Kövess minket!

Tech

A Nemzeti dal repkedő lapjait is elfoghatjuk az új petőfis VR-játékban

Virtuális valóságban elevenedik meg a legnagyobb magyar költő munkássága.

Forrás: petofi200.hu

Hogyan függ össze Petőfi Sándor és a virtuális valóság (virtual reality, vagyis a VR)? 2023. január 1-jén ünnepeltük hazánk legnagyobb költőjének és Bács-Kiskun vármegye legjelentősebb alakjának, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. A magyar történelem egyik legfontosabb szereplője bár a múltban élt, alakja annyira valós, hogy a VR-technológia segítségével a nyomába eredhetünk a Pilvax kávéháztól kezdve egészen a Landerer nyomdáig.

„A VR-tartalmak fejlesztésével az volt a célunk, hogy élményszerűvé tegyük vármegyénk egyik legjelesebb személyiségének, Petőfi Sándornak a munkásságát, életfelfogását, az általa képviselt és a mai napig is érvényes értékeket, normákat. A ma emberéhez szólunk, ezért olyan eszközöket akarunk használni, amelyeket örömmel fogadnak az itt élők, amelyek a mindennapi életükben is jelen vannak, élményt adnak, és ma még viszonylag kuriózumnak számítanak”

– mondta Moiskó Csilla, a Petőfi-emlékév ötletadója és a Bács-Kiskun vármegyei identitáserősítés menedzsere.

A legendás költőről készül öt darab 360 fokos film is
Fotó: petofi200.hu

A VR-szemüveggel öt játékot próbálhatunk ki, egy panoráma-mesefilmet és öt darab 360 fokos filmet nézhetünk meg. Elsősorban Nemesnádudvaron, a Bor Bagoly pincészetben lehet kipróbálni, illetve a vármegyei fesztiválokon is jelen lesznek az idei év során.

Megelevendeik Petőfi élete és munkássága

Moiskó Csilla szerint az öt virtuális játék különleges élményt nyújthat bárki számára, aki szereti az élményszerű információkat.

„Az egyik játékon keresztül például a felhasználó virtuális bepillantást nyerhet a Pilvax kávézóba a VR-szemüveget használva. A séta során érdekes információkhoz juthat szöveges és képi formában. A játék koncepciója, hogy a Pilvax kávézó – illetve az arra emlékeztető virtuális tér – körbejárható. A kávéház üres, mintha csak most vonult volna ki mindenki, hátrahagyva még a füstölgő cigarettát is. Sőt, a helyre jellemző báli zene is szól”

– tette hozzá a Petőfi-emlékév ötletadója.

A Pilvaxon kívül játszhatunk még a VR-kifestővel, ahol a felhasználó a virtuális térben, megadott paletta, illetve színkódok segítségével színezhet ki olyan képeket, amelyek Petőfi Sándor életéhez köthetők, mindezt VR-szemüvegen keresztül. A VR-szavaló segítségével bárki átélheti a közönségnek szavalás élményét, míg a VR-verskitaláló során olyan művekkel ismerkedünk meg, melyek szintén Petőfi életéhez köthetők. Végül a „Petőfi a nyomdában” játékon keresztül a költőt megszemélyesítve a Landerer nyomdát idéző helyszínen gyűjthetjük össze a Nemzeti dal repkedő lapjait.

Okostelefonra is kifejlesztenek egy Petőfi- játékot
Fotó: petofi200.hu

A legendás költőről készül öt darab 360 fokos film is. Ezek a filmek öt helyszín elevenednek meg, ahol Petőfi valamilyen formában otthagyta történelmi lábnyomát.

