Kövess minket!

Tech

Dübörög az Apple, gyengélkedik az Amazon

A többi nagy techcég közül utolsóként az Apple és az Amazon is közzétette negyedéves beszámolóját. Ebből az látszik, hogy az ­Apple tovább növekszik, bár az ellátási láncok akadozása okoz kisebb gondokat, az Amazon viszont veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a negyedévben egy rossz befektetés miatt.

A világ legnagyobb tőzsdei cége, az Apple hozta formáját: árbevétele 8,6 százalékkal nőtt egy év alatt 97,3 milliárd dollárra, miközben az elemzők átlagosan 93,9 milliárdot vártak. Ebből 50,6 milliárd származik az i­Phone eladásokból, húszmilliárd szolgáltatásokból, a Mac számítógépek 10,5 milliárdot hoztak, az iPad 7,7 milliárdot, az egyéb termékek 8,8 milliárdot. A cégnél a bruttó árrés 43,7 százalék lett, vagyis továbbra is óriási profitmarzsot tud elérni a vállalat a hatalmas árbevétel mellett.

Az egy részvényre jutó nyereség 1,52 dollár lett, miközben 1,43 volt a várakozások átlaga. Az iPhone mint a legfőbb bevételi forrás értékesítése öt százalékkal nőtt, és a cég közölte, hogy 

a vásárlók között tapasztalatai szerint megnőtt azok aránya, akik androidos készülékről váltottak az Apple telefonjára. 

A Mac értékesítése 15 százalékkal nőtt, amiben annak is szerepe lehetett, hogy más gyártók hasonló gépei nagyon megdrágultak, míg a Mac árrése elbírja, hogy az alapanyagok drágulása ne kerüljön át teljes egészében a végtermék árába.

Az Apple a hatalmas nyeresége legnagyobb részét saját részvények vásárlására költi: az idei évben ennek összege kilencvenmilliárd dollár lesz, emellett a negyedév után 23 cent osztalékot is kapnak a részvényesek a papírjaik után. A folyó negyedévre a cég figyelmeztetett, hogy az ellátási láncok bizonytalansága jelentkezni fog az árbevételben. Ez először megijesztette a befektetőket, a részvény mínuszban nyitott, azonban ezt hamar ledolgozta, és enyhe emelkedésbe váltott.

Az Amazon ugyancsak óriási árbevételt ért el 116 milliárd dollárral, még nagyobbat, mint az Apple, csakhogy az Amazon esetében a kereskedelmi tevékenység árrése rendkívül alacsony. Az, hogy a cég veszteséget produkált a negyedévben, megrémisztette a befektetőket, a részvény 12 százalékkal zuhant. Miközben az elemzők részvényenként 8,4 dolláros nyereséget vártak, végül 7,5 dollár veszteség lett, ami ugyan főleg egy rossz befektetés, a Rivian Automotive értékleírásából származott, de ha a cég többi tevékenysége összességében jó eredményt hozott volna, akkor ez önmagában nem vitte volna mínuszba az eredményt.

A cég azzal indokolta a gyenge számokat, hogy az ellátási láncok akadozása, az erős áremelkedés, amelyet teljesen nem tudnak a fogyasztókra hárítani és az ukrajnai háború 

lényegében elvitte a kereskedelmi üzletág profitját. 

Itt látszik, hogy milyen nagy probléma az alacsony árrés, hisz nincs tartalék az ilyen esetekre. A felhőalapú üzletág ugyanakkor továbbra is remekül megy, lényegében az mentette meg most a céget a komolyabb veszteségtől. Ennek árbevétele 37 százalékkal nőtt egy év alatt, így 18,5 milliárd dollárt ért el. Miután magas árrésű üzletágról van szó, érdemi nyereség itt jelentkezett, és a jövőbeni növekedés is leginkább ettől a szegmenstől várható.

