Kövess minket!

Trending Now

A baloldali városvezetés korlátozta a szólásszabadságot a biztos szerint

Az alapvető jogok biztosa felszólította a városvezetést a rendelet hatályon kívül helyezésére.

„Az országos sajtóban a baloldali politikusok folyamatosan egymással versenyt rettegnek a szólásszabadság védelmében, viszont amikor hatalomra kerülnek, rögtön a cenzúrával és a szabadságjogok törvénytelen korlátozásával akarják elhallgattatni kritikusaikat” – kezdte bejegyzését Rétvári Bence, majd hozzátette:Vác baloldali vezetése nem sokkal hatalomba kerülése után az ún. „szájzár rendelet” bevezetésével korlátozta a szólásszabadságot és véleménynyilvánítási szabadságot – tudósított a Mandiner.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az alapvető jogok biztosa kimondta, hogy a polgármesteri utasítás tartalmi elemei „a jogállamiság elvével összefüggő visszásságot okoznak”, és az „azon alapuló esetleges gyakorlat alkalmas arra, hogy a munkavállalók véleménynyilvánításának szabadságával összefüggő visszásságot okozzon, a jogsérelem közvetlen és súlyos veszélyét idézze elő.” Mindezért felszólította a baloldali városvezetést az ún. „szájzár rendelet” hatályon kívül helyezésére.

Trending Now

A 168 Óra törölte a Márki-Zay és Soros kapcsolatáról írt cikkét

A balliberális lap online írása arról értekezett, hogy a DK szerint Soros György támogatja Márki-Zay Pétert.

Közzétéve:

Borítókép: Márki-Zay Péter, fotó: MTI/Mohai Balázs

“A Demokratikus Koalícióval és az ellenzéki előválasztással foglalkozó cikkünket az alábbi okból távolítottuk el az oldalunkról: bár a cikk készítésekor a tudomásunkra jutott információt két független forrásból is megerősíttettük, a cikk megjelenését követően azonban az érintettek hitelt érdemlően cáfolták a megjelentetett információt. Ennek fényében a cikk közlését haladéktalanul felfüggesztettük. Az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk

– írta szombat délutáni közleményében a rejtélyes cikkel kapcsolatban a 168 Óra. A cikkre a Magyar Nemzet hívta fel a figyelmet, jelezve, hogy a lap még szombat reggel törölte a DK: Soros György áll Márki-Zay mögött című írását.

A Magyar Nemzet ugyanakkor a Civil Hetes nevű portálra hivatkozva azt is közölte, hogy a 168 Óra az említett cikkben azt állította, hogy a Demokratikus Koalíció megbeszélésén Gyurcsány Ferenc péntek délután a DK szűkebb stábja előtt kijelentette: Soros György állt be Márki-Zay mögé, a hódmezővásárhelyi polgármester ennek köszönheti sikereit.

„Akkor ez most mi? A link már nem él, de magyarázat nuku. Pedig nem ártana tudni, hogy a 168 Óra hülyült meg teljesen, vagy a DK” – összegezte a jelenséget még a 168 Óra közleményének megszületése előtt Facebook-posztjában Hont András publicista.

Tovább olvasom

Trending Now

Filmeket forgat az adóhivatal

Grafikus és nyelvész után ezúttal operatőrt keres a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Mint megtudtuk, a szervezet kisfilmeket, animációkat készít, ezeket a világhálón és a közösségi médiafelületeken helyezi majd el.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Ért a kisfilmkészítéshez és állami munkára vágyik? Jelentkezzen az adóhivatalhoz operatőrnek! – akár ezzel a szlogennel is hirdethetné legújabb álláspályázatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hatóság honlapján közzétett felhívásból pontosan kiderül, kit is keres a szervezet, és milyen feladatokra.

A teendő világos:

az új munkatárstól elsősorban animációk, kisfilmek, videók készítését várják majd, ezek lehetnek kreatív összeállítások vagy a NAV munkáját bemutató dokumentatív felvételek.

Ráadásul nemcsak stúdiókörnyezetben kell otthonosan mozognia a jelentkezőnek, hanem különféle külső helyszíneken is. Ismernie kell emellett az utómunkálatok sajátos fogásait, a vágás, a feliratozás, a narrációkészítés ugyanúgy elvárás, mint az, hogy a pályázó zenét tudjon illeszteni a felvételekhez.

A majdani munkatárs kiválasztásánál előnyt jelent, ha az állásra pályázó személy esetenként éjszaka vagy hétvégén is hadra fogható, tud angolul, van B kategóriás jogosítványa és – kissé talán meglepő módon – fejlett a humorérzéke.

Amit viszont biztosan elvár a hivatal, az az, hogy

a jelentkezők szakmai jártassággal rendelkezzenek, magas szintű informatikai ismeretekkel bírjanak, munkájukat önállóan végezzék, mégpedig kreatívan, precíz módon és kellő felelősséggel.

A jelentkezési laphoz a szakmai előélet bemutatását, tömör motivációs levelet és az iskolai végzettséget igazoló papírokat kell mellékelni, a dokumentumokat október 20-áig kell eljuttatni az adóhivatalhoz. A munkakör november közepétől már be is tölthető.

De miért akar filmezni a hatóság?

– Az adóhivatal már most is meglehetősen sokféle médiatartalmat kínál az adófizetőknek. Az új munkatárs felvételével ezek minőségén szeretnénk emelni – válaszolta Kis Péter András, a NAV szóvivője a Médiapiac.com által feltett kérdésre. – A modern technika lehetővé teszi – folytatta –, hogy adóügyekben is bemutatóanyagok készüljenek. Videón mutatható meg például, miként kell egy-egy adatlapot, adóbevallást kitölteni.

