Kövess minket!

Tech

Eddig sikertelen a Netflix potyautasok elleni hadjárata

Rejtélyes okokból eltérő bánásmódban részesülnek a jelszavukat másokkal megosztók.

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Soha nem látott helyzet állt elő az idei első negyedévben a Netflixnél, az internetes filmszolgáltatónak az előrejelzések szerint 2,5 millióval kellett volna bővítenie az előfizetőinek számát, ehelyett elveszített 200 ezret. A sokkoló fordulatra gyors reakciót adott a cég vezetése, számos saját műsor törlése mellett bejelentette, hogy le fog csapni a felhasználói fiókjukat másokkal szerződésszegű módon megosztó ügyfelekre, az adatai szerint világszerte 100 millió háztartásban érik el fizetés nélkül a szolgáltatását.

A jelszómegosztókal való konfrontálódást első körben három dél-amerikai országban kezdte meg a Netflix, és a hírek szerint Peruban biztosan nagy miatta a káosz. A cég egyik helyi ügyfélszolgálatosa szerint úgy kellene kinéznie a dolognak, hogy elsőként automatizált kérést kellene kapniuk az előfizetőknek a szerződésszegű magatartás befejezéséről, ha pedig erre fittyet hánynának, akkor a fedélzetre hozott potyautasaik miatt meg kellene toldani pár dollárnyi pótdíjjal a havidíjukat.

A tapasztalatok szerint a gyakorlatban eddig az történt, hogy figyelmeztetésre válaszul a felhasználók egy része teljesen lemondta az előfizetését, másoktól a szolgáltatás figyelmeztetés nélkül kezdte vonni a pluszdíjat, a harmadik tábor pedig a felszólítás ellenére nem kapott extra terhelést a szerződésszegés miatt – olvasható az Origo.hu cikkében.

A potyautasok után járó pótdíjat a Netflix minél előbb világszerte be kívánja vezetni, ám erre műszakilag még nyilvánvalóan nem áll készen, ráadásul aggodalmat jelenthet a fenyegetés hatására az előfizetésüket teljesen lemondók tábora is, az elüldözésükkel akár lábon is lőheti magát a vállalat.

Tech

A Meta világszerte csökkenti irodai jelenlétét

A vállalat 149 millió fontot (67 milliárd forintot) fizetett azért, hogy felmondja egy londoni irodabérletét a Regent Park közelében.

Közzétéve:

Pixabay

A VG cikke szerint

a technológiai vállalat világszerte csökkenti irodai jelenlétét a hibrid munkavégzésnek köszönhetően.

A Meta lépése is újabb jele annak, hogy a technológiai cégek az irodabérleteken kívánnak spórolni, miután egyre több dolgozójuk inkább otthonról dolgozik.

Az irodát a Meta 2021-ben bérelte ki 20 évre és végül oda sosem költözött be, a lelépési pénz pedig mintegy hét évi bérleti díj volt a BNP Paribas Exane számításai szerint. A Facebook tulajdonostól befolyt összeget a British Land az irodapark újrapozicionálására kívánja használni.

Tovább olvasom

Tech

A Vodafone és a Bosch 5G-alapú autóipari projektet kezd Budapesten

A Vodafone és a Bosch magyarországi vállalatai 5G-alapú autóipari tesztelésre hoztak létre közös projektcsapatot Budapesten – közölte a Vodafone az MTI-vel.

Közzétéve:

Az októberben kezdődő projekt a vezetéstámogató rendszerek és a járműfejlesztés terén vizsgálja az 5G-hálózatot, amelyet a Vodafone biztosít a Bosch számára. A vállalat innovációs központjában nyolc hónapig tart a kísérlet, amely többféle útfelületen és helyzetben vizsgálja a lehetőségeket – írták.

A közlemény szerint

a jelenlegi legfejlettebb telekommunikációs hálózat, az 5G új távlatokat nyithat az autóiparban, alkalmas a járművek közötti gyors információcsere, az önvezető autózás támogatására.

Magyarországon elsőként a Vodafone vezette be kereskedelmi hálózatként, és már számos autóipari tesztprojektben hasznosították. A társaság abban bízik, hogy a magyarországi Bosch részvételével kezdődő együttműködés eredményei megreformálhatják az autóipari validációs teszteket – tették hozzá.  

A Bosch gépjárműtechnológiai fejlesztőközpontját egy éve adták át csaknem négy évnyi építkezés után. A német cég 70 milliárd forintos beruházása erősíti Magyarország szerepét a nemzetközi innovációs és ipari együttműködések, valamint a globális járműipari fejlesztések területén. A 90 ezer négyzetméteres, világszínvonalú budapesti létesítmény meghatározó szerepet játszik a Bosch elektromobilitási és automatizált vezetési megoldásainak fejlesztésében – közölte szerdán a vállalat.

Tovább olvasom

Tech

Kiberbiztonsági vetélkedőre hívják a fiatalokat

A Játs(s)zMa elnevezésű megméretésre az európai kiberbiztonsági hónap magyarországi kampánya keretében került sor a Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet szervezésében.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Belügyi Tudományos Tanács a honlapján azt írta, a vetélkedőt október 24-én és 25-én rendezik meg, online formában.

Idén is négy területről várják a jelentkezőket, a vetélkedő első napjának délelőttjére a belügyi-rendészeti ismereteket és vízügyi ismereteket oktató köznevelési intézmények tanulói, délutánjára az egészségügyi köznevelési intézmények tanulói jelentkezhetnek. A második nap délelőttjére a rendvédelmi technikumok tanulóit és a felsőoktatási hallgatókat, délutánjára a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek részéről delegált jelentkezőket várják.

A résztvevőknek átlagos informatikai, felhasználói ismeretekkel kell rendelkezniük,

a szervezők nem fogadják el azok jelentkezését, akik informatikával, információbiztonsággal, biztonságtechnikával vagy kibervédelemmel kapcsolatos szakok hallgatói, vagy ilyen szakokon végeztek.

A csapatok a játékok során pontokat gyűjtenek, a verseny végén a győztes csapat elnyeri a vándorkupát. Az első három helyezést elért csapat díjazásban, minden résztvevő pedig oklevélben részesül.

A vetélkedőt a Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet szervezi, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a PricewaterhouseCoopers Kft., a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar, valamint az Egészségbiztonság Nemzeti Labor Adatvezérelt Egészség Divízió szakmai támogatásával.

Tovább olvasom