Kövess minket!

Trending Now

MAKSZ Mentőöv: COVID-gyorssegély az állásukat vesztett kreatív és kommunikációs szakembereknek

A koronavírus járvány miatt állás nélkül maradt vagy nehéz helyzetbe került kommunikációs szakembereket támogat a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének legújabb programja, amelyhez a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet partnerként, a Magyar Telekom pedig kiemelt támogatóként csatlakozott. A kétlépcsős program keretében a fejenként 150 000 Ft-os gyorssegély mellett a MAKSZ egy, az iparágra szakosodott álláskereső portált is létrehozott.

A MAKSZ Mentőöv elnevezésű segélyprogramot a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége azért indította el a tagjai közé tartozó ügynökségek körében, mert feladatának és felelősségének tartja segíteni a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került iparági szakembereket az újrakezdésben. A program átláthatóságát a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet biztosítja, amely a nehéz helyzetbe került emberek megsegítése kapcsán felhalmozott tudásával is támogatja a kezdeményezést.

A szövetség által létrehozott segélyalapban a MAKSZ tagügynökségeinek és azok dolgozóinak, valamint a kiemelt támogató Magyar Telekom pénzadományaiból eddig 14 millió forint gyűlt össze. Így a MAKSZ Mentőöv program fejenként 150 000 Ft-os támogatással segítheti a március közepe után igazoltan munka és jövedelem nélkül maradt kommunikációs szakembereket.

 

Az augusztustól elérhető segélyről és a pályázás feltételeiről részletes információ a www.maksz.com oldalon található, a pályázati űrlap pedig a http://maksz.com/tamogatas-igenyles.php oldalról tölthető le.

 

„A szakmáért tenni akaró ügynökségeket összefogva a MAKSZ mindig is aktívan kiállt az iparág fenntarthatóságáért, fejlesztéséért, az egészséges és egyenlő versenyért. A koronavírus-helyzetben tagjaink egyenlő esélyek hiányában önként mondtak le a versenyzésről és döntöttek a segélyprogram létrehozása mellett, amire nagyon büszke vagyok. MAKSZ elnökként és piaci szereplőként is úgy éreztem, nem nézhetjük tétlenül, segítenünk kell a munka és pénz nélkül maradt szakembereknek a túlélésben. A kommunikáció elemi része az empátia; ez az iparágban páratlan összefogás az együttérzésünk kifejezésén túl azt mutatja, hogy bár legtöbbször a piacon egymás konkurenciájaként küzdünk, a bajban számíthatunk egymásra” – mondta Blaskó Nikolett az egyedüli, kizárólag kommunikációs ügynökségeket tömörítő szakmai szövetség, a MAKSZ elnöke.

A Mentőöv program keretében a szövetség az adományozáson túl egy kifejezetten az iparágra specializálódott, online állásközvetítő platformot is létrehozott www.kommunikaciosallas.hu néven. Ez a felület lehetővé teszi, hogy a szektorban munkát ajánlók és keresők a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban találjanak egymásra a jövőben. A 2020. augusztus 11-től elérhető komplex weboldal szakmai fejlesztését a MAKSZ tagügynökségek HR vezetői felügyelték. Az oldalon közel 160 különböző iparági pozícióra lehet költségmentesen állásajánlatot és szakmai önéletrajzot feltölteni.

„A Telekom a koronavírus válság elején azonnal reagált a kialakult helyzetre. A #digitálisösszefogás élén számtalan eszközzel segítettük a magánszemélyeket, a digitális oktatást, vagy épp a KKV-szektort. Mint a kommunikációs szakma egyik legnagyobb megbízója, örülünk, hogy az összefogás ebben a szakmában is megvalósul, örömmel segítettük benne a szakmai szövetséget. A MAKSZ Kreatív Utánpótlás Programjának fő támogatójaként fontosnak tartottuk, hogy adományunk meghatározott része a munka nélkül maradt 30 év alatti kreatív szakembereket segítse” – mondta Kovács András Péter, a Magyar Telekom marketingkommunikációs vezetője.

