Kövess minket!

Tech

A Vodafone-tranzakcióval a 4iG valódi kihívója lehet a Magyar Telekomnak

Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke a Világgazdaságnak (VG) adott interjúban többek között elmondta, hogy a Vodafone Magyarország értékelésével kapcsolatban inkább a londoni elemzők véleményét osztja, semmint a hazai részvényelemzőkét. Meglátása szerint az ügyletet követően a távközlési cégek közötti verseny is fokozódik majd.

Móricz-Sabján Simon

A versenyhátrányban lévő 4iG minden üzleti lehetőséget alaposan megfontolt, amikor komoly mobilszolgáltatási portfólió létrehozása mellett döntött – többek közt erről beszélt Jászai Gellért a Világgazdaságnak adott interjúban.

Mint mondta, több  forgatókönyvük is volt: az egyik, hogy a DIGI meglévő infrastruktúráját és hálózati frekvenciakészletét bővítik, a másik a piaci akvizíció. Mérlegelték a többi szolgáltatóval történő együttműködés lehetőségét is. A  Yettel például jól prosperáló vállalat, de kizárólag mobilszolgáltatásokkal van jelen Magyarországon. Ezzel szemben a Vodafone jelentős vezetékes infrastruktúrával, szakember- és ügyfélbázissal is rendelkezik, amely így a legnagyobb együttműködést és a meghatározó piaci pozíciót is biztosíthatja – válaszolta Jászai Gellért a VG kérdésére.

A londoni elemzők szerint reális a becsült cégérték

Míg az itthoni elemzőházak szakértői közül többen is drágának tartják az akvizíciót, egy londoni elemző cég, az Edison szerint reális lehet a Vodafone Magyarország 715 milliárdos cégértéke. A 4iG Nyrt. igazgatója a felvetett problémára a következőket reagálta:

Kritikus hangok mindig vannak egy piacformáló tranzakció kapcsán, viszont hasonló piaci akvizíciókat is bemutató elemzéseket mindeddig csupán a londoniak tettek közzé.

A Vodafone 255 milliárd forintos adósságállományával kedvezőbbé válhat a vételár is, de még az átvilágítás előtt állnak, így nem tudják, hogy pontosan mennyivel lehet azt csökkenteni. Ráadásul egészen az ügylet lezárásáig a tulajdonosnak lehetősége van az adósságok törlesztésére vagy tőkésítésére – tette hozzá.

A 150 milliárd forint jelen értékű szinergiahatás egy konzervatív becslés csupán. A külső tanácsadók iparági benchmark alapján készített becslése szerint a valóság jóval meghaladja majd előzetes várakozásaikat.

Hiszen a hálózatkonszolidáció vagy az olyan egyszeri tételek, mint a Digi mobil infrastruktúrájának vagy a Yettelben lévő 25 százalékos részesedésük értékesíthetősége önmagukban is százmilliárdos nagyságrendet jelenthetnek. 

Fél éven belül kialakulhat az új portfólió

Ismerniük kell a Vodafone minden folyamatát és pontos működését az integrációs menetrend kialakításához. A stratégia létrehozása 3-6 hónapos tervezést igényel, hiszen egy közel háromezer főt foglalkoztató konvergens szolgáltatót és a 4iG csoport távközlési vállalatait – Digi, Antenna, Invitech – szeretnék egy jól és hatékonyan működő versenyképes csoporttá formálni, amely nemzetközi szinten is tovább tudja erősíteni piaci pozícióit – fejtette ki Jászai Gellért.

A Világgazdaság kérdésére, miszerint nem túl elhamarkodott-e a tranzakció, Jászai Gellért azt válaszolta, hogy semmiképpen sem az. Elmondta, hogy a tranzakciót előkészítő munka már több mint egy éve tart, ugyanakkor a 4iG számára több szempontból is fontos, hogy rövid idő alatt le tudják zárni az ügyletet. 

A Világgazdaság felvetette, hogy az Európai Bizottság vizsgálatnak vetheti alá a tranzakciót, amire az igazgató kifejtette, hogy nem lépnek át semmi olyan jogszabályi előírást vagy határt, amely alapján az Európai Bizottság versenyjogi hatóságának hivatalból vizsgálnia kellene azt. Ugyanakkor a jelenlegi szabályozás alapján ezt bármikor, bármilyen ügyben megtehetik.  

A DIGIMobil-ügyfelek Vodafone-ra válthatnak

A DIGI mobilüzletága a jelenlegi struktúrában évek óta veszteségesen működik. Teljesen logikus lépés, hogy egy sikeres tranzakciót követően a Vodafone hálózatában lényegesen jobb szolgáltatásokat biztosítsanak majd a már meglévő ügyfeleinknek – mutatott rá a 4iG csoport vezetője.

