A kommunikációs szakma 2023-ban ugyanazokkal a kihívásokkal szembesül, mint 2022-ben.
Együttműködésre lépett a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, elsősorban szakmai és tudományos rendezvények szervezése érdekében - közölte a médiahatóság.
Jelentősen átalakult a kiadói piac az utóbbi egy évtizedben. Az elektronikus médiumok nézettségi és hallgatottsági számai világszerte csökkennek, míg a közösségi média felületei aranykorukat élik. A...
A magát függetlennek beállító nemzetközi médiavállalat hálózatot szeretne kiépíteni Magyarországon, ehhez keresik az ideális vezetőt.
Az Európai Unió belső piaci médiaszolgáltatásokkal kapcsolatos rendelettervezetének, valamint az annak bírálatát tartalmazó bizottsági határozati javaslat együttes tárgyalásával folytatta munkáját az Országgyűlés kedden.
A technológiai cégek értéke folyamatosan nő, miközben a telekommunikációs és médiaipari szektorban még mindig nem látszik a fény az alagút végén.
Mások mellett Szalai Viviennel, a TV2 hírigazgatójával és Dull Szabolccsal, az Index korábbi főszerkesztőjével beszélgettek a szerkesztők.
Boros Bánk Levente személyében a napokban új tulajdonosa lett a Médiapiacnak, és a hozzátartozó internetes portálnak, a mediapiac.com-nak. Mivel az új vezető nem a belső köreikből...
A kéthavonta megjelenő újságot Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója vásárolta meg.
Töltsd ki te is a Lounge Group, a Médiapiac és a Századvég közös kérdőívét és segítsd a szakemberek munkáját, hogy mielőbb megértsék a pandémia miatt kialakult...