Kövess minket!

Tech

Megkerülhetetlen az IoT a vállalatok szerint

Az IoT-t használó vállalkozások 74 százaléka szerint a kimaradó versenytársak öt éven belül lemaradnak.

A Vodafone, amely 80,9 millió IoT kapcsolatával globális, vezető szerepet tölt be a Dolgok internete terén, ismertette a legutóbbi IoT-Barométer kutatásának eredményeit. A Barométer, amely 1758 vállalkozás adatait gyűjti össze világszerte, megállapította, hogy a cégek több mint egyharmada (34%) használja a Dolgok internetét (IoT), a használók 70 százaléka jutott túl a kísérleti szakaszon, 95 százalékuk pedig már látja a technológiába történő befektetés előnyeit, így az IoT egyre ismertebb megoldássá válik – áll közleményben.

Noha az IoT-t különféle területeken használják, például az egészségügyben az exoszkeleton páncéltól kezdve egészen az összekapcsolt abroncsokig, a kutatás megállapította, hogy az IoT mérettől és ágazattól függetlenül hatással van a vállalkozásokra. A technológiát alkalmazó cégek 60 százaléka egyetért abban, hogy az IoT vagy már teljesen felbomlasztotta az iparágát, vagy ha még nem, akkor ez az elkövetkező 5 évben be fog következni. 84 százalék az IoT iránti bizalom erősödéséről számol be, és 83 százalékuk a felhasználásának bővítését tervezi, hogy minden előnyét ki tudja használni.

A jelentés az IoT-t használó vállalkozásokat a stratégia, az integráció és az IoT bevezetése szerint is osztályozza. Globális szinten a riport megállapította, hogy az IoT-t alkalmazók 53 százaléka 5-ből a 2 felső szinthez tartozik. Regionális szinten Amerika a leghaladóbb, mert ott az alkalmazók 67 százaléka esik az első két szintbe, míg az ázsiai és Csendes-óceáni térségben 51 százalék, Európában pedig 46 százalék. Ez azt sugallja, hogy az amerikai vállalkozások gyorsabban haladnak, mint más piacokon, és az egyéni projektektől az összehangolt stratégiai programok felé mozdulnak el.

Az IoT-be történő beruházás terén a legnagyobb megtérülést a legfejlettebb vállalatok tapasztalták. A legfelső szinthez tartozók 87 százaléka számolt be az IoT-vel kapcsolatosan jelentős megtérülésről vagy előnyökről, szemben a „kezdő” szintűek csupán 17 százalékos arányával. Ezeknek az előnyöknek is köszönhetően egyre nagyobb mértékben támaszkodnak az IoT-re. Az alkalmazók 7 százaléka szerint az IoT létfontosságú. Néhányan egyenesen azt állítják, hogy az üzlet is nehezen képzelhető el nélküle – 8 százalék állítja, hogy „teljes üzletmenetük az IoT-től függ”.

Stefano Gastaut, a Vodafone Business IoT területért felelős igazgatója megjegyezte:

„A mai, egyre inkább digitalizált világban az IoT központi szerepet játszik az üzleti sikerben, hiszen az alkalmazók 72%-a szerint a digitális átalakulás lehetetlen nélküle.

A jó hír az, hogy az IoT platformok megkönnyítik a technológia alkalmazását a különféle méretű vállalkozásokban, az NB-IoT és az 5G pedig javítani fogja a szolgáltatásokat és a potenciált. Ebben a környezetben a vállalatoknak nem azt kell megfontolniuk, hogy alkalmazzák-e, hanem azt, hogy hogyan fogják alkalmazni az IoT-t. Emellett pedig teljes mértékben elkötelezettnek kell lenniük a technológia iránt ahhoz, hogy a legfőbb előnyöket élvezni tudják.”

Ami a jövőt illeti, az új technológia tovább fogja növelni az IoT teljesítményét. Az alkalmazók több mint fele (52%) tervezi az 5G használatát, amely nagyobb adatátviteli sebességet, megbízhatóságot, és nullához közeli késleltetést fog kínálni. A mobil számítástechnikával kombinálva, amely az alkalmazásforgalmat közelebb dolgozza fel a hálózat pereméhez, a felhasználók jobb teljesítményre, kisebb kockázatra és gyorsabb adatsebességre számíthatnak.

Az eredményeket kommentálva Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: „Az IoT Barométer eredményeiből jól látszik, hogy a vállalkozások évről évre növelik befektetéseiket az IoT-be, egyre jobban bíznak benne, és fejlettebb megoldásokat alkalmaznak.

