Kövess minket!

Tech

Titkosított kommunikációs programot működtetett a bűnszervezet

Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a belga, a holland és a francia hatóságok, ez a banda üzemeltette a főként más bűnözők által használt, Sky ECC néven ismert, titkosított kommunikációt biztosító internetes programot.

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezetének tájékoztatása szerint a program titkosított kódjainak feltörésével az illetékes hatóságok több százmilliós nagyságrendben férhettek hozzá a bűnözők üzeneteihez.

A hatóságok február közepe óta kísérték figyelemmel a Sky ECC körülbelül 70 ezer európai és mintegy 170 ezer unión kívüli felhasználója közötti információáramlást. Az összehangolt adatgyűjtés eredményeként több mint száz tervezett nagyszabású bűncselekmény döntő fontosságú információihoz jutottak hozzá, megelőzve ezzel esetlegesen áldozatokkal járó, vagy életveszélyes helyzeteket előidéző bűneseteket.

A Sky ECC hálózatáról megszerzett információk betekintést nyújtanak az EU több tagállamában, illetve nemzetközi szinten tervezett bűncselekmények előkészületeibe. Elősegítik a folyamatban lévő nyomozások kiszélesítését, valamint a határokon átnyúló szervezett bűnözés hosszú távú felgöngyölítését – közölték.

Az Europol emlékeztetett arra is, hogy a felhasználók a merényletek megtervezésére, pénzmosásra és kábítószer értékesítésére használt, EncroChat nevű titkosított telefonhálózat 2020. júliusi lekapcsolását követően tértek át a Sky ECC használatára.

A tavalyi akció számos erőszakos bűncselekmény és gyilkossági kísérlet megvalósulását, nagyszabású kábítószer-szállítmányok célba jutását hiúsította meg. Egyes üzenetek a közeljövőben tervezett erőszakos bűncselekményekről szóltak, ezért azonnali intézkedésekre is szükség volt – tették hozzá.

Tech

Sikertelen volt az izraeli kórházak elleni kibertámadás

Sikertelen kibertámadásokat hajtottak végre kilenc izraeli kórház és egészségközpont ellen szombaton – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál vasárnap.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Az Oszágos Kiberigazgatóság és az izraeli egészségügyi minisztérium szerint a gyors felismerés és válasz hiúsította meg az újabb ellenséges akciókat, miután az előző napokban az egészségügyi intézményekben megerősítették a kibervédelmet, és felszámolták a sebezhető pontokat a Hillel Jafe kórházat ért szerda esti kibertámadás nyomán.

Egyelőre nem volt világos, hogy milyen típusú kibertámadásokat kíséreltek meg, és miféle erők állhattak mögöttük. A korábbi, Haderán működő Hillel Jafe kórház elleni támadásban zsarolóprogramot alkalmaztak, ennek következtében továbbra sem sikerült helyreállítani az intézményben a szokásos munkamenetet.

Hónapokig is eltarthat a szerda esti kibertámadás következményeinek az elhárítása a helyi média szerint. A kórházban elhalasztották a nem sürgős műtétek egy részét, és csak úgy képesek folytatni a gyógyítást, hogy alternatív informatikai rendszereket  alkalmaznak, valamint visszatértek a szinte már elfelejtett tollhoz és papírhoz az adatrögzítésben.

A ransomware (zsarolószoftveres) támadásban általában feltörik a helyi számítógépes hálózatot, titkosítják az adatokat, majd váltságdíjat követelnek cserébe a zárlatot feloldó digitális kulcsért, amelyért rendszerint kriptovalutával kell fizetni.

A 12-es kereskedelmi televízió értesülése szerint a hatóságok megtiltották a váltságdíj kifizetését a zsarolók számára az állami kézben lévő Hillel Jafe kórház vezetésének.  

A múlt héten az Országos Kiberigazgatóság általános figyelmeztetést adott ki az izraeli vállalkozásoknak, hogy legyenek tisztában a kibertámadások veszélyével és készüljenek fel azokra, mert egyre több hackelési kísérlet zajlik Izrael ellen. A csütörtökön közzétett új adatok szerint 2020 óta Izrael lett a kiber-zsarolási kísérletekben leginkább érintett ország.

A múlt héten a Microsoft egy olyan iráni hacker-csoportot azonosított, amely a Microsoft termékeit használja izraeli és amerikai védelmi technológiai cégek, valamint a Közel-Keleten tengeri szállítást végző vállalkozások ellen. A Google is figyelmeztetett az államilag támogatott, az iráni Forradalmi Gárdához kötődő hackerek megjelenésére.

Az elmúlt években Izrael és Irán  árnyékháborút folytat, melyben számos feltételezett iráni kibertámadás történt Izrael ellen. Többek közt 2020-ban a vízügyi infrastruktúrát célozták meg, de Jeruzsálem meghiúsította az izraeliek ivóvizének megmérgezési kísérletét. Izrael feltételezések szerint többször kibertámadást hajtott végre az Iszlám Köztársaság atomprogramjának megfékezésére.  

