Kövess minket!

Tech

Kevés a női informatikus Magyarországon

Ugyan egyre több nőt foglalkoztatnak a magyarországi IT-szektorban, ám még mindig jóval az uniós átlag alatt van az arányuk.

Pixabay

Ennek oka elsősorban az, hogy túl kevés nő vesz részt informatikai képzéseken, így az IT-állásokra is csak kevesen jelentkeznek – derül ki az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) kutatásából.

Elemzésükben felidézik, hogy

az Eurostat szerint 2017-ben és 2018-ban egész Európában Magyarországon volt a legalacsonyabb az IKT-specialista szakmában lévők között a nők aránya: 2017-en 9 százalék, 2018-ban 8,6 százalék. 2019-re az uniós statisztikák szerint 10,6 százalékra nőtt a női informatikusok száma, amellyel az uniós országok közül Csehországot sikerült megelőzni.

A kutatás szerint itthon még mindig férfias szakmának tekintik az informatikát, a női informatikai vezetők aránya jelentősen alacsonyabb, mint az EU tagállamaiban. Jellemzőbb gyakorlat, hogy az infokommunikációs profilú cégeknél is inkább pénzügyi, humánerőforrás-, vagy marketing vezetőknek választanak meg nőket.

Közben a felsővezetőinél alacsonyabb szinteken már jóval elfogadottabb a női informatikusok, digitális szakemberek alkalmazása. Az utóbbi elnevezés a hagyományos programozókon, rendszerüzemeltetőkön túl tágabb értelemben vett, olyan fejlett digitális készségeket igénylő pozíciókat is magában foglalja, mint például az IT projektvezető vagy projektmenedzser.

Az, hogy itthon a női informatikusok aránya az uniós átlagnál alacsonyabb, több szempontból is kedvezőtlen

– fejtette ki Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke. Hozzátette: ha több nő választaná az informatikai pályát, az segítene mérsékelni a jelentős szakemberhiányt a szektorban, ami így a magyar gazdaság fejlődését is elősegítené. Már az is segítene a jelenlegi helyzeten az elnök szerint, ha az informatikai szakmákat a diákoknak a lányok számára is vonzó lehetőségként mutatnák be.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint 2009 és 2014 között alig 10 százalékos volt a nők aránya az informatikai képzési területen oklevelet szerzettek között. Ehhez képest 2015-től a nők aránya már 20 százalék körülire emelkedett.

Az intenzív, rövid informatikai képzésekre szakosodott képzőhelyeken is sikerült eredményeket elérni, az ezeket elvégzők között még magasabb, 25 százalékos a nők aránya az IVSZ 2020-as adatai szerint.
Magyarországon a nemek közötti kiigazítatlan bérszakadék az uniós átlag 18 százaléknál magasabb, 20,3 százalékos az Eurostat 2018-as statisztikái szerint, ugyanakkor ezzel az eredménnyel még így is a középmezőnyben van az ország.

Borítókép: illusztráció

Tech

Kiberbiztonsági vetélkedőre hívják a fiatalokat

A Játs(s)zMa elnevezésű megméretésre az európai kiberbiztonsági hónap magyarországi kampánya keretében került sor a Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet szervezésében.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Belügyi Tudományos Tanács a honlapján azt írta, a vetélkedőt október 24-én és 25-én rendezik meg, online formában.

Idén is négy területről várják a jelentkezőket, a vetélkedő első napjának délelőttjére a belügyi-rendészeti ismereteket és vízügyi ismereteket oktató köznevelési intézmények tanulói, délutánjára az egészségügyi köznevelési intézmények tanulói jelentkezhetnek. A második nap délelőttjére a rendvédelmi technikumok tanulóit és a felsőoktatási hallgatókat, délutánjára a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek részéről delegált jelentkezőket várják.

A résztvevőknek átlagos informatikai, felhasználói ismeretekkel kell rendelkezniük,

a szervezők nem fogadják el azok jelentkezését, akik informatikával, információbiztonsággal, biztonságtechnikával vagy kibervédelemmel kapcsolatos szakok hallgatói, vagy ilyen szakokon végeztek.

A csapatok a játékok során pontokat gyűjtenek, a verseny végén a győztes csapat elnyeri a vándorkupát. Az első három helyezést elért csapat díjazásban, minden résztvevő pedig oklevélben részesül.

A vetélkedőt a Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet szervezi, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a PricewaterhouseCoopers Kft., a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar, valamint az Egészségbiztonság Nemzeti Labor Adatvezérelt Egészség Divízió szakmai támogatásával.

