Tech
A Vodafone beindította NB-IoT hálózatát
A kereskedelmi forgalomban bárki számára elérhetővé válnak a legkorszerűbb NB-IoT megoldások.
A szolgáltató augusztus elejétől kereskedelmi forgalomban elérhető, országos lefedettségű NB-IoT hálózatot tesz elérhetővé ügyfelei számára, aminek köszönhetően az önkormányzatok és vállalkozások szabadon tudnak digitális fejlesztéseket végrehajtani többek között a városi vagy vállalati infrastruktúrában, termelésben vagy akár a mezőgazdaságban.
A Vodafone Magyarország kiemelt figyelmet fordít az IoT fejlesztésekre, jelentősen hozzájárulva a közelmúlt legfontosabb városfejlesztési bejelentéseihez, amelyek javítják a városi élet működését és minőségét. Ennek egyik Magyarországon is alkalmazott példája az az okosparkolási megoldás, amely keskenysávú rádiótechnikát alkalmazó kültéri parkolószenzorokon alapszik. A parkolóhely állapotát figyelő szenzorok ellenőrzik, hogy a parkolóhely foglalt vagy szabad, erről pedig a szenzorba épített jeladó a Vodafone NB-IoT hálózatát használva jelez a központi szervereknek. A sofőrök egy mobil alkalmazáson keresztül láthatják a közelben szabad parkolóhelyeket a térképen megjelenítve, ezzel csökkentve a felesleges parkolóhely-keresés feszültségét, és ami még fontosabb, az ebből származó károsanyag kibocsátást. A Vodafone-nak köszönhetően ez az úttörő megoldás hazánkban elsőként Budapesten valósult meg 150 szenzorral egy teszt keretében. Ezt követően Székesfehérváron vált elérhetővé száz darab NB-IoT megoldással működő parkolószenzor. A kereskedelmi indulást követően hamarosan Budapest V. kerületében 1500 parklószenzor és mobilalkalmazás fogja könnyíteni az arra járók parkolását, illetve a parkolási díjak fizetését – írják.
„Az NB-IoT hálózat – vagy ahogy mi szeretjük hívni, a szenzorok hálózata – kis mennyiségű adatot tud nagy lefedettséggel továbbítani, így cellánként akár 10.000 eszközt is ki tud szolgálni. Mivel a szenzorok a felhasználó által megadott időközönként ellenőrzik környezetüket, ezért energiával el nem látott területeken, elemmel akár 5 évig is működőképesek. A nagy jelerősség miatt pedig földfelszín alatti tereptárgyakból (pl. garázsokból, közmű aknákból) is tudnak jelet biztosítani. A különleges mobilkommunikációs technológián alapuló hálózat másik nagy előnye, hogy költséghatékonyan telepíthető és üzemeltethető”– mondta el Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.
Tech
Csaknem 80 ezer magyar vett részt 25 év alatt a Cisco Hálózati Akadémia képzésein
A Cisco Hálózati Akadémia képzésein a kezdetektől 17 millióan kaptak piacképes tudást világszerte, Magyarországon pedig csaknem 80 ezer hallgató vett részt a képzéseken az elmúlt 25 év alatt.
Mindezekről Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója csütörtökön beszélt Budapesten, a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME), a 25 éves akadémia jubileumi rendezvényén – számolt be róla az MTI. A Cisco Hálózati Akadémiának globálisan 3,2 millió, míg Magyarországon 15 ezer hallgatója van – tette hozzá Dalos Ottó. Tájékoztatása szerint a képzéseken eddig részt vevő hallgatók kétharmada középiskolás volt, míg egyharmaduk felsőoktatásban résztvevő diák.
Rámutatott:
a képzésekre nagy szükség van, felmérések szerint Magyarországon néhány éven belül akár 44 ezer informatikus hiányozhat a munkaerőpiacról.
A Cisco célja, hogy a következő 10 évben újabb 10 millió diák digitális képzése valósuljon meg az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát magában foglaló EMEA régióban – jelezte az ügyvezető igazgató.
Sisák Zoltán, a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a Cisco Hálózati Akadémia önkéntes alapon szerveződő közösség. Tagjai oktatási intézmények és non-profit szervezetek, amelyek a Cisco által kifejlesztett elektronikus tananyagokat egységes eLearning környezetben, saját oktatási rendszerükbe (szakmai informatikai, OKJ-s, illetve felsőfokú képzés) integrálva oktatják, az iparágban használt legmodernebb hálózati eszközök felhasználásával.
Charaf Hassan, a BME dékánja ismertette: a hallgatók a Hálózati Akadémia képzésein elsajátíthatják az IKT szegmensben szükséges elméleti és gyakorlati tudást, valamint a 21. századi karrierhez szükséges problémamegoldást, együttműködést és az elemző gondolkodást is. Újabb szintet jelent a technológiai vállalattal való együttműködésben, hogy az egyetemen elismerik kreditekkel az elvégzett képzést. Minden új technológiát beemelnek a képzésbe, a vállalatok és az egyetemek egyre szorosabb együttműködésének eredményeképpen – mondta.
