Kövess minket!

Művház

Amerikai turnén járt a Petőfi Kulturális Ügynökség angol nyelvű folyóirata

Rendezvényeken mutatkozott be az Egyesült Államokban a The Continental Literary Magazine.

Borítóképünkön az első lapszám borítója

A 2021 novemberében indult kiadvány

legfőbb célja, hogy a magyar és a közép-európai kortárs irodalmat eljuttassa az észak-amerikai irodalmi piac fősodrába

– közölte az ügynökség szerdán az MTI-vel.

Az első lapszámban Noam Chomsky, Roxane Gay és Judith Newman mellett szerepel többek között Tóth Krisztina, Háy János, Szilasi László, Babarczy Eszter, a lengyel Agnieszka Wolny-Hamkalo és Hubert Klimko-Dobrzaniecki, a szlovák Mila Haugová és a cseh Tomás Zmeskal is.

A The Continental Literary Magazine irodalmi-közéleti lap szerkesztősége csaknem kéthetes bemutatókörútja február második felében indult. A delegáció tagja volt Jászberényi Sándor főszerkesztő, Owen Good vezető fordító-szerkesztő és Pál Dániel Levente, a Petőfi Kulturális Ügynökség irodalmi szakmai igazgatója, hozzájuk csatlakozott Magyar Ádám fotóművész, akinek két sorozatával illusztrálták az első, Előítélet (Prejudice) témájú lapszámot.

A The Continental első magyar kiadású lapként tudott bekerülni a Barnes and Noble és Books-A-Million (BAM!) könyvesbolthálózatába: az Amerikai Egyesült Államok ötven államának 611 üzletében lehet megvásárolni.

A turné középpontjában az észak-amerikai sajtó- és olvasóközönséggel való személyes találkozás állt; a lap munkatársai az amerikai irodalmi élet fontos alakjaival és véleményformálóival is találkoztak és együttműködési tárgyalásokat folytattak. A fő helyszín a bostoni Brookline Booksmith könyvesbolt, a New York-i Liszt Intézetben és az Amerikai Magyar Könyvtár (American Hungarian Library and Historical Society), valamint a New Jersey-i Montclair State University volt.

A lap bemutatóin fellépett a magazin egyik amerikai szerzője, Judith Newman író-újságíró is, akinek publicisztikái rendszeresen jelennek meg neves amerikai lapokban. A bostoni esemény széksoraiban helyet foglalt William Pierce, az AGNI irodalmi magazin vezető szerkesztője, valamint Barabási Albert-László Bostonban élő világhírű magyar hálózatkutató. A koronavírus-járvány miatt online formában valósult meg a brooklyni Greenlight Bookstore zoom-beszélgetése, amelyhez a lap két másik szerzője, Lance Henson csejenn költő és Magyarországról Terék Anna költő csatlakozott.

“Örömmel tapasztaltuk, hogy heves érdeklődés övezte a Continentalt. A találkozók és a rengeteg rádióinterjú által hiszem, hogy sok új rajongóra tettünk szert; jelentős szakmai fórumok, írók jelezték igényüket az együttműködésre, a közös gondolkodásra”

– idézte Jászberényi Sándor főszerkesztőt a közlemény, amely szerint a lap indulásának híre 14 millió amerikai állampolgárhoz jutott el.

A magazin stábja zártkörű eseményeken is bemutatkozott. A kommüniké kiemeli: a Chelsea Hotelben és a művészeket és művészetek kedvelőit tömörítő The Players privátklubban tartott fogadások célja az volt, hogy az amerikai irodalmi és értelmiségi élet mértékadó képviselői, valamint meghatározó sajtóorgánumok, köztük a The New York Times, a The Guardian, a The Financial Times, a Vanity Fair vagy az Elle vezető munkatársai és publicistái testközelből ismerjék meg a lap küldetését, tartalmát és működését.