Rövidtávon az IoT felhasználói továbbra is élvezhetik a költségcsökkentés és a növekvő hatékonyság előnyeit, ám az egyre ambiciózusabb projektek lehetőséget nyújtanak az üzleti modellek módosítására is.

A Vodafone Magyarországon is kiemelt figyelmet fordít az IoT fejlesztésekre, nagy büszkeség, hogy továbbra is vezető pozícióban vagyunk hazánkban is az IoT kapcsolatok számát tekintve – az IDC kutatása alapján az összes M2M SIM kártya 39 százalékát 2018-ban a Vodafone biztosította. Magyarországon a Vodafone IoT összeköttetései megtalálhatók a pénztárgépekben, PoS terminálokban, ATM-ekben, tömegközlekedési eszközökben és információs rendszerekben. Ott vannak a tehergépjárművek útdíjfizetési működésénél, használják energiamenedzsmentre és megelőző karbantartásra, valamint támogatják számos nagy logisztikai, biztonságtechnikai, közmű mezőgazdasági vállalat hatékony működését.”

A Vodafone IoT technológiák megtalálhatók az Aston Martin, az Audi, a BMW, a Mercedes Benz, a Ford, a Jaguar Land Rover, a Lamborghini, a Porsche és a VW internetképes járműveiben, valamint a Yamaha robogóiban. A Vodafone IoT-hálózata és -szolgáltatásai az energiaipari vállalatok, köztük a Centrica, az EDF és az nPower esetében az intelligens mérőeszközök funkcióit is támogatják, és biztosítják az fogyasztói elektronikai termékek, például az Amazon Kindle vagy a Bosch, a Panasonic és a Philips Lighting által gyártott eszközök internetes funkcióit.

 

Tech

A digitális gazdaság női példaképeit díjazták

Átadták a 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait – közölték a szervezők, az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) az MTI-vel.

Közzétéve:

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán szerdán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, és egy különdíjat adtak át.

A közlemény szerint a második alkalommal meghirdetett pályázatra olyan nőket lehetett ajánlani, akik példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generációk és a karrierváltó nők számára.

Olyan szervezetek jelölését várták, amelyek büszkék a női alkalmazottjaik teljesítményére, valamint szívesen mutatnának példát a női munkavállalóikon keresztül a szervezeti diverzitásra.  

Az Év csapatjátékosa díjat Burjánné Tandari Zsuzsanna, az AGCO Hungary Kft. SAP-fejlesztője kapta. Rajki Annamária, a Magyar Telekom TV és Entertainment igazgatója érdemelte ki az Innovátor elismerést. Dőry Éva, a Cosmo Consult Business Central üzletágának Support vezetője az Inspiráló teljesítményért kategória nyertese lett, míg Balogh Tünde, az evosoft Hungary Ipari Automatizációs Üzletágnak a vezetője az Inspiráló felsővezető díjat vehette át.

A Különdíjat az oktatásért Özvegy Judit, a szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola robotokat edukációs célra is alkalmazó tehetséggondozó pedagógusa kapta.

Tovább olvasom

Tech

Minden harmadik magyar kártyabirtokos fizet rendszeresen mobillal

A bankkártyát használó magyarok digitalizáltsága tovább nőtt, elsősorban a mobilfizetés és az online vásárlás terén, de a külföldi utazások és költések is újra elérték a pandémia előtti szintet.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A 97 százalékos magyarországi bankkártya-penetráció mellett tovább nőtt és eléri a 63 százalékot azok aránya, akik nagyon gyakran, egy héten többször is bankkártyával fizetnek bolti vásárlásaik során, a kártyát napi szinten használók aránya pedig már 23 százalék. A banki ügyfelek 85 százalékánál hetente egyszer biztosan bankkártyával történik a bolti fizetés. A kártyát fizetésre egyáltalán nem használók tábora tovább csökkent, arányuk ma már mindössze 3 százalék – írja az MTI a Mastercard Bankkártyahasználati szokások és attitűdök című kutatásának eredményeire hivatkozva.

A megkérdezettek 63 százaléka kártyával intézi az online számlafizetéseket, a csekkes befizetések aránya pedig 41 százalékról 36-ra csökkent.

A hagyományos bankok szolgáltatásai mellett két év alatt két és félszeresére nőtt azok száma, akik valamelyik neobanknál nyitottak számlát. A növekedés főleg a fiatalok körében volt kiugró, ahol 4 százalékról 17 százalékra nőtt a nem hagyományos banki ügyfelek aránya. A magyar neobanki ügyfelek 10 százaléka már ezt a kártyáját használja minden vásárlása során, ugyanakkor a többség inkább csak kisebb összegeket tárol rajta. A neobanki kártyák esetén a külföldi webshopos vásárlás (68 százalék) és a külföldi tartózkodás során történő fizetés (60 százalék) a használat leggyakoribb módja.