A Hálózati Akadémia 25. jubileumán díjakat alapítottak: az Almási Béla-díjjal és a Networking Academy Oktatásért Díjjal ismerik el azok munkáját, akik sokat tettek azért, hogy a magyarországi Cisco Hálózati Akadémia közössége Európa- és világszerte is sikeres legyen. A díjat mostantól minden évben 3 kategóriában ítéli oda az alapítók képviselőiből álló kuratórium.
Tech
Az EU kitiltaná a Huaweit az 5G-fejlesztésekből
Az Európai Unió megtiltaná a tagállamoknak a biztonsági kockázatot jelentő vállalatok – köztük a kínai Huawei távközlési csoport – alkalmazását az 5G-hálózatuk kiépítésében.

A VG a Financial Times-ra hivatkozva azt írja, Brüsszel azért készülhet erre a drasztikus lépésre, mert bár a tagállamok közül többen is betiltották a céget, számos kormány még mindig nem tett semmit, annak ellenére, hogy a kérdésre hamarosan választ kellene adni, ha az EU közös 5G-hálózatot akar felépíteni.
Felidézik, 2020-ban az uniós országok egyhangúlag elfogadták Brüsszel iránymutatását, amely bővebb tanúsítási követelményeket és a beszállítók diverzifikációját ajánlotta, ám tilalomról egyáltalán nem esett szó benne.
A tilalmat kikényszerítő új szabályok azonban valószínűleg csak a jelenlegi bizottság ötéves hivatali ideje után születhetnének meg, ráadásul az Európai Parlament és a tagállamok támogatását is meg kellene szerezni az új jogszabályokhoz.
A teljes cikk IDE kattintva olvasható.
Tech
Kiiktatta irányítóját egy MI-vezérelt drón az amerikai hadsereg egy gyakorlatán
A teszt során a mesterséges intelligencia (MI) igencsak váratlan stratégiához folyamodott célja elérése érdekében.

Az amerikai hadsereg egyik szimulációja során egy mesterséges intelligencia által vezérelt drón – annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a megbízatását – váratlanul úgy döntött, hogy kiiktatja a vezetőjét, hogy az ne tudjon beavatkozni – írta az MTI pénteken a The Guardian című brit lap egy amerikai ezredestől származó beszámolójára hivatkozva.
Mivel virtuális gyakorlatról volt szó, ténylegesen nem esett bántódása senkinek.
Tucker Hamilton ezredes, az amerikai légierő mesterséges intelligenciával végzett tesztjeinek és műveleteinek vezetője egy májusi, Londonban tartott szakmai tanácskozáson elmondta:
„A teszt során az MI igencsak váratlan stratégiához folyamodott célja elérése érdekében.”
A szimuláció során a mesterséges intelligencia által irányított drónnak az volt a feladata, hogy pusztítson el egy ellenséges légvédelmi rendszert. Az MI arra jutott, hogy megtámad mindenkit, aki valamilyen módon megakadályozhatná ennek a parancsnak a végrehajtását.
„A rendszer elkezdte felismerni, hogy bár azonosították a fenyegetést, időnként az emberi irányító olyan utasítást ad, hogy ne végezzenek a célponttal. Viszont az MI arra kap megerősítést, ha elpusztítja a fenyegetést. Tehát mit tett? Végzett az irányítóval, mert ő olyan tényező volt, amely meggátolta volna a küldetése teljesítését”
– magyarázta Hamilton a brit Királyi Repüléstudományi Társaság (Royal Aeronautical Society – RAeS) által szervezett rendezvényen.
Hozzátette: „A rendszert arra trenírozták, hogy ne ölje meg az (emberi) irányítóját, mert az rossz, azzal pontokat veszít. Ezért azt az adótornyot kezdte el megsemmisíteni, amelyet a vezető a drónnal folytatott kapcsolattartásra használt, és amelyen keresztül leállíthatta volna a célpont megsemmisítését.”
Hamilton arra figyelmeztetett, hogy
nem szabad túlzott mértékben a mesterséges intelligenciára hagyatkozni. A teszt esete szerinte azt mutatja, hogy az MI kapcsán muszáj etikai kérdésekről is beszélni.
Ann Stefanek, a légierő szóvivője ugyanakkor az Insider című hírportálnak nyilatkozva tagadta, hogy a mesterséges intelligencia használatával ilyen szimulációs tesztet egyáltalán végrehajtottak volna. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az amerikai légierő elkötelezett az MI-technológia etikus és felelős felhasználása mellett. “Úgy látszik, az ezredes szavait kiragadták az eredeti szövegkörnyezetéből” – fogalmazott Stefanek.