Három irányba kerestük és szerveztük a párbeszédet. Az egyik az egyetemi-akadémiai élet volt, a másik a New York-i művészeti színtér, és az e körül szerveződő egyetemista szubkultúra, a harmadik közeg az intellektuális elit volt: kurátorok, múzeumigazgatók, a legrangosabb amerikai lapok publicistái, véleményformáló értelmiségiek – mondta Pál Dániel Levente, a lapot megjelentető Petőfi Kulturális Ügynökség irodalom szakmai igazgatója.

A The Continental Literary Magazine második, Sóvárgás (Crave) témájú lapszáma már nyomdában van, a várható megjelenés 2022 áprilisának első fele. A lapszámot a szerkesztőség tervei szerint egy újabb turné keretében mutatják be az amerikai olvasóknak.

Művház

Jövő hétfőn kezdődik az 50. Tokaji Írótábor

A zempléni településen augusztus 25-ig szakmai előadások, kerekasztal-beszélgetés, bemutatók, esténként koncertek várják az érdeklődőket.

Közzétéve:

Borítókép: A 43. Tokaji Írótábor záróünnepsége a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban 2015-ben. MTI Fotó: Vajda János

A Kárpát-medencei írók egyik legnagyobb irodalmi találkozójának megnyitója után Sütő András Káin és Ábel című művével lép színpadra a Paulay Ede Színház Kis Domonkos Márk rendezésében – olvasható az esemény programjában.

Másnap a plenáris ülésen Alexa Károly és Márkus Béla irodalomtörténészek és Mezey Katalin író tart előadást.

A második plenáris ülésen a Rákóczi Pince és Udvarház teraszán Soltész Márton irodalomtörténész a Tokaji Írótábor történetéről, Bertha Zoltán irodalomtörténész “Harangzúgásos” magyar irodalomról beszél, míg Kelemen Erzsébet író, irodalomtörténész az irodalomnak a magyar nemzeti identitás formálásában és erősítésében nyújtott szerepéről tart előadást.

A jubileumi írótáborban mutatják be az 1986-os Tokaji Írótábor eddig kiadatlan évkönyvét Soltész Márton szerkesztésében. Bemutatkozik a Magyar Kultúra című új folyóirat, felolvasást tartanak a korábbi évek Tokaji Írótábor-díjasai.

Esténként koncertek lesznek a város főterén. Fellép a Vintage Dolls, a Sárik Péter Trió, kortárs költők megzenésített verseivel az Eleven Költők Társasága, valamint Pély Barna.

Az Egy irodalmi nemzedék a rendszerváltozás forgatagában című kerekasztal-beszélgetésen Kukorelly Endre, Petőcz András, Turczi István és Zalán Tibor vesz részt.

Az esemény zárónapján Horváth Júlia Borbála író, antropológus, Borvendég Zsuzsanna történész és Stumpf István, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke előadásain szó lesz egyebek mellett a magyar kultúrában máig élő szocializmusról, a kádári rendszer lebontásáról, valamint a kultúra, tudomány és politika jövőképéről.

Ugyancsak az utolsó napon a jubileum alkalmából ünnepélyes keretek között átadják a felújított Millenniumi Irodalmi Emlékparkot, ahol egyebek mellett domborművet avatnak a 100 éve született Fekete Gyula író, valamint Antall István rádiós szerkesztő emlékére, Oláh Jánosra és Hubay Miklósra pedig faültetéssel emlékeznek. A jubileumi találkozó a díjátadóval ér véget.

Tovább olvasom

Művház

Körtvélyesi László organikus képeiből nyílik kiállítás Pécsett

A több mint ötven éve aktív fotográfus, fotóművész utoljára hét éve mutatta be műveit önálló kiállítás keretében, most augusztus 25-től a pécsi Művészetek és Irodalom Házában lesznek láthatók alkotásai.

Közzétéve:

Az eredetileg erdészeti-vadászati technikumi végzettségű Körtvélyesi László az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy a kiállítás ars poeticája a “hajolj közelebb, nézz a szemembe, fényképezz le, vigyél magaddal és mutass meg másoknak” gondolatai köré rendeződik.

