Kövess minket!

Tech

Az elmúlt 30 év legendás magyar számítógépei a Kutatók Éjszakáján

Két év kihagyás után idén ismét megnyitja a kapuit a látogatók előtt a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) a Kutatók éjszakáján, szeptember 30-án. Az eseményen az érdeklődők több új robotikai alkalmazást is kipróbálhatnak, megtekinthetik az elmúlt 30 év legendás magyar számítógépeit vagy akár virtuális utazást tehetnek a Vaskori Duna Út helyszínein.

Borítókép: sztaki.hu

Az intézet egymáshoz közeli, Kende utcai és Lágymányosi utcai épületeiben összesen ötféle bemutató várja az érdeklődőket. A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek, amit a Kutatók Éjszakája hivatalos weboldalán lehet megtenni.

A gazdag programkínálatban egyebek mellett interaktív bemutatóval kísért előadás hangzik el az öregedésórákról, azaz olyan mesterségesintelligencia-eszközökről, amelyek alkalmasak a biológiai életkor meghatározására.

A beharangozó szerint a SZTAKI nyáron átadott új Innovációs és Demonstrációs Terében a látogatók kipróbálhatják a portrérajzoló robotot, egy másikkal közösen szerelhetnek össze egy alkatrészt, de látható lesz majd pakoló, mozaikdarabokat összerendező és egy különleges gépkiszolgáló robot is.    

A múltból a jövőbe elnevezésű hardvertörténeti kiállításon az elmúlt 30 év fejlesztései közül mutatatja be a fontosabb mérföldköveket Manno Sándor fejlesztőmérnök.

A látogatók emellet virtuális utazást tehetnek a Vaskori Duna Út projekt hazai és külföldi helyszínein a SZTAKI eLearning Osztálya által fejlesztett többnyelvű okostelefonos alkalmazással.

A rendezvényről a SZTAKI weblapján további részletek olvashatók.

Tech

Máris perelik az Apple-t a halálos baleset miatt

Az ügyvédek szerint könnyen megelőzhető lett volna a boltjában történt tragédia.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: flickr.com

A múlt héten halálos baleset történt az egyesült államokbeli Hingham kisváros Apple Store-jában, egy férfi nagy sebességgel behajtott a terepjárójával az üzletbe. Egy ember a helyszínen meghalt, bő tucatnyian megsérültek, néhányuk komolyabban. Az autó sofőrje azt állította, hogy érthetetlen módon rászorult a lába a gázpedálra, az ügyész többek közt emberöléssel vádolja.

Egy héttel a balesetet követően a bostoni Sheff & Cook ügyvédi iroda máris csoportos pert indított a sérültek egy részének nevében, a boltot birtokló Apple mellett az épület kivitelezőjét és a sofőrt is megnevezték alperesekként. Az ügyvédek szerint hanyag mulasztás történt, az autó épületbe való betörése könnyen megakadályozható lett volna az üzlet utcafronti része és a parkoló közé helyezett útakadályokkal.

Az útakadályok telepítése gyakori a parkolóval szegélyezett üzletek mentén, pontosan az efféle tragédiák elkerülésére lettek kitalálva, mostanra a kérdéses Apple Store elé is kerültek az autók megállítására alkalmas fémoszlopok – számolt be róla az Origo.hu.

Tovább olvasom

Tech

Idegenek privát képeit mutogathatja az Apple

Súlyos gond lehet az iCloud Photos képtárhely Windows 11-es integrációjával.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Körülbelül két héttel ezelőtt elérhetővé vált az Apple és a Microsoft ritka együttműködéseinek egyik gyümölcse, az aktuális iCloud for Windows kliensprogram telepítését követően böngészhetővé váltak a Windows 11 gyári képnézegető appjában az iPhone-okkal készített fotók és videók.

Ugyan az integráció meglehetősen fapadosnak tűnt, azonban potenciálisan ez lehet vele a legkisebb probléma. Az időközben befutott felhasználói panaszok szerint az iPhone 13 és iPhone 14 mobilokkal készített videók nem tekinthetőek meg a Windows 11 képnézegetőjében, a jelek szerint a lejátszási hibának a HDR-es videórögzítéshez és a HEVC kodek használatához van köze.

Ez még hagyján volna, azonban a felhasználók szerint a problémás videók lejátszási kísérletekor időnként számukra teljesen ismeretlen, minden bizonnyal más iCloud-felhasználóktól származó állóképek jelennek meg. Az egyik panaszos többek közt más családi fotóját és egy focimeccs képkockáját látta, míg a másiknak egy pizsamás kislány képe ugrott be – számolt be róla az Origo.hu.

Tovább olvasom

Tech

Pornóképekkel hekkelték meg az internetes adatvédelmi konferenciát

Egy résztvevő így próbált üzenni a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős minisztérium kiberbiztonsági rendezvénye szervezőinek Romániában.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Amint a Főtér nevű erdélyi hírportál beszámolt róla, a pénteki rendezvényhez online csatlakozó résztvevők számára elhelyezett óriáskivetítőn megjelent egy pornóképekből álló kollázs.

Mint kiderült, az egyik résztvevő hamis avatart használva belépett a Zoom online platformra, és a képernyőmegosztás opciót használva „feldobta” a konferencia hangulatát néhány pornós fotóval.

A román kutatási, innovációs és digitalizációs minisztérium az incidens után közleményben magyarázkodott. Úgy érvelt, a konferenciát a teljes átláthatóság jegyében szervezték meg, bárki csatlakozhatott hozzá, így sikerülhetett a hekkerakció.

Tovább olvasom