Kövess minket!

Tech

Megkezdődött a Neumann János-emlékév

Idén lenne százhúsz éves a Nobel-díjas matematikus, akire egész éves programsorozattal emlékeznek. Ennek nyitóeseményét szerdán rendezték meg az Óbudai Egyetemen.

Koszorúzás Neumann János matematikus szobránál az Óbudai Egyetem központi campusának kertjében 2023. január 18-án, fotó: MTI/Bruzák Noémi

“A mai nappal veszi kezdetét az az egész éven át tartó országos rendezvénysorozat, amelyen a 20. század egyik legkiemelkedőbb, legmeghatározóbb magyar tudósa, a napjainkban használatos digitális számítógépek működési elvét is kidolgozó Neumann János születésének 120. évfordulójára emlékezünk”

– emelte ki köszöntőjében Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, a szakmai konferenciát megelőző sajtótájékoztatón.

Kitért arra, hogy a jubileumi év során számos közös programot terveznek a kezdeményező Neumann Társasággal, ezek között említette, hogy együttműködnek többek között a Kutatók Éjszakája és a Múzeumok Éjszakája programjainak megszervezésében, helyszínt biztosítanak a Neumann János életéről szóló vándorkiállításnak, emellett számos ismeretterjesztő és szakmai programot rendeznek az Neumann-emlékévhez kapcsolódóan.

Beck György, a Neumann Társaság elnöke az eseményen egyebek mellett elmondta, hogy az emlékév nyitórendezvénye délután kezdődik az Óbudai Egyetemen a magyar informatika napjához kapcsolódóan. A szakmai konferencián a magyarországi informatika kialakulásának történetétől a napjainkig elért eredményekig számos témát mutatnak be az előadók.

Beck György, a Neumann Társaság elnöke beszédet mond a Neumann János matematikus születésének 120. évfordulója alkalmából megrendezett Neumann 120 emlékév nyitórendezvényén az Óbudai Egyetem központi campusán 2023. január 18-án, fotó: MTI/Bruzák Noémi

Szalay Imre, a Neumann Társaság ügyvezetője a programokat ismertetve elmondta, hogy az emlékév egyik kiemelt eseménye a Nemzetközi Informatikai Olimpia lesz, amelyet Szegeden rendeznek meg augusztus végén. A megméretésre 100 országból mintegy 400 versenyzőt várnak.

Emellett a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) interdiszciplináris konferenciát rendeznek szeptemberben, Balatonfüreden pedig emlékfaültetéssel és kiállítással tisztelegnek Neumann János előtt. A  Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsát ki a jubileum alkalmából.

Elmondta, hogy esszépályázatot, illetve novellapályázatot is hirdettek az emlékévhez kapcsolódóan. Képzőművészeti pályázatukra 150 alkotást nyújtottak be a pályázók. A legjobb pályaművekből kiállítást rendeznek a Deák 17 Ifjúsági Galériában.

Kitért arra, hogy a jubileum alkalmából több kiadvány is napvilágot lát, egyebek mellett Idézhető Neumann címmel, gazdag fotóanyaggal illusztrált album jelenik meg a közeljövőben. A kiállítások között a Fasori Gimnáziumból indul vándorútjára a Neumann életművéről szóló vándorkiállítás, amit Szegeden, Balatonfüreden és Óbudán is bemutatnak majd.

Az emlékévet az eseményen videóüzenetben köszöntötte Neumann János lánya, az Egyesült Államokban élő Marina von Neumann Whitman. A sajtótájékoztató után a résztvevők megkoszorúzták Neumann János szobrát az Óbudai Egyetem szoborparkjában.

Az emlékévről további információ olvasható a https://n120.njszt.hu/ oldalon.

Tech

A Meta világszerte csökkenti irodai jelenlétét

A vállalat 149 millió fontot (67 milliárd forintot) fizetett azért, hogy felmondja egy londoni irodabérletét a Regent Park közelében.

Közzétéve:

Pixabay

A VG cikke szerint

a technológiai vállalat világszerte csökkenti irodai jelenlétét a hibrid munkavégzésnek köszönhetően.

