Kövess minket!

Tech

Ilyen lehet az Android 12

Befutottak az első képek az új dizájnról, amit az Android 12 hoz majd magával.

Pixabay

Ha minden menetrend szerint alakul, akkor a Google idén augusztusban vagy szeptemberben teszi majd elérhetővé az Android 12 végleges változatát – számol be róla az Origo. Ez a többi gyártóra nézve nem épp kedvező hír, hiszen a legtöbb még alig adott ki pár mobiljára Android 11-et. Pedig várhatóan heteken belül itt van az Android 12 első bétája.

Amíg ez befut, itt vannak a szivárgások. Ezek alapján pedig eléggé áttervezi a kezelőfelületet és a dizájnt a Google, továbbá új funkciók is érkeznek. Állítólag a képek egy dokumentumból vannak, amikben a Google az új verzió változásait taglalja.

Forrás: XDA/Origo

Bizonyos fokig az iOS-ből merít az új dizájn, ezen felül a kijelző jobb felső részén ikonok jelzik majd, ha egy app használja a kamerát vagy a mikrofont. Erre nyomva felugró ablak tájékoztat mindenről, és a letiltást is lehetővé teszi a rendszer. A Google állítólag minden gyártónak előírja majd ezen funkció használatát.

A gyorsbeállítások is változnak majd, de a képeken látott állapot persze még nem végleges. Jönnek továbbá új widgetek is, amelyek például a kommunikációt segítik. Az appok párosítása funkció, a hátlap dupla koppintásával történő vissza funkció és a Wi-Fi-jelszavak megosztása is bekerül majd az Android 12-be. Az appok hibernálhatóak lesznek, az emojik külön frissülnek a rendszertől és a témák is változhatnak. Addig is az XDA által szerzett további képek itt láthatók.

Borítókép: illusztráció

Tech

Az informatikai szektorban is előtérbe kerülhet a fenntarthatóság

Az internet okozta környezeti terhelés csökkentése komoly kihívást jelent, a fenntarthatóság kérdésköre itt is az egyik legfontosabb prioritás lehet a következő években.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Az Integral Vision egyedi webes termékek fejlesztésével, működtetésével foglalkozó társaság az MTI-nek küldött szerdai közleményében kiemelte, az aktív internetfelhasználók száma 4 milliárd fölött van világszerte, becslések szerint

az okoseszközök, az internet és az ezeket támogató rendszerek felelnek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 3,7 százalékáért, és az előrejelzések szerint ez a szám 2025-ig megduplázódhat.

Az International Data Corporation adataira hivatkozva azt írták, 2020-ban az emberek és gépek által előállított adatmennyiség több mint 60 zettabytes, azaz több mint 60 trillió gigabyte volt. Az adatáramlást biztosító szerverparkok jelenlegi működését és növekedésüket figyelembe véve

2025-re ezek az adatközpontok önmagukban a világ elektromosáram-fogyasztásának egyötödéért, a szén-dioxid-kibocsátás több mint 3 százalékáért lesznek felelősek, és 2040-re a digitális adattárolás okozta károsanyag kibocsátás a 14 százalékot is elérheti.

A közleményben rámutatnak arra, hogy a környezeti terhelés csökkentését már egy új weboldal tervezésekor fontos szem előtt tartani, például azzal, hogy a felhasználók a lehető legkönnyebben találják meg az általuk keresett tartalmat, elkerülve ezzel a fölösleges oldalbetöltéseket és az ezzel járó adatforgalmat. A képi és videós anyagok, animációk átgondolt használata, azok méreteinek optimalizálása révén is érdemi erőforrásigény-csökkentés érhető el.

Kulcsár Zsolt, az Integral Vision ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte, nem mindegy milyen céllal, milyen elvek mentén, milyen eszközökkel állítják elő és továbbítják az adatokat.

A fenntarthatósági elvek követése üzleti haszonban, nagyobb láthatóságban, elégedett és visszatérő felhasználókban, alacsonyabb fejlesztési költségekben is mérhető,

és ezeknek a lépéseknek a környezetre gyakorolt hatása is kimutatható.

A Integral Vision több mint 10 éve foglalkozik Drupal alapú egyedi webes termékek fejlesztésével, működtetésével. Több díjnyertes webes alkalmazás is köthető nevükhöz, 2020-ban az Év honlapja versenyen 5 projekttel nyertek díjat.

Tovább olvasom

Tech

A legrégebbi hazai egyetemmel kötött képzési megállapodást a Huawei

Közös oktatási programok és stratégia, valamint akkreditált, infokommunikációs képzések indításáról írt alá hosszú távú keretmegállapodást a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara és a Huawei Technologies Hungary.