Petőfi „lábnyomai” és a 360 fokos filmek

„Egyszerű, arculatot követő, de 3D trackelt grafikai elemek kerülnek térbe a filmekben. A filmek egy-egy pontján megjelenik Petőfi, aki bizonyos interakcióra megszólal, csinál valamit, a film ezen pontja lesz interaktív. Egy másik érdekesség: Ludas Sanyi történetének megelevenítése a Meseföld című kötetéből egy 360 fokos rajzfilm keretében. A film öt rajzolt jelenetet tartalmaz, melyek teljes 360 equirectangular panorámában játszódnak” – mondta Moiskó Csilla, aki hozzátette,

egy Petőfi Sándor személyét középpontba helyező PixelArt, endless runner digitális játékot is készítenek okostelefonra és webre, amely során a karakternek akadályokat kell kikerülnie (ugrással, guggolással) egy végtelenített pályán.

Ez az utóbbi fejlesztés közel fél évig tartott. A játék 2023. március 1-től lesz ingyenesen letölthető a Google Play áruházból és az APP Store-ból.

Tech

Bíró Ada nem létezik, mégis műsort vezet (videó)

Forradalmi újítással indult újabb évadában a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsora.

Közzétéve:

Borítóképünkön a mesterséges intelligencia által alkotott műsorvezető, Bíró Ada, forrás: M1/YouTube

Bíró Adának hívják a Duna csatorna Delta című tudományos-ismeretterjesztő műsorának új műsorvezetőjét, akinek megjelenését, arcát és hangját egyaránt a mesterséges intelligencia (MI) hozta létre korábban már meglévő programokból – hangzott el az M1 hétfő esti Híradójában.

Mondanivalóját teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg, ezzel együtt a mesterséges intelligencia segítségével életre hívott képi és nyelvi modell Fejős Ádám állandó műsorvezetőtársa lett a Deltában.

Dudás Viktor filmszakértő szerint a Delta éppen az a műsor, ahol egy ilyen egyedülálló technológiai újdonságnak helye és adott esetben fontos szerepe is van.

„Abszolút helye van egy ilyen műsorban egy ilyen megjelenésnek, hiszen ott, ahol a tudománnyal foglalkozunk és az abszolút újításokat igyekszik bemutatni a műsor, ott abszolút adekvát, hogy a legmagasabb szintű technikai újítások akár a műsor megszólalóinak a megjelenítésében is részesek legyenek”

– fogalmazott Dudás Viktor. Hozzátette: ez egy nagyon érdekes újítás, nagyon kíváncsian várja, hogyan fog a közönség erre reagálni, „mert ilyet még mi Magyarországon nem láttunk képernyőn”.

A legmodernebb nyelvi modellt használták ahhoz, hogy az MI által megalkotott műsorvezető szépen beszéljen magyarul, a legújabb videós modellt pedig ahhoz, hogy megmozdulhasson. Mint a műsorban elhangzott, ezen technológiák érzékeny egyensúlya kellett ahhoz, hogy Bíró Ada elmondhassa a nézőknek a nagyvilágból az aktuális tudományos híreket.

Szűts Zoltán média- és digitális pedagógiakutató, az Eszterházy Károly Egyetem Pedagógiai Karának dékánja az M1-en arról beszélt, hogy a mesterséges intelligenciát az ember alkotja és az ember irányítja. Az MI-vel foglalkozó szakember hangsúlyozta:

a történelemben minden technológia felfordulással járt, csakúgy, mint az MI, de nem félni kell tőle, hanem kipróbálni, megérteni, hosszú távon pedig használni.

„Az elmúlt évtizedben a digitalizáció kapcsán nagyon sokat beszélünk arról, hogy milyen módon átalakul a munka világa, és a mesterséges intelligencia az a trend, ami mindenképpen egy ugrást fog jelenteni. Ez nem azt jelenti, hogy az embereknek meg fog szűnni a munkája. Sőt! Ez azt jelenti, hogy más jellegű lesz maga a munka. Nyilván mindig kihívást hordoz egy technológiaváltás, mesterséges intelligencia esetében azt kell tudomásul vennünk, hogy ez a technológia asszisztensként működik. Segítőként működik” – hangsúlyozta Szűts Zoltán.

Tovább olvasom

Tech

Újabb iskolákat fejleszt a High-Tech Suli program

Minden eddiginél több, összesen 127 iskolai alapítvány pályázott a támogatásra.