A Meta lépése is újabb jele annak, hogy a technológiai cégek az irodabérleteken kívánnak spórolni, miután egyre több dolgozójuk inkább otthonról dolgozik.

Az irodát a Meta 2021-ben bérelte ki 20 évre és végül oda sosem költözött be, a lelépési pénz pedig mintegy hét évi bérleti díj volt a BNP Paribas Exane számításai szerint. A Facebook tulajdonostól befolyt összeget a British Land az irodapark újrapozicionálására kívánja használni.

Tovább olvasom

Tech

A Vodafone és a Bosch 5G-alapú autóipari projektet kezd Budapesten

A Vodafone és a Bosch magyarországi vállalatai 5G-alapú autóipari tesztelésre hoztak létre közös projektcsapatot Budapesten – közölte a Vodafone az MTI-vel.

Közzétéve:

Az októberben kezdődő projekt a vezetéstámogató rendszerek és a járműfejlesztés terén vizsgálja az 5G-hálózatot, amelyet a Vodafone biztosít a Bosch számára. A vállalat innovációs központjában nyolc hónapig tart a kísérlet, amely többféle útfelületen és helyzetben vizsgálja a lehetőségeket – írták.

A közlemény szerint

a jelenlegi legfejlettebb telekommunikációs hálózat, az 5G új távlatokat nyithat az autóiparban, alkalmas a járművek közötti gyors információcsere, az önvezető autózás támogatására.

Magyarországon elsőként a Vodafone vezette be kereskedelmi hálózatként, és már számos autóipari tesztprojektben hasznosították. A társaság abban bízik, hogy a magyarországi Bosch részvételével kezdődő együttműködés eredményei megreformálhatják az autóipari validációs teszteket – tették hozzá.  

A Bosch gépjárműtechnológiai fejlesztőközpontját egy éve adták át csaknem négy évnyi építkezés után. A német cég 70 milliárd forintos beruházása erősíti Magyarország szerepét a nemzetközi innovációs és ipari együttműködések, valamint a globális járműipari fejlesztések területén. A 90 ezer négyzetméteres, világszínvonalú budapesti létesítmény meghatározó szerepet játszik a Bosch elektromobilitási és automatizált vezetési megoldásainak fejlesztésében – közölte szerdán a vállalat.

Tovább olvasom

Tech

Kiberbiztonsági vetélkedőre hívják a fiatalokat

A Játs(s)zMa elnevezésű megméretésre az európai kiberbiztonsági hónap magyarországi kampánya keretében került sor a Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet szervezésében.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Belügyi Tudományos Tanács a honlapján azt írta, a vetélkedőt október 24-én és 25-én rendezik meg, online formában.

Idén is négy területről várják a jelentkezőket, a vetélkedő első napjának délelőttjére a belügyi-rendészeti ismereteket és vízügyi ismereteket oktató köznevelési intézmények tanulói, délutánjára az egészségügyi köznevelési intézmények tanulói jelentkezhetnek. A második nap délelőttjére a rendvédelmi technikumok tanulóit és a felsőoktatási hallgatókat, délutánjára a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek részéről delegált jelentkezőket várják.

A résztvevőknek átlagos informatikai, felhasználói ismeretekkel kell rendelkezniük,

a szervezők nem fogadják el azok jelentkezését, akik informatikával, információbiztonsággal, biztonságtechnikával vagy kibervédelemmel kapcsolatos szakok hallgatói, vagy ilyen szakokon végeztek.

A csapatok a játékok során pontokat gyűjtenek, a verseny végén a győztes csapat elnyeri a vándorkupát. Az első három helyezést elért csapat díjazásban, minden résztvevő pedig oklevélben részesül.

A vetélkedőt a Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet szervezi, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a PricewaterhouseCoopers Kft., a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar, valamint az Egészségbiztonság Nemzeti Labor Adatvezérelt Egészség Divízió szakmai támogatásával.

Tovább olvasom