Tech
Ők lettek a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj nyertesei
Egészségügyi, oktatási, fenntarthatósági és 5G-re épülő projekteket is díjaztak.
Idén is kihirdették a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj nyerteseit. A közel 150 beérkezett pályamunka közül összesen 10-et díjaztak: 8-at a három kategória – Digitális Társadalom, Digitális Esélyegyenlőség, Bolygónk és Fenntarthatóság – valamelyikében, emellett pedig egy Vodafone Dolgozói Különdíjat és egy 5G Különdíjat is kiosztottak. A díjazottak között több projekt is az egészségügy és az oktatás digitalizációját segíti elő, de a környezetvédelmet és fenntarthatóságot támogató projektek is vannak a nyertesek között.
A Vodafone Digitális Díjjal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy olyan kész innovációkat találjon és jutalmazzon, amelyek egy-egy fontos társadalmi kihívásra kínálnak megoldást. A rendkívül magas számú, összesen közel 150 pályamunka 42 százaléka magánszemélyektől, 22 százaléka vállalkozásoktól és startupoktól, 36 százaléka pedig nonprofit szervezetektől érkezett.
„Infokommunikációs vállalatként nap mint nap szembesülünk társadalmunk kihívásaival, ezeknek az ügyeknek a felkarolásából pedig minden szektornak ki kell vennie a részét a közös fejlődés érdekében. A Vodafone Alapítványok világszerte számos olyan programot indítottak, melyek változást hoznak a mindennapokba, az esélyegyenlőséget, a fenntarthatóságot, valamint egy digitális társadalom létrejöttét és ezáltal egy jobb jövő megteremtését szolgálják. E programok közé tartozik a Vodafone Digitális Díj is, amelyet azzal a céllal hoztunk létre 2018 végén, hogy ösztönözzük és elismerjük azokat az innovátorokat, akik digitális projektjükkel valamely társadalmi kihívásra kínálnak megoldást” – mondta el Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.
„Magyarország, és mi magyarok mindig is az innovációról és a találmányokról voltunk híresek. Most, a digitalizáció korában sincs ez másként. 2020 legnagyobb kihívása minden bizonnyal a világjárvány – illetve annak mindennapokra gyakorolt egészségügyi és gazdasági hatása. Épp ezért nagy örömünkre szolgált, hogy idén számos, az egészségügy digitalizációját segítő pályamunka érkezett, így többek között kiváló applikációkat, gyógyászati okoseszközöket, telemedicina rendszereket ismerhettünk meg, díjazhattunk. Ezen kívül jónéhány digitális oktatást támogató megoldás, például digitális tananyag, robotika, VR és AR technológiával támogatott edukációs pályázat került a zsűri elé” – mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Zrt. Igazgatóságának Alelnöke, a Vodafone Magyarország Alapítvány kurátora.,
![]() |
„A modern kori társadalom egyik alapvető technológiai platformja a digitalizáció, valamilyen módon minden köthető hozzá, mondhatjuk azt, hogy életünk szerves része, amelynek jótékony előnyeit saját fejlődésünk szolgálatába kell, hogy állítsuk. A Vodafone Digitális Díj egy olyan rangos elismerés, amellyel azokat a pályaműveket, pályázókat értékeljük, amelyek a digitalizációra lehetőségként tekintenek, amelyek kiaknázzák a társadalom és a technológia közötti szinergiákat, és ezzel hidat is teremtenek a digitális társadalom, az egyenlőség, a fenntartható fejlődés között” – mondta el Dr. Solymár Károly Balázs az Innovációs és Technológiai Minisztérium Digitalizációért Felelős Helyettes Államtitkára.
Digitális Társadalom kategória
A Digitális Társadalom kategóriában olyan innovatív digitális megoldásokat várt a Vodafone Alapítvány, melyek a teljes társadalom javát szolgálják, illetve a digitális eszközök használata révén megkönnyítik a mindennapjainkat.
1. helyezett: DokiLab Kft. – DokiApp alkalmazás
A DokiApp egy telemedicina szolgáltatást kínáló applikáció, amely a pácienseket és az appban elérhető orvosokat párosítja, és videókonzultációra kínál lehetőséget egy zárt, biztonságos rendszerben.
