Kövess minket!

Művház

Szombaton kezdődik a 20. Olasz Filmfesztivál

November 5-én kezdődik és 16-áig tart az immár 20. Olasz Filmfesztivál – Mittelcinemafest – a budapesti Puskin és Tabán moziban, november 10-12 között pedig a szegedi Belvárosi moziban.

November 5-én 19 órakor a Puskin moziban Felix van Groeningen az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Zsűri Díját elnyert filmje nyitja a 20. Olasz Filmfesztivált. A Paolo Cognetti azonos című, a hazánkban is megjelent regénye alapján készült Nyolc hegy két kisfiú egy életen átívelő barátságának viszontagságokkal teli, megindító barátságát meséli el. A filmet a Mozinet forgalmazza majd januártól. November 6-án 19:30-kor Olaszország idei Oscar-nevezettje, a Nosztalgia lesz műsoron, melyben Felice negyven év távollét után tér vissza szülőföldjére, Nápoly elrettentő részébe, a Sanità városnegyedbe. Újra felfedezi a kerület helyeit, szabályait és a múltat, mely felemészti. A film főszereplője Pierfrancesco Favino.

November 7-én 19:30-kor a Pofára esés (Calcinculo) című filmben Benedetta amikor megismeri Amandát, úgy dönt, követi őt kóborlásai során. Másnap, kedden 19:30-kor az Úton (In Viaggio) című film (rendezte Gianfranco Rosi, a Róma körül és Tűz a tengeren rendezője) Ferenc Pápa utazásain keresztül – korunk központi témáit – a szegénység, a természet, a migráció, minden háború elítélése, a szolidaritás – öleli fel. November 9-én 19:30-kor A Kolibri (Il Colibri) az élet ősi erejének és annak a fáradságos küzdelemnek a története, amelyet mindannyian nap mint nap megvívunk, hogy elviseljük az olykor kibírhatatlannak tűnő dolgokat. A fesztivál vendége a film egyik férfi főszereplője, Sergio Albelli, akit a magyar közönség már láthatott Paolo Virzì két korábbi filmjében (Toszkán Szépség, Örült boldogság). November 10-én 19:30-kor vetítik az idei Velence Filmfesztiválon közönségdíját nyert Peremlét (Margini) című alkotást, melynek főszereplői egy punkegyüttes tagjai, akiket egy híres amerikai hardcore punkzenekar bolognai koncertjének előzenekarának választanak. Amikor a koncertet lemondják, a három punkzenész nem adja fel. Tervük azonban a vártnál nehezebbnek bizonyul és hármójuk barátsága is veszélybe kerül. A film főszereplőjével és társrendezőjével, Francesco Turbantivala vetítés után közönségtalálkozó lesz. A film november 15-én is látható lesz.

November 11-én 19:30-kor Paolo Virzì az idei Velencei Filmfesztiválon díjjal méltatott Szárazság (Siccità) című filmje lesz műsoron. Rómában három éve nem esett az eső és a vízhiány felborítja a szabályokat és a szokásokat. Miközben a film szereplői mind a saját megváltásukat keresik, életük egyszerre ironikus és tragikus módon fonódik össze. A film egyik női főszereplője, Sara Serraiocco ott lesz a premieren. November 12-én 17:30-kor vetítik az Amanda című filmet, melyben a 24 éves főhősnőnek sosem voltak barátai, ezért csecsemőkori társát, Rebeccát meg akarja győzni arról, hogy még mindig a legjobb barátnők. Aznap 20 órakor Az első nő (Primadonna) egy fiatal lány, Lia történetét meséli el, aki a legszörnyűbb erőszakra olyan lázadással reagál, amely felborítja kora társadalmi szokásait. Így bátorsága utat nyit a nők jogaiért folytatott küzdelemnek. A film rendezője, Marta Savino és női főszereplője, Claudia Gusmano egyaránt elkísérik a filmet Budapestre.

November 13-án, vasárnap 19:30-kor lesz látható az idei Velencei Filmfesztiválon díjazott A hangyák ura (Il Signore delle Formiche) című film, mely egy, az 1960-as évek végén Rómában nagy visszhangot kiváltó pert elevenít fel. Aldo Braibanti költőt és drámaírót kilenc év börtönbüntetésre ítélték, mert a vád szerint egyik, a nagykorúságát alig betöltött tanítványára és barátjára fizikai és lelki értelemben is rákényszerítette a saját akaratát. A film női főszereplője, Sara Serraiocco szívesen válaszol a nézők kérdéseire. Másnap 19:30-kor pereg a Princess című alkotásban egy fiatal nigériai nő illegális bevándorlóként testének áruba bocsátásából él. Találkozik egy férfival, aki úgy tűnik, segíteni akar rajta. Princess azonban csak saját magára számíthat

Az esemény zárófilmje november 16-án 19:30-kor a Tíz évvel később… (Il Ritorno), melyben Pietro viselkedése azonban veszélybe sodorja feleségét és fiukat is. Teresa, hogy megvédje Antoniót, olyan tettre kényszerül, aminek következtében börtönbe kerül. Amikor visszatér, Pietro és Antonio, valamint a tíz évvel korábban otthagyott élete várja… A film rendezőjével, Stefano Chiantinivel a vetítés után a közönség is találkozhat.

