Tech
Reklámok áraszthatják el a mobilok záróképernyőit
Ázsiában már 400 millió készüléken található meg a Glance szolgáltatás.

Riasztó hírrel rukkolt elő a TechCrunch névtelenségbe burkolózó forrása, az ügyre rálátással bíró illető szerint megkezdi a nyugati terjeszkedést az indiai InMobi Group hirdetőóriás tulajdonában lévő Glance startup. A körülbelül 2 milliárd dollár értékűre becsült cég a Samsunghoz és a Xiaomihoz hasonló mobilgyártókkal, egyes esetekben pedig mobilszolgáltatókkal is együttműködve hirdetésekkel és minijátékokkal próbálja teletömni az okostelefonok záróképernyőit.
A vállalat szerint az ázsiai piacokon már 400 millió okostelefonon található meg gyárilag a Glance app, a mobilozók pedig napi átlag 65 alkalommal látják az általa megjelenített tartalmakat.
A záróképernyős tartalmak teljes képernyősek, a változatosság kedvéért felváltva cikkeket, videókat, kvízeket, játékokat, továbbá fotókat mutogat az ügyfeleknek a szolgáltatás.
A készülékeiken keresztül generált bevételből a Glance jutalékot oszt a mobilgyártóknak és a mobilszolgáltatóknak.
A forrás szerint a nyugati terjeszkedés keretében a Glance több amerikai mobilszolgáltatóval is tárgyalásokat folytat, reményei két hónapon belül piacra kerülhetnek a szoftverével előtelepített első telefonok az országban. Az európai terjeszkedéssel kapcsolatos elképzelésekről egyelőre nem érkezett információ, azonban mérget vehetnek rá a kontinens mobilozói, hogy ami késik, az nem múlik – írta az Origo.hu.
A Glance appal előtelepített okostelefonokon manuálisan letiltható a záróképernyős hirdetések megjelenítése, sajnos nincs információ arról, hogy a vevők mekkora tábora él a lehetőséggel. Az inMobi vezérigazgatója viszont nem aggódik emiatt, a Glance indulásakor a Forbes Indiának adott interjújában nagy meggyőződéssel állította, hogy a fogyasztók úgy is átállnak majd az érdekes tartalmak keresgéléséről az orruk alá dugottak fogyasztására.
Tech
Kiberbiztonsági vetélkedőre hívják a fiatalokat
A Játs(s)zMa elnevezésű megméretésre az európai kiberbiztonsági hónap magyarországi kampánya keretében került sor a Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet szervezésében.

A Belügyi Tudományos Tanács a honlapján azt írta, a vetélkedőt október 24-én és 25-én rendezik meg, online formában.
Idén is négy területről várják a jelentkezőket, a vetélkedő első napjának délelőttjére a belügyi-rendészeti ismereteket és vízügyi ismereteket oktató köznevelési intézmények tanulói, délutánjára az egészségügyi köznevelési intézmények tanulói jelentkezhetnek. A második nap délelőttjére a rendvédelmi technikumok tanulóit és a felsőoktatási hallgatókat, délutánjára a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek részéről delegált jelentkezőket várják.
A résztvevőknek átlagos informatikai, felhasználói ismeretekkel kell rendelkezniük,
a szervezők nem fogadják el azok jelentkezését, akik informatikával, információbiztonsággal, biztonságtechnikával vagy kibervédelemmel kapcsolatos szakok hallgatói, vagy ilyen szakokon végeztek.
A csapatok a játékok során pontokat gyűjtenek, a verseny végén a győztes csapat elnyeri a vándorkupát. Az első három helyezést elért csapat díjazásban, minden résztvevő pedig oklevélben részesül.
A vetélkedőt a Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet szervezi, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a PricewaterhouseCoopers Kft., a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar, valamint az Egészségbiztonság Nemzeti Labor Adatvezérelt Egészség Divízió szakmai támogatásával.
Tech
A telekommunikációs szolgáltatók is csatlakoztak az e-bejelentőhöz (videó)
Újabb mérföldkőhöz érkezett az e-bejelentő szolgáltatás: újdonság, hogy a telekommunikációs szolgáltató cégek is csatlakoztak az e-bejelentőhöz, így a telefon-, a televízió- és az internetszolgáltatással kapcsolatban is be lehet jelenteni az adatváltozást egy felületen – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebook-oldalán vasárnap.