„A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közel harminc éves tapasztalatával örömmel vállalta a Mentőöv program adományainak koordinációját, az adományok átlátható célbajuttatását. Példaértékű ez a program” – mondta Gáncs Kristóf, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnökigazgató-helyettese.

A Mentőöv programba eddig adományozó ügynökségek: ACG, Artificial Group, Café Communications, Geometry Global, DDB Budapest, McCann Budapest, MindShare, OMD, Uniomedia Communications, Well/Well PR, valamint a Havas Worldwide, a Hello Event, a Mediator Group, a Spice Communication és a WeLove. Nagyon köszönjük nekik a segítséget.

A Mentőöv programot az alábbi bankszámlára utalt adományokkal lehet támogatni: Magyar Ökumenikus Szervezet, OTP Bank 11705008-20464565, közlemény: MAKSZ Mentőöv

Médiapiac

CNN-es botrányok: Ágyban szerzett hírek

A Tűzfalcsoport A CNN legnagyobb agyonhallgatott botrányai címmel Indított sorozatot.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Kedves Olvasóink bizonyára tisztában vannak azzal, hogy a „függetlenobjektív” újságírás hierarchiájában a piramis tetején az angolszász hírcsatornák, így a brit BBC és az amerikai CNN állnak – írja bevezetőjében a Tűzfalcsoport

Azonban mind tudjuk jól, hogy ez csupán a látszat, egy mítosz, amit ezek a gigászi médiacégek kiépítettek saját magukról. Aki a hitelességüket megkérdőjelezi, azt félnótásnak állítják be: láthattuk, mi történt Donald Trumppal. A volt amerikai elnök hivatali idejének négy éve alatt folyamatos hadban állt az általa „fake news” médiának bélyegzett baloldali, fősodratú sajtóval.

Mégis ki merte mondani az igazságot, hogy ezek a sajtóorgánumok tulajdonképpen bármit mondhatnak, a többség nem mer ellentmondani nekik. Cikksorozatunkban lerántjuk a leplet a morális felsőbbrendűségérzetükben lubickoló, erkölcsi hullákról a „függetlenobjektív” médiumoknál.

Veszedelmes viszonyok

Adott egy rendkívül csinos és ambiciózus riporterhölgy. Kifinomult, elegáns, és gyönyörű fizikummal áldotta meg a sors, ezt az ajándékot pedig nem fél kihasználni. Egy amerikai viszonylatban kicsinek számító, harmincezer lelket számláló New Jersey-i kisvárosból, Willingboroból küzdötte fel magát a CNN egyik top újságírójává.

Miamiban volt tudósító, ahol már 2005 és 2009 között olyan jól keresett, hogy egy 5,6 millió dolláros kacsalábon forgó palotát tudott venni magának. Innen az NBC News külföldi tudósítójává lépett elő, Londonba költözött 2010-ben. A későbbiekben még meglátják, igen szoros kötődése van azóta is a britekhez… Ezután a CNN-hez igazolt, ahol 2014 és 2019 között vezető diplomáciai tudósító és a csatorna Fehér Házba akkreditált újságírója volt.

Fényes, feltörekvő karrierjében még az sem okozott törést, hogy annak kezdetén, 2005-ben kellemetlen botrányba keveredett: mikor New Jerseyben egy áradásról tudósított egy kenuban ülve – azt állítva, hogy ilyen magas a vízállás – hirtelen elsétáltak mellette ketten. Így derült fény arra, hogy csupán néhány ujjnyi vízben pózolt. Hát mit is vártunk egy „függetlenobjektív” újságírótól?

Michelle-re akkor talált rá a szerelem, mikor Londonban dolgozott: itt ismerkedett meg az özvegy, kétgyermekes gazdag filantróppal, Kimbell Duncannel. 2014-ben házasodtak össze: csodálatos – és rendkívül költséges – esküvőjükről még az amerikai háziasszonyok egyik példaképe, Martha Stewart is beszámolt.

Londonban telepedtek le, annak is az előkelő Notting Hill negyedében, olyan szomszédokkal, mint a divattervező Stella McCartney, vagy az énekes Robbie Williams. Olyan jól érezték magukat a brit fővárosban, hogy hangos bulijukra még a rendőrséget is ki kellett hívni.