A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényét november 5-16. között a Puskin és a Tabán moziban tartják. November 10-12 között a szegedi Belvárosi moziban is vetítenek a filmfesztivál kínálatából.

Borítókép: jelenet a Szárazság című filmben

Művház

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.

Közzétéve:

Quentin Tarantino amerikai rendező, fotó: MTI/EPA/David Swanson

A 61 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró tavaly a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről – emlékeztetett a Variety.com hollywoodi filmes portál nyomán az MTI.

Az is felmerült, hogy Brad Pitt visszatérhet a produkcióban a Volt egyszer egy Hollywoodban megismert Cliff Boothra hasonlító karakterként, és a film, amelynek forgatását 2024-re tervezték, már 20 millió dolláros adótámogatást is kapott Kaliforniától.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez

– írta a Variety.com.

Tarantino várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

Tovább olvasom

Művház

Tévéfilm készül a Ványa bácsiból

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. A támogatott alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar uralkodók és nemesek itthon kevésbé ismert lányainak élettörténetét bemutató izgalmas dokumentumfilm-sorozat.

Közzétéve:

Flickr

A Nemzeti Filmintézet (NFI) 2020 januárja óta nyújt támogatást a televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek. A Televíziós Döntőbizottság ezúttal egy tévéfilm, egy rövidfilm és négy dokumentumfilm- és ismeretterjesztő-sorozat gyártásának szavazott meg támogatást – ismerteti közleményében a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Csehov egyik legnépszerűbb színműve, a Ványa bácsi fekete komédiai elemeket sem nélkülöző szabad feldolgozása készül a Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában, Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerek vezetésével.

A Fazakas Péter rendezésében készülő tévéfilm Somogyi György és Kun-Béres Anikó forgatókönyvéből készül, a forgatás nyáron kezdődik és a bemutatót januárra tervezik az alkotók. A főszerepekben Görög László, Szervét Tibor, Szabó Győző, Czakó Julianna, Molnár Piroska, Csarnóy Zsuzsanna, Bede-Fazekas Szabolcs és Martos Hanga lesz látható.

Mirhó címmel rendez rövidfilmet Vas Marianna, a nemzetközi DocNomads képzés diplomása.Az ígéretes alkotás középpontjában két gyermek áll, akik egyforró nyáron a nagymama kertjében megtapasztalják a vágyat, a félelmet és a leheletfinom elnyomást, ami akár még a közelséggel is összetéveszthető.

A magyar történelem kevéssé ismert női szereplőire irányítja a reflektorfényt a Magyar királylányok című dokumentumfilm-sorozat, amelynek főhősei a közismert uralkodók és nemesek lányai, akikről méltatlanul kevés szó esik a történelemkönyvekben. Európában, választott hazájukban ismertebbek, mint szülőföldjükön és ezen kíván változtatni alkotótársaival a sorozat rendezője, Borsody István, aki a fennmaradt csodák, legendák és bizonyítható történelmi tények alapján ismerteti meg a rendkívüli nőket a nézőkkel. Az epizódok főszereplői azok a nők, akik mind valamely európai uralkodóhoz, önálló régiót irányító főnemeshez mentek férjhez és személyiségük, élettörténetük méltó a filmes feldolgozásra.

A természetvédelem és a természethasznosítás megismertetése a célja az Ez elment vadászni címmel készülő hat részes sorozatnak, amelyet Kostya Bánk rendez. Az egyes epizódokban az alkotók modern eszközök és a legnépszerűbb kommunikációs csatornákon keresztül igyekeznek visszavezetni a nézőket valódi, természetközeli énjükhöz.

1956 a Vajdaságban címmel dokumentumfilmet készít Lavro Ferenc újvidéki származású rendező. A hiánypótló alkotás az 1956-os magyarországi események vajdasági magyarok identitására gyakorolt hatását vizsgálja, bemutatva a forradalom magyar menekültjeinek jugoszláviai fogadtatását.