2. helyezett: Móra-BOOKR Kids Kft. – A BOOKR Suli alkalmazás digitális interaktív könyvtárának bővítése a 7-8. osztályos korosztály számára
A BOOKR Suli egy interaktív, animált hangoskönyveket tartalmazó alkalmazás és egy tanári adminfelület segítségével járul hozzá ahhoz, hogy a diákok megszeressék az olvasást. A projekt keretében interaktív digitális tanagyagok fejlesztése fog megvalósulni a 7-8.-os korosztály számára.
3. helyezett: Szegedi Melinda – Az e-Fásli orvosi eszköz irányú fejlesztése
A mindössze 19 éves Szegedi Melinda e-Fáslija egy olyan borogatás, amelyet digitálisan lehet hőszabályozni. A megoldás így a digitalizációnak köszönhetően kiküszöböli a hagyományos hőterápia nehézségeit.
![]() |
Digitális Esélyegyenlőség kategória
A Digitális Esélyegyenlőség kategóriában olyan digitális megoldásokkal lehetett nevezni, melyek egy-egy hátrányos helyzetű csoportot, például fogyatékkal élő társainkat vagy a szegénységben élőket támogatják.
1. helyezett: Informatika a Látássérültekért Alapítvány – Papírról hangoskönyv egy lépésben, DEX 3.0
A kategória nyertes pályázata egy olyan szoftver, ami papír alapú dokumentumokból hoz létre meghallgatható hangoskönyvet, akár az ismert mp3, akár pedig a látássérült emberek által használt speciális Daisy formátumban.
2. helyezett: ExaMe Learning Kft. – ExaMe E-learning Platform
Az ExaMe segítségével a diákok egyetlen applikációból tudnak felkészülni az érettségi vizsgáikra, azokból a tananyagokból, melyeket a kiadók és tanárok a hozzá fejlesztett platformon keresztül a töltenek fel az appba. Az elnyert díj segítségével a pályázók 500 hátrányos helyzetben lévő érettségiző diáknak kívánnak ingyenes tananyagot biztosítani.
3. helyezett: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület – Biztonságban otthon – jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
A Biztonságban otthon program célja az idős emberek önálló életvitelének segítése, biztonságérzetük megerősítése és szükség esetén a kritikus élethelyzetekben segítségnyújtás a számukra – mindezt a telekommunikáció adta lehetőségekke
Bolygónk és Fenntarthatóság kategória
A Bolygónk és Fenntarthatóság kategóriában olyan innovatív, digitális megoldásokat vártak a szervezők, amelyek a környezettudatosság széles körű elterjesztéséhez és a környezet megóvásához járulnak hozzá. Ebben a kategóriában megosztott első helyezést ítélt a Vodafone Magyarország Alapítvány.
1. helyezett: ff.next – Ecomate – Zöld banki megoldással az ökológiai lábnyom csökkentéséért
Az EcoMate egy olyan innovatív, mobile-first megoldás, amely ötvözi a pénzügyi és a környezeti tudatosságra nevelést. Az applikációban nyomon követhetők a személyes pénzügyek, ehhez pedig egy személyes karbonkibocsátást monitorozó rendszer is társul.
1. helyezett: WWF Magyarország Alapítvány – WWF Lábnyom applikáció
A WWF Lábnyom applikáció egy olyan hiánypótló eszköz, amely elsőként számolja ki egyéni ökológiai lábnyomunkat valós itthoni adatokra támaszkodva, emellett pedig mindennapi hasznos tippeket és rendszeres kihívásokat is ad annak csökkentésére.
A gálán két különdíjat is kiosztottak. A Dolgozói Különdíjat elnyerő pályázatot a Vodafone munkatársai választották ki belső szavazáson. A különdíjast a Vodafone mentorcsapata fogja felkarolni és fél éven keresztül ők fogják segíteni a projekt megvalósítását, fejlesztését. A Vodafone dolgozói egy olyan projektet választottak, amely különösen illeszkedik a vállalat célkitűzéseihez, ugyanakkor a Vodafone szakmai segítségével még nagyobb sikereket érhet el a jövőben. A Dolgozói Különdíj nyertese Pancsa Emese Zsuzsanna Compocity elnevezésű okoskomposztáló eszköze lett, amely leegyszerűsíti és széles körben is elérhetővé teszi a komposztálás folyamatát, és ezzel egy nagyban hozzájárul a környezettudatos életmódhoz.