Az előfizetők azonban biztosak lehetnek abban, hogy a magyar távközlési piacon továbbra is lesz árverseny. A magyar telekommunikációs piacot a Matáv privatizációja óta, vagyis közel három évtizede egy nagy szereplő uralja, amelynek így jelentős piacbefolyásoló ereje volt. A Vodafone-tranzakcióval a 4iG valódi kihívója lehet a Magyar Telekomnak, amely Jászai Gellért szerint inkább fokozni fogja majd a beruházási és az ügyfelekért folyó versenyt, mintsem csökkentené azt. 

A Világgazdaság cikkét ide kattintva olvashatja el.

Tech

A Meta világszerte csökkenti irodai jelenlétét

A vállalat 149 millió fontot (67 milliárd forintot) fizetett azért, hogy felmondja egy londoni irodabérletét a Regent Park közelében.

Közzétéve:

Pixabay

A VG cikke szerint

a technológiai vállalat világszerte csökkenti irodai jelenlétét a hibrid munkavégzésnek köszönhetően.

A Meta lépése is újabb jele annak, hogy a technológiai cégek az irodabérleteken kívánnak spórolni, miután egyre több dolgozójuk inkább otthonról dolgozik.

Az irodát a Meta 2021-ben bérelte ki 20 évre és végül oda sosem költözött be, a lelépési pénz pedig mintegy hét évi bérleti díj volt a BNP Paribas Exane számításai szerint. A Facebook tulajdonostól befolyt összeget a British Land az irodapark újrapozicionálására kívánja használni.

Tovább olvasom

Tech

A Vodafone és a Bosch 5G-alapú autóipari projektet kezd Budapesten

A Vodafone és a Bosch magyarországi vállalatai 5G-alapú autóipari tesztelésre hoztak létre közös projektcsapatot Budapesten – közölte a Vodafone az MTI-vel.

Közzétéve:

Az októberben kezdődő projekt a vezetéstámogató rendszerek és a járműfejlesztés terén vizsgálja az 5G-hálózatot, amelyet a Vodafone biztosít a Bosch számára. A vállalat innovációs központjában nyolc hónapig tart a kísérlet, amely többféle útfelületen és helyzetben vizsgálja a lehetőségeket – írták.

A közlemény szerint

a jelenlegi legfejlettebb telekommunikációs hálózat, az 5G új távlatokat nyithat az autóiparban, alkalmas a járművek közötti gyors információcsere, az önvezető autózás támogatására.

Magyarországon elsőként a Vodafone vezette be kereskedelmi hálózatként, és már számos autóipari tesztprojektben hasznosították. A társaság abban bízik, hogy a magyarországi Bosch részvételével kezdődő együttműködés eredményei megreformálhatják az autóipari validációs teszteket – tették hozzá.  

A Bosch gépjárműtechnológiai fejlesztőközpontját egy éve adták át csaknem négy évnyi építkezés után. A német cég 70 milliárd forintos beruházása erősíti Magyarország szerepét a nemzetközi innovációs és ipari együttműködések, valamint a globális járműipari fejlesztések területén. A 90 ezer négyzetméteres, világszínvonalú budapesti létesítmény meghatározó szerepet játszik a Bosch elektromobilitási és automatizált vezetési megoldásainak fejlesztésében – közölte szerdán a vállalat.

Tovább olvasom

Tech

Kiberbiztonsági vetélkedőre hívják a fiatalokat

A Játs(s)zMa elnevezésű megméretésre az európai kiberbiztonsági hónap magyarországi kampánya keretében került sor a Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet szervezésében.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Belügyi Tudományos Tanács a honlapján azt írta, a vetélkedőt október 24-én és 25-én rendezik meg, online formában.

Idén is négy területről várják a jelentkezőket, a vetélkedő első napjának délelőttjére a belügyi-rendészeti ismereteket és vízügyi ismereteket oktató köznevelési intézmények tanulói, délutánjára az egészségügyi köznevelési intézmények tanulói jelentkezhetnek. A második nap délelőttjére a rendvédelmi technikumok tanulóit és a felsőoktatási hallgatókat, délutánjára a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek részéről delegált jelentkezőket várják.

A résztvevőknek átlagos informatikai, felhasználói ismeretekkel kell rendelkezniük,

a szervezők nem fogadják el azok jelentkezését, akik informatikával, információbiztonsággal, biztonságtechnikával vagy kibervédelemmel kapcsolatos szakok hallgatói, vagy ilyen szakokon végeztek.

A csapatok a játékok során pontokat gyűjtenek, a verseny végén a győztes csapat elnyeri a vándorkupát. Az első három helyezést elért csapat díjazásban, minden résztvevő pedig oklevélben részesül.

A vetélkedőt a Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet szervezi, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a PricewaterhouseCoopers Kft., a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar, valamint az Egészségbiztonság Nemzeti Labor Adatvezérelt Egészség Divízió szakmai támogatásával.

Tovább olvasom