A kártyás fizetés népszerűsége a magyarok körében nem csak belföldön, de nemzetközi útjaik során is nőtt. Az utazás során a megkérdezettek 69 százaléka használta a kártyáját (63 százalék vásárlásra és mindössze 6 százalék aki kizárólag pénzfelvételre).

A magyarok egyharmada (33 százalék) kezdeményezett tavaly mobilfizetést, szemben a 2022-es év 26 százalékos arányával. A mobilfizetés szintén a fiatalok körében a leggyakoribb, itt a megkérdezettek 43 százaléka adott pozitív választ, de az idősebb korosztálynál is eléri a 21 százalékot azok aránya, akik rendszeresen fizetnek így.

A 18-65 év közötti, bankszámlával rendelkező városi lakosságra reprezentatív eredményt mutató kutatás szerint 88 százalék tud a mobilbanki applikációk létezéséről és 68 százalék használja is azt; ez 8 százalékos növekedést jelent egy év alatt, öt év alatt pedig közel 40 százalékot. Leggyakrabban átutalásokra, egyenleg lekérdezésre, tranzakciók ellenőrzésére és online fizetés hitelesítésére használják.

A Covidot követően némi megtorpanás volt tapasztalható az online térben, hiszen míg a járvány idején 87 százalék volt az online vásárlók aránya, ez a világjárvány után 81-83 százalék közé állt vissza. 2023 őszére azonban újra csúcsot döntött a vásárlási láz: a megkérdezettek 88 százaléka vett valamit az interneten a felmérést megelőző fél évben.

Az internetes vásárlások során használt fizetési módok közül az online bankkártyás fizetés a legnépszerűbb (67 százalék), ezt követi a kártyás utánvét (44 százalék), majd a készpénzes utánvét (40 százalék).

Az adatok összesítése után az látszik, hogy 85 százalék azok aránya, akik fizetnek online vásárláskor kártyával.

A megkérdezettek közel ötöde (18 százalék) vásárol rendszeresen külföldi webshopból, 45 százalék ennél valamivel ritkábban, míg 37 százalék azok aránya, akik még sosem tettek így.

A felmérésben résztvevők kétharmada tapasztalt valamilyen visszaélési kísérletet az interneten, a legtöbb esetben ebből szerencsére semmilyen káruk nem lett, 15 százaléknál viszont a veszteség többnyire (az esetek 61 százalékában) 50 ezer forint alatt maradt.

Tovább olvasom

Tech

Hekkertámadás: sokmilliárdos kár érte a magyarországi Pepcót

A cég feljelentést tett, de nem tudják, vissza lehet-e szerezni az ellopott pénzt.

Közzétéve:

A Pepco egyik budapesti üzlete, fotó: MTVA/MTI/Róka László

Adathalász-támadást intéztek a Pepco magyarországi üzletága ellen – írja a Világgazdaság. A Pepco bejelentése szerint mintegy 15 millió eurót veszített a hackertámadásban. 

Ez átszámítva mintegy 6 milliárd forintnak felel meg.

A Pepco csoport úgy fogalmazott, egyelőre nem világos, hogy a pénzösszeget vissza lehet-e szerezni. Ugyanakkor azt is jelezték, hogy erőfeszítéseket tesznek a banki partnereiken és a rendőrségen keresztül is ennek érdekében.

Némiképp megnyugtató, hogy a jelenlegi információk szerint úgy tűnik, az incidens nem érintett semmilyen ügyfél-, beszállítói vagy dolgozói adatot. A Pepco azt is hangsúlyozta, hogy a csoport erős mérleggel rendelkezik, több mint 400 millió eurós likviditással készpénz- és hitelkeretből, illetve továbbra is erős cash flow-t termel a működéséből. További részleteket azonban nem közölt az adathalász-támadásról, így azt sem tudni, az pontosan mikor történt.

Azt ugyanakkor leszögezték, hogy rendkívül komolyan veszik a pénzügyi ellenőrzéseket és az informatikai biztonságot, éppen ezért most a teljes informatikai rendszer és az összes folyamat csoportszintű felülvizsgálatát végzik, hogy a jövőben ezek erőteljesebben biztosítsák az üzletmenetet.

A Pepcónak 248 üzlete van Magyarországon, az első negyedévben pedig csoportszinten 1,9 milliárd eurós árbevételt ért el.

Tovább olvasom