Az újgenerációs mobilhálózat, az 5G éllovasaként a Vodafone Magyarország számára kiemelten fontos, hogy az 5G hálózat előnyeire épülő megoldásokat is felkarolja, erre hozták létre a Vodafone Digitális Díj keretén belül az 5G Különdíjat. Az idei évben az 5G Különdíjat az OrthoPred Kft. PORC-O-GO elnevezésű, mesterséges intelligencia és 5G által támogatott vizsgálati rendszere kapta, melynek célja a valós idejű adatfeldolgozás és visszajelzés segítségével a helytelen mozgásminták és kóros mozgásszervi elváltozások videofelvételek alapján történő korai azonosítása.
Az 5G hálózat pedig nemcsak a különdíjak között kapott szerepet, ugyanis a díjátadó gála keretében valósult meg Magyarország első igazi 5G koncertje: az Irie Maffia énekesnője, Sena és a zenekar gitárosa, Szekér Ádám két különböző helyszínről, de mégis együtt zenéltek a közönségnek – 5G kapcsolaton keresztül.
Tech
Eddigi legjobb eredményüket érték el a magyarok a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
Összesen két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a csehországi Brnóban.

A szervezők MTI-hez eljuttatott hétfői tájékoztatója szerint a június 23. és 29. között megrendezett 31. Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) a nyolc régiós alapító ország (Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Szlovénia, Szlovákia és Románia), plusz egy hazai és öt vendégország (Ausztria, Azerbajdzsán, Izrael, Ukrajna és Svájc) csapatai vettek részt.
A versenyen a diákok fejlett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatok megoldásában mérték össze tudásukat: a feladatok között szerepelt a többi között nagyszámú Covid-tesztek elvégzésének optimalizálása, valamint a haditengerészet admirálisának és a cseh adóhatóság bőrébe is belebújhattak a diákok az elképzelt szituációkon keresztül.
Az idei informatikai diákolimpián abszolút első lett és aranyérmet szerzett Molnár István Ádám, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója, valamint szintén aranyéremben részesült Görömbey Tamás, a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákja. Ezüstérmet szerzett Czanik Pál, a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanulója és bronzéremmel végzett Szilágyi Balázs, a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium diákja.
A közleményben felidézik: az első helyen végzett Molnár István Ádám már két éve a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) Felfedezettjeink 2022 különdíjában részesült mint a programozás és a matematika mestere, és számos diákolimpián kiemelkedő eredményt ért el.
A magyar delegáció csapatvezetője Erdősné Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke, helyettese pedig Nikházy László, a Neumann Társaság Tehetséggondozó szakosztályának kitüntetett tehetséggondozója volt.
Ősszel újabb megméretés
A diákok a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában készültek fel a versenyre az ELTE Informatikai Karával szoros közreműködésben, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával – közölték.
Mint írták, a diákolimpiai szezon csúcspontja idén is a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) lesz, amely szeptemberben zajlik majd Egyiptomban. A világversenyen a CEOI-n bizonyított magyar csapatból három diákolimpikon is részt vesz.
Tech
Bemutatták a magyar fejlesztésű VR űrkabint
Virtuális űrutazást lehet tenni vele. A bolygónk törékenységét bemutató oktatási program részeként ingyenesen juthat el magyar iskolákhoz.

„Célunk, hogy élményszinten hozzuk közelebb a diákokhoz a Földet, illetve a Nemzetközi Űrállomás működését. A SpaceBuzz oktatási programmal a természet- és környezetvédelemre, valamint a természettudományokra, a technológiára, a mérnöki tudományra és a matematikára szeretnénk felhívni a gyerekek figyelmét” – közölte az első teljesen magyar fejlesztésű, VR technológiával felszerelt szimulációs űrkabint, a SpaceBuzz-HU-t bemutató csütörtöki eseményen Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, aki elmondta, hogy a tárca 9 millió forinttal támogatta a projekt megvalósulását.
„Magyarország az elmúlt években sokat tett azért, hogy a hazai űrszektor felzárkózzon a világ élvonalába. Megötszöröztük befizetéseinket az Európai Űrügynökség (ESA) programjaiba, és az érintett magyar szereplők ezeket szinte teljes egészében vissza tudják hozni hazánkba. Az ESA-ban jelenleg 168 regisztrált magyar vállalkozás, kutatóintézet és egyetem van”
– hangsúlyozta Ferencz Orsolya.
Kitért arra, hogy a HUNOR Magyar Űrhajós Program keretében magyar kutatóűrhajós juthat fel a Nemzetközi Űrállomásra, a kiválasztott Kapu Tibor tartaléka Cserényi Gyula lesz, ők nemsokára az Egyesült Államokban folytatják a kiképzést. „Nemrég mindketten kipróbálták a VR űrkabint és kiemelkedőnek értékelték” – jegyezte meg.
