Tech
Magyar kutatókkal készül a robotot építő robot
A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre.
A kutatóintézet közleménye szerint Ottonie von Roeder budapesti tartózkodása alatt megismeri a SZTAKI által vezetett Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium programját, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium laborjait, fejlesztéseit, projektjeit, és a kutatókkal és mérnökökkel közösen mesterséges intelligenciával vezérelt robotos installációt is készít.
A projektben egy olyan robotikai rendszert hoznak létre, amely különböző, mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok segítségével végre tud hajtani nagy fokú adaptivitást igénylő feladatokat is.
A projektről a német művész filmet is forgat, hogy a teljes folyamatot bemutathassa a közönségnek. Látogatásának célja, hogy a mesterséges intelligenciáról és a mérnöki tudományról szerezzen inspirációt.
“A SZTAKI és a Goethe Intézet által szervezett AI Residency együttműködési program segít abban, hogy elmélyítsem tudásom a technológiai lehetőségek terén, illetve új alkalmazási területeket találjak a különböző szakterületek automatizálásáról szóló kísérleteimhez” – közölte a német művész, akinek célja, hogy segítsen felfedni az automatizálásban rejlő lehetőségeket, valamint rámutasson, hogy a technológiai haladásban való részvételünkkel mi magunk is befolyásolhatjuk a munka jövőjét. Mint mondta, a közös munka inspirálhatja a SZTAKI kutatásait is, hogy az intézet munkája a szélesebb közönség számára is érthetőbb legyen.
Mint Horváth Dániel, a projekt szakmai felelőse rámutatott,
a programban a gépi tanuláson, és azon belül is az úgynevezett mély tanuláson alapuló algoritmusok nagymértékű előretörését igyekeznek kiaknázni, illetve ezen technikákat átültetni a robotika világába.
“Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a tudományos érték mellett művészeti szempontból is egy érdekes művet hozzunk létre. Ezáltal már a projekt elejétől kezdve szorosan összedolgoztunk Ottonie von Roeder művésznővel a megfelelő koncepció kidolgozásához” – hangsúlyozta.
Ottonie Von Roeder a németországi Bauhaus-Universität Weimar, az izraeli Bezalel Academy of Art and Design, és a hollandiai Design Academy Eindhoven diákja volt, jelenleg Lipcsében és Eindhovenben alkot, elsősorban a kritikai és spekulatív művészet területén. Műveit többek között Bécsben, Marseille-ben, Lipcsében és Eindhovenben is kiállították már. 2017-ben indította el Post-Labouratory című projektjét, amelyben az emberi munka utáni világgal, valamint a munkával mint automatizált folyamattal is foglalkozik.
Tech
Díjat nyert a Komondor szuperszámítógép
Idén először adták át az ICT Global magazin által alapított “ICT Global Enterprise Award” elismerést, a kormányzat számára fejlesztett kategóriában a Komondor, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szuperszámítógép fejlesztése nyert – közölte a KIFÜ az MTI-vel csütörtökön.
A Komondor az egyetlen olyan szuperszámítógép Magyarországon, amelyet az innovatív kis- és középvállalkozások is használhatnak – emelték ki a közleményben.
A közlemény szerint több mint 20 éve üzemeltet világszínvonalú High Performance Computing (HPC) infrastruktúrákat a KIFÜ. Ennek a munkának a legújabb fejlesztése az idén januárban átadott és beüzemelt Komondor, amely a világ leggyorsabb szuperszámítógépeit rangsoroló, friss TOP 500-as listán a 229. helyet, a világ legenergiahatékonyabb szuperszámítógépeit rangsoroló Green500-as júniusi listán pedig az előkelő 21. helyet foglalja el.
A KIFÜ nagyon szigorú energiahatékonysági kritériumokat támasztott a Komondorral szemben, így sikerült a világszinten kiemelkedő eredményt elérni
– tették hozzá.
A Komondor szuperszámítógép átadása óta további részekkel bővült, hogy lehetőséget teremtsen a piaci felhasználói létszám jelentős gyarapodására.