György István az oldalra feltöltött videóban elmondta: eddig 130 közműszolgáltató volt elérhető az e-bejelentőn, mostanra a négy legnagyobb telekommunikációs vállalat és több kisebb internetszolgáltató cég is csatlakozott. A számuk folyamatosan bővül, ma már meghaladja a 170-et.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy sok olyan élethelyzet van, amikor valamilyen személyes adat megváltozik, és ezt be kell jelenteni azoknak a szolgáltatóknak, ahol az embereknek előfizetésük van.
Ha megváltoznak a kapcsolattartási adatok vagy a lakcím, házasságkötéskor a név, vagy tudományos fokozatot – például doktori címet – szerez valaki, ezeket be kell jelenteni, amit eddig egyesével kellett megtenni. Költözéskor pedig az új lakás gáz-, villany- és vízóráit kell a nevünkre íratnunk – magyarázta.
Hangsúlyozta: az ingyenes e-bejelentő szolgáltatást azért hozták létre, hogy az emberek egyszerűbben és könnyebben elintézhessék ezeket az ügyeket, így nagyon sok idő és utánajárás takarítható meg.
Az e-bejelento.gov.hu oldalon mindezt egy lépésben, otthonról is elintézhető – tette hozzá.
Akinek van ügyfélkapuja és regisztrált az e-bejelentő szolgáltatásra, egyszerűen kiválaszthatja a szolgáltatóit, majd mindössze pár kattintás, és az e-bejelentő elküldi a központi személy- és lakcímnyilvántartásban szereplő adatokat minden kijelölt szolgáltatónak
– ismertette György István.
Az államtitkár mindenkit arra kért, hogy vegye igénybe az e-bejelentőt, amelynek használatával sok idő spórolható meg.
Borítókép: György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára beszél az Egységes irat- és folyamatkezelő rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztése című és a Területi államigazgatás egységes működését támogató rendszerfejlesztések című kiemelt projektek zárórendezvényén Budapest Főváros Kormányhivatalában 2023. június 29-én
Tech
Ismét meghirdették a CanSat műholdépítő versenyt
Október 8-ig várják a szervezők a középiskolás diákok jelentkezését a kiírás magyar fordulójára, amelyen a csapatoknak idén is egy üditőitalos-doboz méretű műholdutánzatot kell elkészíteniük.

A versenyt az Európai Űrügynökség (ESA) azzal a céllal hirdeti meg minden évben, hogy a diákok megtapasztalhassák, milyen részt venni egy valódi űrprojektben.
A felhívásra 3-6 fős középiskolai csapatok jelentkezését várják, akiket egy vagy két mentor segít a felkészülésben.
A csapatoknak a verseny során egy üdítőitalos-doboz méretű úgynevezett műholdszimulációt kell megépíteniük. A magyarországi fordulón legjobban teljesítő csapat utazhat ki jövőre a nemzetközi döntőre, melyet az ESA szervez – olvasható az Űrvilág űrkutatási hírportálon.
A CanSat egy valós műhold szimulációja, amely minden olyan rendszerrel rendelkezik, amellyel egy műholdnak rendelkeznie kell. Térfogata megegyezik egy 0,33 literes üdítősdobozéval (innen ered a neve). A kihívás a diákok számára az, hogy ebbe a kis térbe bele tudják tervezni az összes alrendszert, amely megtalálható egy műholdon, így a tápegységet, a szenzorokat és a kommunikációs rendszert is bele kell építeniük.
A csapatok műholdmodelljei bár az űrbe nem jutnak ki, kutatórakéta repíti azokat 1000 méteres magasságba, ahonnan saját ejtőernyőjükkel ereszkednek le a földre, miközben küldetésüket teljesítik.
A műholdmodell megtervezésére és megépítésére fél éve van a versenyzőknek, az októberben kezdődő munka jövő áprilisban zárul a magyarországi döntővel.
A győztes csapat tagjait az ESA vendégül látja a többi ország legjobbjaival együtt Hollandiában a noordwijki űrkutatási és technológiai központban, az ESTEC-ben.
A CanSat Hungary 2024 verseny kiemelt támogatói a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).
A verseny részletes bemutatása és a regisztráció a www.cansatverseny.hu weblapon érhető el.
A magyarországi fordulót a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) szervezi. A szervezők szeptember 15-én 14 órától online tájékoztatót is tartanak az érdeklődők számára.