Számára új, ráadásul az utóbbi években a telítődés határára jutott piaci szegmenst nézett ki magának az egyik romániai mobilszolgáltató.
A piac méretéhez és fizetőképességéhez képest nem várt sokat a tendertől a londoni kormányzat, de az eredmények ezt is alulmúlták.
Az utolsó akadályt is vette az osztrák mobilpiac tavalyi sztárügylete. A versenyhatóság ugyanis áldását adta a két kisebb szolgáltató frigyére.
Az összeborulás után is a helyi piac legkisebb szereplője lesz a mobilszolgáltató, de az ügylet élesítheti a versenyt. Brüsszel rábólintott már.
A filmkedvelőket megszólító új szolgáltatással lépett a brit piacra az Everything Everywhere (EE), az Orange és a T-Mobile közös cége.
Kínai hátszéllel száll be a versenybe a romániai LTE-frekvenciákért folyó harc egyik szereplője. Minden nagy játékos rajthoz állt.
Összefog három francia mobilszolgáltató, hogy együtt vágjanak neki a negyedik generációs mobilfejlesztéseknek – és kitoljanak egy riválissal.
Évekig két forgatókönyv futott egymás mellett, most a rosszabbik nyert. Nemsokára egy sportcsatornával kevesebb lesz a francia piacon.