“A kövekben, a patakokban, az évszakok változásában, a körülöttünk lévő mikrovilágban olyan gyönyörűséges értékek lakoznak, amelyeket észre kell venni”

– fogalmazott.

A tárlaton a közönség egyebek mellett átvilágított termésekről, különleges formájú gyümölcsökről és bomlófélben lévő falevelekről láthat kisméretű, 18-szor 24 centiméteres képeket, amelyekhez – mint a fotóművész rámutatott – “garantáltan közelebb kell hajolni”.

Körtvélyesi László kifejtette: az alkotások méretéből fakadóan a kiállított fotókat egyszerre csak egy ember tudja szemlélni, így “kényszeríti rá” a nézőt, hogy rászánja azokra az időt.

Hozzátette:

a túlnyomó többségben néhány négyzetméteren, “a lehető legegyszerűbb technológiával” készült képek esetében nem alkalmazta a fotográfia – mint fogalmazott – “jelenleg divatos” utómunkálatait.

Körtvélyesi László, becenevén Körte 1948-ban született Mosonmagyaróváron, szabadúszó fotográfus, 1992-től tanított a Janus Pannonius Tudományegyetem, később a Pécsi Tudományegyetem művészeti karán gyakorlati fotográfiát. Az 1970-es évektől kezdve a polgári légi fotózás magyarországi újjáélesztésének egyik központi alakja, úttörője volt, emellett több mint harminc éve fényképezi a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Balett előadásait a társulatok hivatalos fotósaként.

Az Artportal művészlexikonjának ismertetése a Mecseki Fotóklub tagja, fotózta a siklósi művésztelep életét, munkáit, aktfotóiról ismert szélesebb körben, de készít műtárgyfotókat, reklámfelvételeket, pécsi városképeket földről és levegőből egyaránt. Hosszú ideje dokumentálja a magyarországi németek, újabban a baranyai horvátok életét, szokásait, népviseletét. Az e témában eddig megjelent köteteken túl továbbiakat is tervez kiadatni a jövőben.

Tovább olvasom

Művház

Kerekes Péter Cenzor című filmje nyerte a romániai Anonimul fesztivál nagydíját

Így a felvidéki filmrendező és csapata kapta meg az OTP Bank által a nagydíjra felajánlott 3 ezer eurót is – közölték vasárnap a szervezők.

Közzétéve:

Borítóképünk képkocka a film előzeteséből, forrás: YouTube/Punkchart films

A független filmesek támogatására alapított nemzetközi seregszemlét augusztus 8. és 14 között immár 19. alkalommal tartották meg a Duna-delta és a Fekete-tenger torkolatánál található Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településen. Az eseményen a kassai születésű rendező szlovák-cseh-ukrán koprodukcióban forgatott első fikciós nagyjátékfilmje bizonyult a legjobbnak.

A film az odesszai női börtönben játszódik, ahova Kerekes és Ivan Ostrochovsky társ-forgatókönyvíró és producer hat éven át járt forgatni. A Cenzorka számos dokumentarista elemet tartalmazó fikciós történet a börtön lakóinak életéről. Az alkotásban az elítéltek önmagukat alakítják, és csak a három főszerepet játsszák színésznők.

A film előzetesét itt tudja megtekinteni:

A Cenzorkát tavaly a Velencei Filmfesztivál Kitekintő (Orizzonti) szekciójában mutatták be, és ott elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. A romániai fesztivál nagydíjáért kínai, spanyol, német és török film volt még versenyben.

A legjobb román rövidfilmnek járó díjat a zsűri Miruna Minculescunak ítélte oda a Fragmentari (Törések) című alkotásért. A legjobb külföldi rövidfilmnek járó díjat a brazil Leonardo Martinelli kapta a Fantasma Neon című filmért.

Tovább olvasom