Kövess minket!

Művház

Támogatókat keres az ARC

Az Indiegogo közösségi finanszírozási oldalon kampányolnak.

Művház

Megjelenik A Dal tavalyi győztesének a lemeze

A Kaukázus nyereménye részeként kapott lehetőséget egy tíz dalból álló CD elkészítésére. A Lux című anyagon kizárólag új zeneszámok kaptak helyet, extraként versek is hallhatók rajta a közmédia népszerű műsorvezetőinek előadásában.

Közzétéve:

Borítókép: A Kaukázus A Dal színpadán, fotó: MTI/Cseke Csilla

Mint az MTVA MTI-hez eljuttatott közleménye felidézte, A Dal 2021 megnyerése számos koncertet hozott a Kaukázusnak, és nyáron elkezdődtek az új lemez, a Lux előkészületei is. A több hónapos alkotómunka eredményeként egy kifejezetten érzelmes hanganyag született, amely ugyan eltér megszokott stílusuktól, de rendkívül izgalmas.

“Az új irányvonal tekinthető egyfajta ígéretnek: szeretnék finomítani a zenéjüket, ‘poposítani’ a hangzását”

– fogalmaztak a közleményben.

A Lux további különlegessége, hogy a dalok mellett versek is felkerültek rá, amelyeket a közmédia csatornáinak műsorvezetői szavalnak: a Duna Televíziótól Fodor Imre, az M2 Petőfi TV részéről Koltay Anna, a Petőfi Rádiótól pedig Nagy Natasa.

A közleményben idézik a Kaukázus frontemberét, Kardos-Horváth Jánost is, aki szerint egyedülálló lehetőség a közmédia dalválasztó műsora.

“Egy intenzív kiképzés a zenészeknek, és szívem szerint mindenkinek kötelezővé tenném, hiszen pótolhatatlan élményt jelent a magas színvonalú műsor. Külön pozitívum, hogy élőben adhatják elő a versenyzők a felvételeket, ezzel azonnali visszajelzéseket kaphatnak. Olyan helyekre juthatnak el a csapatok a versenynek köszönhetően, ahová korábban még sohasem – országhatárokon belül és kívül”

– hangsúlyozta a zenész, aki A Dal 2021 legjobb dalszövegírója címet is elnyerte.

A Duna Televízió nagyszabású dalversenye jövőre folytatódik, és a győztesnek ugyanúgy új távlatokat nyithat, ahogy a Kaukázusnak. A nyertes Az Év Dala 2022, egyben a Petőfi Zenei Díj Év dala 2022 elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, egy tízdalos nagylemezt készíthet, egy zeneszámhoz pedig videoklipet is.

Tovább olvasom

Művház

Elhunyt Sediánszky János író, újságíró

A Magyar Rádió Örökös Tagja kilencvenéves volt – közölte a család hétfőn.

Közzétéve:

Sediánszky Jánost hosszú betegség után, otthonában, szerettei körében érte a halál hétfőn hajnalban.

Nevéhez olyan műsorok fűződnek, mint például a Jó reggelt, vasárnap!, a Kulturális magazin, az Írók mikrofonközelben és a Vers mindenkinek.

Pályafutása alatt számos hírességgel készített interjút, mikrofonja elé ült mások mellett Friedrich Dürrenmatt, Alberto Moravia, Simone de Beauvoir, Marina Vlady, Gina Lollobrigida, Mario del Monaco, Pierre Boulez, Jean-Pierre Rampal, Juliette Gréco, Gérard Depardieu és Charles Aznavour is.

Sediánszky Jánost 1957 augusztusában hívták a Magyar Rádió külügyi osztályára, ahol a nemzetközi rádiós, főleg zenei műsorcserét szervezte, majd pár év múlva az irodalmi főosztályra került szerkesztőként, majd főmunkatársként.

Több évtizedes munkássága alatt ismert és népszerű sorozata volt például a Jó reggelt, vasárnap!, az ő leleménye volt a vasárnap reggeli rádiózás, ezután indították el a Vasárnapi újság című műsort. A nevéhez fűződik a Kulturális magazin, a Világvasárnap, a Körhinta és az Irodalmi kávéház, amelyekben külföldi és magyar írókkal, színészekkel, zeneművészekkel készített beszélgetéseket, tudósításokat a magyar kulturális élet eseményeiről.

Országos ismertségre tett szert a Magyar Televízióban az 1970-es években sugárzott francia nyelvlecke-sorozattal.

1983-ban a Magyar Televízió irodalmi osztályának élére hívták, ahol olyan ismert és kedvelt sorozatok fűződnek a nevéhez, mint a Könyvek a kamera előtt, a Törzsasztal, az Írók mikrofonközelben, a Reggel a Centrálban. Ezekben kortárs írókkal, művészekkel készített beszélgetéseket, vendége volt Illyés Gyula, Weöres Sándor, Pilinszky János, Szabó Magda, építészeink közül Makovecz Imre, Csete György, Finta József.