A nagy techcégek – vagy ahogy kezdőbetűik alapján nevezik, a FAANG-csoport (Facebook, Amazon, Apple, Netflix, Google) – kiegészülve az újra nagyra növő Microsofttal, a negyedévben vegyes eredményt produkáltak a járvány idején jellemző nagy fellendülés után. A Netflix és az Amazon kifejezetten csalódást okozott a befektetőknek, a Facebook, amelytől nem vártak jó eredményt, pozitív meglepetés lett, a Microsoft és az Apple pedig stabilan növekedett, ahogy ez tőlük már hosszú ideje megszokott. Végül a Google anyacége, az Alphabet kicsit maradt el a várakozásoktól – ismertette a Magyar Nemzet.

Tech

Csaknem 80 ezer magyar vett részt 25 év alatt a Cisco Hálózati Akadémia képzésein

A Cisco Hálózati Akadémia képzésein a kezdetektől 17 millióan kaptak piacképes tudást világszerte, Magyarországon pedig csaknem 80 ezer hallgató vett részt a képzéseken az elmúlt 25 év alatt.

Közzétéve:

Mindezekről Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója csütörtökön beszélt Budapesten, a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME), a 25 éves akadémia jubileumi rendezvényén – számolt be róla az MTI. A Cisco Hálózati Akadémiának globálisan 3,2 millió, míg Magyarországon 15 ezer hallgatója van – tette hozzá Dalos Ottó. Tájékoztatása szerint a képzéseken eddig részt vevő hallgatók kétharmada középiskolás volt, míg egyharmaduk felsőoktatásban résztvevő diák.

Rámutatott:

a képzésekre nagy szükség van, felmérések szerint Magyarországon néhány éven belül akár 44 ezer informatikus hiányozhat a munkaerőpiacról.

A Cisco célja, hogy a következő 10 évben újabb 10 millió diák digitális képzése valósuljon meg az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát magában foglaló EMEA régióban – jelezte az ügyvezető igazgató.

Sisák Zoltán, a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a Cisco Hálózati Akadémia önkéntes alapon szerveződő közösség. Tagjai oktatási intézmények és non-profit szervezetek, amelyek a Cisco által kifejlesztett elektronikus tananyagokat egységes eLearning környezetben, saját oktatási rendszerükbe (szakmai informatikai, OKJ-s, illetve felsőfokú képzés) integrálva oktatják, az iparágban használt legmodernebb hálózati eszközök felhasználásával.

Charaf Hassan, a BME dékánja ismertette: a hallgatók a Hálózati Akadémia képzésein elsajátíthatják az IKT szegmensben szükséges elméleti és gyakorlati tudást, valamint a 21. századi karrierhez szükséges problémamegoldást, együttműködést és az elemző gondolkodást is. Újabb szintet jelent a technológiai vállalattal való együttműködésben, hogy az egyetemen elismerik kreditekkel az elvégzett képzést. Minden új technológiát beemelnek a képzésbe, a vállalatok és az egyetemek egyre szorosabb együttműködésének eredményeképpen – mondta.

A Hálózati Akadémia 25. jubileumán díjakat alapítottak: az Almási Béla-díjjal és a Networking Academy Oktatásért Díjjal ismerik el azok munkáját, akik sokat tettek azért, hogy a magyarországi Cisco Hálózati Akadémia közössége Európa- és világszerte is sikeres legyen. A díjat mostantól minden évben 3 kategóriában ítéli oda az alapítók képviselőiből álló kuratórium.

Tovább olvasom

Tech

Az EU kitiltaná a Huaweit az 5G-fejlesztésekből

Az Európai Unió megtiltaná a tagállamoknak a biztonsági kockázatot jelentő vállalatok – köztük a kínai Huawei távközlési csoport – alkalmazását az 5G-hálózatuk kiépítésében.