300 éve kezdődött a magyarországi svábok története, az évforduló kapcsán ezt a kalandos történetet meséli el a kezdetektől napjainkig a most készülő dokumentumfilm. A 300 év…”de mit adtak nekünk a svábok?” című alkotás rendezője a Mi svábok mindig jó magyarok voltunk! és az Isten veled, hazánk! című filmeket is jegyző László Gábor.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Művház

Filmkoncerttel készül a magyar film napjára az Uránia

Április 30-án élőzenei kísérettel vetítenek két 1914-ben készült filmritkaságot, a Munkászubbony és a Dódi karrierje című filmeket.

Közzétéve:

Nemzeti FIlmintézet- Filmarchívum

Mindkettőt Bródy István rendezte, és mindkettőnek Zsitkovszky Béla, az Uránia első technikusa és mozigépésze volt az operatőre, aki arról híres, hogy ő fényképezte A tánczot, az első magyar filmalkotást – ismerteti az Uránia közleménye.

A február végén indult FILM/ZENE sorozatban több mint negyven vetítést, közönségtalálkozót, koncertet rendeztek az Urániában. Ennek a nagyszabású, a filmek hangi-zenei dimenzióját kutató eseménysorozatnak az április 30-i filmkoncert lesz a fináléja.  Ezen az estén először vetítik nagy nyilvánosság előtt a néhány éve Amszterdamban felbukkant, majd idehaza a Filmarchívumban teljes körűen restaurált Munkászubbonyt. Bródy István filmje Hegedűs Gyula remeklő főszereplésével egy gyárigazgatóról szól, aki egyrészt munkásruhába öltözve beáll dolgozni a fizikai munkások közé, hogy fényt derítsen panaszaik jogosságára, másfelől nem várt szerelmi kalandba keveredik, aminek bonyodalmas következményei lesznek. Mindeközben csodálatos felvételeket láthatunk a korabeli Budapestről, utazhatunk a Ferencz Ferdinánd nevű dunai gőzösön, de rácsodálkozhatunk a Duna régi teherhajóira és a korabeli emberi karakterekre is. A felújítás során új kísérőzene is készült a filmhez – megtartva a némafilm-korszak mozizenéjének világát, de kortárs, jazzes hangzással, amit a zeneszerző, Káel Norbert zongoraművész ad elő ezen az alkalmon.

Az est másik némafilmje a Dódi karrierje szintén századelős karriertörténet, de immár könnyedebb hangnemben. Bohózatot látunk egy léha pesti fiatalemberről, aki hősiesen megvéd egy csinos lányt egy részeg ember tolakodásától. A dologból randevú, majd szerelem és házasság lesz, és a lány, illetve annak apja révén Dódi végül hihetetlen karriert csinál. A vetítéshez Szabó Ádám harmonikaművész-énekes, számos tehetségkutató sikeres szereplője, a Sztárban sztár hetedik évadának nyertese adja a harmonikakíséretet a rá jellemző virtuozitással. Érdekesség, hogy az est során látható két filmnek nemcsak a rendezője, de az operatőre is közös: Zsitkovszky Béla, az Uránia első technikusa és mozigépésze. Ő rögzítette egykor az épület tetőteraszán az első magyar filmalkotást, az egyperces jelenetek fűzéréből álló Tánczot, amelynek 1901-es premierje a magyar filmtörténet kezdete. Erre emlékezünk minden év április 30-án – idén egyebek mellett ezzel a két régi magyar mozidarabbal is. A vetítések előtt Ráduly György, a filmeket őrző és felújító Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója mond bevezetőt – írják.

A filmtörténeti klasszikusok sorát felvonultató FILM/ZENE sorozat záróeseményéig további érdekességekkel készül még az Uránia. Április 24-én közönségtalálkozóra várják Forgács Péter médiaművészt, filmrendezőt, aki a Dusi és Jenő, valamint a Miss Universe 1929 – Lisl Goldarbeiter – A Szépség útja című különleges found footage filmjeit kíséri el a moziba – az előbbi zenéjét Szemző Tibor, az utóbbiét Melis László szerezte. További emlékezetes kortárs alkotások is műsorra kerülnek, köztük Mundruczó Kornél Johannája Tallér Zsófia zenéjével, Giuseppe Tornatore Ennio Morriconéról szóló dokumentumfilmje, Leos Carax Annatte című rendhagyó musicalje a Mael-fivérek zenéjével és – április 26-án – Alejandro González Inárritu Birdmanje, amely idén tízéves. A mexikói sztárrendező munkáját nemcsak a látszólag vágások nélküli kameravezetés és jelenetszervezés teszi bravúrossá, hanem az egyetlen dzsessz dobszólóra épülő zenei világ. 

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult FILM/ZENE sorozat teljes programja elérhető a www.urania-nf.hu weboldalon.

Tovább olvasom