Kövess minket!

Művház

Tudományos folyóiratot jelentetett meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatta be a Színház- és Filmművészeti Egyetem új, az egyetemes és nemzeti kultúra értékeit bemutató művészeti-tudományos folyóiratát. A szabad hozzáférésű, magyarul és angol nyelven is megjelenő Uránia interdiszciplináris folyóirat célja, hogy központi szerepet töltsön be a hazai és nemzetközi színház-, film- és médiatudományok területeit érintő kutatások nyilvánossá tételében.

POLYÁK ATTILA/ORIGO

A folyóirat létrejötte már önmagában óriási hiányt pótol: eddig ugyanis a Színház- és Filmművészeti Egyetem nem rendelkezett olyan szabad hozzáférésű kiadvánnyal, amely egyszerre szolgált volna fórumként az egyetem által képviselt művészeti területek kutatói számára, ezáltal is erősítve a nemzeti kultúrát meghatározó színház-, film- és médiaművészetekről folytatott közbeszéd létjogosultságát a tudományosságban. Mint ismert: az egyetem modellváltása Vidnyánszky Attila vezetésével jött létre – emlékeztet az Origo.

Az Uránia folyóirat ünnepélyes bemutatóját Novák Emil, az SZFE általános rektorhelyettese, Balázs Béla-díjas operatőr-filmrendező nyitotta meg, aki rövid köszöntőjében elmondta: az egyetem rendkívül fontos időszakot zárt (egyebek mellett megújultak a bemutató helyszínének, az Uránia Filmszínháznak a padsorai), és ennek részeként jelent meg az egyetem tudományos folyóirata is.

Az Uránia művészeti-tudományos folyóirat létrejöttéről a kiadvány főszerkesztője – az SZFE Németh Antal Drámaelméleti Intézetének vezetője – elmondta, az évente két alkalommal, az egyetemi szemeszterek végéhez igazítottan (így legközelebb májusban) megjelenő lapnak több fontos célkitűzése is van.

Egyfelől,

az első számú hiánypótló kommunikációs csatorna, fórum kíván lenni a színház-, film-, és médiaművészek tudományos kutatói számára.

Ugyanakkor a hazai művészeti tudományosság eredményeit a nemzetközi tudományos élet számára is hozzáférhetővé kívánják tenni, ezért a kiadvány angol nyelven is megjelenik – ezzel erősítve nem csupán az egyetem, de a hazai színházi, filmes és médiaművészeti közélet és tudományosság nem zetközi kapcsolatait.

A folyóirat mind nyomtatott, mind online formában hozzáférhető.

Természetesen tudjuk, hogy egy tudományos igényű lapnak a tudományos minősítése és az ezzel kapcsolatos út bejárása hosszú ideig tart, de el kellett kezdeni ezt a munkát

– mondta Antal Zsolt.

A folyóirat névválasztásában szerepet játszott – a görög égi múzsa és a felvilágosodás kori folyóirat elnevezése mellett – az SZFE évszázados hagyományában számontartott reprezentatív főépület, az Uránia, amelyben a 19. század végén kapott helyet az Uránia Tudományos Színház, a későbbi Uránia Filmszínház és a magyar színművészeti képzés.

Antal Zsolt elmondta, hogy a folyóirat szerkezete nemcsak tematikailag, de az egyes tanulmányokon belül is átfogja a színház, mozgókép és média területét: a művészeti és tudományos ágak művelői egyszerre egy tanulmányon belül is képviseltethetik magukat, ez az interdiszciplináris szemlélet az egyetem jellegéből adódóan nagyon is indokolt.

A folyóirat első, 122 oldal terjedelmű lapszámának tartalomvilága követi a tudományos folyóiratok tematikáját: tanulmányok, esszék, interjú, recenziók és műhelytanulmányok is helyet kaptak benne.

A folyóiratról bővebben az Origo teljes cikkében olvashat.

Borítókép: Dr. Lukácsy György, Antal Zsolt, Balázs Géza és Fazekas István az Uránia tudományos folyóirat bemutatóján

Művház

Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját

Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.

Közzétéve:

A Puskin filmszínház díszes homlokzata a budapesi Kossuth Lajos utcában, fotó: MTVA/MTI/Róka László

A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.

Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.

A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.

Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.

Tovább olvasom

Művház

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.

Közzétéve:

Quentin Tarantino amerikai rendező, fotó: MTI/EPA/David Swanson

A 61 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró tavaly a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről – emlékeztetett a Variety.com hollywoodi filmes portál nyomán az MTI.

Az is felmerült, hogy Brad Pitt visszatérhet a produkcióban a Volt egyszer egy Hollywoodban megismert Cliff Boothra hasonlító karakterként, és a film, amelynek forgatását 2024-re tervezték, már 20 millió dolláros adótámogatást is kapott Kaliforniától.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez

– írta a Variety.com.

Tarantino várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

Tovább olvasom

Művház

Tévéfilm készül a Ványa bácsiból

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. A támogatott alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar uralkodók és nemesek itthon kevésbé ismert lányainak élettörténetét bemutató izgalmas dokumentumfilm-sorozat.

Közzétéve:

Flickr

A Nemzeti Filmintézet (NFI) 2020 januárja óta nyújt támogatást a televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek. A Televíziós Döntőbizottság ezúttal egy tévéfilm, egy rövidfilm és négy dokumentumfilm- és ismeretterjesztő-sorozat gyártásának szavazott meg támogatást – ismerteti közleményében a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Csehov egyik legnépszerűbb színműve, a Ványa bácsi fekete komédiai elemeket sem nélkülöző szabad feldolgozása készül a Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában, Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerek vezetésével.

A Fazakas Péter rendezésében készülő tévéfilm Somogyi György és Kun-Béres Anikó forgatókönyvéből készül, a forgatás nyáron kezdődik és a bemutatót januárra tervezik az alkotók. A főszerepekben Görög László, Szervét Tibor, Szabó Győző, Czakó Julianna, Molnár Piroska, Csarnóy Zsuzsanna, Bede-Fazekas Szabolcs és Martos Hanga lesz látható.

Mirhó címmel rendez rövidfilmet Vas Marianna, a nemzetközi DocNomads képzés diplomása.Az ígéretes alkotás középpontjában két gyermek áll, akik egyforró nyáron a nagymama kertjében megtapasztalják a vágyat, a félelmet és a leheletfinom elnyomást, ami akár még a közelséggel is összetéveszthető.

A magyar történelem kevéssé ismert női szereplőire irányítja a reflektorfényt a Magyar királylányok című dokumentumfilm-sorozat, amelynek főhősei a közismert uralkodók és nemesek lányai, akikről méltatlanul kevés szó esik a történelemkönyvekben. Európában, választott hazájukban ismertebbek, mint szülőföldjükön és ezen kíván változtatni alkotótársaival a sorozat rendezője, Borsody István, aki a fennmaradt csodák, legendák és bizonyítható történelmi tények alapján ismerteti meg a rendkívüli nőket a nézőkkel. Az epizódok főszereplői azok a nők, akik mind valamely európai uralkodóhoz, önálló régiót irányító főnemeshez mentek férjhez és személyiségük, élettörténetük méltó a filmes feldolgozásra.

A természetvédelem és a természethasznosítás megismertetése a célja az Ez elment vadászni címmel készülő hat részes sorozatnak, amelyet Kostya Bánk rendez. Az egyes epizódokban az alkotók modern eszközök és a legnépszerűbb kommunikációs csatornákon keresztül igyekeznek visszavezetni a nézőket valódi, természetközeli énjükhöz.

1956 a Vajdaságban címmel dokumentumfilmet készít Lavro Ferenc újvidéki származású rendező. A hiánypótló alkotás az 1956-os magyarországi események vajdasági magyarok identitására gyakorolt hatását vizsgálja, bemutatva a forradalom magyar menekültjeinek jugoszláviai fogadtatását.

300 éve kezdődött a magyarországi svábok története, az évforduló kapcsán ezt a kalandos történetet meséli el a kezdetektől napjainkig a most készülő dokumentumfilm. A 300 év…”de mit adtak nekünk a svábok?” című alkotás rendezője a Mi svábok mindig jó magyarok voltunk! és az Isten veled, hazánk! című filmeket is jegyző László Gábor.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom