Trending Now
A 120 éve született Neumann Jánosra emlékezik a Neumann Társaság
Vándorkiállítás, képzőművészeti tárlat, emlékfaültetés, emlékalbum kiadása és konferencia is szerepel a terveik között.

Neumann János kora egyik legjelentősebb tudósa, ő alapozta meg a modern számítógépek működési elveit. A Financial Times 1999-ben a 20. század emberének is megválasztotta, hiszen egy új világ alapjait fektette le a kvantummechanika matematikai tisztázásával, nagyot alkotott az atomfizika, a játékelmélet (közgazdaságtan), a sejtautomaták, a numerikus meteorológia területén, és még egy sor elméletet megalapozva – emlékeztet közleményében a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság.
A Neumann Társaság a 2023-as évet névadója örökségének ápolására szenteli, s mivel Neumann János a legjelentősebb gondolkodók közé tartozik, számos más kezdeményezés is várható az évforduló köszöntésére. A társaság évnyitó eseményét 2023. január 18-án tartják sajtótájékoztatóval, koszorúzással és szakmai konferenciával. Ezen a napon már sor kerül a Neumann-évhez köthető első pályázatok, alkotások bemutatására és díjazására is, és köszönti az alkalmat Neumann János lánya is videóüzenetben.
A Neumann Társaság 1968-ban alakult, lassan 55 éve képviseli Neumann szellemiségét.
„Örvendetesnek tartjuk, hogy megalapításunk óta számos oktatási intézmény és más szervezet is felvette Neumann János nevét. Elkötelezettségünket jelzi, hogy Neumann János életműve a Neumann Társaság kezdeményezésére került be a hungarikumok sorába 2015-ben”
– emlékeztet Szalay Imre, a Neumann Társaság ügyvezetője.
A Neumann Társaság az idei év folyamán – többek között – tudománytörténeti vándorkiállítással, képzőművészeti kiállításokkal, emlékfaültetéssel, a Magyar Tudományos Akadémiával közös konferenciával, továbbá Neumann János gondolatiságát bemutató díszalbum megjelentetésével jelentkezik.
A Neumann Társaság elindította a Neumann 120 jubileumi év oldalát, várja az intézmények, szervezők jelentkezését, szívesen hírt ad programjaikról. A jubileumi eseményekből már itt is olvasható válogatás, sok más érdekesség mellett
A Neumann Társaságról
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a legnagyobb múltra visszatekintő hazai informatikai szervezet, 1968-as megalapítása óta kiemelkedő szerepet vállal a digitális esélyegyenlőség megteremtésében. Tevékenységei között kiemelt az informatikai tehetséggondozás, amelynek jegyében évtizedek óta főszervezője a Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási, a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói és az Országos Grafikus Programozási Versenynek, illetve felkészítője a diákolimpiákra utazó csapatoknak (IOI, CEOI, EGOI, eJOI). A társaság célja, hogy segítse a tájékozódást az információs társadalom világában.
Trending Now
NMHH-ajánlás: megbízható módszerek az elektroszmog csökkentésére
Az NMHH az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben összefoglalta az elektroszmogmérőkkel és elektroszmogvédőkkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A Nemzeti Média- és Hírközlései Hatóságtól (NMHH) már többször igényeltek hivatalos mérést azért, mert egy megvásárolt elektroszmog-mérőeszköz a normálistól való eltérést mutatott. Azonban fontos azzal tisztában lenni, hogy az ilyen eszközök nem feltétlenül megbízhatók és jellemzően nem kalibráltak.
Az NMHH közleményében kifejtették:
az elektroszmog-mérőeszközökről szóló reklámokban, felhasználói leírásokban az egészségügyi határértékek általában alternatív ajánlásokon – például “épületbiológiai előírásokon” – alapulnak; ezek mögött azonban nem áll olyan széles körű tudományos konszenzus, mint a hivatalos hazai ajánlásnál, amelyet az NMHH is alapul vesz méréseikor.
A hatóság vizsgálati tapasztalatai alapján nem érdemes a mérést “saját magunknak elvégezni” pár ezer forintos elektroszmogmérőkkel, mert ezek megbízhatósága igen kétséges és jellemzően nem kalibráltak. Sokszor nem egyértelmű mérési skálát alkalmaznak és riasztási értékük sem a hivatalos egészségügyi határérték szerinti.
Megbízható mérési eredményt csak akkreditált mérőlaboratóriumtól várhatunk. Hogy akkreditált-e egy labor, azt a Nemzeti Akkreditáló Hatóság nyilvántartásában ellenőrizhetjük: https://www.nah.gov.hu/kategoriak
– áll a közleményben.
Jelezték: az NMHH térítésmentes mérőprogramja keretében hivatalos műszeres vizsgálat is kérhető a www.nmhh.hu/elektroszmog honlapon. Az elektroszmog-védőeszközök ellenőrzése fogyasztóvédelmi feladat. A tevékenységgel kapcsolatos további információ a fogyasztóvédelem portálján érhető el.
Az eddigi hazai mérések alapján biztosra vehető, hogy a hibátlan és rendeltetésszerűen használt hírközlési és elektronikus eszközökből – például mobiltelefonokból, WiFi-routerekből, mikrohullámú sütőkből – származó elektroszmog-terhelés egészségügyi határérték alatti
– írták.
Annak, aki szeretné csökkenteni a környezetében az elektroszmogszintet, az NMHH a következő tanácsokat adja: “mivel általában a saját mobiltelefonunkból ér minket a legtöbb sugárzás, ezért a hosszabb idejű hívásoknál használjunk kihangosítót vagy headsetet; a vezeték nélküli berendezéseket (például a WiFi-routert) helyezzük el úgy a lakásban, hogy az minél távolabb essen huzamosabb tartózkodási helyeinktől, például az ágyunktól; amikor nem használjuk, kapcsoljuk ki vagy áramtalanítsuk a berendezéseket; a mikrohullámú sütő működése közben ne maradjunk a készülék közvetlen közelében, ha pedig nem zár megfelelően az ajtaja vagy sérült, ne használjuk”.
Mindemellett érdemes tudni, hogy néha a védekezés éppen ellentétes hatást vált ki. Például, ha egy épületben a sugárzási szint csökkentésére fémes szigetelést alkalmaznak, az épületen belül működő kommunikációs eszközöknek nagyobb adóteljesítményre kell kapcsolniuk a szigetelésen túli eszközök eléréséhez. A távközlési berendezésekből eredő sugárzásra több évtizede a fémes árnyékolás a megbízhatóan alkalmazott technológia. Szakértői útmutatással ennél a módszernél előre meghatározható a sugárzási szint csökkentésének lehetséges mértéke – olvasható a közleményben.
Borítókép: illusztráció
Trending Now
Elon Musk egyetért Orbán Viktorral
A Tesla tulajdonosa már többször is hozzászólt a magyar miniszterelnök bejegyzéseihez az X-en.

Orbán Viktor a tegnapi napon egy videót tett közzé a legutóbbi parlamenti felszólalásáról a Twitter/X közösségi oldalra, amiben elmondta, hogy ideje szembenézni a tényekkel: a migránsok által elkövetett erőszak növekszik – számol be róla a Mandiner.
A felszólalásában kitért arra is, hogy három nappal ezelőtt automata fegyverekkel lőttek a magyar határt őrző rendőrökre, ezzel pedig a migránsok átlépték a Rubicont.
Itt az ideje, hogy szembenézzünk a tényekkel. A brüsszeli migrációs paktum megbukott
– tette hozzá a miniszterelnök.
A poszthoz kis idő múlva, a világ leggazdagabb emberének tartott Elon Musk is hozzászólt.
Teljesen. Egyértelmű és világos.
– Írta Musk Orbán Viktor posztja alá.
A techmillárdos már korábban is hozzászólt a magyar miniszterelnök bejegyzéseihez.
A teljes cikk a részletekkel IDE kattintva olvasható.
A miniszterelnök bejegyzését itt tekintheti meg:
Migrant violence is on the rise. Three nights ago, a joint 🇭🇺 🇷🇸 border patrol came under fire from automatic weapons. With this, migrants have crossed the Rubicon. It’s time to face the facts: the Brussels #migration pact has failed. pic.twitter.com/i6V6chOF9m
— Orbán Viktor (@PM_ViktorOrban) September 26, 2023
Borítókép: Elon Musk, a Tesla Motors amerikai elektromosjármű-gyártó és a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat vezérigazgatója nyilatkozik a sajtó képviselőinek a Tesla Gigafactory nevű gyárának építési területén a Berlin szomszédságában fekvő Grünheidében 2020. szeptember 3-án
Trending Now
Papp Dániel: fontos a közmédia kultúraközvetítő szerepe
Anyanyelvünk nemcsak a nemzeti identitás megőrzésében tölt be kiemelkedő szerepet, de a magyar kultúra alakításában, ápolásában is, a közmédia pedig ennek fontos közvetítő csatornája – mondta Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a keddi budapesti Montágh-konferencián.

A jövő médiaműfajai: stílus, nyelv, kommunikáció című, első ízben megszervezett tanácskozás az MTVA és a Montágh Testület együttműködésében valósult meg.
Papp Dániel hangsúlyozta:
a neves logopédus és beszédtanár, Montágh Imre a Magyar Televízióban sokakat inspirált abban, hogy miként váljanak jobb és sikeresebb beszélőkké.
“Az MTVA ezt az inspirációt akarta folytatni, amikor létrehozta a Montágh Testületet, amelynek célja, hogy támogassa és vigyázza nyelvi kultúránkat a képernyőkön, a mikrofonok előtt”.
“A Montágh Testület azon túl, hogy kidolgozza a közmédia anyanyelvi szereplésének keretrendszerét, fejlesztő képzéseket szervez, monitoroz, ellenőriz, mikrofonengedélyek kiadására tesz javaslatot, naprakész ismereteket oszt meg az anyanyelv szép és igényes használatáról, becsatornázza a szakmába a tudomány legfrissebb eredményeit, és megismerteti a tágabb magyar közönséggel az anyanyelv megőrzésének és gondozásának médiaelveit” – sorolta Papp Dániel.
Pető Zoltán, az MTVA programfőigazgatója kiemelte:
az MTVA a nyelvi örökség jelentőségének hangsúlyozása mellett példát kíván állítani a média és szereplői számára, emellett érthető és élvezhető kommunikációt kialakítani a befogadókkal.
Kitért arra, hogy a Montágh Testület tagjai ismert médiaszakemberek, és akiken generációk nőttek fel, és akik jó példával szolgálnak az anyanyelv szép és helyes használatában. “Mérföldkő volt az örökös mikrofonengedélyek bevezetése, ezeket a legszebben beszélő munkatársaink, nyelvi nagyköveteink vették át”.

Aczél Petra, a közmédiával szoros együttműködésben működő Montágh Testület elnöke arról beszélt, hogy a nyelvek európai napján zajló Montágh-konferencián három szekcióban hat tudományos előadás hangzik el, emellett egy kerekasztal-beszélgetés is lesz.
“A magyar közszolgálati médiának feladata és belső hajtóereje, hogy megbecsülje azt az eszközt, amelyben a kollégák nap mint nap a munkájukat végzik. Ez az eszköz, a nyelvünk egyben életterünk, otthonunk, és a közmédia munkatársai ezt az otthont minden nap megmutatják a nézőknek” – fogalmazott Acél Petra. Hozzátette: nem csak a fiataloknak közvetítenek tartalmakat, és bízni kell abban, hogy az 50 feletti generáció képes jótékony hatással lenni a fiatalokra a nyelv használata terén.
A konferencián négy hazai egyetem és egy kutatóközpont elismert kutatói vesznek részt, illetve az MTVA és a Montágh-testület átfogó gyakorlattal rendelkező képviselői.
Borítókép: Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója köszöntőt mond a Montágh-konferencián, a nyelvek európai napján a Millennium Házában 2023. szeptember 26-án