Kövess minket!

Tech

Autóktól és utaktól mentes futurisztikus várost épít a sivatagban Szaúd-Arábia

A tiszta energiával működő települést 2024-re húzhatja fel a világ legnagyobb olajexportőre – jelentette még januárban a helyi televízió élő adásában a trónörökös.

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A készülő “ökovárosról” kedden írt a Daily Mail Online című brit lap, amelynek cikkét az MTI szemlézte. A cikk szerint Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi trónörökös ismertetése szerint, a Neom elnevezésű projektnek a The Line (A Vonal) lenne az első szakasza egy 168 kilométer hosszú központi gerincen, amelynek mentén helyezkednek el majd a különböző városrészek.

A Neom a görög neosz, azaz új és a musztakbal, azaz arabul jövő szó kombinációjaként született. A terv része annak az ambiciózus elképzelésnek, amelynek célja, hogy Szaúd-Arábia függetlenné váljon a kőolajtól, és az országot a Szilícium-völgyhöz hasonló technológiai központtá alakítsák át, miközben városokat, kutatóközpontokat, oktatási zónákat és turisztikai látványosságokat is magában foglal.

“A Neom az emberi fejlődés gyorsítója és vízió arról, hogyan nézhet ki egy új jövő”

– olvasható egy januári közleményben.

A tervek között szerepelnek repülő dróntaxik, Jurassic Park stílusú vidámpark robotdinoszauruszokkal, és Michelin-csillagos éttermek – írja a The Wall Street Journal című amerikai lap.

A bolygó legnagyobb szén-dioxid-mentes rendszereként emlegetett, 16 városrészből álló

metropolisz szélerőművekre, napenergiára és olyan csúcstechnológiára támaszkodna, amely a vizet oxigénné és hidrogénné alakítja át üzemanyagként.

A Neom megvalósítása 500 milliárd dollárra rúghat, és a város mintegy 26 ezer négyzetkilométert foglalna el Szaúd-Arábia Tabúk tartományában, közel Jordánia és Egyiptom határához.

A buldózerek már megkezdték a terület kialakítását, az alagutak ásását, hogy a város három szintjét – a gyalogosoknak szánt felszíni területet, valamint két földalatti réteget a közlekedés és az infrastruktúra számára – kialakítsák.

Az északnyugat-szaúd-arábiai hegyektől a Vörös-tengerig terjedő közösségekben összesen akár 1 millió ember is élhet majd, akit nagy sebességű közlekedési eszközök és “autonóm mobilitási megoldások kötnek össze” – olvasható az említett közleményben.

Az iskolák, éttermek, üzletek és egyéb célpontok ötperces sétával elérhetőek lesznek, egyetlen utazás sem tart majd húsz 20 percnél tovább – ígérik a tervek.

A lineáris forma és a földalatti infrastruktúra segít megőrizni a természetes táj 95 százalékát, mondják a fejlesztők.

A projekt az előrejelzések szerint 380 000 új munkahelyet teremt, és 2030-ig nagyjából 48 milliárd dollárral növeli majd a szaúd-arábiai GDP-t.

A projekt vezetője, Nadhmi Al-Naszr a Bloomberg amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy ez gigantikus vállalkozás, és úgy becsülte, hogy a Vonal megtervezéséhez és megépítéséhez szükséges munkának még az 1 százalékát sem végezték el. Elmondta azt is, hogy a Neom fejlesztői kezdetben akadályokba ütköztek, mivel

a mérnököknek olyan technológiákhoz kellett várost tervezniük, amelyek még nem léteznek.

Az építkezés eredetileg 2021 első negyedévében kezdődött volna. Most, hogy végre elkezdődött, a Neom következő lépése az, hogy a metropoliszt “szabad zónává” nyilvánítsák, ahol más törvények érvényesek, mint Szaúd-Arábia többi részén. Al-Naszr szerint ez már 2022 első hónapjaiban megvalósulhat.

Tech

Nagy összegű közbeszerzést nyert a 4iG Nyrt.

A Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. központosított közbeszerzési eljárását a 4iG Nyrt. vezette konzorcium nyerte 1,718 milliárd forintos ajánlatával – közölte a 4iG Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Közzétéve:

A MTI által ismertetett közlemény szerint a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. 3D alapú adat infrastruktúra kialakítására és az E-építés keretrendszer – innovációval a magyar emberek szolgálatában tárgyú projektekben kialakított informatikai alkalmazások továbbfejlesztésére hirdette meg a tendert.

