A hivatalos részeredmények alapján biztosnak mondható, hogy a függetlenként induló baloldali Natasa Pirc Musar nyerte meg a szlovéniai elnökválasztás második fordulóját - ő lesz az ország...
A Sanremo, a Leltár és a Szuka, rosszalló kifejezés nőre című filmeket láthatja a magyar közönség október 27. és 29. között a fővárosi Toldi moziban.
Aláírta az idei évi állami támogatásról szóló szerződést a szlovén kormányzati kommunikációs hivatal (UKOM) a szlovén állami hírügynökséggel (STA) - közölte hétfőn az UKOM.
A szlovén legfelsőbb bíróság felfüggesztette hétfőn a közigazgatási bíróság azont döntését, amely helyt adott a szlovén állami hírügynökség (STA) kérelmének, hogy helyezze hatályon kívül az STA...
Janez Jansa szlovén kormányfő szombaton Twitter-bejegyzésében ítélte el azokat az oltásellenes tüntetőket, akik egy nappal korábban behatoltak a szlovén közszolgálati televízió (RTV) épületébe, majd sikerült bejutniuk...
Sikerült megegyeznie a feleknek.
"Dunja Mijatovic a fake news hálózat része. Jól megfizetve, a mi pénzünkből" - fogalmazott Janez Jansa.
Levélben fejezte ki támogatását egy szlovén újságíró-szervezet a magyar közmédia és a konzervatív sajtó munkatársainak, akiket az elmúlt időszakban fenyegetések értek a baloldali ellenzék részéről.
A szlovén kormány Bojan Veselinovicnak, a STA állami hírügynökség igazgatójának menesztésére szólította fel az STA felügyelő bizottságát, mert szerinte az igazgató nem tett eleget jogi kötelezettségeinek.
A szlovén kormányfő a szélsőbaloldal politikai eszközének nevezte Bojan Veselinovicot.