A történet másik szereplője Kosinskin kívül Kim Darroch, Kew bárója. Darroch jelenleg a brit parlament felsőházának tagja lordként, korábban David Cameron konzervatív miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadójaként. 1978 óta házas, kétgyermekes édesapa. Több évtizedes diplomáciai közszolgálata azután ért véget, hogy az Egyesült Királyság washingtoni nagyköveteként tevékenykedett 2016 és 2019 között. 2019 júliusában azért kellett lemondania tisztségéről, mert számos, a brit külügyminisztériumnak küldött diplomáciai jelentése kiszivárgott.

A jelentésekben élesen bírálta az Egyesült Államok akkori elnökét, Donald Trumpot és adminisztrációját. Nem ez volt azonban az első alkalom, már 2016-ban kiszivárgott egy üzenete, melyben a frissen megválasztott elnökről úgy nyilatkozott, hogy a brit kormány könnyűszerrel tudná befolyásolni Trumpot. Tehát, egy pár hónapja kinevezett nagykövet ezt megúszta és maradhatott a pozíciójában, a 2019-es eset után azonban lemondásra kényszerült, és a Scotland Yard bűnügyi nyomozást is indított az ügyben. Mégis mi volt a különbség a két szivárogtatás között?

Nos, az, hogy felröppent a pletyka, miszerint Darrochnak 2018-ban több hónapon át tartó, szenvedélyes viszonya volt egy amerikai újságírónővel. Történetesen a híresztelések szerint ez a hölgy Michelle Kosinski volt, aki ekkor már szintén házasságban élt. Természetesen a CNN tudósítója tagadta a házasságtörés vádját, és William herceg ügyvédjét bérelte fel a jogi csatározásokhoz (bár tudjuk, hogy ő is gazdag, bizonyára a belé vakon szerelmes milliárdos férje is beszállt pár ezer vagy millió dollárral).

Az ügyben – nem világos, hogy pontosan mikor – az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított, miután furcsállni kezdték, hogy az annyira azért nem jól bekötött Kosinski 2018-ban igencsak bizalmas Fehér házi információkról közölt cikkeket. A hírek szerint Darrochot gyanították amögött, hogy Kosinski megírta: a CIA igazgatóját, Mike Pompeót nevezik ki külügyminiszternek, ami később meg is történt. Állítólag arról is tudott, hogy Pompeo Észak-Koreába látogat – noha erről nem írt cikket, a Fehér Ház érdeklődését felkeltette a CNN újságírónője.

Az érzékeny információk tehát szivárogtak Kosinskihez, de jó darabig nem tudták, hogy honnan származik a jólértesültsége. A gyanút az terelhette a brit nagykövetre, hogy a CNN újságírója megtudta, hogy az USA kemény szankciókat tervez bevezetni Oroszországgal szemben. A titkosított tervezetről privátban egyeztetett az USA Franciaországgal, Németországgal és az Egyesült Királysággal, mielőtt nyilvánosságra hozták volna.

Egy forrás szerint Kosinski már a bejelentés előtt tisztában volt a szankciókkal. Miután a kör valamelyest leszűkült erre a pár szövetséges országra, tovább erősítette a gyanút, hogy a riporterhölgy az egyébként zárt ajtók mögött, Trump és az USA ENSZ-hez delegált nagykövete, Nikki Haley közötti vitáról is tudomást szerzett.

A brit The Sun cikkében (mely már nem elérhető, de a Daily Mail írása hivatkozik rá itt!)azt állította, hogy látta azokat az „intim” üzenetváltásokat, melyekben Darroch és Kosinski találkozót beszéltek meg. Bár házasként mindketten tagadták, hogy viszonyuk lett volna, Darroch távozása után öt hónappal Kosinski is otthagyta a CNN-t. Ugyan nem perdöntő bizonyíték, de azért árulkodó…

Így szereznek tehát információkat a CNN top újságírói. Jusson eszükbe, mikor arra „vetemednek”, hogy tőlük értesüljenek a friss hírekről.