Emellett a rajtaütéseiről is több kisfilmben adna tájékoztatást a szervezet. – A szabályok ismertetése mellett az is lényeges, hogy az adófizetők pontos képet kapjanak a NAV munkájáról, így értesüljenek egyebek közt arról, hogyan lép fel a hatóság azokkal szemben, akik szándékosan szegik meg a közteherviselési előírásokat – fogalmazott a szóvivő. Ezeken túl a szervezet belső történéseit is szakszerűen dokumentálnák: a sor ez ügyben a különféle kitüntetések átadásától egészen odáig terjedhet, miként trenírozzák a hatóság cigaretta- és drogkereső szolgálati kutyáit.

– Kisfilmjeinket, animációinkat a NAV hivatalos weboldala mellett a közösségi médiában is közzétesszük majd

– jegyezte meg Kis Péter András.

Több hasonló álláshirdetésük is volt már

A szóvivőnél arról is érdeklődtük, hogy – miként azt az álláspályázat elvárásai tartalmazzák – miért előny egy operatőrnél, ha fejlett a humorérzéke. – Célunk, hogy tájékoztassuk az adófizetőket a feladatokról, a lehetőségekről, másrészt bemutassunk munkánkat, eredményeinket. Akármilyen tartalomról legyen is szó, fontos a figyelem felkeltése, és ennek, ha nem is mindig, de adott esetekben a humor lehet a legjobb eszköze – fogalmazott Kis Péter András.

Az utóbbi időben az adóhivatal több hasonló álláshirdetést is feladott. A legnagyobb visszhangot az a tavaly őszi felhívás keltette, amelyben nyelvészt, kommunikációs szakembert keresett a NAV, mégpedig arra, hogy gördülékenyebbé tegyék a szervezet közleményeit, hivatalos tájékoztatóit. A pályázatra meglehetősen sokan jelentkeztek, ketten közülük felvételt is nyertek.

Idén tavasszal grafikust keresett hasonló módon a szervezet, a jelentkezőknek sok más mellett emblémák tervezéséhez, internetes dizájn kialakításához, érmék, emléklapok küllemének megálmodásához is értenie kellett. Azóta ezt az álláshelyet is betöltötték.

Jakubász Tamás

Tovább olvasom

Trending Now

Kézikönyv tanároknak: titkolni kell a szülők elől a gyerekek nemi identitását

A tankerület tanárainak nem szabad megosztania a szülőkkel, ha a gyermekük transzneműnek gondolja magát, csak ha ebbe a fiatal beleegyezik.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

dokumentumból, melyet a torontói kerületi iskolaszolgálat állított össze, kiderül, hogy a tanárok miként segíthetnek a diákoknak elrejteni a szüleik elől a nemváltásukat, és a nemi átmenetet.

A pedagógusokat arra utasítják, hogy a gyermekek szexualitásáról és identitásáról tudomásukra jutott információkat ne közöljék a szülőkkel amennyiben a diák erre nem ad külön utasítást.

Az irányelveket tartalmazó dokumentum szerint a tanároknak segítenie kell a diákok nemek közötti átmenetét, és az pontosan le van írva, hogy az oktatóknak, és az iskola dolgozóinak hogyan kell kezelnie a diákok magánéletét. Ennek értelmében pedig csak a tanuló kifejezett utasítására lehet elárulni a szülőknek, vagy törvényes képviselőknek, hogy a gyermekük transznemű.

Az iskola dolgozói nem árulhatják el másoknak a tanuló transzneműségét vagy bármilyen identitását kivéve, ha valamilyen oknál fogva különösen nagy szükség van az információra.

Továbbá az irányelv kimondja, hogy ezek a szabályok az óvodás korú gyermekektől az érettségizőkig mindenkire érvényesek. A titokban nemet váltó gyermekek családjával való kommunikációt is szabályoznák.

“Amikor az iskola felveszi a kapcsolatot egy titokban a nemi átmenet folyamatában lévő gyermek családjával, akkor először a diákkal kell konzultálni, hogy meghatározhassa a megfelelő személyes névmást. Erősen javasolt, hogy privát módon kérdezzék meg erről a transznemű személyt a tanév elején, és a válasznak megfelelően utaljanak rá minden kommunikáció során, ami a tanuló szüleivel történik”, áll a dokumentumban

Azok a diákok pedig, akik transzneműnek vallják magukat, kiválaszthatják, hogy melyik mosdót és öltözőt akarják használni, illetve melyik sportcsapat illik legjobban az identitásukhoz. A tanórák során pedig a pedagógusoknak transz-barát tananyagokat kell oktatniuk, a befogadás érdekében – írja a V4NA hírügynökség.

“Az iskola vezetőségének és a dolgozóinak meg kell kérdőjeleznie a nemi sztereotípiákat, és befogadó tartalmakat kell ültetnie minden tantárgy tanítási módszertanába. Az iskolai tantervnek pedig integrálnia kell a transz-tudatosságot és a transzpozitív érdekképviseleti képzéseket a pedagógusok szakmai fejlesztési tervébe. A könyvtárosoknak transz-pozitív könyveket kell beszerezniük és ösztönözniük kell a gyermekeket arra, hogy ezeket olvassák”, olvasható az irányelveket tartalmazó dokumentumban.

Tovább olvasom