Közzétéve:

Medvegy Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának dékánja és Gecse Mariann, a Huawei Technologies Hungary kormányzati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója által aláírt szándéknyilatkozat szerint,

az egyetem és a vállalat a rendszeres tudás- és tapasztalatcsere mellett közös projektek meghatározásában, kivitelezésében, oktatási-képzési programokban működnek együtt.

A hazai informatikai képzés további piacképessé tétele érdekében a kar programjába illeszkedő, mindkét fél értékeinek megfelelő hosszútávú együttműködési stratégiát alakítanak ki.

Magyarország legrégebben alapított egyetemén összesen 20 ezren tanulnak, kiemelkedő felsőoktatási központ nemcsak Dél-Magyarországon. A Pécsi Tudományegyetem és a világ egyik vezető infokommunikációs vállalata együttműködésük első lépéseként elindítják az úgynevezett Huawei ICT Academy programot.

Először oktatók, majd hallgatók ismerkedhetnek meg a következő generációs mobilhálózatokra vonatkozó legújabb ismeretekkel, az 5G technológiával kapcsolatos vagy az iparágban használt hálózati eszközök felhasználásához köthető, továbbá a Big Data és Mesterséges Intelligencia témakörébe tartozó új perspektívákkal, irányzatokkal.

A Huawei továbbá biztosítja az oktatási anyagokat, valamint az ismeretek elsajátításához szükséges eszközöket, míg az egyetem az infrastruktúrát és a fenntartást biztosítja. Az együttműködés része az is, hogy az egyetem hallgatói – pályázás útján – a vállalat SEEDs for the Future tanulmányútjain is részt vehetnek majd. A partnerek célja még, hogy az egyetemi képzésen belül, választható, kreditpontokat érő tárgyként, különböző szakismeretek, speciális kurzusokat indítanak informatikus mérnökhallgatóknak.

Medvegy Gabriella a megállapodás aláírása kapcsán hangsúlyozta, a Pécsi Tudományegyetem célja, hogy a hallgatóik nemzetközi viszonylatban is versenyképes gyakorlati tudást szerezzenek, és a legújabb technológiák fejlesztésébe is betekintést nyerjenek. Az egyetem számára ezért is kiemelten fontos, hogy a kutatás-fejlesztés és képzés területén együttműködjenek az IKT-ipar vezető vállalataival.

A Huawei Technologies Hungary 2016-ban kötötte első oktatási intézménnyel stratégiai együttműködési megállapodását. A legelső a győri Széchenyi István Egyetem volt, majd a következő jelentős egyezség a fővárosi Óbudai Egyetemmel történt.

Borítókép: Gecse Mariann, a Huawei Technologies Hungary kormányzati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója és Medvegy Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának dékánja

Tovább olvasom

Tech

Informatikai hallgatói labort adtak át a Pannon Egyetemen

Segítségével a hallgatók a nagyvállalati és a kormányzati informatikai környezetet ismerhetik meg – mondta a keddi átadó ünnepségen a digitalizációért felelős helyettes államtitkár.

Közzétéve:

Solymár Károly Balázs közölte: a Programozd a jövőd program keretében az országban elsőként Veszprémben adtak át ilyen, 60 millió forintból megvalósuló, három laborból álló létesítményt. A laborokban egyrészt hálózatépítést, másrészt felhőépítést, harmadrészt a mérnöki tervezést gyakorolhatják a hallgatók.

Hangsúlyozta:

a program célja az egyetemi képzés színesítése, amely által nemzetközi szinten is értékes tudáshoz jutnak a hallgatók, ráadásul ingyenesen.

A program keretében kiképezték az oktatókat is, valamint ingyenes vizsgára is lehetőséget kapnak a hallgatók.

Országszerte 19 intézményben telepítenek majd hasonló informatikai laborokat a közeljövőben,

összesen 681 millió forint értékben – ismertette.

Vonderviszt Ferenc, a Pannon Egyetem rektorhelyettese kiemelte: az egyetem életében a digitális transzformációhoz való hozzájárulás kiemelten fontos, ebben nagy előrelépésre ad lehetőséget az új labor.

Hegedűs Barbara, Veszprém alpolgármestere (Fidesz-KDNP) szintén a város kiemelt céljának nevezte a “digitális megoldásokra való átállást”, hozzátéve, hogy a folyamatban partnerként tekintenek az egyetemre.

Tovább olvasom