Júliusban a Check Point nevű izraeli kiberbiztonsági cég azt jelentette, hogy az izraeli intézményeket körülbelül kétszer annyi kibertámadás éri, mint amennyi a világ más országaiban megfigyelhető, s különösen az ország egészségügyi szektorát érintik a kiberostromok.

Tovább olvasom

Tech

Idén a kínai nagy falnál is nagyobb tömegű lesz az elektronikus hulladék

Meghaladja az 57 millió tonnát.

Közzétéve:

Borítókép: Klímaberendezés burkolatát távolítja el egy ghánai férfi egy elektronikaihulladék-lerakó telepen a főváros, Accra Agbogbloshie néven ismert kereskedelmi negyedében, fotó: MTI/EPA/Christian Thompson

A becslést a kidobott elektromos és elektronikus eszközök globális problémája ellen küzdő nemzetközi szakértői csoport (WEEE Forum) végezte. Rámutattak, hogy a leselejtezett holmi óriási értéket képvisel – írja a BBC hírportálja nyomán az MTI.

A Világgazdasági Fórum egy 2019-es jelentése alapján a világ elektronikus hulladékának értéke 62,5 milliárd dollár (19 ezer milliárd forint), több mint számos ország GDP-je.

“Egy tonna leselejtezett mobiltelefonban több az arany, mint egy tonna aranyércben”

– mondta Rüdiger Kühr, az ENSZ fenntarthatósági programjának (Sustainable Cycles, SCYCLE) igazgatója.

A mobiltelefonokon kívül – többek között – hűtőszekrények, vízforralók, tévék, elektronikus játékok és sporteszközök alkotják az úgynevezett e-hulladékot, amelynek mennyisége évente kétmillió tonnával nő a világon.

A becslések szerint kevesebb mint 20 százalékát gyűjtik össze és hasznosítják újra.

“A mobiltelefonok fejlesztésének üteme például a régebbi készülékek gyorsuló lecseréléséhez vezetett” – mondta Pascal Leroy, a WEEE igazgatója.

A fogyasztók sem biztos, hogy megfelelően bánnak az e-hulladékkal: az Egyesült Királyság háztartásaiban akár 40 millió használaton kívüli készülék lapulhat a Királyi Kémiai Társaság 2019-es tanulmánya szerint.

Sok értékes és ritka anyag rejtőzik a leselejtezett elektromos eszközökben, melyekre több iparágban is szükség van.

A mobiltelefonokban lévő gallium orvosi hőmérőkben, LED-ekben, napelemekben, távcsövekben alkalmazható, az arzén tűzijátékhoz és favédő anyagok előállításához kell, az ezüstöt tükrök, napra sötétedő, úgynevezett reaktív lencsék, érintőképernyőkhöz való antibakteriális textilek és kesztyűk előállításához használják, az indiumra tranzisztorokhoz, mikrochipekhez, a Forma-1-es autók golyóscsapágyainak bevonatához van szükség.

“A fogyasztók a helyes dolgot akarják tenni, de megfelelő tájékoztatásra és könnyen elérhető infrastruktúrára van szükségük, hogy társadalmi normává váljon az e-hulladék gyűjtése és elhelyezése” – magyarázta Leroy. Arra is kitért, hogy az e-hulladék gyűjtése és újrafelhasználása az üvegházhatású gázok kibocsátását is csökkenti.

“Minden tonna elektronikus hulladék újra felhasználásával mintegy két tonna szén-dioxid-kibocsátását akadályozhatjuk meg”

– tette hozzá.

Tovább olvasom

Tech

Segítené a csoportos élőzést az Instagram

Gyakorló módot és előre beharangozható közvetítéseket kap a szolgáltatás.

Közzétéve:

Újabb funkciók közeljövőbeli elérhetővé tételét jelentette be az Instagram, az épp tűzoltó üzemmódban lévő szolgáltatás a csoportos élő bejelentkezések használatát kívánja megkönnyíteni. Az ennek kapcsán fontos fejlesztés, hogy a követők számára közvetített csoportos videócsevegésekbe való belépéskor hamarosan kiválasztható lesz egy gyakorló üzemmód is.

Ennek segítségével a közvetítésbe való „éles” becsatlakozás előtt a résztvevők meggyőződhetnek arról, hogy minden rendben van a térfelükön, azaz például nem akadozik a netkapcsolatuk, működik a mikrofonjuk, megfelelően látszanak a kamerájuk képén, nincs semmi kínos a hátterükben.

A kettes számú fejlesztést a nyilvános közvetítések ütemezhetősége jelenti, ennek jóvoltából akár 90 nappal előre bejelenthető lesz a követők számára az élőzések időpontja, amely segíthet minél nagyobb közönséget elérni az esemény során – írja az Origo.

Tovább olvasom