Tovább olvasom

Trending Now

A járvány leghumánusabb történetei

A Médiaunió Alapítvány szeretné összegyűjteni és bemutatni a koronavírus-járvány pozitív tanulságait, a családok összetartását, az emberek egymást segítő viselkedését, a társadalmi szolidaritást, ezért pályázatot hirdet a legszebb, leghumánusabb történetek összegyűjtésére, amelyek közül néhányból kisfilmet is forgat.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

“A világjárvány Magyarország lakosságának életét is átalakította, és sok családot ért veszteség. Sokan voltak azonban, akik példamutatásukkal és kitartásukkal a legnehezebb időszakban is erőt adtak családjuknak, szeretteiknek” – közölte az alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

A pályázatokat a Felemelőtörténetek.hu oldalon lehet elküldeni szöveges fájlok, fotók, videolinkek feltöltésével, az oldalon található adatlap kitöltésével.

A szervezet szeretné emellett bemutatni azokat a sikeres kezdeményezéseket és programokat, amelyek az elmúlt hónapokban segítették a közösségeket és a családokat.

A pályázatokat július 31-éig várják; a kiválasztott történetek alapján készített kisfilmeket ősszel sugározzák majd országos és regionális televíziók.

A kampány első kisfilmje a Médiaunió YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán is megtekinthető – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Trending Now

Új helyszínen tér vissza a Brain Bar jövőfesztivál

Hogyan tervezz életet és karriert az információs káoszban? – erre a kérdésre keresik majd a választ az előadók és a résztvevők.

Közzétéve:

Borítókép: a Nemzeti Táncszínház épülete a budapesti Millenárison, fotó: Brain Bar

Új helyszínen, a budapesti Millenárison zajlik majd 2021. szeptember 9-10. között Európa legnagyobb jövőfesztiválja.

Az esemény idén kifejezetten azokat a kulturális értékeket és technológiai megoldásokat állítja fókuszba, amelyek a globális hangzavarban is biztosítják a tartalmas életet, az értelmes munkát és a jó minőségű emberi kapcsolatokat.

34 gigabájt. Ennyi új információt fogyasztunk el minden egyes nap, miközben az emberi agyat nem erre találták ki. Ahogy a cukor és a zsír mértéktelen fogyasztása magas koleszterinszintet és elhízást okoz, úgy a szüntelen üzenetek, állapotfrissítések, reklámok és videók stresszhez, tanácstalansághoz és döntésképtelenséghez vezetnek. 2021 őszén a Brain Bar visszatér, hogy segítsen eligazodni az információs káoszban.

“A Brain Bar egy intellektuális vidámpark. Azoknak szól, akik kíváncsiak a világra, és készek rá, hogy a megszerzett új tudást a jövőjük tudatos alakítására használják. Idén is olyan emberekkel, témákkal és történetekkel jövünk, amelyek életre szóló inspirációt adnak”

– mondta el Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója.

  • Lehet, hogy az analóg technológia győz a digitális fölött?
  • Mi köze a Bitcoinnak a szólásszabadsághoz?
  • Mire jó a magyar nyelv egy angolul beszélő világban?
  • Mi van, ha mégsem a home office a jövő munkahelye?
  • Hogyan találhatunk vissza a természetbe a mindennapokban?

Többek között ezekre a kérdésekre is választ kap majd a közönség a világ minden pontjáról érkező előadóktól. A pályakezdő tehetségeket a jövő izgalmas munkahelyeit kínáló különleges állásbörzével várják a szervezők, de művészeti produkciókban és gasztronómiai élményekben is bővelkedik a program.

Az idei rendezvénynek a megújuló Millenáris ad otthont, mely innovatív szellemiségével, valamint természeti és épített környezetének egyensúlyával illeszkedik a fesztivál tematikájához.

A diákok és tanárok számára idén is ingyenes a részvétel, regisztráció és kedvezményes early bird jegyek a Brain Bar oldalán, a legfrissebb információk pedig a Facebook-eseményben érhetők el.

A 2015-ben alapított Brain Bar célja, hogy tudást és inspirációt adjon a fiataloknak életük és karrierjük tervezéséhez. Az évente megrendezett jövőfesztivál mellett 2021 tavasza óta a Brain Bar már saját videó– és podcastműsorokkal is megszólítja az Y és Z generációk tehetségeit.

Tovább olvasom