Az ICT Global szakmai díjára azok az infokommunikációs technológiát fejlesztő és üzemeltető szervezetek pályázhattak, amelyek 2022 májusa és 2023 áprilisa között hajtottak végre jelentős termékfejlesztést, szolgáltatás- vagy rendszerbevezetést. A KIFÜ a HPC fejlesztéseivel pályázott az “ICT Global Enterprise Award Best Government Supplier” díjra.
Spaller Endre, a KIFÜ elnöke a közlemény szerint a díjátadón kiemelte:
a Komondor a kutatásban és innovációban tevékenykedő partnerek számára elérhető legkorszerűbb informatikai infrastruktúrának számít.
Jelenleg 12 felsőoktatási intézménnyel és közel 70 kkv-val van a KIFÜ-nek együttműködési megállapodása, de a cél az, hogy ezek a számok tovább nőjenek.
Tech
Minden ötödik hazai cég tervezi a mesterséges intelligencia használatát
A cégek 15 százaléka már használ mesterséges intelligenciára épülő megoldásokat, és minden ötödik tervezi ilyen szoftver bevezetését a hatékonyság növelése érdekében – derül ki a profession.hu kedden nyilvánosságra hozott felméréséből, melyben 197 vállalatot kérdeztek meg.
A válaszadók 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy még sosem használt, míg negyedük nem tudja, hogy használt-e már MI alapú megoldást – tájékoztatott a kutatásról az MTI.
A tapasztalattal rendelkezők a ChatGPT-t említették spontán módon. A támogatott kérdésfeltevéskor azonban jóval többen jelezték, hogy használtak már beszéd- és arcfelismerő rendszert, drónt, virtuális asszisztenst, robotot, képelemző szoftvert vagy önvezető autót. Mindössze 3 százalék volt azok aránya, akik nem alkalmaztak még semmilyen MI alapú megoldást.
A felmérésből kiderül: a megkérdezettek 4 százaléka alkalmazott már a munkaerő toborzásnál mesterséges intelligenciát, és erről kedvező tapasztalatokat szereztek: lerövidíti a toborzásra szánt időt, segíti az objektív döntéshozatalt. A válaszadók az MI nyújtotta lehetőségeket elsősorban a toborzási kampányok tervezésében (72 százalék) és kiértékelésében (85 százalék) tudják elképzelni. A megfelelő jelöltek megtalálásához 77 százalék használná, míg az álláshirdetés megírásához 64 százalék, a minőségi jelöltek kiválasztásában pedig 53 százalék – ismertette a profession.hu a kutatás eredményét.
A Profession.hu Magyarország leglátogatottabb tematikus állásportálja, 2022 negyedik negyedévéig több mint 1,2 millió munkakereső regisztrált az oldalon.
Tech
A Magyar Telekom 60 százalékra növeli 5G lefedettségét
A Magyar Telekom mobilhálózat-modernizációs programjának következő lépéseként június 1-jétől 60 százalékra növeli a lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét – közölte a telekommunikációs társaság az MTI-nek eljuttatott közleményében szerdán.

Jelezték, hogy június 1. és augusztus 31. között automatikusan elérhetővé teszik az 5G elérést ügyfeleiknek, így az a csaknem egymillió érintett, aki már rendelkezik erre alkalmas készülékkel és mobilinternet-előfizetéssel, kipróbálhatja az 5G nyújtotta előnyöket.
Kiemelték: a vállalat idén is folytatja többéves hálózatmodernizációs programját. A korszerűsítés nemcsak az aktív és passzív rádiótechnikai eszközöket érinti, hanem az azok elhelyezéséhez és működéséhez szükséges teljes infrastruktúrát is magába foglalja – írták.
A Magyar Telekom Nyrt. idei első negyedévi konszolidált árbevétele éves összehasonlításban 12,5 százalékkal 195,9 milliárd forintra nőtt, adózott nyeresége 10,5 milliárd forint volt, éves bázison 43,0 százalékkal csökkent az első negyedévben.
A cég részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, kedden a papír árfolyama 429 forinton zárt; az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 276 forint, a legmagasabb 438 forint volt.
Borítókép: A 2018-ban átadott Magyar Telekom és T-Systems 58 ezer négyzetméter alapterületű székházának részlete a főváros IX. kerületében, a Könyves Kálmán körút és Üllői út találkozásánál