A legnézettebb műsorok között szerepelt a szombat esti Vers mindenkinek sorozat.

Európai nagyvárosokat bemutató tévéfilmeket is készített, 1992-ben a Sevillai Világkiállítás magyar pavilonjának művészeti vezetője volt.

A Duna Televízió megalakulása után ott folytatta a kulturális útifilmek készítését, Chirac elnök látogatásakor egész napos műsorfolyamot készített francia-magyar témákban, több riportfilmben számolt be a franciaországi magyar rendezvényekről.

Találkozásait, utazási élményeit, műfordításait nyomtatásban is megjelentette Jó reggelt Európa, Emlék és varázslat, Francia nyár, francia szerelem, Egy élet tájai című kötetekben.

A Magyar Televízióban 1994-ben nyugdíjazták, majd a Kossuth rádióban ezután is hosszú évekig készítette sorozatait, az Új évezred felé vagy A múzsák kertjében című műsorokat. Ezzel párhuzamosan a 2004-ben alakult Magyar Katolikus Rádióban is dolgozott műsorkészítőként.

Such György, a Magyar Rádió akkori elnöke 2007-ben a Magyar Rádió Örökös Tagja címmel jutalmazta az akkor 50 éves rádiós munkásságát.

A Köztársasági érdemrend tiszti keresztjét 2000-ben vehette át, 2003-ban Francia Köztársaság Idegenforgalmi aranyérmében, 2004-ben Pethő Sándor-díjban, 2004-ben Köztársasági elnöki érdeméremben részesült, 2007-ben Prima-díjat, 2008-ban Illyés Gyula-díjat, 2012-ben Táncsics Mihály-díjat kapott munkája elismeréseként.

Tovább olvasom

Művház

Takáts Tamás a hitet választotta

A Máté Péter-díjas zenész Koltay Anna műsorában, a Magas és Mélyben mesélt minderről.

Közzétéve:

MTVA Fotó: Zih Zsolt

A magyar rockzene egyik emblematikus alakjaként azonosítják Takáts Tamást, a Karthago és a Takáts Tamás Blues Band énekesét, de csak kevesen tudják róla, hogy eleinte szinte kizárólag az underground szubkultúrában volt jelen. A Syrius zenekar koncertjeire és ef Zámbó István házi bulijaiba járt, ami a hazai kortárs művészvilág egyik ismert találkozási pontja volt. Az M2 Petőfi TV zenés portréműsorában, a Magas és Mélyben úgy fogalmazott, a 70-es évek elejéig „rendes” fiatalemberként élt – jól viselkedett, rendszeresen sportolt a Ferencvárosi Torna Club úszójaként –, ám a zenei közeg megváltoztatta őt. Egy addig ismeretlen, bohém és gyarló oldala mutatkozott meg. 16 éves volt, amikor rájött, hogy sosem lesz belőle olimpiai bajnok úszó, mert beleunt, majd rövid időre vízilabdára váltott, onnan szólította el a rock and roll.

Befutott zenésznek lenni mámorító érzés. Irigyeltek, mert jóképű voltam, imádtak a nők és folyamatosan mulattam. Materialista szempontból boldog embernek kellett volna lennem, de közben mégis azt éreztem, hogy belül üres vagyok. Valami hiányzott. Térítési szándék nélkül mondom, hogy ezt az űrt semmi és senki más nem tudta betölteni, mint a teremtő Isten. Hittel és meggyőződéssel fordultam hozzá annak idején, hogy ne érezzek többé ürességet

– osztotta meg az M2 Petőfi TV nézőivel megtérésének történetét Takáts Tamás, aki már évtizedekkel ezelőtt leszámolt korábbi, élvhajhász életmódjával.

„A Takáts Tamás Dirty Blues Bandből azért került ki, hogy ‘dirty’, mert egy idő után betiltottam az alkoholizálást. Szégyelltem, ha a zenésztársaimmal félrészegen álltunk a színpadon, mert olyankor nem voltunk elég jók. Az alkoholfogyasztás egy bizonyos szint felett életveszélyes. Sok kollégám és haverom is belehalt, ehhez még csak rocksztárnak sem kell lenni. Vékony a határ, zenészként meg kell tanulni nemet mondani. Be kellett fejeznem. Nem akartam a magyar Jim Morrison lenni” – szögezte le a Magas és Mélyben Takáts Tamás, aki saját bőrén tapasztalta meg, mennyi kárt tud okozni az alkohol. Még 40 éves sem volt, amikor a káros szenvedélye olyan mértéket öltött, ami miatt olykor összesúgtak a háta mögött, mert attól féltek, hamarosan bele fog halni.

A teljes riport újranézhető az M2 Petőfi TV MédiaKlikk-oldalán.

Borítókép: Takáts Tamás rock- és bluesénekes, dobos és gitáros, szájharmonikás, a Karthago együttes tagja a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának SZOP stúdiójában

Tovább olvasom