Zentai István, a SpaceBuzz Hungary Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke az MTI kérdésére elmondta: legkésőbb 2025 első felére, amikor a kiválasztott magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor az űrbe utazhat, megépülhet az a magyar fejlesztésű és gyártású rakéta, amelyben egyszerre tizenkét résztvevő élheti át a VR űrutazás élményét.
„A magyar űrstratégia kiemelt szerepet szán az oktatásnak, az általános iskolától és a középiskolától kezdve a felsőoktatáson, vele összekapcsolódva az iparon keresztül egészen a társadalmi edukációig. A 2019-ben holland példa alapján nálunk indított SpaceBuzz ingyenes, regisztrációhoz kötött oktatási programmal, illetve a szimulációs űrkabinnal a magyarországi és határon túli magyar iskolákat szeretnénk segíteni. Ősztől workshopot indítunk a cégek közép- és felsővezetői számára a fenntarthatósághoz kapcsolódó érzékenyítésről” – sorolta Zentai István.
Mint mondta,
bízik abban, hogy az ügy fontosságát magyarországi cégek, alapítványok és magánszemélyek is fel fogják ismerni, és a jelenleginél komolyabb összegekkel fogják támogatni a SpaceBuzzt.
Kérdésre válaszolva Ferencz Orsolya kitért arra, hogy a kiemelten az oktatásra fókuszáló UniSpace programot tizenhét magyar egyetem indította el konzorciumban.
A SpaceBuzz első pilot programja nemzetközi (holland, francia, olasz, magyar) együttműködésben, az Erasmus+ támogatása mellett jött létre, és azóta több mint száz hazai és határon túli iskola több mint 5500 tanulója vett részt benne, illetve több mint kétszáz tanár kapott felkészítést és az oktatáshoz használható tananyagot.
Tech
Tájékoztató oldal indult a Digitális Állampolgárság Programról
A központi mobilapplikáció tesztüzeme idén nyáron indul, szeptembertől pedig már használatba is vehetők az első funkciók.

Már elérhető az a weboldal, amely közérthető formában mutatja be a Digitális Állampolgárság Programot (DÁP) és annak ütemezését, valamint a készülő mobilalkalmazást. A portál ismerteti a DÁP mobilapplikáció induló funkcióit, a várható fejlesztéseket, továbbá tájékoztatást nyújt arról is, hogyan és milyen feltételekkel működik majd a regisztráció – olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) közleményében az MTI beszámolója szerint.
Azt írták,
a www.dap.gov.hu oldalon megtalálható minden naprakész információ a DÁP-ról,
amelynek indulásáig már csak pár hónapot kell várni. Az e-ügyintézést szolgáló applikáció „alapjaiban változtatja meg az állampolgárok elektronikus közigazgatáshoz fűződő viszonyá”, egyre egyszerűbben, kényelmesebben és hatékonyabban intézhetik majd ügyeiket.
A DÁP központi mobilapplikáció tesztüzeme idén nyáron indul, szeptembertől pedig már használatba is vehetők az első funkciók
– tették hozzá.
Ősztől az állampolgárok a DÁP alkalmazással igazolhatják személyazonosságukat, első körben a rendőri igazoltatásnál, és az applikáció használatával felhasználónév és jelszó nélkül is bejelentkezhetnek az azonosítást kérő állami weboldalakra és alkalmazásokba – tudatták.
Az applikáció első alapfunkciói között a felhasználók megtekinthetik és továbbíthatják alapvető személyes adataikat, valamint a tulajdonukban vagy üzemeltetésükben lévő gépjárműveikét. A kiválasztott adatok másokkal megoszthatók és hitelesítve továbbküldhetők e-mailben, hogy a hivatalos iratokat többé ne kelljen szkennelni – írták.
A digitális erkölcsi bizonyítvány lesz Magyarország első digitális okmánya, amelyet egy gombnyomással igényelhetnek az állampolgárok. A DÁP mobilalkalmazás ezek mellett biztosítja majd minden felhasználónak a minősített elektronikus aláírást.
Május közepétől a kormányablakokban elindulhat az előregisztráció a DÁP mobilalkalmazáshoz, így a felhasználóknak a szeptemberi éles induláskor már csak egy frissítésre lesz szükségük, hogy elsők között kezdhessék el használni a mobilalkalmazást
– áll a KTK közleményében.