Kövess minket!

Tech

Határidőt szabott a TikToknak az EU

Az Európai Bizottság május 28-án közölte, hogy a kínai tulajdonban lévő TikTok videóalkalmazást működtető cégnek egy hónapot adott arra, hogy választ adjon egy európai fogyasztói csoport az applikáció kereskedelmi gyakorlataival kapcsolatos panaszaira.

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Az Európai Unió végrehajtó szerve közölte, hogy a közösségimédia-felület és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok bevonásával kezdett megbeszéléseket az Európai Fogyasztók Szervezete (BEUC) év elején indított riasztása miatt a fogyasztók jogainak állítólagos megsértéséről – írja a The Star nyomán a hirado.hu.

A bizottság szerint a TikTok szabályozásának egyes szerződéses feltételei félrevezetőnek és zavarónak tekinthetők a fogyasztók számára. Hozzátették, hogy aggályok merültek fel olyan problémákkal kapcsolatban, mint a rejtett marketing és a gyermekeket célzó reklámstratégiák.

A TikTok rendkívül népszerű a tizenévesek és fiatal felnőttek körében, akik rövid videókat tesznek közzé és néznek meg az appon. A BEUC februári panaszában azzal érvelt, hogy a TikTok szerződési feltételeiben több kifejezés is tisztességtelen, és

azt állította, hogy a platform nem védte meg a gyermekeket és a tizenéveseket a rejtett reklámoktól és a potenciálisan káros tartalmaktól.

„A jelenlegi járvány tovább gyorsította a digitalizációt. Ez új lehetőségeket hozott, de új kockázatokat is, különösen a kiszolgáltatott fogyasztók számára. Az Európai Unióban tilos a gyerekeket és a kiskorúakat álcázott reklámokkal, például szalagcímekkel megcélozni. A ma elindított párbeszédnek támogatnia kell a TikTokot abban, hogy betartsa a fogyasztók védelmét szolgáló uniós szabályokat” – mondta Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesüléséer felelős biztosa.

A TikTok szerint működésük megfelel a helyi törvényeknek és előírásoknak, amelyek a fiataloknak szóló hirdetéseket szabályozzák. A vállalat „számos lépést tett fiatalabb felhasználóinak védelme érdekében, beleértve az összes tizenhat éven aluli felhasználó alapértelmezett titkosítását és a közvetlen üzenetküldéshez való hozzáférésük letiltását” – közölte a TikTok európai közpolitikai igazgatója, Caroline Greer állásfoglalásában, melyben azt is kiemelte, hogy „a tizennyolc év alatti felhasználók nem vásárolhatnak, nem küldhetnek és nem kaphatnak virtuális ajándékokat, és a szigorú irányelvek megtiltják, hogy direkt reklámokkal célozzák őket”. 

Tech

Szokatlan módszerrel nyomoz a szivárogtatók után az Apple

Minden évben menetrendszerú, hogy különböző szivárogtatóktól kikerülnek az új iPhone-ok prototípusai, így sokszor már hónapokkal a megjelenés előtt tudjuk, hogy mire is lehet számítani.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Az Apple az utóbbi időben egyre keményebben igyekszik kezelni a szivárogtatókat, aminek most egy újabb példáját láthatjuk: egy kínai úriembernek ugyanis hivatalos felszólítást küldtek levélben.

A Motherboard nevű lap oknyomozói feltárták, hogy az ilyen jellegű prototípusok egy titokzatos kör által kerülnek ki a helyi Foxconn-üzemből, ahol az Apple készülékeinek jelentős részét gyártják.

Az egyelőre nem tiszta, hogy a szivárogtató(k) az Apple vagy a Foxconn alkalmazottai, de jellemzően a kicsempészett prototípusokat rendkívül drágán adják el olyan gyűjtőknek, akik hajlandóak ezért embertelen összegeket fizetni – írja az Origo.

Tovább olvasom

Tech

Az EU-nak nem elég átlátható a Google keresőmotorja

Az Európai Bizottság arra szólította fel hétfőn a Google-t, hogy az uniós jogszabályoknak megfelelően tegye átláthatóvá keresőprogramja működési elvét a keresési találatok sorrendjének meghatározása terén; különben az amerikai internetes szolgáltató szankciók bevezetésével nézhet szembe – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Didier Reynders igazságügyi biztos közleményében hangsúlyozta: az európai fogyasztóknak tudniuk kell, hogy az internetes szolgáltató milyen szempontok alapján rangsorolja a keresőmotorja által kiadott keresési eredményeket, és azt, hogy az online fizetési műveletek befolyásolhatják-e a találati sorrendet.

Elmondta, az Európai Bizottság azt várja a Google-tól, hogy a keresőmotorja által közölt repülőjáratok és szállodák árai esetében a végleges, valóban kifizetni köteles összeget mutassa, és a találatok tartalmazzák az előre kiszámítható egyéb díjakat vagy adókat is.

A cégnek továbbá felül kell vizsgálnia a Google Store általános feltételeit, ugyanis “egyes esetekben a kereskedő és a fogyasztó között a jogok jelentős egyensúlyhiánya áll fenn az utóbbi kárára” – közölte a biztos. Hozzátette: a programnak kerülnie kell a területi alapú tartalomkorlátozást (geo-blocking) is. Ezenkívül, ha a fogyasztóvédelmi hatóságok a szabályokat sértő tartalomról számolnak be, a Google-nak gyorsabban kell reagálnia az észrevételre a jelzett tartalom azonnali eltávolításával vagy az azokhoz hozzáférés letiltásával.

“Az EU fogyasztóit nem szabad félrevezetni, akkor sem, ha keresőmotorokat használnak a nyaralásuk megtervezéséhez. A fogyasztóknak átlátható és elfogulatlan információk alapján kell tudni meghozniuk döntéseiket” – fogalmazott Reynders.

A Google-nak két hónap áll rendelkezésére, hogy választ adjon az Európai Bizottságnak, amelyben ismerteti, milyen változásokat kíván tenni a keresési találatok átláthatóvá tételére.

Ha a Google kötelezettségvállalásait a brüsszeli testület nem tartja elégségesnek, párbeszéd kezdődik a felek között. Eredménytelensége esetén a nemzeti hatóságok szankciók bevezetéséről dönthetnek – tette hozzá az uniós biztos.

Tovább olvasom

Tech

A kormányzati feljelentés a konzultációs oldalt ért támadás miatt

A kormány büntető feljelentést tesz a konzultációs oldalt ért informatikai támadás miatt – olvasható a kormany.hu oldalon hétfő este közzétett hírben.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A kormányzati szervek azt észlelték, hogy informatikai támadást indítottak a konzultáció hivatalos internetes oldala ellen, tömeges kitöltéssel próbálkoznak az elkövetők.

A kormányzati szervek megteszik a szükséges lépéseket, beleértve a büntető feljelentést is. A korábbi konzultációs honlapot ért támadás ügyében azóta vádemelésre is sor került.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egyes szereplők különböző módszerekkel próbálják ellehetetleníteni a járvány utáni életről szóló párbeszédet.

A minimálbér-emelés, a családi adóvisszatérítés, a hitelmoratórium vagy a gyermekek védelmének kérdése magyarok millióinak életét érintik, ezért is biztatunk mindenkit arra, hogy mondja el véleményét – olvasható a kormányzati portálon.

Tovább olvasom