Tovább olvasom

Tech

A telekommunikációs szolgáltatók is csatlakoztak az e-bejelentőhöz (videó)

Újabb mérföldkőhöz érkezett az e-bejelentő szolgáltatás: újdonság, hogy a telekommunikációs szolgáltató cégek is csatlakoztak az e-bejelentőhöz, így a telefon-, a televízió- és az internetszolgáltatással kapcsolatban is be lehet jelenteni az adatváltozást egy felületen – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebook-oldalán vasárnap.

Közzétéve:

MTI/Bruzák Noémi

György István az oldalra feltöltött videóban elmondta: eddig 130 közműszolgáltató volt elérhető az e-bejelentőn, mostanra a négy legnagyobb telekommunikációs vállalat és több kisebb internetszolgáltató cég is csatlakozott. A számuk folyamatosan bővül, ma már meghaladja a 170-et.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy sok olyan élethelyzet van, amikor valamilyen személyes adat megváltozik, és ezt be kell jelenteni azoknak a szolgáltatóknak, ahol az embereknek előfizetésük van.

Ha megváltoznak a kapcsolattartási adatok vagy a lakcím, házasságkötéskor a név, vagy tudományos fokozatot – például doktori címet – szerez valaki, ezeket be kell jelenteni, amit eddig egyesével kellett megtenni. Költözéskor pedig az új lakás gáz-, villany- és vízóráit kell a nevünkre íratnunk – magyarázta.
Hangsúlyozta: az ingyenes e-bejelentő szolgáltatást azért hozták létre, hogy az emberek egyszerűbben és könnyebben elintézhessék ezeket az ügyeket, így nagyon sok idő és utánajárás takarítható meg.
Az e-bejelento.gov.hu oldalon mindezt egy lépésben, otthonról is elintézhető – tette hozzá.

Akinek van ügyfélkapuja és regisztrált az e-bejelentő szolgáltatásra, egyszerűen kiválaszthatja a szolgáltatóit, majd mindössze pár kattintás, és az e-bejelentő elküldi a központi személy- és lakcímnyilvántartásban szereplő adatokat minden kijelölt szolgáltatónak

– ismertette György István.

Az államtitkár mindenkit arra kért, hogy vegye igénybe az e-bejelentőt, amelynek használatával sok idő spórolható meg.

Borítókép: György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára beszél az Egységes irat- és folyamatkezelő rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztése című és a Területi államigazgatás egységes működését támogató rendszerfejlesztések című kiemelt projektek zárórendezvényén Budapest Főváros Kormányhivatalában 2023. június 29-én

Tovább olvasom

Tech

Ismét meghirdették a CanSat műholdépítő versenyt

Október 8-ig várják a szervezők a középiskolás diákok jelentkezését a kiírás magyar fordulójára, amelyen a csapatoknak idén is egy üditőitalos-doboz méretű műholdutánzatot kell elkészíteniük.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A versenyt az Európai Űrügynökség (ESA) azzal a céllal hirdeti meg minden évben, hogy a diákok megtapasztalhassák, milyen részt venni egy valódi űrprojektben.

A felhívásra 3-6 fős középiskolai csapatok jelentkezését várják, akiket egy vagy két mentor segít a felkészülésben.

A csapatoknak a verseny során egy üdítőitalos-doboz méretű úgynevezett műholdszimulációt kell megépíteniük. A magyarországi fordulón legjobban teljesítő csapat utazhat ki jövőre a nemzetközi döntőre, melyet az ESA szervez – olvasható az Űrvilág űrkutatási hírportálon.

A CanSat egy valós műhold szimulációja, amely minden olyan rendszerrel rendelkezik, amellyel egy műholdnak rendelkeznie kell. Térfogata megegyezik egy 0,33 literes üdítősdobozéval (innen ered a neve). A kihívás a diákok számára az, hogy ebbe a kis térbe bele tudják tervezni az összes alrendszert, amely megtalálható egy műholdon, így a tápegységet, a szenzorokat és a kommunikációs rendszert is bele kell építeniük.

A csapatok műholdmodelljei bár az űrbe nem jutnak ki, kutatórakéta repíti azokat 1000 méteres magasságba, ahonnan saját ejtőernyőjükkel ereszkednek le a földre, miközben küldetésüket teljesítik.

A műholdmodell megtervezésére és megépítésére fél éve van a versenyzőknek, az októberben kezdődő munka jövő áprilisban zárul a magyarországi döntővel.  

A győztes csapat tagjait az ESA vendégül látja a többi ország legjobbjaival együtt Hollandiában a noordwijki űrkutatási és technológiai központban, az ESTEC-ben.

A CanSat Hungary 2024 verseny kiemelt támogatói a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).

A verseny részletes bemutatása és a regisztráció a www.cansatverseny.hu weblapon érhető el.

A magyarországi fordulót a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) szervezi. A szervezők szeptember 15-én 14 órától online tájékoztatót is tartanak az érdeklődők számára.

Tovább olvasom