Közzétéve:

Flickr

A VG a Financial Times-ra hivatkozva azt írja, Brüsszel azért készülhet erre a drasztikus lépésre, mert bár a tagállamok közül többen is betiltották a céget, számos kormány még mindig nem tett semmit, annak ellenére, hogy a kérdésre hamarosan választ kellene adni, ha az EU közös 5G-hálózatot akar felépíteni.

Felidézik, 2020-ban az uniós országok egyhangúlag elfogadták Brüsszel iránymutatását, amely bővebb tanúsítási követelményeket és a beszállítók diverzifikációját ajánlotta, ám tilalomról egyáltalán nem esett szó benne.

A tilalmat kikényszerítő új szabályok azonban valószínűleg csak a jelenlegi bizottság ötéves hivatali ideje után születhetnének meg, ráadásul az Európai Parlament és a tagállamok támogatását is meg kellene szerezni az új jogszabályokhoz.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Tovább olvasom

Tech

Kiiktatta irányítóját egy MI-vezérelt drón az amerikai hadsereg egy gyakorlatán

A teszt során a mesterséges intelligencia (MI) igencsak váratlan stratégiához folyamodott célja elérése érdekében.

Közzétéve:

Illusztráció, forrás: Pixabay

Az amerikai hadsereg egyik szimulációja során egy mesterséges intelligencia által vezérelt drón – annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a megbízatását – váratlanul úgy döntött, hogy kiiktatja a vezetőjét, hogy az ne tudjon beavatkozni – írta az MTI pénteken a The Guardian című brit lap egy amerikai ezredestől származó beszámolójára hivatkozva.

Mivel virtuális gyakorlatról volt szó, ténylegesen nem esett bántódása senkinek.

Tucker Hamilton ezredes, az amerikai légierő mesterséges intelligenciával végzett tesztjeinek és műveleteinek vezetője egy májusi, Londonban tartott szakmai tanácskozáson elmondta:

„A teszt során az MI igencsak váratlan stratégiához folyamodott célja elérése érdekében.”

A szimuláció során a mesterséges intelligencia által irányított drónnak az volt a feladata, hogy pusztítson el egy ellenséges légvédelmi rendszert. Az MI arra jutott, hogy megtámad mindenkit, aki valamilyen módon megakadályozhatná ennek a parancsnak a végrehajtását.

„A rendszer elkezdte felismerni, hogy bár azonosították a fenyegetést, időnként az emberi irányító olyan utasítást ad, hogy ne végezzenek a célponttal. Viszont az MI arra kap megerősítést, ha elpusztítja a fenyegetést. Tehát mit tett? Végzett az irányítóval, mert ő olyan tényező volt, amely meggátolta volna a küldetése teljesítését”

– magyarázta Hamilton a brit Királyi Repüléstudományi Társaság (Royal Aeronautical Society – RAeS) által szervezett rendezvényen.

Hozzátette: „A rendszert arra trenírozták, hogy ne ölje meg az (emberi) irányítóját, mert az rossz, azzal pontokat veszít. Ezért azt az adótornyot kezdte el megsemmisíteni, amelyet a vezető a drónnal folytatott kapcsolattartásra használt, és amelyen keresztül leállíthatta volna a célpont megsemmisítését.”

Hamilton arra figyelmeztetett, hogy

nem szabad túlzott mértékben a mesterséges intelligenciára hagyatkozni. A teszt esete szerinte azt mutatja, hogy az MI kapcsán muszáj etikai kérdésekről is beszélni.

Ann Stefanek, a légierő szóvivője ugyanakkor az Insider című hírportálnak nyilatkozva tagadta, hogy a mesterséges intelligencia használatával ilyen szimulációs tesztet egyáltalán végrehajtottak volna. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az amerikai légierő elkötelezett az MI-technológia etikus és felelős felhasználása mellett. “Úgy látszik, az ezredes szavait kiragadták az eredeti szövegkörnyezetéből” – fogalmazott Stefanek.

Tovább olvasom