogatottsági toplistákat. Idén már két alkalommal, a februári és a márciusi látogatottsági adatok bemutatása során is kitértünk erre a szegmensre az orosz-ukrán háború kitörése, majd a magyarországi parlamenti választások kampányának hatásaira reflektálva. Most, az általában „uborkaszezonnak” számító nyári hónapokban az orosz-ukrán háború és az arra adott reakciók begyűrűző hatásai, valamint a részben ezekkel összefüggésben hozott kormányzati, alapvetően gazdasági intézkedések hatásait kerestük a híroldalak látogatottságában. Jól látható, hogy a magukat híroldalként (is) definiáló weblapok átlagos összesített napi látogatószáma (real user) jelentősen, 2,8 millió látogatóról 3 millió látogatóra nőtt. Ennél csak a parlamenti választásokat megelőző hónapban volt egy nagyon picit magasabb a híroldalak látogatottsága.

A híréhség növekedésének bemutatása után következzenek a szokásos havi toplisták.

A napi átlagos egyedi látogatószám (real user) alapján kialakított TOP10-es listát a weboldalak esetében változatlanul a blikk.hu vezeti, de a második-negyedik helyen sem történt változás, az Indexet az Origo, majd a 24.hu követi. Az ötödik helyre a portfolio.hu került nyolc helyet javítva júniusi helyezésén (feltehetően nem függetlenül a megnövekedett gazdasági információ-igénytől). A hatodik jelenleg változatlanul az nlc.hu. Míg a hetedik helyen az Időkép oldala található, amely az elmúlt hónapokban az ötödik és hetedik hely között mozgott. A nyolcadik helyre a Telex került három helyet előre lépve. A tízes listát júliusban a ripost.hu és a borsonline zárta.

Ha nem site, hanem brand alapon állítjuk össze a napi átlagos látogatószámmal mért toplistát, akkor azt láthatjuk, hogy az első két helyezett helyet cserélt (nem először az elmúlt hónapokban). A brand-listán az első helyen az Index áll, míg a másodikon a Blikk. Harmadik helyen mindkét listán az Origóval találkozhatunk, míg a negyediken az 24-gyel. Innentől viszont némileg megváltozik a sorrend a weboldalakhoz képest: az ötödik helyen az Időkép, a hatodikon a Telex, a hetediken a Portfolió, míg a nyolcadikon az NLC áll. Viszont a tízes brandlistát ugyanúgy a Ripost, majd a Borsonline zárja, mint a weboldalak sorát.

A havi összesített egyedi látogatószám alapján készített toplista első helyét – júniushoz képest egyet előre lépve – a blikk.hu foglalta el júliusban. Második helyen most a 24.hu áll – a két oldal között hónapról hónapra változik a felállás, kerülgetik egymást, de trendről nem beszélhetünk. Az Index és az Origo is helyet cserélt: az index.hu most a harmadik helyet foglalhatta el, míg a negyedik helyen az origo.hu áll. Eközben őrzi ötödik helyét a femina.hu. Hatodik a portfolio.hu hat helyet előre lépve. Sorban utána következik az nlc.hu, a ripost.hu és a borsonline.hu, míg a tízes listát most a promotions.hu zárja.

A brandek havi látogatószám alapján összeállított toplistája általában megfelel a brandekhez tartozó (fő) weblapok listájának. Többnyire ez a helyzet most is, kivéve az első két helyet. Míg a weboldalak listán első a blikk.hu és második a 24.hu, addig a brandek listáján éppen fordított a helyzet. Innentől kezdve viszont megegyezik az egyes brandek helye a toplistán a weboldalak helyezésével a harmadik helyezett Indextől a tizedik helyezett Promotions-ig bezárólag.

Az adatok értelmezése során most is érdemes figyelembe venni, hogy a látogatottsági toplisták gyakran és könnyen változnak egyik hónapról a másikra, amelyik oldalnak vagy brand-nek most romlott a pozíciója, annak akár már a következő hónapban javulhat.

Tovább olvasom