Közzétéve:

Borítóképünkön a programban résztvevő diákon láthatók, fotó: Facebook/High-Tech Suli

A benyújtott szakmai anyagok kiemelkedő színvonala miatt a támogató és az értékelő bizottság úgy döntött, hogy az eredeti kiíráshoz képest eggyel több – összesen hat – intézmény juthat hozzá a mintegy 40 millió forintos fejlesztéshez – közölte a Mészáros Csoport az MTI-vel.

A Mészáros Csoport High-Tech Suli programjának ötödik pályázatán modern, 21. századi digitális tanterem kialakítására és a hozzá kapcsolódó szakmai program megvalósítására támogatást nyert el:

  • a Cecei Általános Iskola,
  • a Csopaki Református Általános Iskola,
  • a Herceghalmi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola,
  • a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola,
  • a Monori Jászai Mari Általános Iskola és
  • a Szegedi Gregor József Általános Iskola.

Horváth Ádám, a program szakmai vezetője szerint

az évről évre növekvő pályázati anyagok számából az látszik, hogy folyamatos az érdeklődés a High-Tech Suli program iránt; a rendkívül magas színvonalú szakmai anyagokból kiderült, hogy már minden pályázó számára egyértelmű, milyen hatalmas lehetőség egy ilyen terem: nemcsak bizonyos kompetenciák fejlesztésében nyújt kiemelkedő segítséget, de a diákok későbbi munkaerőpiaci elhelyezkedésben is.

Mára olyan közösség lettünk, amelyhez bárki szívesen csatlakozna – fogalmazott Horváth Ádám.

A közleményben hangsúlyozták: a program egyedülálló és több elemében is újszerű, az iskola által kijelölt termet felújítják és olyan modern digitális eszközökkel látják el, „amelyekkel új dimenzióba kerül az oktatás”.

Számos high-tech eszközt kapnak az iskolák, a fejlesztés középpontjában mégis a tanuló és a tanár kapcsolata, az együttműködés hatékonyabbá tétele, a differenciálás támogatás és a készségfejlesztés áll.

A tárgyalkotó eszközök – 3D nyomtató, lézervágó – a tanulók komplex problémamegoldó készségét, technikai kompetenciáit és kiemelten a kommunikációs, együttműködési készségeit fejlesztik – részletezték.

Hozzátették: a tanárok féléves módszertani és eszközhasználati képzésen vesznek részt, illetve a többletmunkájuk elismeréseként havi bérkiegészítésben is részesülnek. Az új, minden igényt kielégítő tantermek várhatóan júniusra készülnek el, így a jövő tanévet már itt kezdhetik a nyertes iskolák diákjai.

Tovább olvasom

Tech

A digitális gazdaság női példaképeit díjazták

Átadták a 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait – közölték a szervezők, az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) az MTI-vel.

Közzétéve:

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán szerdán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, és egy különdíjat adtak át.

A közlemény szerint a második alkalommal meghirdetett pályázatra olyan nőket lehetett ajánlani, akik példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generációk és a karrierváltó nők számára.

Olyan szervezetek jelölését várták, amelyek büszkék a női alkalmazottjaik teljesítményére, valamint szívesen mutatnának példát a női munkavállalóikon keresztül a szervezeti diverzitásra.  

Az Év csapatjátékosa díjat Burjánné Tandari Zsuzsanna, az AGCO Hungary Kft. SAP-fejlesztője kapta. Rajki Annamária, a Magyar Telekom TV és Entertainment igazgatója érdemelte ki az Innovátor elismerést. Dőry Éva, a Cosmo Consult Business Central üzletágának Support vezetője az Inspiráló teljesítményért kategória nyertese lett, míg Balogh Tünde, az evosoft Hungary Ipari Automatizációs Üzletágnak a vezetője az Inspiráló felsővezető díjat vehette át.

A Különdíjat az oktatásért Özvegy Judit, a szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola robotokat edukációs célra is alkalmazó tehetséggondozó pedagógusa kapta.

Tovább olvasom