A teljesítés határideje a szerződés hatálybalépésétől számított legfeljebb 360 naptári nap.

A 4iG 2021-ben konszolidáltan 7,16 milliárd forint, 2020-ban 3,44 milliárd forint adózott eredményt ért el. A konszolidált értékesítési árbevétele 93,65 milliárd forintot tett ki 2021-ben, az előző évi 57,30 milliárd forint után.

A 4iG Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, kedden délután a részvények ára 0,76 százalékkal, 768 forintra gyengült. Az elmúlt egy évben a papír legmagasabb ára 1134 forint, a legalacsonyabb pedig 602 forint volt.

Tovább olvasom

Tech

Elképesztő alapfunkciót kapott a Google Fotók

Androidon eddig nem lehetett albumnézetben a kukába áthelyezni a fotókat.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A Google appjai esetében nem szokatlan jelenség a teljesen alapvető funkciók hiánya, ráadásul a több platformon is igénybe vehető szolgáltatásai esetében funkcionális eltérések lehetnek az appjai és kezelőfelületei között, mintha nem is állnának központi irányítás alatt a releváns fejlesztőcsapatai.

Most egy efféle hiányosságot orvosolt csendben a vállalat, az androidos Google Fotók legutóbbi frissítésének telepítését követően egy albumot böngészve már lehetőség van a nézett fotó kukába való közvetlen áthelyezésére. Ez a lehetőség a webes felületen és az iOS-en mobilappban már emberemlékezet óta elérhető, de Androidon valamiért eddig csak magából az albumból lehetett kitörölni a képeket, a kukába való áthelyezésükhöz külön meg kellett keresni azokat a Fotók fülön.

A pozitív fejlemény ellenére sajnos még nem teljes a siker, a fotók közvetlen kukázási lehetősége ugyanis csak a privát albumokban jelent meg, a nyilvános és megosztott albumok esetében Androidon továbbra is a régimódi eljárással kell kukázni a fájlokat – írja az Origo.hu.

Tovább olvasom

Tech

15. születésnapját ünnepli a Google Utcakép

Az Utcakép a világ több mint 220 országában érhető el, beleértve az Antarktiszt is. A szolgáltatás virtuális ablakot nyit a világra és lehetővé teszi, hogy az otthonunk kényelméből tegyünk sétákat a legkülönlegesebb helyekre.

Közzétéve:

Google

Sok-sok kilométert tettek meg a Google Utcakép autói világszerte, 2007 óta, amikor elindult a Google Térkép Utcakép funkciója.

A Google Utcakép Magyarországon, 2013-ban indult el, amikor nemcsak autóval, de gyalogosan a hátizsák formájú Trekkerrel és biciklivel járták be a Google operátorai az ország olyan különleges helyeit, mint a Budai vár, a Hollókő Ófalu, a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék, vagy a Tihanyi-félsziget.

Mindeközben több izgalmas projektet is megvalósítottak. 2015-ben például egy turistahajó fedélzetére erősített kamerával készítettek felvételeket a Duna budapesti szakaszairól – ez volt a szolgáltatás első olyan projektje, amely eredményeképp egy hat országot átszelő folyó került az Utcaképre.
Az újabb felvételeknek köszönhetően pedig már nemcsak az utcák, de olyan helyek is bejárhatóak, mint a gyönyörű ELTE Füvészkert, de meg lehet pillantani a Budapesti Fővárosi Állat- és Növénykert híres pingvinjeit is – ismerteti a Google.

Legnépszerűbb látványosságok az Utcaképben

Az Utcakép szolgáltatás lehetővé teszi, hogy egyszerűbben tájékozódjunk, vagy akár csak szétnézzünk és virtuális sétát tegyünk egyes helyeken. A nyaralás, hétvégi kikapcsolódás tervezésekor pedig a nevezetességeket is körbe lehet nézni otthonról, így különösen kedvelt szolgáltatása ez a turistáknak. Születésnapja alkalmából a Google összegyűjtötte azokat a helyeket, amelyre legtöbben kattintottak a Google Utcaképben a tavalyi évben.

A listát továbbra is az Országház vezeti, de nemrég nyílt Elete Pláza is helyet kapott az Utcakép legnépszerűbb nevezetességei között.

A legtöbbet kattintott turistalátványosságok 2021-ben
OrszágházNagy Vásárcsarnok
Budapest Nemzetközi RepülőtérSzent István Bazilika
HalászbástyaEtele Pláza
Budai várPuskás Aréna
Hősök tereKeleti pályaudvar

Borítókép: a Google autója

Tovább olvasom